Szeretnék beszélni nektek egy kicsit egy egészen másfajta felfogásmódról amit ismernetek „kellene”. Először ha megengeditek beszélnék pár szót magamról.Pszichológiai asszisztensnek tanultam, mellette párhuzamosan az ELTE-PPK szakán tanultam pszichológiát. Nem fejeztem be, csak 2 félévet. Hogy miért? Azért mert pszichológiai asszisztenskedésem közben olyan dolgokat láttam, amik finoman szólva is elvették a kedvem az egésztől. Olyan fajta hozzáállást láttam az orvosoktól, ami leginkább tömeges gyógyszerfelírásokra és „lerázásokra” hasonlított mintsem valódi gyógyításra. Ebben én nem kívántam résztvenni. Ennek ellenére nem veszítettem el érdeklődésemet a pszichológia iránt, és azok iránt az emberek iránt akik gondokkal küzdenek. Az én pszichológiai felfogásmódomhoz leginkább Feldmár András munkássága áll közel, mert ő megfogalmazta és a széles nyilvánosság elé tárta azokat a gondolatokat és elméleteket amik bennem is megfogalmazódtak már egy ideje. Ennek a lényege pedig az hogy a pszichiáterek többet ártanak mint használnak. A betegeket kontrollálni akarják nem pedig gyógyítani. A gyógyszerek ártanak. Bár ideiglenesen oldják a feszültséget, esetleg elviselhető közérzetet nyújtanak, de ez csak a jéghegycsúcsa, csak felszíni kezelés. Azok az emberek akiknek gyógyszert kell szedniük nem bolondok, csak problémáik vannak. Az igazi bolondok azok, akik azt hiszik hogy pár bogyótól majd megoldódnak a lelki problémáik. Az igazi segítség csak és kizárólag a pszichoterápia lehet és sok-sok-sok irányított beszélgetés.
Elmondom nektek mennyire könnyű bolondnak lenni. Bevallom egyszer játszottam egy nagyon nem fair és csúnya játékot. Elmentem a körzeti pszichiáterhez. Semmi bajom nem volt, egyszerűen csak kíváncsi voltam. Beadtam neki hogy miféle problémáim vannak. Ő rámnézett és felírt 3 különböző gyógyszert, megállapította hogy bipoláris vagyok és azt mondta hogy rendszeres kontrollra és kezelésre lesz szükségem, lehet hogy nagyon nagyon sokáig. Hát ennyire egyszerű a dolog. Ha kicsit erőlködtem volna szerintem simán el tudtam volna intézni hogy a zárt osztályra jussak. Van ez a csodálatos könyv a DSM IV. Ami minden pszichiáternek van, és ha jön hozzá valaki a tüneteivel Ő egyszerűen csak felnyálazza ezt a könyvet és abban benne van hogy a tünetei alapján milyen „betegsége” van az adott embernek. Vigyázzunk a cimkézéssel, mert ha egyszer ránksütik hogy bolondok vagyunk akkor nagyon nehéz ebből kikerülni. Egyenlőre ennyit írtam. Van még mondanivalóm fogok még írni ha van rá igény, ha nincs akkor is legfeljebb nem olvassa el senki. Szép napot nektek!
Szerző:
Üdv,
érdekes ez a blog, a téma.
Én fogom olvasgatni, és taláűn írni is.
Én jó régóta vagyok a pályán. A problémáimra nehéz lenne egy konkrét diagnózist rásütni, mivel van itt minden.
Én alapvetően gyógyszerpárti vagyok (vagyis inkább nem vagyok kategorikusan gyógyszerellenes).
