Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

Ki "elmebeteg"?

Kit nevezünk mentális betegnek?

Ez egy olyan kérdés, amire soha senki nem fog tudni konkrétan válaszolni. Én sem, de megpróbálok támpontokat adni, hogy könnyebb legyen megérteni, kit is nevezünk ma mentális betegnek.

A WHO szerint az egészség definíciója így hangzik: “Az egészség a teljes testi, érzelmi-értelmi, és szociális jóllét állapota.” Ez jól is hangzik így, de mit jelent az, hogy értelmi-érzelmi jóllét? Ezt az egyszerű kifejezést számos tényező befolyásolhatja, ilyen például az adott korban és társadalomban elfogadott norma.

Egy erősen vallásos közösségben egyáltalán nem meglepő, ha valaki közvetlen kapcsolatban áll az Úristennel, és tőle szóbeli utasításokat kap. Ugyanez a matematikusok és fizikusok éves összejövetelén már meglehetősen bizarr dolognak számítana. Egy másik sokkal hétköznapibb példa a homoszexualitás kérdése. Nagyon sokáig betegségnek tekintették, de 1973-ban kivették a mentális betegségek nagykönyvéből (DSM), mert társadalmilag elfogadottá vált.

A fenti példákból is látszik, hogy ami normális itt, az betegség ott, és ami régen kezelendőnek számított az ma már hétköznapi. Mindezek a dolgok nagyon megnehezítik a mentális betegség meghatározását, ezért is támadható annyira a pszichiátria. Sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha lennének olyan vizsgálóeljárások, vértesztek, amik kimutatják a betegségeket. Azonban számos próbálkozás ellenére sem sikerült eddig ilyen módszert találni. Mindig vannak újabb és újabb eredmények, genetikai felfedezések, amik  jellemzőek az Alzheimer-kórra vagy a skizofréniára, de ezeddig egyiket sem sikerült egyértelmű bizonyítékként elfogadni. Amíg nincs objektív vizsgálómódszer, addig maradnak a tünetek és a pszichológiai tesztek, amik mentén el lehet indulni.

Noha elsőre megfoghatatlannak tűnik mi alapján lehet mentális betegségre gyanakodni, azért vannak olyan kapaszkodók, amik felvetik a kezelés szükségességét:

  • magatartás: kényszeres kézmosás, indokolatlanul sok alkohol elfogyasztása
  • érzések: elhúzódó érdektelenség, az örömérzet hiánya, ok nélküli félelem bizonyos helyzetekben
  • szokatlan gondolatok: a rádión vagy a tévén keresztül szólnak az illetőhöz, chipet ültettek a szemébe, stb.
  • testi tünetek: szapora szívverés, fulladás, izzadás, étvágytalanság

A fenti tünetek egyike sem jelenti egyértelműen, hogy mentális beteggel állunk szemben, hiszen számtalan olyan állapotot tudnánk mondani, amikor a fenti tünetek előfordulhatnak. Ha valaki felfut a lépcsőn, akkor izzadhat, fulladhat és a szíve is szaporán ver. Egy szakítás után is lehet lehangolt valaki, de ez nem jelenti azt, hogy depressziós lenne. Szóval akkor mégis mi alapján mondjuk, hogy ez már betegség?


1. Tünetek és jelek

Néha nagyon egyszerű a tünetek alapján beazonosítani a mentális betegségeket, azonban ez nem mindig van így. Sokszor egy adott betegségre jellemző tünetek közül csak alig 1-2 van jelen, máskor a betegség előrehaladtával a tünetek is változnak, némelyek eltűnnek, mások megjelennek. Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem könnyű kimondani egy betegség meglétét. Ezen a problémán segít az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott DSM-IV (Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve) kritériumrendszer. Ez a kézikönyv segít a gyakorló orvosoknak a tünetek alapján meghatározni, hogy milyen betegséggel állnak szemben, illetve megmutatja, hogy a beteg által mutatott tünetek eleget tesznek-e bármely betegség követelményeinek. A könyv részletesen meghatározza, hogy mely tüneteknek és mennyi ideig kell fennállnia ahhoz, hogy az adott betegség diagnózisát ki lehessen mondani.


2. A beteg saját tapasztalata

Az, ahogy a beteg megéli a saját helyzetét, gondolatait, viselkedését, nagyon sokat számít egy betegség diagnózisának a kimondásánál.

Sokszor tapasztalom, hogy a betegek nem úgy élik meg saját tüneteiket, mint betegséget, hanem mint egy elviselhetetlen állapotot. Feledékenyek lesznek, életuntak, halálfélelmük van, stb. és ezen szeretnének változtatni, ezért fordulnak orvoshoz.

