Kedves Doktornő!
Egy rövid kérdésem lenne: hol van a páciens öndestruktivitásának az a határa, amin túl egy terapeuta feladja? Ez csak a személyes terhelhetőségén múlik, vagy létezik valamilyen egzakt/objektív/nemtom mérce
A terápiás kapcsolatban nem egyszerűen egy kliens és egy szakember, hanem mindig két ember, két személyiség (is) találkozik. A terapeutától elvárt, hogy terhelhetőbb legyen, tágabbak legyenek a határai, de azért neki is vannak. A fő különbség az, hogy optimális esetben legalább nagyjából tudja magáról, hogy hol vannak ezek és időben jelzi a kliense felé, aki ha tudja, figyelembe veheti ezt. Olyan is van, hogy szakemberként az ember toleránsabbnak szeretné hinni magát és hiszi is, mint amilyen valójában, vagy nem tárgyalja meg időben ezt kérdést a kliensével, és összeszorított foggal próbál kitartani a nem létező végtelen tolerancia ideája mellett, ami aztán hirtelen gátszakadáshoz vezethet.
Tehát röviden: igen, van ilyen, hogy egyéni terhelhetőség, amiben nem vagyunk egyformák.
De vannak más szempontok is. A terapeuta saját terhelhetősége végső határ kell hogy legyen (mondjuk egy terápiás szerződés megkötésekor), de nem biztos, hogy jót tesz a klinsnek, ha elmegyünk eddig a határig. Leggyakoribb probléma az öndestruktív hajlamú személyek esetében, hogy a terapeutának fontosabb a kliens élete és épsége mint neki magának motiváltabb a változásra, mint a kliense. Ez a felállás olyan destruktív toleranciához vezet, ami többet árt a kliensnek, mint amit használ. Teljesen motiválatlan klienssel ártalmas terápiát végezni. Ez nem jelenti a magára hagyását, lehet vele támogató kapcsolatot létesíteni, motivációs interjút végezni, gyógyszeres kezelést, sok mindent, de pszichoterápiát csak konkrét cél iránti elköteleződés mellett szabad végezni. Legalább egy olyan elköteleződésig el kell jutni, hogy a kliens akar elköteleződni az élet mellett. Ha ez hiányzik, akkor nem kezdünk pszichoterápiába, vagy felfüggesztjük addig, amíg ez elérhető lesz. Ez viszont nem kell, hogy feladást jelentsen, a változás esélye mindig megmarad, sokszor évek, máskor csak napok kellenek az elköteleződés irányában való elinduláshoz, vagy sokszor egy hosszú terápia bizonyos szakaszában szüksége lehet a kliensnek egy kis pihenőre, aztán ismét megerősödik és mehet a dolog tovább. Fontos, hogy a terapeuta nyitott tudjon maradni a változásra. Persze, hogy tud, vagy nem, meddig tud és hányszor tud újrakezdeni, az más megint az ő határain múlik.
Üdv., Éva