Azt gondolom hogy a tb ellátáson alapuló pszichiátria közel sem tudja korrekt módon kezelni a pszichés bajokkal küzdőket. Első körben mindenkinek pszichoterápiával kellene kezdeni, legalábbis a probléma feltárásáig mindenképpen. Utána el lehetne dönteni, hogy valóban kell-e gyógyszer. Sajnos erre a hazai eü rendszer nem alkalmas. Futószalagszerűen és ötletszerűen írják fel a gyógyszereket, arra pedig néhány kivételtől eltekintve kísérlet sem történik, hogy a „beteg” önmagában, gondolkodásában megváltoztassa a rosszul működő önértékelési és konfliktuskezelési sémákat. A gyógyszer lehet egy mankó, lehet egy segtítség, de nem oldja meg a problémátr, legalábbis nem mindig.
Azt is gondolom, hogy amellett, hogy sokan kapnak indokolatlanul pszichotrop szereket, sokan vannak, akik teljesen kimaradnak az ellátásból, egyedül harcolnak az elemekkel.
Tehát én adott esetben a gyógyszerelést szükségesnek tartom, de nem tartom elégségesnek.
Túlzónak és veszélyesnek érzem a teljes gyógyszerellenes hozzáállást, amely azt állítja hogy az egész csak üzlet és hogy az antidepresszánsok, antipszichotikumok minden esetben indokolatlanok, és károsak. Ide most nem írom le hogy hol lehet ilyeneket olvasni, de ha otthon vagy a témában akkor pontosan tudod miről beszélek.
Majd még benézek.
Azzal hogy teljesen zárjuk ki a pszichiátriából a gyógyszereket azzal én sem értek egyet. Én csak azt mondom hogy jóval többször használják őket mint az indokolt lenne. Vannak esetek amikor természetesen elengedhetetlen a gyógyszeres kezelés, de ez nem olyan gyakori. Összeesküvéselméletekbe pedig nem szeretnék belemenni, hogy ez a gyógyszergyárak érdeke stb. Kizárólag csak pszichológiai szemszögből közelíteném meg ezt a dolgot.
Igen, jóval többször, és paradox módon jóval kevesebbszer is használják a gyógyszereket, mint az indokolt lenne. Aki bekerül a rendszerbe az kapja a gyógyszereket raklapszám, de sokan be sem kerülnek a rendszerbe, részben a pszichológiai kultúra viszonylagos fejletlensége miatt, részben pedig a háziorvosok elsősorban testi panaszokra koncentrálnak és ezügyben történik a kivizsgálás, a későbbi terápia.
A depresszió, a szorongás, a pánikbetegség nagyon gyakran csak szomatikus tünetek formájában jelennek meg, egész élethűen utánozva az emésztőszervi, szív- és érrendszeri betegségeket, a meglévő krónikus betegségek aktuális állapotát rontja a pszichés zavar, ezért egy meglévő krónikus betegség elfedi a pszichés bajokat.
Sajnos egyre több helyről hallom, hogy ha az antidepresszáns „nem használ” akkor írnak fel jóval komolyabb mellékhatásokkal járó antipszichotikumot akkor is, ha pszichotikus tünetek nincsenek dominánsan jelen. A tb ellátásban dolgozó orvosok meglehetősen szűk keretek közé vannak szorítva. Nincs elég idő egy-egy betegre, arra van idő hogy a tünetek alapján a protokollnak megfelelő recepteket felírja az orvos.
Amíg nem léteztek az új, kevesebb mellékhatásokkal bíró antidepresszánsok, (SSRI-k és társai) addig szinte csak kórházi ellátást igénylő, súlyos depressziós epizódbanszenvedők kaphattak antidepresszánst, de ezek mellékhatása annyira megterhelő volt, (homályos látás, vérnyomásesés, szájszárazság, brutális testsúlynövekedés stb…) hogy sokan megszakítoták a gyógyszerelést, vállalva inkább a depresszió kínjait.
Akiket a körzeti orvos vett gondozásba „neurózis” miatt, maximum egy kis Eleniumot vagy Seduxent kaphattak, ami természetesen szintén nem volot megoldás, lévén hogy benzok, függőséget okozhattak és a problémát az sem oldja meg.
kisgábor, egyetértek.
üdv.