A másik gyakori eset, hogy a tünetek miatt a beteg életminősége olyan mértékben romlik, hogy ő maga ismeri fel, hogy valami komoly baj van vele. A kényszeres kézmosás, vagy az ajtó bezárásának állandó ellenőrizgetése megnyomorítja annyira az életet, hogy a beteg inkább orvoshoz fordul.


3. A környezetben élők tapasztalatai

A mentális betegséggel küzdők sokszor teljesen normálisnak ítélik meg saját állapotukat, vagy elismerik ugyan, hogy vannak nehézségeik, de úgy vélik, hogy azokat teljesen kézben tudják tartani. Ezekben az esetekben nagyon hasznos a környezet visszajelzése és esetleges közbeavatkozása. Egy mániás beteg például érzi a saját felhangoltságát, de azt pozitívan éli meg, még örül is neki, hogy jól érzi magát, a környezte viszont agresszivnak és tolakodónak tarthatja.

A fentiek összessége segít abban, hogy valakiről kimondhassuk azt, hogy mentális betegséggel küzd, és hogy az állapota már túl van a normálisnak nevezhető határokon.

Dr. Muszil-Veress Dóra


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Sebészet??? Még a Br.-t sem adták, mert drága! Nem féltek tőle, h következménye lehet. Áterem vagy 5x telefonált nekik, mire a saját!, bevitt gyszeremből adtak... Leszarják, nem értenek hozzá.


Offline
Csatlakozott: 2018 júl 26

Jó téma!

Szerintem azt tartják elmebetegnek, aki olyan gyógyszert szed, amit ha nem szedne, akkor már magára és másokra nézve veszélyes lenne,de általános értelemben mindenki elmebetegnek számít, aki elmére ható pszichiátriai gyógyszereket szed mindennapjaiban.

Mert ezek a gyógyszerek az elmére hatnak.

Viszont különbség van az egyes betegségek között, pl. az olyan DG-k, mint pl. a bipoláris depi, vagy skizofrénia ezek már olyan betegségek, melyek jogi következéményekkel járhatnak. Mondjuk válás esetén a bíróság gyerekelhelyezési perben, amikor a gyerek érdekét nézi és fény derül, hogy pl. az anya mániákus depressziós, akkor döntő jelentőségű a dolog. Vagy pedig a kontroll olyan mértékű, ami már a betegre nézve megalázó és sértő és megelhet hogy a gyerek neveléséről már önmaga mond le és azért, mert meghurcolva érzi magát. ( pedig mondjuk a  gyógyszeres kezelés mellett képes teljes életet élni) De hogy pl. rákérdeznek, hogy rendszeresen szedi e a gyógyszereit mondjuk a  családsegítőben, vagy akár a gyerek  iskolájában, szeritem ez mindenkinek sok lenne mégis ha valaki hangulatstabilizálót szed, vagy antipszichotikumot, ezt simáén megteszik! :-( 

Vagy pl. egy elmebeteget akarata ellenére is kötelezhetik a gyógyszeres kezelésére, ha már erősebb a DG. 

Van sztem egy ki nem mondott választóvonal az elmebetgségek között: 

Aki képes antipszichotzikumok és antileptikumok nélkül élni az nem olyan súlyos, mint aki képtelen erre hosszútávon! 

És ez ilyen elmebetegeknél már a cselekvőképességüket is korlátozhatják, ezért sajnos sok esetben meg is különböztetik a bánásmódjukban pl. egy kórházi kezelés során, pl. sebészeti vagy bármilyen nem pszichiátriai kezelés során, ahol kiderül, hogy miket szed.( mert a  beteg kötelessége tájékoztatni az orvosokat az általa szedett gyógyszerekről, már nem úgy bánnak vele!!) 

DE mondjuk egy szrongásos depis betegnél ilyen nincs. Visszatérve: én nem mondom azt hogy egy szorongásos depis emeber nem elmebeteg, ha hosszútávon kell szednie a gyogyibogyit, de ha valaki férje meghalt mondjuk és kb 4 hónapig rááll a kedélyjavítóra mint mindjuk egyik celeb a Klaudia, de el tudja hagyni a gyógyszer és képes gyógyszermentes életet élni, az még nem beteg. 

