Mi a baj a feketével?…..
Első Tudatalatti agymenés,mert ide ki lehet rakni,köszönöm hogy elolvasod….
A fehér…hófehér lufi,szenny,mocsok,a felszínen lebegő tudatos kis én táptalajnélküli megoldások nélküli tévelygése,mellékvágányok és folytonos keresés..végtelen üres locsogás és hablatyok,steril közhely és lélektelen magzatpóz….túltelítődött őrjöngő zsákutca….valódi érzelmektől való elzárkózás és a szellem megrekedése…
Pedig a fekete a beavatás a nagy misztériumokba,az okkultizmus gyökere,az alkímiai feketedés és a nagy mű első foka…ellenpólus,a befogadás,Jin anya,termékenység,stabilitás és gondoskodás…
Vagy bensőségesség,magánszféra,befelé fordulás,önismeretre terelő út, a kifelé élő és a hamisfénnyel magát tévesen azonosító szellem halála, az anyag életereje..
…termékenység és alázat,tanítás és megértés..mélység és tisztelet,letisztultság és végső bölcsességek…..akkor mi a baj a feketével?
Mert „lehúzó”?….hát ha lehet.. biztos nem vagyok makulátlan ha van ami még lehúzzon..meg miért ne tenné,ha az örvénynek ez a természete?engedjem?
…félelem az önismerettől…na és mi van az alján magány,bezárkózás erjedés és bomlás?,megnézzem?…
Aszongyák őskáosz pedig csak a saját énem sötétben vagdalkozó sikítozó könyörgő gócpontja….vágyakozó,leskelődő kitörésre ölelésre és a felszínen megértésre vágyó színes és inpulzív szeretetre éhes gyönyörű lélekmadár…de ehhez át kellene rágnia magát rajtam…
Vicces,hogy temetéseken pont a fizikai testet éltetik nálunk,akit pedig temetnek talán még megvárja az állítólagos szeretteket…megnézi az „Igazi” szemével,majd röhögve,csalódva nyitja kaput és távozik…érthető..
A küszöböt átlépni a mélységbe tekinteni a legnagyobb bátorság…kaput nyitni ahová eddig nem mertem… De ha odalent önmagamat találom,akkor a sötétben már nem vagyok egyedül…és megérte…
Szerző:
Jó írás…
De egy pillanatra se feledd: Jin nem létezhet Jang nélkül… A Fekete értelmezhetetlenné válik Fehér nélkül. Vigyázz…
21 év spiritualitás után azt gondolom jól ismerem a sötétség természetét és hidd el az minden csak nem értelmezhetetlen…Így vigyáznom sem kell mire,de úgy látom neked van…sok szerencsét…
Nem ezt írtam, de végül is mind1 🙁 (Azt írtam, h a fehér nélkül értelmezhetetlen. Persze fordítva is igaz: a fehér sem értelmezhető a fekete nélkül.)
Meglepő írás. De talán nem is ez a legjobb kifejezés erre. Inkább valami ismerős, megnyugtató. Már rég lemondtam arról, hogy valaha is találok olyat, akinek eleme a fekete, rajtam kívűl. Oly bensőnséges, oly… Nem is tudom mit írjak. Fekete. Fekete ez éj, fekete a bensőm. Fekete a föld és magam is az vagyok. Ha behunyom a szemem, a fekete vesz körbe. A semmi és végtelen. A fekete és én. Üres vagyok, tele vagyok. Veled vagyok. Kitölt. Egyedül vagyok, magam vagyok. Nincs itt semmi rossz. Csak én, és gondolataim. Itt én vagyok. Fekete vagyok.
Ez fotosop?
Nem! 2 van belőlük a világon.
Ahogy Bane mondta a Sötét Lovag – Felemelkedés c. filmben: „A fény hasztalan, mert vakít!”
A fekete a legjobb szín, mert paradox módon arra azt projektálhatsz, amit csak akarsz, mégsem számít, mert elnyeli a francba. A fekete a legerősebb szín, mert akkor is látod, amikor az összes többi színt nem, és olyankor is ott van, amikor az összes többi szín (beleértve a fehéret, bár az bizonyos vélekedések szerint nem is szín, de kit izgat?) felsül. És az írmagjáig átjárja az erő. Olyan, mint a halál. Persze, áltathatja magát az ember azzal, hogy nem fél tőle, hogy legyőzte, hogy szemberöhögi, aztán valahogy mégsem számít, amikor eljön. A fekete, épp, ahogy a halál, nem veri magát, hogy ő a legdurvább; egyszerűen legázol a legvégén, amikor az összes önáltatás belefullad a semmibe. Csak azóta vagyok képes kiállni magamért, amióta feketében járok. Persze, nem okvetlenül azért tudok kiállni, mert feketében járok, fogalmazzunk inkább úgy, hogy mióta ki tudok állni magamért, azóta feketében járok; és ez talán nem is tudatos döntés volt. Persze az bosszantó, ha a tűző nap sugarait magába szívja, és emiatt megsülök, de ha fehér pólóban lófrálnék, akkor is megsülnék, legfeljebb kisebb mértékben.
Ugyanez a sötétségre. A sötétség komfortos, mert ismerem. A sötétben nincs más, csak fájdalom, kín, szenvedés (plusz ezek egyéb szinonímái), viszont mégsem a sötétségtől félek, hanem a fénytől. A fény ismeretlen, és zavaros, és még amikor kellemes, akkor is csak vakít, és a legnagyobb erővel lök a legmélyebb sötétségbe újra és újra. Persze ettől még kimegyek a fényre, hiába tudom, hogy ráb*szás a vége, mert anélkül a fény nélkül még a sötétségről sem tudnám, micsoda. Annyi erővel pedig halott is lehetnék.
Ez kicsit hosszú lett, elnézést, csak nekem is agymenésem lett.