Szerintem is kijönnénk.

Menjünk át a Tündérhegy topikba, ott leírom, jó?

Köszönöm, mandula <3

Akkor azt hiszem, össze kell jönnünk, hogy a közös vállalkozást megcsináljuk, úgy érzem, kijönnénk

Ez így nem hangzik rosszul, talán ott ki tudnám aludni a mániámat, mert hetek óta alig alszom, ott meg nem tudnék mire pörögni Remélem.

Ilyen csoportos valamin sose voltam még, kíváncsi vagyok. Ez miben tud előrébb vinni?

Köszönöm

Közösen mibe tehettük volna vagy még akár tehetnénk a pénzt? Van ötletem!

A befekvősben nem fognak kikészíteni szerintem. A Tündérhegyen volt nagycsoport (heti 3x, kötelező, még ha beteg is vagy), én fura módon szerettem. A kiscsoportjaimból az egyik jó volt, a másik nem. Az egyéni terapomat utáltam (terap = terapeuta). Ami még k.rva rossz volt, hogy nagyon sok üresjárat volt. Volt olyan nap, amikor egész nap egy fél órás egyénim volt.

Szia mandula,

Megjártad a hadak útját, bár ha összeszámolom, 16 éves korom óta mennyi ilyen volt ... Elbeszélgethetnénk, közösen mibe fektettük volna azt a pénzt Persze ez a vicc része ... Lehet, meg kellene próbálni máshol, de itt TB-s nincs és gondolkodom egy ilyen bentlakásos megoldáson ... Ott nem bánom, ha kiborítanak, mert legalább nem a közvetlen szeretteim előtt történik ... Elképzelésem szerint persze. Érzem, hogy lépni kell és nagyon keresem a megoldást! Kívánom, hogy legyen sikered a terapban!!!

Én egy használt autó árát hagytam ott a terapoknak és csak azért nem többet, mert az első és a mostani (hatodik) ingyen volt-van ill. a második féláron fogadott.

Sajnálom, hogy nem használt a terápia.

Drága Eszter,

Ismét megnyugtattak és feltöltöttek a szavaid! Ezek szerint még várhatok, hogy megérjen a gondolat a fejemben! Azóta is sokat rágom ezt (és remélem, nem ez rág engem!) és próbálom tenni valahová. De talán akkor valahol fel fogok nőni a feladathoz!

Én ugyan sírni nem tudtam, ordítozni viszont remekül! Nem vagyok rá büszke, de a heti feszkót ott egy óra alatt kidobhattam, de ha esetleg haladtunk valamerre a feltárásban, attól olyan szinten készültem ki, hogy a munkámat nem tudtam ellátni, öltem magam körül mindent és mindenkit ...

Az Édesanyáddal való kapcsolatod nagyon meghatott engem - különösen, mert nálunk Apuhoz vezettek a szálak, csak ép ésszel nem tudom felfogni, hogyan és miért. 

Nagyon köszönöm a történetet és a segítséget ezzel kapcsolatban, nagyon jó látni olyat, aki eből ki tudott keveredni, szeretnék egyszer én is valakivel elmenni pizzát enni vagy valami hasonló

Szia! Gyakran van olyan, hogy a terápia kiborít, és úgy érzed, hogy rosszabbul lettél -- és ilyenkor a saját magad menedzselésére használt "megoldáshoz", nálad ez az anorexia lehet, még jobban ragaszkodsz. Különösen a "feltárós" terápiáknak vannak ilyen hatásai. Ez nem jelenti, hogy hosszabb távon az ott szerzett élményeid ne változnának át önismeretté. 

Én a saját anorexiámmal és bulimiámmal kapcsolatban semmilyen épeszű segítséget nem kaptam, bár engem is megtanítottak relaxálni (ami nagyon hasznos, bár pont a bulimián nem segített). Én is "feltáró" jellegű (dinamikusan orientált) nénihez mentem, és az első alkalommal, emlékszem, csak sírtam-sírtam, meg se tudtam szólalni. Utána pedig arról volt sok szó, hogy úgy érzem, hogy az anyukám nem szeret engem. 

Bár akkor nem oldott meg semmit, ez az alap gondolat, amit ott fogalmaztam meg, később sokat fejlődött bennem, és ma tartok ott, hogy értem, hogy nem arról van szó, hogy anyukám nem szeretett, hanem arról, hogy egyrészt depressziós volt, így nem tudott annyira odafordulni, másrészt rámvetítette az apámmal kapcsolatos bajait, harmadrészt pedig egyszerűen volt köztünk egy össze-nem-illés, az én érzelmi igényeim és érzelmi stílusom intenzívebb. 

Sajnos a terápia típusát homály fedi ... sőt, részemről az egészet nagy homály fedi, ugyanis az evészavar kezelésével kezdte, kiderült a személyiségzavar is, próbált segíteni, feltárni az indokot, de értelmes vége nem lett, miután ezt anyagilag én nem tudom megoldani, szóltam, hogy nem jövök többet (hozzáteszem, az okok feltárása olyannyira borított ki, hogy szerintem kifordultam magamból párszor!)

