Osztálytársak, szülők

Közös születésnapot tartottunk a kisfiam egy osztálytársával és egész családjával.

Az anyuka színésznő, az apuka lengyel származású történész… 🙂 – némi magyar ősökkel is a családfában! 🙂 (a negyedvér Batthyány-t még nem tisztáztuk…) – és három gyerekük van. A középső, aki a kisfiam osztálytársa, egy kis könyvmoly, kicsit visszahúzódó, félénk, de nagoyn kedves gyermek.

Anyuka a születésnapra komplett bábszínházi előadással készült! Én pedig dupla születésnapi tortával! 🙂

Egyelőre nagy a szerelem….  A politikai nézetkülönbségeket félretesszük. (rettentő konzervatívok)

Drukkolok, hogy működjön ez a dolog.

Az az igazság, hogy titokban, a szívem mélyén pontosan, pontosan egy ilyen családra, barátokra vágytam! Már ami azt illeti, hogy anyuka szívesen olvas fel és dramatizál meséket a gyerekeknek! (most jövök az iskolai fogadóóráról, ahol azt a házi feladatot kaptam, hogy beszélgessek a gyerekemmel norvégul az olvasókönyvben található képekről… cöcö – hát ez nem igazán jön belőlem, őszintén szólva!!)

Kis lakásban élnek 3 gyerekkel, szeretetben. a nagyobbik lány hegedülni tanul gyanabban a zeneiskolában, ahova az én gyerekem most kezdett járni.És bizony, már kerestem kapcsolatokat a zeneiskolából is, hogy oda is érzelmileg is kötődjön a gyerekem, legyenek ott is barátai!

Hát, nagyon rajta leszek, hogy kölcsönösen segítsük egymást.

Egyelőre boldog vagyok attól, hogy a gyerekem rögtön otthon érezte magát náluk – előbb a kis aranyhalakra, majd a bábokra vetette rá magát….. 🙂

Ha minden nagyon nagyon jól megy, még bábozást is tanít a gyerekeknek majd anyuka…

Egész nagy készlete van bábokból! Király, királynő, lovag, farkas, legény, királykisasszony, három kecskegida, kismalac, kisnyuszi, – hát nem sorolom fel az egész készletet, de tény, hogy szinte bármit el lehet játszani ezekkel a bábokkal…. !!!

fel vagyok dobva nagyon – és ilyenkor tényleg néha úgy érzem, hoyg Isten szeme van rajtam… – ez egy váratlan ajándék omst az élettől… 🙂 🙂

Szerző:

Belépett: 5 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 31-10-2010

Írj megjegyzést