És ugye a szorongásnál vagy a depressziónnál is ki lehet gyógyulni és a beteg kompetenciájába tartozik hogy az orvosi javaslatot betartja-e vagy sem. Nem fogják kerestetni, ha nem jár el a pszichiátriai gondozóba

Az elöző hozzászólóval abban egyetértek, hogy valaki amiért gyogyibogyit szed, attól még az érzelmei megmaradhatnak és kinyilváníthatja ha az önmagára és másra nézve nem veszélyes. Sokszor akiről tudják, hogy gyógyszert szed azokkal szemben előítéleteik vannak. És egyből, ha nem úgy szólalnak meg ahogyan az x illetőnek tetszik egyből azt pedzegetik, na vajon szedi e rendesen a gyógyszerét, na ez már megint gyógyszert váltott.

A társasházban ahol éltem, egyik lakó tudta a másikról, hogy szed gyógyszert és ezzel vissza is élkt: 

 " Na biztos ez a gyógyszer most jobb neked, azért jobb a kedved. Vagy na most már megint rosszul van beállítva agyógyszered."

Az egész elmebeteg kérdésben az a nem mindegy, hogy pl.amikor egy SNI ( sajátos nevelési igényű )  gyerek isibe megy kapnak a szülők egy lajstromot, amiben a szülőnek fel kell tüntetnie minden betegséget ami a családban előfordult az elmebetegséget beleértve. 

 EZ szerintem az alapvető emebri jogainkat sérti, hiszenegy tanári karnak ehhez nincs köze és ez egy egyetlen példa az életben felmerülő számtalan problémák közül. 

Az EESZT rendszerrel is az a baj, hogy vannak pszichiátriai gyógyszeres kezelés alatt álló emberek, akik marhára nem szeretnék ha az orvosok ( nem pszichiáterek)  erre rálátnának és nem tudják ezt úgy beállítani, ahogyan szeretnék, mert mondjuk már nem értenek hozzá.  Van jó oldala is az EESZT rendszernek, csak sok esetben a beteg nincs tisztában a jogaival és így nem tud a személyes dolgai felett úgy rendelkezni, ahogyan szeretne.

A tudás hatalom.

Az elmebeteg kifejezés elég bántó szerintem, mert a közfelfogásban az elmebeteg szót a közveszélyes betegre értik, aki nem is kezelteti magát és csak a problémát okozza a társadalomnak. Ugyanakkor sajnos vissza is élnek ezzel a  kifejezéssel, mert mondjuk egy munkahelyen, ha fény kerül arra hogy valaki szedi a gyógyszereit, előfordulhat,  simán le elmebetegezhetik bármikor ( - akár szemtől szembe, akár a háta mögött -) , amikor bántani szeretnék és ezzel lelki elnyomásban tartják. Egy elmebetegnek, aki rendesen szedi a gyógyszereit  is lehet véleménye és lehetnek érzelmei a betegségétől függetlenül! 

 


Offline
Csatlakozott: 2020 dec 28

            Tisztelt doktor nő!!

     A gyermekvállalás,ès a depresszió c. tèmakörben is utaltam arra,hogy sok előítèlet jellemzi ezeket a betegsègeket,aminek lehet igazságtartalma,de tartalmaz olyan elemeket is,aminek a megközelítèse elèg szubjektív.Pèldának okáèrt előszeretettel szeretnek hètköznapi emberek olyan tulajdonságokkal,visselkedèsformával jellemezni a betegeket,ami egy átlag embernèl is mutatkozik,akinèl nincs pszihiátriai betegsèg megállapítva.Ilyen a hiszti,dühroham a jogos indulatok,,önvèdelmi reakciók.

 Ha egy pszihiátriai beteg megvèdi magát kiáll az èrdekeièrt,azt hajlamosak állapotromlásnak is venni .

 Sokszor szeretik azt gondolni az emberek,hogy a betegtől szenved a környezet holott ennek a fordítottja is gyakori. Sőt! Sokszor a környezet teszi az egyènt mentális beteggè,ès a beteg szenved a diszkriminatív környezettől.

 Valamikor azèrt aggresszívak,mert bántják a betegeket,ès jogtalanul viselkednek velük.

 Továbba szeretik azt feltètelezni róluk,hogy lelkileg terrorizálósak,meg erőszakosak.Itt is lehet mondani,hogy sok ember van,aki nem pszihiátriai beteg,ès mègis kikezdi a másikat.Láttam sokat. 

 Olyan viselkedèsformákat tartanak betegsègnek,ès szedettnek gyógyszert rá,ami nem nem is biztos, hogy betegsèg.

 A pszihiátriaiában sok olyan dolog van ,ami nem kèzzelfogható sokak szerint.

Megosztás Viberen