Volt realxáció, külön tanfolyamon és terapon is, listák, terápiás festés, rajzolás, írás, mindent megcsináltam, komolyan vettem nagyon!

Másfél év alatt rosszabbul lettem, mint előtte voltam, bár lehet, rezisztens vagyok. Ahol élek, több lehetőség nem is nagyon van, őt tartják az evészavarok specialistájának, amit nem vonok kétségbe, de nálam semmi módszere nem vált be.

Önértékelésem sem fejlődött, ételekhez való hozzáállásom sem és a mérlegfóbiám sem ... Így megpróbálom más irányból közelíteni a dolgot és nagy köszönet!

Őszintén szólva fogalmam sincs, minek a velejárója -- elvileg ez egy teljesen önálló betegségcsoport. De mivel önértékelési zavarral, kontrollvesztéstől való félelemmel, szorongással jár együtt, több személyiségzavarral is átfednek a tünetei. A lényeg, hogy megtaláld az utadat, a címke mellékes...

Megkérdezhetem, hogy milyen terápia volt az, ami ennyire nem segített? Ez is fontos információ másoknak (bár egyénenként eltérően reagálhatunk terápiákra). 

Köszönöm Eszter

Az a helyzet, hogy fordítva van, pont erről szól az életem, hogy csak ezzel foglalkozom, mit ehetek és mit nem (kb. 3-4 élelmiszer van otthon), fejben van az összes étel makrója, és ha ezeket megettem, megyek is edzeni, mert ugye le kell dolgozni a bevitt energiát.

Ha egy fél kilót felszedek, a módszereket nem ecsetelem, de azonnal cselekszem!

De mivel én is azt sejtem, hogy a többi baj hozománya ez, kifejezetten ezt már nem kezeltetném, ugyanis ha másfél év alatt az erre irányuló terápia negatívba vitt, vagyis előtte nem számoltam ennyit és nem ennyire tudatosan diétáztam, szerintem valamelyik másiknál kellene megközelíteni és elkapni ... Szerinted melyik diagnak a valószínűbb velejárója lehet?

Ráadásul nem is vagyok életveszélyesen vékony, tehát egy ilyen osztályra nem ekkora BMI-kel veszek fel embereket ... 

Annak nagyon örülök és biztatás számomra, hogy Neked ez megszűnt! Remélem, soha nem is fog visszatalálni!

Nagyon-nagyon köszönöm!!!

Szia Zsuzsi!

Én voltam anorexiás, de hosszabb ideig voltam bulimiás (vagy bulimarexiás). Nekem magától múlt el, pontosabban azt követően múlt el (néhány éven belül), hogy elköltöztem otthonról. Az evészavarok és a családi viszonyok között gyakran feltételeznek kapcsolatot. 

Ha fogysz, de egyébként nem korlátozod szándékosan az ételbevitelt, és nem forognak a gondolataid éjjel-nappal az evés/nemevés és a súlyod körül, akkor szerintem nem az anorexia az elsődleges problémád. Egy mániás periódusban gyakran fogy az ember, pusztán már az agya pörgése is fogyasztja, nem beszélve a nem alvásról, vagy arról, hogy elfelejt enni.  

Magyarországon Túry Ferenc az evészavarok első számú szakértője (SOTE Magatartástudományi Intézet).

Kedves mandula,

Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen ... Sajnos az enyémnek is az volt (Volt, mert én befejeztem egyelőre ezt a terápiát sikertelenség miatt) és így is 2 db C-s jogsi árát hordtam oda, holott egy ilyen jogsival már többre mennék Így arra gondoltam, itt beszélgetnék erről másokkal, hátha segítenénk egymásnak. Plusz ugye gyanús nekem, hogy az anorexia a személyiségzavar "járuléka", jó eredményt hozhat ennek a kezelése is. 

De vajon milyen módszerek vannak, amiket hatékonyan tud alkalmazni? Mert én kilóra kevesebb vagyok, mint amikor odamentem és úgy általánosságban véve is rosszabb lett minden ... Jó nem panaszkodom egyáltalán ...

Kedves Zsuzsi!

Annyit tudok, hogy az én első fizetős terapom egyik szakterülete az evészavarok. Ugyanahhoz a teraphoz jársz másfél éve?

m.

Sziasztok,

Érdeklődnék, közületek küzd-e valaki ezzel az evészavarral és lenne-e kedve erről értekezni. Szükségem lenne egy kis motivációra, pozitív hozáállásra, biztató sztorira és szívesen segítenék én is, ahol tudok. 1,5 éves, többek között erre irányuló terápia áll mögöttem, ami nem igazán segített, de hátha tudok valakinek jó tanácsot adni! :)