Napló

Ma este úgy döntöttem amikor időm van az oldalra naplót fogok  írni ezel talán sikerül megbékélnem minden bajommal 🙂

Szerző:

Belépett: 5 év

DemonMesteR

Blog kommentek: 840Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 2016. 01. 20.

47 gondolat erről: “Napló”

  1. Április 27

     

    Tegnap este mikor  elmentem aludni 11 órakkor már gondoltam a mai nap sem lesz a legjobb. Hajnali 2kor tudtam csak el aludni és 4 órakkor már fel is keltem aztán 6:25ig csak forgolódtam aztán már muszály volt kelnem, mert kezdődik a suli.. 6:40kor indultam a buszmegállóba kicsit siettem, de szerencsémre egy fiatal  srác volta sofőr így 45kor már ott is volt nem kellet sokat várnom (43-ra értem ki).. Először nem éreztem semmi fáradságot a 2 óra alvásom után.. A busz lassacskán beért a kertvárosba ahol miután leszáltam bementem a gimibe 7:45kor kezdődtek az óráim szerencsére német tanár nem volt a haladó csoportnak így első órán pihentünk.. Második órám angol volt ahol semmi felkészülés nélkül a tanárunk újra iratta velünk a dolgozatot úgy, hogy még csak nem is szólt.. Tesi órán (8ról lett felhozva 4 órára)  újra csak azt kellet hallgatnom miután elcsesztem 1 ütést röpibe, hogy szidnak engem és anyám is.. Ezért fogtam magam és kiültem a kispadra a tesi tanárunk sem volt ott ezért a kezdő angolosok tanárja volt bent helyetessítésen.. Teltek az óráink 7 órám irodalom melyet lassacskán végig szenvedtem, tavaly voltam 9es akkor megkaptuk a legjobb irodalom tanárt 8 évig 2es voltam magyarból, de tavaly 4-5ös voltam az éven új tanárunk lett, mert az elöző osztályt kapott így minket kellet leadnia :/ és az új tanár annyira unalmas és nem érdekes, hogy 5p figyelés után már le akar csukódni a szemem.. Mivel a 8órám elmaradt így 14:05kor végeztem lementem osztálytársammal Dom-al az Aulába ott ültünk 14:18-ig majd elindultunk a kicsit meszebbre lévő buszmegállóig, hogy ne kelljen sokat várnom a buszra (ő a kertvárosban lakik) 14:36-kor jött a busz a suli közeli buszmegállóba 15:00-ig vártunk majd elindultunk haza..15:26 körül értem a leszállóig ahol szállok.. 15:30 környékén értem haza gyorsan ebédeltem, majd átmentem régi osztálytársamhoz aki barátom is még mindig Szabee-hoz náluk szórakoztunk picit kipróbáltunk néhány társkeresőt persze nekem még mindig nem  volt semmi sikerem rajta ezért inkább hagytam is.. 18órakkor jöttünk le nálunk letöltöttünk 1 játékot majd vissza mentünk 20:24-ig játszottunk utána jöttem haza megbeszéltük, hogy szombaton megyünk-e a Tiszateleki Pegazusba AK26-ra (sajna eddig úgy áll nem tudunk menni :/ ) mikor hazaértem elkezdett esni az eső ez engem nem zavart hisz akkor nem látszik rajtam ha épp rossz kedvem van vagy ilyesmi ezért szeretek esőbben sétálni..  Itthol vacsoráztam Facebook-on vissza igazolt az a lány aki megtetszett, de mikor ráírtam kicsit furcsa volt az írásán látszott, hogy egyáltalán nem vagyok neki semmi a szemében pedig nekem nagyon tetszik így megint csak potyára áltattam magam.. Jelenleg 22:40-van épp aludni készülök holnap megint 8 órám lesz (első lyukas), de van 1 olyan érzésem ma se fogok tudni aludni mióta újra iskola van nem tudok rendesen aludni folyton felébredek rémálmaim vannak, illetve minden problémám eszembe jut összefoglalva nem tudom miért, de alvás zavaraim  vannak :/ Jóéjt nektek köszönöm, hogy elolvastad (Demon)

  2. Lenne csak oda is kevés busz jár :/ szüleim észre se vesznek bármit mondok nem érdekli őket..  Hát majd ha rosszabbul érzem magam talán be megyek hozzá de magátol is hív be embereket az osztálybol szinte majdnem mindenki volt már 2-3x de engem még nem hívott.. Neked is jóestét

  3. Április 28

    Újabb reggel megint úgy indulok el, hogy a kilátástalanság boldogságom torkát metszi el” (Children of Distance – Nem Menekülök El)

    Csütörtök.. nehéz felkelés után újra a suliba indulok, megint alig aludtam az este, de nem számít már hozzá szoktam, hogy nem tudom magam teljesen kipihenni.. utazás közbe megint csak azon gondolkoztam, hogy ‘miért mindig én vagyok a szerencsétlen, hogy még a társkeresőkön se találtam senkit (unokaöcsém vett rá, hogy kipróbáljam a Tinder-t, de semmi szerencsém nem volt rajta így inkább töröltem..) ilyen lúzer lennék? Lehetséges hisz kutyának se kell egy ilyen depressziós értéktelen bunkó paraszt..’ Beértünk a városba leszáltam a buszrol mentem a suliba szerencsére első órám nem volt így nyugodtan pihenhettem.. Egyik osztálytársam oda jött hozzám (nem bírom őt, mert állandóan kötekszik) szerencsére most nem kellet hallgatnom, mert zenét hallgattam így kicsit ‘zene be, világ ki’ hangulatom volt.. 
    8 órábol 2 elmaradt (az egyiken a tűzoltók gyakorlatoztak és Ofő nem tartotta meg az osztályfőnökit se)
    Az egész nap a suliba úgy telt igazábol, hogy Dom-al ültem és néha néha beszélgettem vele (néha nincs kedvem hozzá, mert ő amolyan dúrván kocka aki csak játékokról és olyan viccekről tud beszélni amit néha még szerintem ő se ért.. de néha azért jó, hogy nem vagyok teljesen egyedül) de ma valahogy inkább csak magamba akartam volna lenni.. Tüzriadókor volt, hogy kimentünk a hátsó udvarra akkor gondolkoztam rajta, hogy oda menjek-e ahoz a 9b-s lányhoz aki tetszik (Szemüveges velem 1 magas barna hajú lány, ahogy én megismertem zárkózott és olyan magánakvaló), de végül nem cselekedtem, mert tudtam úgyse akar velem beszélni. Régebben sokat beszéltünk ‘Szeptemberbe láttam először akkor nagyon megtetszett 2 hétig  csak azon agyaltam, hogy szólítsam meg vagy ilyesmi, mindig egyedül áll/ül ez engem zavar, hogy mikor melletem van szabad pad sose jön oda. Októberbe cselekedtem először pont melletem ült a padon csak nézelődött kicsit olyan furcsa volt, hogy mindenkit ellemezett és ilyesmik így feltettem neki 1 kérdést „Szia megkérdezhetem, hogy tetszik a suli?” nos tudom alap hülye kérdés, de mást nem tudtam.. Nos utána megint nem beszélgettünk legalább 3 hétig valahogy még mindig féltem megszólítani aztán eljött október végefele 1 pénteki nap amikor az iskolába sport nap lett volna, de mivel esett az eső így csak röpi mecsekket játszottak valamint kötélhúzás stb. Először ott ált a falnál majd melletem szabad lett 1 zsámoly így leült ott bénáztam legalább 20-30p ig, hogy szólítsam meg közbe Dom is ott volt utána fogtam magam és erőt vettem magamon, gáz volt, hogy először alig értettem a nevét így úgy indítottam, hogy „Loretta igaz?” nos tudom ez ciki, de olyan hangzavar volt csoda, hogy hallotam valamit, de szerencsére nem tévedtem.. nos elkezdtünk suliról beszélgetni meg ilyesmik aztán vallás (én nem vagyok vallásos nem hiszek semmilyen istenségben sőt szerintem tök logikátlanok ezek a mondások.. nos ezt  ő ugyan így elmondta nekem mint én gondolom ez is megtetszett benne) majd áttértünk filmekre ilyesmi.. hétfői nap azon kapom magam Loretta mindig oda jön hozzám amikor lát :O nos ez nekem nagyon tetszett, mert úgy éreztem talán van esélyem mindig odajött stb beszélgettünk aztán December elején ez megváltozott.. Nem akart velem beszélgetni igazábol most se akar és nem értem miért semmi olyat nem tettem ami sértő lenne 2x próbáltam meg udvarlás félét, de már akkor  se voltunk jóba.. (már akkor se akart velem beszélgetni). Gondoltam rá lehet, hogy azért mert azt hitték együtt vagyunk, de mikor ott volt velem és valaki kérdezte inkább azt mondtam amit ő, hogy nem, mert nem akartam megbántani.. nagyábol ennyi lenne róla a történet folytatom a naplót!” Tüzriadó végén bementünk az iskolába folytattuk az órákat minden ugyan olyan rossz volt mint eddig szerencsére ma nem kötöttek belém így aránylag nyugis is volt.. Úgyan úgy 15:26 körül értem haza (mint mindig) először ebédeltem aztán megnéztem 1 filmet nővéremmel majd 6 órakkor felmentem Szabee-hoz (barátom) és most 9 óra környékén jöttem haza, közbe még ott voltam játszottunk 1-2 videójátékon meg hülyéskedtünk unokatesómmal interneten keresztül.. Mai napom ennyi lenne nemsokára alszok Jóéjt Nektek! 🙂

  4. „Újabb reggel, megint úgy indulok el,
    Hogy a kilátástalanság boldogságom torkát metszi el,
    De most az arcomra kínok között is felfestek egy félmosolyt,
    Még akkor is, ha úgy érzem az élet eltékozolt.
    Összeszorított foggal küzdök, a rossz hiába fáj
    És két szívdobbanás között mégsem mondom azt, hogy kár,
    Mert nem adnak semmit ingyen, harcolok míg élek,
    De inkább kétszer szenvedjek, mint hogy rossz útra lépjek.”

