Premortem története

Intro

Az életem legyen örök mementója az emberi küzdőszellemnek, annak, hogy bármilyen mélységig is jusson el valaki, mindig van remény, mindig van erő a továbblépéshez. 

Nem vagyok ateista, hívő sem vagyok. Az egy Isten létezésében sem hiszek…már régóta nem! Én abban hiszek, hogy minden élőt és élettelent egy számomra felfoghatatlan erő, mechanizmus járja át. Hiszek abban, hogy az Ember a földi létezés egyik legbonyolultabb létformája; egy testbe zárt komplex világ..mely teremthet, de pusztíthat is kedvére.......

Az, hogy létezem, ennek a csodálatos, de ismeretlen mechanizmusnak köszönhetem. Anyám nem akarta, hogy megszülessek…..úgy gondolta egy maréknyi altató kiöl a szervezetéből….sajnos vannak ilyen anyák. Megszülettem, mert meg kellett születnem….élek, és ez ellen én is fellázadtam már 5 éves korom környékén….felvágtam az ereim…..fene se tudja miért fontos, hogy én éljek, de még mindig élek. Akkoriban még balkezes voltam…az is baj volt….nem elég, hogy megszülettem, de még balkezes is vagyok.....nem tetszett nekik, ezért minden egyes alkalommal elverték a bal kezem, amikor azt használtam…..ezért nem sikerült jól a vágás….nem tudtam jól megszorítani a pengét a bal kezemmel…

Szerencsémre nem emlékszem a gyermekkorom nagy részére, mert a pszichém elfojtással védett meg a teljes megsemmisüléstől. Persze vannak a lelkembe égetett szörnyűségek, de annyi elég is, többet nem bírnék feldolgozni. Emlékszem, hogy apám hónapokra eltűnt….megfosztott a férfi mintaképtől, bár amikor otthon volt, megismerhettem általa egy kegyetlen férfi mintáját…a félresikerült életét többnyire a családján verte le szó szerint….minden ott kezdődik….ha gyermekként meg kell látnod és a saját bőrödön megtapasztalnod az emberi aljasság minden formáját, akkor minden bizonnyal elvész a lelked nagy része…..hány elveszett lélek bolyonghat a világban?.....hányan vették életüket ön-kezűleg?....hánynak kell még, hogy végre minden férfi és minden nő megértse végre, mivé válnak ártatlanok milliói az ő ostobaságuk által? végtelenül csalódtam a felnőttekben már akkor, amikor még csak legó-val kellet volna játszadoznom…..hozzáteszem soha sem volt legóm…igazából gyerekszobám sem…..rabszolga voltam inkább, mintsem gyermek….7 évesen már saját hámom volt, igen jól olvasod, hám, mint amilyet a marhákra raknak, hogy ekét akasszanak rá a szántáshoz….nekem a kidöntött, több méteres fák elhúzásához kellett…..így volt tűzifánk….tennem kellet azért, hogy télen ne fázzak, tennem kellet mindenért, hogy legyen…pusztán azért, mert gyermek voltam, semmi sem járt „ingyen”..semmi.

Azt hiszem 9 voltam, amikor először fenyegetett meg idegen, hogy elvágja a torkom…korábban lett vége a sulinak, és szófogadó rabszolgaként hazasiettem, hogy megdolgozzam az ebédemért. Anyám éppen egy ismeretlen férfin lovagolt a nappaliban, amikor hazaértem. Nem tudtam mi történik, ezért csak ott álltam…..anyám rám kiabált, hogy takarodjak onnan….de csak a kapuig jutottam….gondolom rájöttek, hogy esetleg megkérdezem apámat, anya miért meztelenkedik idegen férfiakkal, ezért a férfi elkapta a grabancomat a kapunál és a zsebkését a nyakamhoz szorította….azt mondta, elvágja a torkom, ha el merem mondani apámnak a látottakat….azt hiszem azért nem mondtam el neki, mert féltem a haláltól…..ha elmondom, valamelyikük biztosan megölt volna….de én akkor már nem vágytam a halált. Csak hosszú évek múlva ismét….amikor felfogtam mit tettek velem a szüleim. De akkor sem sikerült. Az a fránya mechanizmus életben tart, és inkább mást visz el helyettem…..anyám testvérét is helyettem ragadta el a halált, pedig az nekem járt volna. Az autó előttem borult fel, de valahogy elrepült felettem és telibe kapta anyám testvérét….anyám szerint én voltam a hibás, és biztos, hogy én a sátán gyermeke vagyok, mert az átok sem fogott rajtam….mert tudod, elátkoztatott engem egy „szakemberrel”… arra volt pénz, de egy sportszeletre nem….Milyen szintű gonoszság képes valakit arra vezérelni, hogy a saját gyermekét megátkoztassa? Ezt még most sem tudom felfogni.

