anyu

Ez olyan elképesztő – hogy sok sok sok év terápia után az ember a sok szemetet ellapátolja és legalul megtalál egy icurka picurka kis csillogó aranyrögöt…

a szülői szeretetet. ami azért ott van, ott lapul, csak a sok sár és szenny és vér és mocsok maga alá temette.

nagyon sok munka azt kibányászni onnan. de ha megvan, az ember már a markában fogja, azt a kis aranyrögöt, akkor azt már a világon semmiért nem adná!

47 és fél éves vagyok. és megtaláltam most ezt az aranyrögöt. és az anyám is úgy örül neki. mert érzi, tudja, ohgy most már újra az ő lánya vagyok 🙂

meg az apának is a lánya 🙂

tegnap nagyon szar napom volt – hát ilyen egy üzletet felépíteni – valakinek meséltem az elképzeléseimről, és le lettem lombozva, hogy hát ez senkit nem fog érdekelni…

sírtam, felhívtam az anyámat, aki már a hangomból azonnal tudta, hogyf sírtam.

és mikor mondtam, hogy mi a baj, egy vérmes anya legnagyszerűbb hozzáállásával közölte, mintegy magátólértetődően: aki ezt az ötletedet leszólja, az hülye. az nem ért hozzá. ne is törődj vele.

hát ilyen az én anyám. szeretem. újra. visszakaptam. kicsit bolond (mert hát azért természetesen egyáltalán nem hülye az illető), kicsit erőszakos (és goromba – miért kell lehülyézni valakit, akit nem is ismer??), kicsit elviselhetetlen, de, ami a legfontosabb, most újra hisz bennem. úgy, ahogy csak egy anya tud hinni a gyerekében.

és én már elnézem neki az ő hülyeségeit és az ő gorombaságát – tudom, hogy nem egészen úgy értette, hogy nem egészen úgy gondolta… most már el tudom őt osztani kettővel, hárommal, 10zel, 100-zal, mikor mivel kell…

és őt hívom fel, ha bajban vagyok. mert ő az anyám.

Szerző:

Belépett: 5 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 31-10-2010

4 gondolat erről: “anyu”

  1. Olyan jó ezt olvasni Amarilla. Bárcsak én is így tudnám látni Anyut…. Bárcsak én is látnám azt az aranyrögöcskét, és legbelül tisztában vagyok vele, hogy létezik, mégsem tudom magamévá tenni, tudom hogy ott lapul a sár közepén mélyen, de mégha meg is nyilvánul néha vagy gyakran anyu tetteiből az, hogy ő nagyon szeret engem, mégis ott van mellette a sár, és mindenhol csak sár van, és nem találom a vizet amivel letisztogathatnám ezt az aranyrögöt, mégha a kezemben is tartom, nem tudom átérezni, hanem olyan mintha egy egyszerű követ tartanék a kezemben – nem tudom értékelni. Ez szörnyű, nem akarom ezt érezni. Szerencsés vagy, hogy Te tudod értékelni, és így érzel, és megláttad a kincset benne. 🙂 Talán én a mocsár gyermeke vagyok…. :-S és csak bepiszkítom anyu aranyrögét, nem érdemlem meg, nem tudom értékelni, és valójában nem is érzem. Felnézek azokra akik meglátják másban a jót, vagy felfogják, megélik.

  2. Drága Harmony,

    köszönöm, hogy írtál.

    ez olyan embertelenül sok munka, hogy most már értem hogy csak nagyon kevesen tudnak idáig eljutni.

    MINDEN MOCSÁR VÉGES. egyszer elfogy. csak nagyon sok időbe telik.

    és aztán előkerül az aranyrög, és nem tudja az ember, hogy mit csináljon vele.

    Én úgy döntöttem, hogy azt a sok pszichológiai és pedagógiai tudást, amit kurzusokon és terápiákon összeszedtem, kipróbálom az anyámon is.

    azaz: ERŐBŐL, ÉSZBŐL, „szakmai kíváncsiságból” szeretni kezdtem az anyámat.

    Nem a szívemből, nem dehogy. arra még nem voltam képes. az eszemből.

    És hát mi is az a szeretet – először nem más, mint SZERETETGESZTUSOK.