    Április 29:

    Este megint nem aludtam így ma dúrván nehezen keltem hiszen csak péntek van.. A reggeli rutin ugyan az volt felkeltem/busz/iskola stb.. 3 órám volt megtartva így mondhatni könnyü napom volt (legalábbis azt hittem könnyű lesz). 3óra után a 12-esek ballagási főpróbáját csinálták szerencsére én nem leszek ott mert szombaton nincs buszom és már holnap ballagnak.. Lorettát ma nem láttam suliba ezért kicsit jobb kedvem volt, de közbe hiányzott is így mondhatni 2 tűz közé kerültem.. Mert örültem, hogy nem kell látnom így nem lesz rossz kedvem tőle, de mégis hiányzott amitől viszont csak elástam a jókedvemet..
    Ma úgy emlékszek senki nem kötött belém bár 1-2 ember ígyis megvetően nézett rám.. 
    11:19kor végeztünk az iskolába akkor indultunk el sétálgatni  Dom-al a városba, mert 12:40 körül jön a buszom. Sétálgattunk lementünk a játszótér környékére stb.. Vissza fele amikor már végleg a buszmegálló felé tartottunk találkoztunk Timivel ő egyedül űlt a buszmegállóba így mondtam neki jöjjön velünk a következőbe ekkor Dom-ot ottholról hívták így Timivel 2-esbe maradtunk, mert haza kellet Dom-nak mennie
    „Úristen most lettem rosszul..”
    (Timi általánosba volt az osztálytársam kollégista így ő is 9-es Loretta osztálytársa).. felértünk a buszmegállóba mivel osztálytársam volt így van miről beszélgetnük stb, és bízok benne, mert tényleg rendes. Szóval kérdeztem tőle, hogy:
    -Még mindig olyan Loretta, hogy senkivel nem áll szóba?
    -Igen teljesen zárkózott és magában van – mondta…
    -Furcsa nem értem miért haragszik rám vagy ilyesmi.. -mondtam.
    -De ő nem is csinál semmit be van zárva a házba nyáron se mehet sehova, mert Hajni ott lakik nem messze tőlük (osztálytársa) ő mondta – mondta Timi
    -Uhh ez furcsa sajnálom szegény-t, mert nagyon rossz lehet neki, de velem szerinted miért nem akar szóba állni régebben olyan jól elvoltunk?. :/… – Mondtam
    -Hát am nem is értem én se.. mikor veled beszélgetett szünetekbe vagyis minden szünetbe láttam, hogy veled volt állandóan mosolygott meg órán is mosolygott azelőtt még év elején meg most is csak komolyan figyel nem mosolyog meg semmi.. -mondta Timi
    -Nem tudom miért változott meg.. annyira rosszul esik még mindig hiába találkoztam azóta 3 lányal még mindig ő kell.. és nem bírom kiverni a fejemből ha meglátom máris rossz kedvem lesz, hogy elvesztettem.. – mondtam
    (a lányokkak  facebookon kezdtem el beszélni abbol 2 a szülövárosomba él, de velük se jöttem ki jól egyszerüen hiába akartam, hogy legyen több nem lett és ez engem nem is zavar folyton Lorettán jár a fejem, hogy mit tegyek, hogy legalább beszélgessen velem.. így mondhatni ezt a 3 lányt amolyan figyelem elterelőnek akartam, és ha össze jött volna akkor komoly lettem volna és  nem használtam volna ki őket.. úgymond minden eshetőségre gondoltam)
    -De szerintem az is lehetett a gond,  hogy mindenki beleszólt, hogy kérdezgették együtt vagyunk-e stb.. – mondtam.
    -Hát mert mind 1 k***** f**** mindenbe beleszólnak és ezt én se értettem miért kellet ezt csinálniuk.. – mondta Timi
    -Hát nem tudom engem mindenki utál a suliba.. elmegyek pld a 9-esek előtt röhögnek meg ilyesmi, de nem értem miért.. (mondtam pár nevet) -mondtam
    -Ez fura nekem sose beszélnek rólad meg sose mondanak semmit lehet, mert ismerlek, de én mindet megtépném ha rosszat mondanának rólad (ezt furcsálottam mert régebben néha kicsit bunkó voltam vele, de már bánom, de igazábol ő is sokszor volt velem bunkó) – mondta Timi
    -Köszönöm – mondtam

    Buszon tovább beszélgettünk mindenről meg a buszmegállóba is, de valahogy ezen kattogott az agyam, hogy miért tíltották el a szülei tőlem hallotam róla, hogy a testvérének valami szellemi fogyatékossága van, de ezt sose kérdeztem tőle, mert nem illő meg ő nem akarta mondani.. Nagyon sajnálom ezért, hogy a testvére beteg valamint a szülei bezárják :/ nekem ez nagyon rosszul esik, mert nem ismernek a szülei jó az igaz, hogy az volt a tervem (még mindig akarom), hogy össze jöjjek Lorettával, de én évekre, évtizedekre terveztem az egészet nem csak hetekre.. én szeretnék vele lenni amig vagyok, lehet Szerelmes vagyok bele, de már nem tudom nekem ez a szó régóta nemsokat jelent 1x mondtam ki 1 lánynak szemrebbenés nélkül elzavart, de neki bármikor mondanám ha úgy alakult volna.. De még mindig szeretném, hogy legyen valami :/ :'( tudom már úgysincs semmi esélyem bár tényleg léteznének csodák mint a filmekbe.. és végül csak össze jönnénk.. 🙁 Tudom semmi esélye ezért ezt a témát mostmár hagyom is, bár a sírás kerülget emiatt és minden rossz emlékem felszinre tör illetve a jók is mikor együtt ültünk/álltunk és minden jó volt.. tényleg igaz, hogy értékeljük amink van, mert ha elvesztjük már késő már tudom ez igaz.. hisz én egyre többet és többet akartam volna elérni az igaz, hogy nem cselekedtem, de miután észbe kaptam már késő volt..
    Főképp az is zavar a dologban, hogy többször is megkérdeztem Lorettát, hogy megbántottam-e vagy tettem-e olyasmit amit nem kellet volna azt mondta mindig, hogy NEM és mikor kérdeztem velem van-e a baj anyit mondott, hogy nincs kedve beszélgetni (ezt többször is mondta, de azelőtt sose mikor beszélgettünk)
    Köszönöm hogy ti megértettek remélem vissza húztok, mert a szakadék szélén állok.. folytatnám is a naplót..
    jelenleg 14:20-van most írom a naplót közbe anyámra kicsit rámordultam, hogy semmit nem vesz észre pedig most is kicsordult pár könycseppem szóval most haragszok rá, hogy most se vesz észre rajtam semmit talán mindig sírok? Vagy nem látja a könnyeim? Netán nem akarja, vagy ennyire el tudom zárni magamba?.. Nem értem :'(
    Szabee nővérének ma van a ballagása vagyis volt és most fognak bulizni Szabee gyakorlaton van így ő nem lesz itthol, de mondta menjek fel bulizni.. Én úgy gondolom így elrontanám a többiek buliját ilyen kedvel, de igazábol azért nem is akarok menni, mert a nővérébe 2éve szerelmes voltam nyáron (neki mondtam először) és mindig is utált elzavart úgy tett mintha ott se lennék levegőnek nézett… így ez miatt is nincs kedvem hozzá valamint, hogy nem ő hívott meg hanem Szabee így talán akkor megyek fel ha ő ír rám, de úgyse fog így nem is tervezek semmit.. Inkább magamba itt ülök és zenéket hallgatok amíg nővérem haza nem ér.. :/

    „Semmi sem örök ezen a földön
    de a tetteid közül semelyik sem volt hiábavaló
    Szívünk mélyén tovább éltek
    elmentettek a bátrak hazájába
    Minden ünnepélyes pillanatot megőrzők
    habár ezt nehéz megérteni
    ez a csendes szél is képes elfújni a gyertyát
    elviszek mindent és magam mögött hagyom a fájdalmat
    Kimondod a nevem, de a hangod megfakult
    szélben ölelkezve, most elrepülsz messzire, elrepülsz messzire”
    (HammerFall – Glory To The Brave)

    15:30 még mindig érzem, hogy rosszul vagyok nem sok idő telt el, hogy zenét hallgatok, de most nem hat rám egyik se :/ még a Linkin Park se tud megnyugtatni pedig ők voltak azok akik sokszor vissza húztak (köszönöm skacok bár jönnétek MO-ra is..). De mostmár rájöttem, hogy igazábol sok mondás igaz.. vegyük a „Pénz Boldogít” mondást én most is tapasztalom ezt és nem igaz.. hiába van Linkin Park-os nyakláncom, polóm vagy más bandáktol cuccom és nemsokára jön a PowerWolf-os polóm is mégse vagyok boldog, DE! mi is az a boldogság? Talán nem voltam még sose boldog vagy olyan rég, hogy már elfelejtettem milyen érzés is az amikor boldog az ember..
    Amit igazán szeretnék az végre 1 kapcsolat ahol tényleg érezhetem ennek a fogalomnak a hatását.. Lorettával eltudtam volna képzelni talán picit kezdtem is érezni az ízét, de végül megint csak én maradtam alul, de belegondolva mi van ha ő is sír esténként, hogy nem beszélgethet velem vagy ilyesmi?? :O Ezt nem tudnám elképzelni sose sírt értem senki..