A szüleink13 évesen engedték meg, hogy tegezzük őket, mi gyerekek. Két bátyám és egy nővérem van, illetve volt, mert kb. 8 éve kiléptem a „kötelékből”. Bármennyire is küszködtem, soha sem feleltem meg semelyiküknek sem. Minden iskolai szünetben dolgoztam, hogy ruhát, táskát, írószert vehessek magamnak. Az első biciklimet is én vettem magamnak 14 évesen, megdolgoztam mindenért. De most már semmilyen munkára sem vagyok képes. Nagyon elfáradtam, pihennem kell…ki kell pihennem azt a 37 évet, amit eddig kaptam. Általános alatt kőműves inas voltam, Gimi közben ácsinas voltam, utána katona és rengeteg különböző munkahely, 33 évesen Egyetem…de ott már nagy gondok voltak. Elvégeztem a szakom, de a pszichém úgy döntött, hogy ideje szembe nézni a múltammal, ez minden erőmet elvette…..

A harag, amiből annyi volt bennem, hogy dühé szublimálódott, a legnagyobb ellenségem. Itt már egyszer leírtam, hogy volt idő, amikor a „barátaim” a féktelen dühömet kihasználva, durva helyzetekre kértek meg. Egy darabig még élveztem is, mert tudod finom az íze, átjár, megbizseregtet és halhatatlanná tesz…..miközben minden jót elpusztítasz magadban, magad körül…..egy majdnem végzetes eset után az agyamba férkőzött egy gondolat, ami mára az egyik irányelvemé vált. Az apám és a többi férfi iránt érzett haragom/dühöm nem szabad, hogy olyanná tegyen, amilyenek ők.

Mint írtam, szerencsémre a gyermekkorom nagy része titok számomra, és egy szakember tanácsára az is marad. A honvédségen történt ugyanis egy kis malőr, ami miatt a katonai kórház pszichiátriáján eltölthettem 7-8 csodálatos napot leszedálva, benyugtatózva. A vezetéstől eltiltottak, leszereltek és fél évig Xanax-on éltem. Nagyon nehéz volt leszokni róla, de megérte. Eldöntöttem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy új, szebb életet kezdjek. Gyógyszer nem nyomott el, ezért pokoli volt minden egyes napom….sokszor dacoltam a halállal, de úgy látszik persona non grata vagyok számara is….”A célt, tudom, míg százszor el nem érem. Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is? A cél megszűnte a dicső csatának, a cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Madách Imre szavaival élve, ez az én utam.

Bármily szörnyűségeket is követtek el ellenem emberek ezrei életem során, megtaláltam a lelkem szunnyadó részét, s benne azt, akit nem élhettem meg….akit gyermekkorában hámba kényszerítettek, akit addig vertek, amíg be nem pisilt, akinek a torkát el akarták vágni, akit nem akartak megismerni, akit nem szerettek….akinek a puszta léte is bűn volt….újra is újra megéltem minden szenvedésem, ezernyi éjszakán át sirattam meg életem hiányzó részét, de jobb így…ahogy másokat felkaroltam, úgy magamat is fel tudom már….ahogy másnak is ki tudtam venni kezéből a kést, úgy a saját kezemből is ki tudom… Ahogy arcomról töröltem a saját vérem, úgy törlöm le mások könnyeit….mert így helyes…az én fájdalmam legyen egy másik elveszett támasza….és dühös vagyok minden olyan emberre, akik a szüleimhez hasonlóan ártatlan lelkeket kényszerítenek öngyilkosságra…dühös vagyok azokra, akik másokat megmenthetnének, mégsem teszik….

Nehéz, nagyon nehéz megtalálnunk önmagunkban azokat a rejtett energiákat, lehetőségeket amelyeket felhasználva elindulhatunk a gyógyulás felé, mert  túl sok mindent tettek tönkre bennünk. Ha már kora gyermekkorban sem kapjuk meg a felnőtté váláshoz szükséges szeretetet, odafigyelést, támogatás, törődést, könnyen elveszhetünk. Velem is ez történt, sokáig gyűlöltem is ezért a szüleimet, talán még most is gyűlölöm őket, csak már észre sem veszem…..annyi mindent nem élhettem meg, mégis bár kissé döcögve, de a hátralévő életemet tudatosabban élem meg.  Minden egyes ébredés szörnyű, órák kellenek, mire fel tudom venni a minden O.K., jól vagyok álarcot, mert ilyennek kell láttatnom magam. 