    Ésszel.

    mitn egy intézetis gyereket, aki köpköd, rúgkapál, szemtelen, sőt, jól pofán vág, mindezek ellenére, tudni róla, hogy rettenetes gyermekkora volt, őt is verték, szidalmazák, igazából egy kétségbeesett kis vadállatka, akinek még soha nem volt része szeretetben, ezért nem képes a szeretetre… és ezért semmi szeretetreméltó sincs benne.

    durva, goromba, és gyűlöl is talán.

    egy buddha és jézus és szent teréz összes „szeretetével”, jóságával, türelmével (terápiákon drágán vásárolt sérthetetlen önbecsülésével) az ember ezt mind eltűri, ha nagyon fáj és nagyon nehéz ,akkor kettőt hátra lép, és csak onnan szemléli a dühöngő őrültet és vár.

    és képeslapokat küld neki.

    valahogy TUDATOSAN kifejezi a szeretetét. nem túlzottan, mert azt is nehéz elfogandi. csak állhatatosan. ÁLLHATATOSAN:

    és még hibázni is lehet közben.

    a biológiai kapocs elképesztő, hogy mit kibír.

    és akkor hosszú, hosszú, hosszú évek után először megcsillan az aranyrög… visszamosolyog a banya anya.

    a rásugárzott szeretet – amit szegény életében először kap meg a gyerekétől, mert ő sem kapta már meg az anyjától – visszacsillan.

    először bátortalanul és idétlenül, aztán túláradóan esetleg, aztán visszaesésekkel és még több gorombasággal – de elindul egy folyamat… egy közeledés.. egy tisztázás, egy közös akarat – egy szelidítés…

    embertelünl sok munka, meg kell mondanom, hogy sokszor én sem hittem benne, csak nem tudtam mást csinálni… és hát anya lettem én is, és az, hogy nem volt időm az anyura utóbb, lehet, hogy jót tett – a távolság -bizony, beolvastam olykor, hogy na, most voltam itt utoljára – megijedt, rájött ,hogy neki is akarnia kell a változást, különben tényleg, TÉNYLEG lemondok róla és elveszít…

    nálam ami még jól működött, hogy közeli intim „beszélgetések”  (veszekedések) helyett külső „programokat” választottam… amit szeret. színház ,mozi. KÖZÖS ÉLMÉNY. 

    és azt emlegetni aztán, hogy milyen jó volt…. nem kell sokat beszélgetni eleinte. 

    mindenhez idő kell.

    hát, sok összetevő játszik itt össze, ez biztos.

    húzd meg ereszd meg.

    mint a gyereknevelés.

    nem szabad többet várni tőle, mint amit tud, mert akkor elkeseredik és elmegy a kedve az egésztől.

    de amit tud, azt el kell várni tőle. és meg is lehet mondani neki, ohgy na, ha ezen nem akarsz változatni, akkor most egy darabig nem találkozunk.

    ez hatott az én esetemben. 

    talán lezárni is lehet egy kapcsolatot, ha csak rognálás van benne. 

    kinek mekkora a hite és az ereje és a türelme. ettől függ minden.

    és csak egyéni megoldások vannak. mindenkinek más.

    de a legfontosabb talán az, hogy te magad meg merd próbáln i az életet. és ne nézz hátra.

    csak előre.

    szeretettel ölellek

    a.

  3. Huu jó sokat írtál, köszi a reagálást! Talán tényleg így van, sok munka kell ahhoz is, hogy az ember szeretni tudjon… én valójában szeretem anyut ezt ésszel tudom, csak gyakori hogy haragot is érzek emellett, s ezért nem olyan egyszerű a dolog. Pedig tudom, ő is ember, s hibázhat, ezt el kell fogadnom. Mint ahogy én sem vagyok tökéletes, s vannak hibáim. Kisebb időközökre megérint a szeretet érzése, csak inkább azzal van a baj hogy ezt megtartsam. 🙂 De igyekszem.

  4. Szia, Harmony.

    na, hát most aztán mindjárt ellent is mondjak magamnak,,,???

    az a helyzet, hogy amikor élőben találkozunk, akkor mindjárt nagyon kemény lesz a helyzet… – messziről, telefonon, ha nem függök tőle, ha nem érint közvetlenül az, ahogy él, gondolkodik, cselekszik, akkor nem nehéz elviselni.

    de közelről azért egészen más….

    már jó úton vagyok, hogy ezt a dolgot is kezeljem, de azért még meg-megégetem magam.

     

    új utakat keresünk… rettenetes dolgokat bír mondani szegényem. jaj. tényleg, majdnem mintha bolond lenne. már nem tud nagoyn felbosszantani, csak úgy elgondolkodom… ha így folytatja, a maradék kapcsolatot is leépítem vele…. 

    mert az az igazság, hogy el kell viselnie a tettei következményeit. hogy legalább egy kicsit elgondolkodjon…

    nem tudom. 

    nagoyn nehéz terep…

Írj megjegyzést