    „Nincs már semmi ami ide kötne
    Lassan úgy érzem elveszek a ködbe
    Nincs már semmi ami ide kötne
    Lelépek örökre, örökre…”
    (BeerSeeWalk – Megfakult Fénykép)

    De mi van ha most mégis? Pár napja mikor álltunk Dom-al az osztálytermünk előtt és Loretta egész szünetbe rám nézett és annyira csillogot a szeme valamint olyan volt a szemébe a fény mintha követelné mennyek oda, de én nem mentem hisz tudtam úgyse beszélne velem talán megkéne újra próbálnom, de már kezdem elfogadni nagy nehezen, hogy már semmi értelme tovább kínoznom magam.. És mi van ha ezzel csak tovább rontom a helyzetet? Mi  van ha most oda kéne mennem? Szerintetek mit tegyek?
    Timi még azt is mondta, hogy neki azt mondta Loretta, hogy velem azért is szeret lenni, mert én megértem (ezt akkor mondta neki amikor még minden jó volt úgymond vihar előtt) most ezen a mondaton kattog az agyam közbe a sírás kerülget.. Értelmetlen az életem már ha ez életnek nevezhető legszivesebben véget vetnék az egésznek, de félek megtenni mindig az jut eszembe lehet holnap jobb lesz, hiába tudom úgyse fog változni semmi legalább nem szenvednék tovább még ha pokolba is kerülnék ezért (már ha létezik, mert én nem hiszek benne, hogy van menny ill. pokol)
    Remélem nem ezzel bántom és kínzom Lorettát, hogy megpróbálom elfeledni és nem megyek oda hozzá, mert mi van ha ő is így gondolkodik mint én? Mindennen úgy agyal mint én és neki is fáj ez.. De mi van ha ő nem akarja az egészet és a szüleinek ehez semmi köze?
    Épp az ő kedvenc zenéjét kezdte el játszani a gépem (Fall Out Boy – My Songs Know What You Did In The Dark) inkább kikapcsoltam, mert nem bírom hallgatni a bandát régóta ismerem, de ezt a számát sose hallotam Loretta mutatta nekem nagyon tetszett és most ezért is fáj, hogyha meghallom, mert tisztán emlékszek mindenre.. Épp sétáltunk (én kísértem haza pontosabban csak úgy fél út ig, mert nem kísértem el teljesen bár ezt 1x megbántam, mert volt, hogy utána sokat kellet egyedül várnom, ez igazábol azért volt mert rossz a térmemóriám azaz nehezen jegyzem meg az útvonalakat így attol féltem eltévedek.. de ezt már bánom.. több időt töltöttem volna vele és mit számított volna utána ha eltévedek? Anyi mindent bánok, hogy nem tettem meg… olyan jó lenne átölelni (sose öleltem át párszor érintettem meg a kezét mikor 1-2 dolgot mutattam neki, de féltem megérinteni nehogy neki rosszul essen) És tudom most ezzel is az a baj, hogy nem vagyok magabiztos, sajna sose voltam bátor féltem mindent megtenni így is kicsit elcsodálkozom néha miket megtettem..  Nem bántam meg semmit amit megtettem csak azokat amiket nem :/
    Szüleim még mindig nem vesznek észre semmit már rajtam van szóljak nekik, hogy „mi van szellem vagyok, hogy sz*** se láttok rajtam vagy mi?”, de inkább nem foglalkozok velük nem érdekel eddig se érdekelte őket mi van velem ezután miért érdekelné?
    Úgy érzem egész nap erről írhatnék, hogy mi lett volna ha, de inkább hagyjuk ezt az egészet, mert már nem bírom!! Nemsokára folytatom a naplót!
    19:20 Újra itthol.. Unokatesóm átjött hozzám (másik faluba lakik) 6 óra környékén kicsit beszélgettünk ellőte telefonon meséltem el neki mit hallotam Lorettárol (ismeri, de még nem találkozott vele).. mikor itt volt hülyéskedtünk majd felmentünk a sógorához és ott voltunk aztán 7 órakkor kimentünk a buszmegállóba mert ment haza az unokanővéremmel így én a falu másikvégébe kísértem mikor elmentek hazafele sétálgattam azon járt az eszem vajon mit csináljak ez ügyben (amit az előbb leírtam) talán megkéne próbálnom, de szerintem nincs sok esélyem..
    Nos szerintem már semmi nem fog történni így nem is folytatom jelenleg 19:24-van estig valószínüleg megnézek 1 filmet és 11órakkor szerintem elmegyek aludni Szép Délutánt nektek! 🙂

  5. „Through the gates of hell
    As we make our way to heaven”
    (Sabaton – Primo Victoria)

    Április 30:

    Este megint nehezen aludtam, de most sokkal kipihentebb vagyok mint iskola időben.. 8 órakkor keltem és éjfél környékén feküdtem le aludni.. Felkelés után a szokásost csináltam kávé, reggeli stb.. utána bekapcsoltam zenét mivel még mindig a tegnapi dolgokon jár a fejem jó lenne valakivel megbeszélni.. Szülök még mindig nem vesznek rajtam észre semmi változást.. Talán mindig ilyen lepukkant voltam?. Nem tudom, de nem is foglalkozok vele majd rájönnek 1x a dolgokra ha meg nem hát örülhetnek, hogy nem tudtak semmiről..
    „A vállamra kifakult levelek hullanak csendben
    Sokszor voltam sz***** mikor azt mondtam, hogy minden rendben”
    (Essemm & BeerSeeWalk – Volt Már Jobb Is)

    Jelenleg 12:33-van 10 órrakor elkezdtem rajzolgatni (The RapFather-t), de az elsőnél a szemét elcsesztem mivel alkoholos filcel csináltam így sajna ki kellet dobnom mert hiba javítóm se volt pedig az nagyon is jól sikerült.. Újra kezdtem, de csak a feliratot csináltam meg a képről (magamtól emlékezetből nem tudok rajzolni nem értem miért pedig amit akarok mindig megjegyzek kivétel a tanulás, mert az se annyira megy).. Ezért rajzokat másolok vagy rendes fotókat próbálok lemásolni magamról is csináltam már 1 önarckép féleséget ami szerintem aránylag jól is sikerült 🙂
    13:16 még mindig zenét hallgatok közbe várom, hogy valaki felhívjon vagy legalább FB-n rám írjon, mert egyedül vagyok megint.. Nővéremmel akarok majd menni sétálni, de ő jelenleg nincs itthol. És biztos vagyok benne hiába fogunk sétálni úgyis csak magamba leszek, mert őt se érdekli mi van velem.. Állandóan a telefonját bújja ha mondok neki valamit rám se figyel aztán 10p múlva vissza kérdez, hogy mi van? Mikor én csinálom ezt direkt akkor meg én vagyok a nyomi meg minden… Elegem van ebből, hogy mindig én vagyok a sz@r mindenki szemébe…
    „So close no matter how far
    couldn’t be much more from the heart
    forever trusting who we are
    and nothing else matters
    never opened myself this way
    life is ours, we live it our way
    all these words I don’t just say
    and nothing else matters”
    (Metallica – Nothing Else Matters)

    Miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy mikor új reményt kapok nem tehetek semmit, mert egyszerűen nincs helyes út?? Vagy ha lenne is akkor, hogy találhatnám meg? Még mindig ezen jár az eszem.. Nem tudok mit tenni, kilátástalan vagyok.. :/ Senki nem ért meg.. vagy nem akar megérteni..
    „Lehetek bárki én magamnak csinálom,
    úgysem értik meg az átkozott világom”
    (Mr.Busta & Essemm, Smith – Sose Felejts El)