Néha a sebhelyeimet nézegetem…..tudod, azok mélyebben vannak…..a lelkemet is felmetszették….ha neked is vannak sebhelyeid, akkor tudod miről beszélek….azt gondoltad te is, hogy ha felvágod magad, akkor a lelkedben lángoló kín ott fog majd kitörni belőled, és attól jobb lesz…..nem….nem lesz jobb soha azáltal, hogy farcolsz, a fájdalom nem jön ki ott….ahhoz alkotnod kell, hogy elmúljon, nem pedig pusztítanod. A fájdalom, a kín, a szenvedés, a harag és a düh mind elpusztíthatatlan erő, energia…..mások hozták létre, de te élteted….alkoss velük valami nagyot, vagy alkosd újra magad, mert megteheted….én megtettem, más is megtette, szóval ez nem mítosz, vagy lehetetlen….alkosd meg életed művét, hisz belőled fakad, markold meg és szorítsd erősen, mert csak arra vár…..a fájdalom arra vár, hogy kitörjön belőled, általad….el is pazarolhatod, de alkothatsz olyat is, ami tovább fennmarad, mintsem azt hinni vagy képes….nincs hited? nincs miért/kiért alkotnod? hát kell bármi indok ahhoz, hogy árts magadnak, vagy másoknak? látod…azt is  csak úgy teszed….teszem….tettem. Ez az én szuicid mechanizmusom, ezért vágtam, és ezért nem vágok többé…

Minden nap szörnyű, talán életem végéig az lesz minden egyes nap, de már messze nem vagyok az a roncs, ami nem is oly rég még voltam. Nem álltam fel, még csak guggolok, de ez már jó…..a szüleim és a testvéreim már csak fakó árnyak…többé nem mérgezik meg életem. A fájdalom is kisebb már, de az amorf alakjából mára már tisztán kivehető érzelmek váltak. Még nem tudom magam teljességgel kifejezni, de tisztán megélem az érzelmeim….a düh a legborzasztóbb….nem tudom csillapítani, csak lelassítani annyi ideig, amíg messzire kirohanok a természetbe, hogy ne árthassak másoknak. Ott aztán kijön, illetve elengedem, mert értelmetlen ellene küzdeni…régen küzdöttem ellene, de csak felhizlaltam, és bajt csináltam belőle másoknak, magamnak. Megélem, minden egyes sejtemben érzem, szétfeszít és összehúz, lüktet bennem, érzem, hogy él és élni akar….ezért hagyom….hagyom és megélem minden törekvését….egyszer majd a dühömet is átalakítom valami hasznos felhajtó erővé….

Azt hiszem megértettem, hogy én nem vagyok bűnős abban, hogy megszülettem...azt hiszem nem minden az én hibám. Én csak eltűrtem a fájdalmat, nem én okoztam....nem én akartam, hogy apám alkoholtól bűzlő leheletét érezzem, miközben az ágy sarkában összegubózva véresre, pisisre vert.....én csak egy gyermek voltam.....én csak magamért vagyok felelős, az én tetteimért....én nem tudtam mit csinálok....5 éves voltam...csak 5 éves....felvágtam a jobb csuklómon az ereimet.....nem tudtam mit csinálok, csak nem akartam többé félni az apámtól....a picsába is....senki nem segített...soha senki....most már nem is kell....most már nem kell...még itt vagyok....most már itt vagyok....."...még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól..."...többé már nem....mert felhasználtam minden fájdalmamat, kínomat, szenvedésemet, haragomat és dühömet, hogy életben maradjak.....mindegyikőtöket túléltem....és túl fogom élni....apa..anya..testvéreim....legyőztelek benneteket...visszavonhatatlanul és végérvényesen. 


Offline
Csatlakozott: 2018 júl 26

Szia Premortem!

Ha te vagy az akivel hosszasan volt közöttünk e-mail váltás, légyszi jelentkezz!

Eltűntél, és hiányzol.


Offline
Csatlakozott: 2015 jan 16

Drága Premortem!

Nagyon nehezen, de elolvastam a történetedet...írhatnék okosat, de bármit, amit most mondanék, azt Te már kimondtad...basszus, nem jönnek ki szavak, csak folytogat az érzés...szeretnék üvölteni és megráncigálni a szüleidet, hogy basszák meg, Ő csak egy gyerek!!!! A TE gyereked!!! Ismeretlenül is gyűlölöm a szüleidet, s mindazokat, akik csukott szemmel járkáltak körülötted és nem segítettek...de Drága...felnőttél...szeresd önmagadat, mert érdek nélkül más nem fogja megtenni...szeresd és vígasztald meg a gyermeket, ki voltál, mert akkor ezt nem tették meg...Te akkor is és most is egy drága kincs vagy, engedd, hogy más is láthassa ragyogásodat, olyan értékes vagy, mely értékekeről sokan csak álmodhatnak...igaziból nem tudom, de virtuálisan nagy szeretettel megölellek...hallod?! SZERETETTEL!!!  szeretettel megölelem a kicsinyke gyermeket, levágom a hámot és játszani engedem...letörlöm a könnyeit és mindezt szeretettel...vigyázz nagyon-nagyon-nagyon Magadra!!! kívánom, hogy az életed olyan teljessé váljon, amilyennek kell legyen...kívánom, hogy a rossz elkerüljön, mert megérdemled végre a jót...szeretettel ölellek Smile

Megosztás Viberen