    16:34 még mindig rossz kedvem van.. Próbáltam aludni, de nem sikerült azon gondolkoztam inni kéne valamit, de nekem az agyam másképp fogadja az alkoholt, mert 3 szakaszba foglalja a folyamatot.. 1.Jókedv: minden oké szórakozok (kivéve ha egyedül vok akkor nem)
    2.Rossz kedv: Felszinre tör minden egyes emlék ami csak rossz lehet, jó igaz vannak olyanok amik jók voltak, de most azért rosszak, mert nem élhetem át újra.. Ez lelkileg kifáraszt ezért van még 1 szakasz
    3.Alvás: na ez a legjobb mikor már annyira nem bírom elviselni a terhet, hogy inkább alszok, hisz az elmém annyira lefárad a gondolkozástól és mindentől ami folyamatosan elő áramlik..
    De szerintem inkább nem is iszok semmit. Jelenleg a gépnél ülök nem tudok semmit csinálni a zenéimet üvölttetem.. és még mindig az jár a fejembe mi lenne ha újra megpróbálnám és beszélnék Lorettával 4 szem közt hátha akkor elmondja mi a baja velem vagy miért nem akar velem beszélgetni.. Sétálni nem voltunk, de nem is volt kedvem.. Sose figyel rám bezzeg ha nekem magyaráz és nem figyelek már le vagyok szidva..
    17:30 nővérem elment a városba szórakozni engem nem is hívott így itthol maradtam, de amúgy se szeretek vele menni, mert az ő barátai mindig levegőnek néznek hiába próbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe mindig mintha észre se vennének. Jelenleg is zenét hallgatok most épp Linkin Park-al nyugtatom magam már kezd jobb kedvem lenni, de most jobb lenne 1 kis sétálás valakivel, de haverom most leszar unokaöcsém sem keres így inkább itthol ülök és várok hátha történik valami csoda..
    Este 6 óra van felmentem Szabeehoz ott voltam 8ig játszottunk zenét hallgattunk stb.. Fél 10kor hazajöttem átöltöztem utána vissza mentünk, mert este mentünk AK26-ra Tiszatelekre.. Előte kicsit rossz volt a kedvünk, mert kavarás volt, hogy megyünk-e vagy nem, de végül szerencsére mentünk. 00:00kor lépett fel az AK nem volt rossz a buli, de szinte csak mi voltunk 16-17 évesek a többi ember 20körül lehetett vagy lehet csak a festék tette, de nem volt senki olyan aki jól nézne ki (szerintem).. Este ott aludtam náluk mikor hazaértünk nos igazábol nem is aludtam max 3 órát.. Egész este Lorettán járt az eszem, hogy holnap oda menjek-e hozzá és ha még mindig alig akar hozzám szólni akkor félre hívom és 4 szemközt megbeszélem vele a dolgokat.. Ennyi lett volna a tegnapi napom. Bocsánat, hogy ma írtam ki, de tegnap nem voltam gép előtt. Jó reggelt mindenkinek és nemsokára jó étvágyat az ebédhez! 🙂 Sziasztok

  6. Igazábol már nem is nagyon érdekel a dolog.. Ha szólok nekik ha nem akkor se vesznek észre rajtam semmit.. Igen felköszöntöttem, de ajándékot nem vettem, mert se időm se zsebpénzem nem volt rá.. Köszi, de ez már régi kép kb 3 hónapja készült most vágattam le megint nemrég, de ez most írtó rosszúl sikerült.. 🙂

  7. Vagány srácnak tűnsz így a leírtak szerint.

    Szerintem ha ennyire tetszik Loretta akkor menj oda hozzá, nem jó ha húzod halasztod. Biztos van valami amihez nagyon ért és te kitudod kérni róla a véleményét. Pl: Ő jó tanuló, neked meg valami nem megy túl fényesen. Elküldeni szerintem úgy se fog ha segítséget kérsz tőle, közben pedig kitudod puhatolózni, hogy konkrétan mi a helyzet.

    De lehet itt a lányok tudnak sokkal jobb tanácsot is adni!

  8. Idézet tőle: holdfény

    Köszi Marci!

    Szegénnyel én beszélek csak, most nagyon örülök.:-)

    Hajrá Demon.:-)

    Írtam neked a depresszió fórumban. Remélem nem neheztelsz rám a késői válaszomért és azt is, hogy jobban vagy.

  9. Marci88:
    nos a helyzet az, hogy októberbe kezdtünk el beszélgetni jóba voltunk tényleg minden szünetbe velem volt aztán december elején hírtelen megváltozott már nem akart velem beszélgetni egyszerűen került és ezt most is csinálja, de amit megtudtam Pénteken volt osztálytársamtól az engem azért is ütött elég rendesen sziven, mert ha tényleg mosolygot tőlem mindig az azt jelenti jól érezte velem magát és nem értem miért nem is mondta el, de egyszer csak megváltozott velem szembe.. A helyzet az, hogy az elején igen féltem oda menni pontosabban hozzá szólni, de legyűrtem és minden sokkal jobban alakult mint hittem volna csak aztán egyszer csak minden romba dőlt és nem tudom miért ez az ami bánt és főképp az is, hogy ő benne minden megvan amit én egy lányba akarom, hogy meglegyen kitudja talán nekem ő lenne az igazi??
    Vagány nem vagyok igazábol 1 nagy nulla vagyok! Nincs sok barátom jó ha van 2 haverok sincsennek alig beszélgetek pár emberrel az osztályom utál pedig sose beszéltek velem normálisan és olyan béna vagyok, hogy semmi  bátorságom nincs, hogy cselekedjek! nos ez volnék én! köszönöm a válaszod!

    Holdfény:
    Igazábol arra számítottam senki nem fog írni nekem ezért hálás is vagyok, hogy gondolsz rám! 🙂 köszönöm holnap megpróbálok újra beszélni vele remélem minden úgy fog menni ahogy tervezem  és hátha megtudom az okát mindennek

  10. Gondolkoztál azon, hogy valami küzdő sportot tanulj? Nem azért, hogy megverd az osztálytársaid, csak szerintem neked jót tenne. De ez az én szubjektív véleményem.

    Egyébként ha meg ilyen is vagy (,amit nem hiszek), nem hiszem, hogy ilyen is akarsz maradni.

  11. kiskoromba kezdtem el ezen dolgozni, hogy ilyen legyek.. Azelőtt mindenkivel bunkó voltam ha nem tetszett valaki megvertem (nem csak játékbol rendesen orba vertem volt olyan akinek betört az orra stb),  igaz ez már rég volt legalább 5-6 éve azután elgondolkoztam ezen igaz, hogy én voltam akkor a kedvenc a „kemények” között, de mit értem vele?? Ahogy nőttem már nem volt vicces mikor orba vágtam valakit.. szóval 13éves koromba teljesen  átformáltam a személyíségem.. Magamba zártam minden sértést amiért azelőtt szétvertem a támadót és ezt már nem tudom vissza fordítani és akkor  még tök jó volt, mert igaz sokszor sértegettek, de ahogy lenyeltem nem  érdekelt.. Ma már ezt azért is csinálnám vissza mert hiába vagyok mindenkivel „kedves” próbálok rendes lenni ha ők velem bunkók és fikáznak.. a bátorságommal mindig is probléma volt sose voltam az a tűzbemenős, de kiskorába az ember azért kicsit bátrabb mint később bár ez szerintem személyiség függö szerintem ez a személyiség formálás is hatott a jellememre mert sokkal nyuszibb vagyok mint azelőtt.. A küzdő sportot azért nem akarom, mert már többször is tapasztaltam, hogy nem nekem való.. 15 éves voltam már akkor mikor 3 éve csináltam ezt a bezárkózott személyiséget ami ma már 100%-ig az  én személyiségem és akkor kezdődött el az, hogy a sok fikázás hatására úgymond az idegeim annyira tönkre mentek, hogy ha verekednék akkor szerintem nem tudnám magam visszafogni (tapsztalat) és lehet, hogy csak edzés lenne, de én bedúrvúlnék és akkor meg nem csak én járnék rosszul… Tudom ez hihetetlen lehet, de én ezt mind tapasztaltam és végigvittem, de ma már elfogyott a lelkierőm évről évre egyre több lelki fájdalom ér így csak gyengül az úgynevezett „pajzsom”..
    Nos én csak akkor akarnék ilyen maradni, ha lenne valami eredménye az oké, hogy így könyebben tudok beszélgetni másokkal pld Lorettával ha olyan vagyok mint régen szerintem sose lettem volna jóba mert neki a személyisége legalább 75% olyan mint az enyém.. Legalábbis ahogy én megismertem, de minek ha mindig csak „barát” zónába tesznek ami anyit jelent, hogy többet nem írnak/keresnek és le vagyok s****? De már nincs erőm megváltoztatni magam csak azt tudom remélni, hogy ha újra Lorettával tudok lenni és talán sikerül összehoznom akkor nem fogom megbánni, hogy kiskoromba a „helyes” útra léptem. 🙂
    Köszönöm a válaszod! 🙂

  12. Rendes tőled, hogy ezt így mind leírtad. Meg is értem az álláspontod, ne érts félre, nem akarlak semmire rábeszélni.

    Én még konditerembe jártam jó sok évvel ezelőtt. Igazából én is rájöttem, hogy nem ez a nekem való sport. De tudod, teljesen mindegy milyen sportot végzel, az önbizalmat ad, csak találja meg mindenki a magához illőt.

    Remélem a holnapi napodhoz a legjobbakat. 🙂

  13. Köszönöm én is remélem sikerül vele megbeszélni a dolgokat. Igazábol már 2 hónapja nem beszéltünk nem szoktam mostanába oda menni egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy ilyen velem és nem mondja meg az okat, de amit pénteken mondott Timi na az nekem reményt adott.. Igazábol nem szoktam sportolni semmit nem az én műfajom a sport, de haverokkal szoktam focizni meg régebben suliba röpiztem, de megelégeltem, hogy mikor elrontottam 1 ütést mindig szidták még anyámat is mikor ők még a könnyű labdákat is elrontják szóval most inkább csak ülök és nézem a játékot nemrég volt netfix felmérés kicsit szégyelem magam mert fekvőböl csúnyán  rontottam, de a felülést még mindig kimaxolom a sprinteléssemmel is gondok vannak így ha nyáron lesz időm lehet járni fogok futni.. Szivesen leírtam,  igaz nem vagyok az a nyitott ember, de így sokkal érthetőbb miért vannak ezek a dolgok és ha nem is tudom magamból kibeszélni jól esik leírni! 🙂 köszönöm a válaszod! 🙂 

  14. „Forever and one I will miss you
    However, I kiss you yet again
    Way down in Neverland
    So hard I was trying
    Tomorrow I’ll still be crying
    How could you hide your lies
    Your lies”
    (Helloween – Forever And One)

    Május 1:

    Reggel 11:39 van nemrég értem haza Szabee-éktól este Tiszteleken csapattuk a bulit az AK26-al 🙂 Kicsit rossz volt, mert szinte csak mi voltunk fiatalok ott a többi ember mind középkorú volt..
    Jelenleg zenét hallgatok és még mindig Loretta jár a fejembe, annyira szeretném őt megkapni előtte csak 1 embernél éreztem eztet, hogy nélküle nincs életem, de a másik személy igazábol még most is levegőnek néz meg azelőtt is annak nézett még mikor nem is beszélgettünk, már akkor se léteztem a számára.. Nem is értem miért voltam bele szerelmes…
    Várom, hogy felrakják a Pegazus club oldalára a közös fótónkat az AK26-al, de szerintem csak délután fogják feltölteni :/ mindegy mondhatni jó volt csak a nagy tömeg és a por, hogy alig kaptam levegőt az kicsit tönkre tette, de ettől függetlenül jól szórakoztunk.. Semmi alkoholt nem ittunk szóval mondhatni magunkat adtuk!
    12:07 Még mindig nincs fent a bulifotó, sőt a kedvem most picit jobb mint tegnap vagy este.. Remélem nem történik semmi ami elronthatná. Fél 2 körül megint megyek Szabeehoz mert focizunk legalább leköt utána meg jöhetek haza tanulni :/
    Loretta is nagyon hiányzik :/
    „Merre tovább
    Oly szűk a szobám
    Nehéz így nem gondolni rád
    Oly hűvös ez éj
    A csend felemészt
    Volt jövőnk, ma csak a múlt kísért
    EZER ÉV SEM ELÉG
    HOGY ELFELEJTSELEK
    EZER ÉV SEM ELÉG
    HOGY BELÜL ÚJRA REND LEGYEN
    MÍG HÚZ A MÉLY, CSAK A BIZONYTALAN VÁR
    EGY VÉGTELEN KÖTÉLTÁNC”
    (Anti Fitness Club – Kötéltánc)

    17:16 most értem haza mostanáig Szabeeval voltam fociztunk stb.. közbe kicsit unatkoztam, mert utána gépezett én meg unatkoztam.. 
    Elterveztem, hogy holnap oda megyek Lorettához ha látom és beszélek vele hátha jutok valamire? Szerintetek elkéne neki mondanom mindent vagy ne legyek teljesen őszinte?.  Nem tudom igazábol lehet elkéne mondani neki mindent, de félek attol ezzel csak  rosszabbítok a helyzeten..
    Épp a jövőheten gondolkozok, hogy szombaton milyen jó lenne menni Tokajba, mert valamilyen Fagyi nap lesz így 100Ft lesz 1 fagyi :O mivel Szabee Tokajba tanul így ő tudja ott a járást és el tudunk szórakozni, állítólag az osztálytársai is jönnek páran (remélem azért nem úgy járok velük is, hogy én csak sétálok utánuk, de hozzám szólni nem akarnak).. Na majd meglátjuk, mert még nem biztos, hogy megyünk..
    Furcsa ez.. Feltöltöttem facebook-ra a tegnap készült AK-s képet (http://www.pegazusclub.hu/data/partygallery_kepekpro/categories/313/2/1462103654.jpg)
    és Feri akit csak facebookon ismerek máris rámírt. Ez azért is furcsa, mert nem azt mondom jó fej srác elszoktunk hülyéskedni Augusztusba ő biztosít szállást amikor megyünk a Fezenre (persze csak ha sikerül rá összeszednem a pénzt). Ez főképp azért fura, mert legalább 2hete nem írt, most meg egyből :O Lehet nem látott fent vagy ilyesmi, mert én nem mindig nézem ki van fent csak, hogy ki írt és annyi, de akit szeretném, hogy írjon az nem ír… :/
    Nővérem sétálni akar mivel unatkozok elmegyek vele.. De nem sok kedvem van hozzá.. Reggel is itt szidott pedig hozzá se szóltam..
    19:05 most értünk haza a sétálásból ami igazábol 1 nagy s*** volt, mert én nem szóltam neki ő se nekem és igazábol csak potyára sétáltam..
    „Nem számít, ki milyen kemény!
    Úgyis majd térdre hullasz, mikor elhagy a remény!”
    (AK26 – Az Utolsó Üten)

    Nos igen úgy érzem a remény már elhagyott, hogy találok valaki aki tudom, hogy melletem van, de annak örülnék a legjobban ha Loretta lenne az a személy! :/
    Nem tartom magam keménynek sőt szerintem egy lúzer, pancser vagyok.. Viszont régen  a lelki erőm na az volt a kémény, semmi nem tudott megtörni aztán jött az első „legnagyobb” szerelem én hülye hallgattam a barátomra és mi lett belőle ezt a „kemény” lelkierőt hipp hopp elvesztettem és most hol tartok? A padlón vagyok minden nap ezért is igaz ez a dal az AK26-tól!
    20:10 épp a matekot dolgoztam ki, mert holnap feletet a tanár és igazábol nekem semmi kedvem tanulni rá meg am is matekbol sose tudtam megtanulni az elméletet nekem elég volt a képlet és megoldottam a dolgozatokat 4-5re..
    Kíváncsi leszek a holnapi napra. Remélem minden úgy alakul ahogy terveztem és pozitív dolgokat kapok nem pedig mégjobban tönkre teszek mindent. 
    Szerintem mostmár semmi érdekeset nem tudok írni mára lassan megtanulom a matek tételeket utána fürdök stb. alszok és reggel meglátjuk mi lesz! Sziasztok jóéjt! 🙂

  15. Nálunk nem tudom van-e fecske nem is szoktam mostanába nézni.. igazábol csak lesütve va a szemem mióta ez a sok lelki baj ért.. :/ Madarakért nem annyira vagyok oda, nem fogtak meg, de nekem legjobban a Kék cinege nem is tudom olyan szép a kék-sárga tollazata és aranyos kis madár 3 éve nem láttam :/

    Rendben köszönöm, hogy próbálsz segíteni remélem minden úgy alakul, hogy jó legyen, mert még 1 bukást szerintem már nem bírok elviselni.. Neked is puszi ölelés meg minden más 🙂

  16. „I want to love you but I better not touch (Don’t touch)
    I want to hold you but my senses tell me to stop
    I want to kiss you but I want it too much (Too much)
    I want to taste you but your lips are venomous poison
    You’re poison running through my veins
    You’re poison, I don’t want to break these chains”
    (Alice Cooper – Poison)

    Május 2:

    Reggeli iskolai rutin. Annyira fáradt voltam semmi kedvem nem volt ma bemenni az iskolába főleg, hogy megint alig aludtam.. Szóval beértem a suliba mivel hétfőn nincs első órám beértem az iskolába 7:30 körül az órák 7:45kor kezdődnek Loretta késett picit kb 3p-t a tanárjuk is. Én a padon ültöm a termünk mellet mikor megjött a másik csoport olasz tanárja szóltam Lorettának üljön le mellém azt mondta nem akar ezért oda mentem hozzá és megkérdeztem hogy van meg stb. aztán mondtam neki, hogy „beszélhetnénk?” erre ő azt mondta „ha akarsz” kicsit furcsa volt mintha nem is értette volna.. Teltek az órák nem tudtunk beszélni, mert érettségiztek és hát persze, hogy nekünk be kellet menni és szünetbe a  terembe kellet lenni..
    Matek órán (6órám) kimentünk az udvarra Lorettáék ott voltak kint futottak majd röpiztek.. Én csak néztem őket mikor véletlenül kiütötték az útra a labdát oda mentem Lorettához próbáltam vele beszélni először nem sikerült aztán kicsit jobban ment majd megint alig akart megszólalni mikor oda értünk az osztálytársaihoz, mert sétáltunk közbe akkor az egyik osztálytársa azt mondta „Nézétek már Lorettának új szerelme van” jó mondjuk ez engem nem zavar Lorettát pedig épp nem figyeltem, de mi köze hozzá? Szóltak is neki páran, hogy „ne szólj már bele”, de igazábol én örülnék neki tényleg a szerelme lennék, de a nagy kérdésem még az miért félek megszóllítani?? Reggel ott ált előttem 5-10p habozás után szóltam neki?? Kicsit félek attól, hogy a többiek mit szólnak hozzá ha elutasít félek, hogy beégek, de attol is félek ő mit mond most ez, hogy van akkor? Ez mit jelent? Na mindegy a lényeg, hogy nem tudtam tőle megkérdezni, hogy miért nem akar velem beszélni ezért holnap fogom megpróbálni kivéve, ha megint ilyen lesz a nap, hogy a terembe kell egésznap gubbasztani..
    15:26 körül értem haza gyorsan ebédeltem stb.. majd felmentem Szabeehoz focizni utána ő megint csak gépezett így unatkoztam most jöttem haza közbe elkezdett szakadni az eső én meg polóba meg rövidnadrágba jöttem, de jobb lett volna ha akkor is esik.. (Szeretem az esőt, mert akkor senki se látja rajtam, hogy szomorú vagyok)
    20:02 épp itthol vagyok ezt a naplót írom a gép előtt nemsokára tanulni kéne.. Holnapon gondolkozok, hogy remélem jó irányba kapom a válaszokat. Persze csak ha lesz erőm beszélni vele és tudok is..
    Unoka öcsém épp itt magyaráz nekem, hogy ő neki rosszabb a helyzete pedig bárhova megyünk minden lány rá van akadva.. Jó az igaz, hogy nekem is jó lenne, de én csak azt akarom, hogy azaz egy ember legyen rámakadva akit én akarok!
    Szülök most itt balhéznak minden hülyeségen.. Annyira unom már eztet sosincs egy csendes napom itthol..
    Apámék itt ordítoznak így tanulni se tudok.. Ugy utálom ezt alig várom eltünjek vagy valami inkább leszek egy sötét lyukba egyedűl minthogy olyan emberek társaságába legyek akik le se sz@rnak….
    Már ugy unom hiába szólok szépen.. leszarják már ordítok rájuk, hogy fogják be, de nem bírják felfogni az ist************ már elegem van ebből mindjárt eret vágok vagy valami… Már unom ezt az életet..! Bár halálos beteg lennék..
    Ennyi lenne a mai napom jobb éjt! Holnap ha sikerül Lorettával beszélnem akkor leírom részletesen mi történt remélem nem tesz tönkre!

    „Azt hiszi egyedül van,
    mindig csak boldogtalan,
    piál a bánatában, 
    hiába él a mában.
    Folyton a múltra gondol,
    fáradt a nyugtatótól,
    nem tudja merre menjen,
    hogy mindent elfeledjen.
    Keres egy jó életet,
    ahol talán jobb lehet,
    elindult messze benne, 
    de visszahúz a lelke.
    Irány a fellegekbe, 
    bele a rengetegbe, 
    de nem tud még maradni, 
    mert ő már más valaki.”
    (AK26 – Az Utolsó Belövés)

  17. Köszönöm én is remélem minden jól alakul, mert ha nem akkor nem tudok magammal mit kezdeni.. Amit kívánok az csak ő!! Neked is jóéjt remélem most fogok tudni aludni 🙂 te is vigyázz magadra 🙂 Majd holnap megint megírom a naplót ha lesz úgy időm és meglátjuk mi történt! 🙂 Puszi ölelés Sógi (Demon)

  18. „Elmegyek én innen, többet nem nézek vissza,
    nem érdekel már a múltam, mosom kezem, nekem így tiszta.
    Nincs már dolgom senkivel, mert mindenki ellenem,
    az Égből büntessenek meg, hogy ha a kezemet felteszem.”
    (Mr.Busta – Nem Nézek Vissza)

    Május 3:

    Reggeli rutin ugyan az mint mindig felkelés/buszhoz menés stb..
    Beértem a suliba nos mitmondhatnék semmi kedvem nem volt menni, mert hát minek?? Semmi értelme annak, hogy az embert semmibe veszik..
    Első 2órám laza volt semmit nem csináltunk aztán ment az idő 6óra előtt Lorettát láttam a padon ülni Timivel
    2p habozás után oda mentem hozzá elkezdtünk beszélgetni már amennyire válaszolt érdekes módon most kicsit másabb volt.. Észre vettem mikor oda megyek hozzá sose néz rám mindig elfordul vagy ilyesmi nem is értem miért… Gondoltam rá megkérdem de ez nem lenne bunkóság??..
    A helyzet az, hogy Timi is más volt a régi időkröl dumáltam vele közbe Loretátt próbáltam bevonni hátha megnyíl, de nem tette aztán uncsimra tereltük a szót, mert Timinek tetszett csak uncsim kicseszett vele.. A lényeg, hogy mondtam neki, hogy Roli (uncsim) barna haju barna szemü és kék szemet akar magának.. Azt mondta Timi pedig neki szép szeme van meg minden mondtam neki, hogy szerintem jól néz ki a Barna+Kék.. Lorettának pont ilyen a haja, szeme mivel ott ült melletem mondtam is neki „neked tényleg am szép szemed van főleg így barna hajal”.. Akkor se rám nézett, de mintha mosolyogni láttam volna..  25P-s szünet volt így tudtunk beszélgetni Loretta igaz alig szólalt meg, de próbáltam beszélni vele aztán mikor kicsit elcsendesültünk akkor kb 10mp gondolkodás után rákérdeztem.. „Haragszol rám?? Megbántottalak valamivel, hogy nem akarsz velem beszélgetni” erre azt mondtam, hogy nem meg megint, hogy nincs kedve beszélgetni ekkor mondtam neki „De régen olyan  jól elvoltunk akkor most miért nem??” ekkor mondott valamit nem igazán értettem, hogy „nekem nincs mindig kedvem beszélni” aztán mondtam neki „de miért?” erre azt mondta „magánügy” nos nem akartam mondani neki, hogy azért ez rám is tartozik, mert csak én vagyok az akivel nem akar beszélni, de nem modtam. Timi ott nevetett már majdnem szóltam neki mi olyan vicces?? De nem is értem majd elbeszélgetek én vele hátha mondott neki valamit..
    A suliba más érdekesség nem történt unatkoztam egésznap, stb.. Közbe eszembe jutott valami a tegnapi nappal kapcsolatban, mikor kint sétáltunk Lorettával osztálytársam egy lány látta ezt. Neki van barátja meg stb. néha mikor ott vagyok a közelébe kérdezgetni szokott én elmondom neki amit szerintem tudhat azaz a dolgok 30%-át és annyi.. Mikor kérdezte mi van Lorettával anyit mondtam neki, hogy még mindig semmi egyre rosszabb úgy néz ki.. Utána leültem mellé 3an ültek a padon és akkor kérdezte tőlem, hogy miért nincs más? Mondtam neki, hogy, mert semmi NORMÁLIS nincs itt.. Erre azt mondta hát kösz.. Erre én annyit mondtam neki: Van barátod nem? akkor miért akarjak tőled bármit is? (am se tetszik nem is tudom valahogy van benne valami ami taszít)
    Aztán mondta, hogy Eszti is normális (ő is osztálytársam ő is ott ült melletünk pontosabban én melletem) erre anyit mondtam neki: (ezt Esztinek mondtam): Na akkor most mit mondanál ha én megkérdezném, hogy járjunk?? erre ő azt mondta: Igazábol én senkinek nem szoktam igent mondani..
    Enyit mondtam Grétinek (aki kérdezett), hogy na látod ezért nincs más…
    Meg am is osztálytársam azért nem akarok vele kikezdeni + úgysincs esélyem az már 100%, de mikor beszéltem vele tegnap reggel, mert, hogy első órám lyukas és az én csoportomba van akkor olyan fura hangon beszélt velem Eszti kicsit így elvékonyította vagy nem is tudom teljesen más hangszinben.. Na mindegy ez nem is nagyon téma, mert szerintem ez tök felesleges információ volt, de legalább volt mit leírnom! 🙂
    Jelenleg 16-17 van  épp unatkozok nemsokára tanulnom kellene közbe Lorettán gondolkozok miért ilyen velem?? Gondoltam rá, hogy a héten megkéne neki mondani mindent, hogy tetszik meg stb.. De tudom, hogy ez szerintem úgyis csak egy újabb csalódás lenne szerintetek, hogy lenne a jobb?? Elmondjam vagy ne mondjam?? Ezt azért nem tudom eldönteni, mert neki még senkije nem volt sőt  még úgymond senki nem is próbálkozott nála szóval én tudom, hogy így nekem sincs esélyem biztos 1000 okot felhozna ha elmondanám szerintem még el is zavarna… Főképp ez zavar, hogy rám se néz mikor beszélek hozzá nem bír a szemembe nézni vagy mi lehet a probléma?? A topjoy-os kupakom telefonon reggel azt írta: „Határozd el hogy boldog leszel!” Nos én próbálok ezügyben tenni, de ez nem csak rajtam áll am nem hiszek az ilyenekbe a horoszkópomnak sincs semmi köze hozzám.. 
    Egész jól vagyok ahoz képest, hogy még mindig nem tudom miért nem akar velem beszélgetni, de annyira rossz :/
    Nemsokára hétvége alig várom már, mert Szombaton megyünk át Szabeeval Tokajba a fagyik éjszakájára (100FT lesz 1 fagyi és aki Szabolcsba lakik és jártak Tokajba tudják milyen finom ott a fagyi). Valamint lehet szórakozunk is 1 kicsit, mert Szabee osztálytársai is jönnek ha jól tudom 3 lány. Nos én ettől csak azért parázok, mert mi van ha ugyan az lesz mint mikor nővéremmel megyek valamerre, hogy a barátnői észre se vesznek levegőnek néznek stb.. Remélem nem lesz ez hanem majd próbálnak velem beszélgetni vagy ilyesmi, mert most én kíváncsiságbol megállom, hogy ne szóljak bele egy témába! 🙂
    „Jövök én nagy a szél nekem még a becsületem helyén
    A kezemet a magasba tartom
    Uram nem tudom meddig bírom még”
    (AK26 – Meddig Bírom Még)

    Lassan, de biztos összeomlok így, hogy semmi örömöm nincs már  ebbe a világba..
    Az idő is borús az én kedvem is az létehik boldogság gyógyszer? Mert ha igen veszek belőle egy kartonnal csakhogy addig is megtudjam milyen az amikor boldog vagy.. Még mindig október jár a fejembe.. Tudom nem jó ha mindig a múltra gondolunk, de ha egyszer nincs semmi örömöm a jelenbe akkor legyen a múltból.. Nem is értem mi volt velem állandóan mosolyogtam ok nélkül mikor még Lorettával minden percben együtt voltunk..
    „Hiába nézek fel az égre, 
    Tudom már nem jössz vissza értem,
    Az emléked bennem él, mióta elmentél.
    Yeah, bíztam benned, yeah.. Itt kell lenned,
    Yeah… Mit kell nekem megtennem? 
    Hogy újra a szemedbe nézhessek..
    Tudom nem jön el az idő, tudom nem jön vissza már,
    De ha hátra nézel tudnod kell hogy van ki haza vár,
    Én csak a rapemmel tudok nagy dolgokat tenni még,
    Érzem hogy büszke vagy rám ott a szíved legmélyén,
    Mikor mindenki azt mondta, hogy egy senki leszek,
    Te húztál fel a padlóról és most beinthetek,
    Tudtam sikerül ha kitartok, mert az élet erről szól,
    Igen, menni kell… Amíg a szív dobog! 
    Mindegy milyen nehéz volt, mindegy milyen nehéz lesz,
    Én az utamon megyek, mellém csak te kellesz,
    Nem tudom elmondani mennyire fáj, amióta elhagytál…”
    (Shawn & Slink – Amióta Elmentél)

    Most biztos egy síros, beszari srácnak néztek és nem tagadom így van, de én legalább érzelgős vagyok nem pedig az a fapofa akiért mindenki oda van, de szeretni nem tud..
    16:53 Mindig is akartam youtubera olyan videókat csinálni amiben elmondom 1 filmről a véleményem egy kis poénkodással fűszerezve hasonlóan az ilyen videóbloggerekhez (Dancsó Péter, Szirmai Gergő), de egyszerűen lusta vagyok, lámpa lázas és félek, hogy majd mit mondanak ha egy ismerősöm is meglátja és a kérdésem ehez az lenne, hogy ezzel tudnám fejleszteni az önbizalmam? Vagy valamit fejlesztenék vele magamon, a személyiségemen?
    17:40 Épp azon gondolkozodtam mi király már, hogy csütörtökön megrendelhetem a PowerWolf-os polómat 🙂 viszont hamar elrontja a kedvem, hogy megint Loretta jut eszembe. :/
    Holnap megint 8 órám és nem a legkellemesebbek sajnos főleg, hogy 8dik tesi és ígyis örülök ha a buszom elérem ami egyben az utolsó buszom hazafele..
    18:14 Annyira fáj, hogy semmit nem tudtam meg ma Lorettától szerintetek megint menyjek oda hozzá mindennap? Mikor ott vagyok szinte teljesen lefagyok semmi téma nem jut eszembe..
    „Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
    A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
    Könnyeim hullnak, a párnára borulva
    Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
    Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
    Szépen lassan eltűnnek a képek,
    Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
    Példát mutatva, gátat szabva hibáknak”
    (Children of Distance – Beforratlan Sebek)

    18:43 Hogyan lehetnék megint érzéketlen? Legalább akkor nem szenvednék. Érzéketlenség = Nincs Szenvedés.. Inkább leszek 1 érezéketlen szemétláda mint, hogy mindig csak a rossz kedvem tegye tönkre a mindennapokat..Lorettánál is mit kéne megpróbálnom, hogy megkapjam?? 
    19:49 elmentem sétálni most értem haza kicsit kiszellőztettem a fejem..
    Megint csak azért keresnek az emberek mert kell nekik a segítségem persze most én vagyok padlón egy se keres, most írtak azért, mert 1 rohadt gép vírust kapott hát érdekel engem? Mert rohadtul nem.. Van elég bajom am is minek csináljam meg olyan személynek aki 1 bunkó flegma velem…
    Épp azon gondolkoztam mit kéne csinálnom ami lekött és nem itthol van?? Mert mindig a gép előtt ülök jóhogy nincs mindig jó kedvem, de sajna zsebpénzem sincs sok így mondhatni utazgatni nem tudok.. Akkor mit tudnék csinálni? Rajzolgatni nincs mindig kedvem az olvasást is egy idő után megunom, filmezni szeretek, de nem egésznap.. Valami ötlet?
    20:26 Nos több dolgot nem tudok írni most elkezdek tanulni utána pedig alszok Jóéjt! 🙂

  19. Köszi bár néha azok az idézetek a zenében nem abban az értelemben vannak benne mint ahogy én ide kimásolom 🙂 De zeneszövegekkel könyebben le tudom írni mit érzek vagy ilyesmi például most a „Helloween – Forever And One” címü számot érzem, hogy épp ilyen a hangulatom és tudom kicsit érdekes, hogy rappes és rockos szövegeket írok, de ez nálam egyediség, hogy bárki bármit mond én mind2 kaszthoz tartozok mert szeretem ugyan úgy a rock-ot és a rappet is bár még sajna rock koncertre nem sikerült eljutnom, de remélem nyáron össze jön és tudok menni Székesfehérvárra..

    Aludni nehezen, de tudtam inkább az, hogy korán kellet kelni és hulla fáradt voltam na és te tudtál? 🙂

    Igen erre én is gondoltam, de jó lenne ha elmondaná mert szerintem így mindkettőnken könyebb lenne ezért is kérdeztem, hogy szerinted megmondjam neki, hogy én mit érzek meg, hogy tetszik? Mert lehet az lenne a helyes, de ha nem akkor viszont az egésznek lőttek bár jobb lenne előbb megtudni, de nincs erőm ehez :/

    Neked is jóéjt 🙂 Bajszos angyalokat! 🙂

  20. Köszönöm, de sajna nem beszélgettünk ma.. Nem is láttam csak reggel, de pont jött a tanárunk és nem tudtam oda menni hozzá utána már nem is láttam..

    Én néha még elaludni se tudok bár most így, hogy beszéltem vele kicsit  jobban aludtam pedig semmit nem tudtam meg igazábol.. Hát igen nálam nem segít, de legalább neked segített! 🙂 Köszönöm mosolygás sajna nem volt meg a napom most mondhatni 0 és -1 kedv között volt ami még okés is. 🙂

  21. „I am the one,
    Who lost control,
    But in the end
    I’ll be the last man standing
    I am the one,
    Who sold his soul,
    Forever gone
    To be the last man standing tall”
    (HammerFall – Last Man Standing)

    Május 4:

    Reggel 6:25kor keltem 6:38körül indúltam a buszmegállóba 45kor jött a busz, furcsa módon Volvo busz jött és nem az a roncs Ikarus amin még a fűtés se ment.. Beértünk a városba bementem a Gimibe ott unatkoztam becsöngetés után kb 2percel jött meg Loretta, de nem tudtam vele beszélni, mert pont jött a tanárunk.. Teltek az órák semmi érdekes nem volt.. Aztán 4órán fizikán a tanár kiadta a dolgozatainkat és van 2 lány aki most jött át Nyiregyházáról az éven valamilyen tánc iskolábol és az egyiket rajta kapta a tanár, hogy puskázott mivel 1es lett neki a doga elkezdett vergődni a tanárral. Jó oké én se szeretem azt a tanárt, de azért ilyet én nem csinálnék főleg, hogy még neki áll feljebb mikor ő puskázott.. Olyan nagyképüek mindketten.. Van, hogy nekem is beszólogat (aki a tanárral veszekedett) én ezzel nem foglalkozok, de néha már felhúz, hogy anyámat is szidja, mert leülök a folyosón lévő padra vagy tesi elrontok 1 ütést mikor ő még megse tudja fogni azt a ki**** labdát.. De inkább magamba folytom nem szólok neki vissza, mert nekem áll én pofám verem és ha megint előjön a dűroham cseszhetem, mert kitudja mennyire ütöm meg és persze akkor ki a hibás hát én… Ezek után semmi érdekes nem volt egész nap unatkoztam Lorettát nem láttam egy szünetbe se.. Már haza értem. Épp most rendelem meg a polót, hogy péntekre itt legyen kíváncsi vagyok élőbe, hogy néz ki! 🙂 Nemsokára megyek fel Szabeehoz, mert itthol unatkozok utána meg tanulnom kell megint szerencsére holnap megint nincs első órám így pihizhetek 🙂
    Holnap remélem semmi rossz nem történik és Loretta se fog velem olyan lenni, hogy rám se néz mikor hozzá beszélek..
    „Kérlek döntsd el, hogy velem vagy ellenem,
    Ha nem tetszik az életem.
    Már nem érdekel, nem érdekel,
    Ha neked nincs, ami megfelel.
    Kérlek döntsd el, hogy velem vagy ellenem,
    Ha nem tetszik az életem.
    Már nem érdekel, nem érdekel,
    Engem nem érdekel.”
    (AK26 – Barnabás)

    19:19 most értem haza Szabeetol kicsit unalmas volt, mert megint csak a gép előtt ült és nem csináltunk semmit néztünk pár játék videót és annyi szóval mondhatni nem volt a legjobb…  Na nembaj majd holnap ha jó lesz a kedvem akkor talán játszunk 1-2 meccset 🙂 Lorettával is jó lenne beszélne meg közbe találni kéne  valami jó időtöltést amivel elterelhetem a figyelmem.. Gépen játszani nem tudok, mert 1-2 alkatrész tönkre ment benne így csak netezni tudok, de ott se tudok játszani vagy videót nézni, mert azok az alakatrészek ehez pont fontosok voltak.. De nem bánom csak azt, hogy így szét unom magam minden nap..
    Gondoltam erre a videóbloggeres tevékenységre, hogy felvenni egy csomó videót és ha jó lesz a gép akkor feltölteni bár van apám gépe is, de az se működik rendesen pedig sokkal fejlettebb az enyémnél 😀
    Szabeeval beszéltük, hogyha ő vesz egy új gépet akkor az övét elcseréli az enyémre, hogy az enyémet nyomtatásra meg microsoft csomagok (word, excel stb.)-re használja, mert igazábol másra nem is jó..
    „It’s been a long day without you my friend
    And I’ll tell you all about it when I see you again
    We’ve come a long way from where we began
    Oh I’ll tell you all about it when I see you again
    When I see you again”
    (Wiz Khalifa & Charlie Puth – See You Again)

    Unalom a köbbön… Szét unom magam egyszerűen nem tudok mit csinálni.. :/ nemsokára tanulhatok, de semmi kedvem, mert holnap csak lazán 20oldalt kell megtanulni Törire úgy, hogy felének semmi értelme..
    És ráadásul a tanár akkor akar TZ-t is íratni amikor vizsgázunk Angolból meg Magyarból.. És azt se tudom mit csináljak, mert töriböl van legalább 8tétel angol+magyar meg 17 és 2 hetem van az egészre meg se tudom rendesen tanulni..
    Na mindegy most akarok kicsit tanulni utána folytatom..
    Anyámék meg itt vergődnek már megint.. Már unom minden nap ez megy.. Az egyik berug és vergődik a másik meg egész nap csak ordít és nem hiszem el, hogy nem megy el a hangja..
    Már k*** unom, hogy ezt csinálják tanulni se hagynak…
    20:31 na végre csend lett.. már tudom tanulni a hülye törit, de semmi kedvem hozzá inkább azon jár az eszem, hogy elmondjam-e Lorettának, hogy tetszik.. :/
    „A hajnal hasad, a beszűrődő fények
    az ablakon át néznek és kérnek, hogy végre ébredj
    a vágyak korán keltek, amikor mi későn
    a megfáradt fejekben szól a Californication
    a végzet utolér, jobb élet nem jár kuponér’
    a szerelem, a pénz csak álmom és kidurran mint a buborék
    ha nyilnak a szemek és írja a kezem, hogy marad a para mer kerül a derű
    de kerül, amibe kerül – az égbe repítem fel a nevünk
    letörtek az angyalszárnyak és maradtak szarvak
    a tervek, az elvek eltűntek, megmart a karma karma
    az érzelmek helyett már drótok kötnek össze minket
    a lényeg a pénz, meg a face, hogy megmutasd, többre vitted
    láttam a trét – minden nap meghalunk mint Kenny –
    a szürke napokat – ahogy a padokat – feketére keni
    a kádba süllyedek le, ez nem az út vége
    lehúznak a napok, de belül tudom túlélem…”
    (BeerSeeWalk  – Túlélem)

    Annyira nincs kedvem holnap menni inkább itthol aludnék vagy csak egyszerűen feküdnék, de ha lenne velem valaki akivel sétálgathatok vagy ilyesmi kézenfogva stb. Tiszta jó lenne..
    Nos ennyi lenne a mai napló Sziasztok Jóéjt!
    „I tried so hard
    And got so far
    But in the end
    It doesn’t even matter
    I had to fall
    To lose it all
    But in the end
    It doesn’t even matter”
    (Linkin Park – In The End)

  22. „Mindennapom küzdelem
    a legnagyobb téteket felteszem
    Bármi jöhet spanom én bírom
    én bírom, én bírom”
    (Shawn & AK26 – Még Bírom)

    Május 5:

    Reggel 5:50kor keltem furcsa módon alig voltam fáradt, pedig tegnap is kb 11 órakkor mentem aludni..
    6:38 körül mentem a buszhoz, felszáltam stb. Beértünk a városba elmentem vettem bérletet majd bementem a suliba ott minden unalmas volt ültem és unatkoztam.. 4 óra előtt láttam Lorettát először a termünk mellet van az övék épp jött ki a teremből WC-re ment általába mindig úgy megy, hogy előre néz és sehova máshova.. Szóval ment én ott ültem a termünk melleti padon rámnézett kicsit mintha mosolygott volna köszöntem neki, hogy „Szia” erre ő hangnélkül köszönt vissza ez fúrcsa volt.. Vissza fele is ugyan így csinált akkor megpróbáltam rá mosolyogni én is, de nem sikerült nem tudom miért egyszerűen nem megy :O De senkire nem tudok  mosolyogni ez a fúrcsa.. Szóval bement a termükbe utána már nem is láttam.. Szóval ma se beszéltünk.. Mindegy már csak holnap kell menni utána hétvége jövőhéten szerencsére már vége az érettséginek és rendes órák lesznek stb.. Legalább szünetekbe oda tudok hozzá menni, persze csak ha lesz erőm.. 15:26 körül értem haza a suliba utána ettem stb.. Majd felmentem Szabeehoz most értem haza, ott fociztunk utána megnéztünk pár videót.. Most gyorsan megnézem van-e írásbeli házi azt megcsinálom, de konkrétan 3 órám ha meglesz tartva 6ból, mert 2-3 tanár nem lesz suliba abbol 2 minket is tanít és lenne velük óránk.. Nem baj legalább addig se kell tanulni így mondhatni félig laza nap lesz.. Hazaérek Szabeeval fogok sétálni utána megyünk a kocsmába csocsózni billiárdozni remélem most nyitva lesz.. 🙂 A napom úgy aránylag rendben volt amolyan türhető.. 4-esre feleltem töriböl pedig alig tanultam rá..
    Holnap hátha Loretta nem lesz bent a termükbe és tudok vele beszélgetni annyira jól esne ha sikerülne vissza hozni azt, hogy megint mindig oda jöjjön hozzám és beszélgessünk meg stb..
    De az még jobb lenne összejönnénk, de erre sajna 1 cseppnyi esélyt se látok :/
    A PW-s polómat is holnap meghozzák így most kicsit fel vagyok „pezsdülve”.. Mindig kicsit fokozódik a kedvem mikor sikerül megszereznem valamit amit akarok pld a billentyűm is.. Sose hittem volna, hogy olyan billentyűm lesz ami világít (led-es) meg stb.. És 3-4 hónapi zsebpénzemből megszereztem és nagyon is olcsón kb 5-6 ezer ért.. Csak sajna a gépembe tönkre ment a Videókártya így nem igazán tudom kiélvezni :O Mondhatni amit el akarok érni azért megpróbálok tenni, mert ha nem így lenne most nem lenne se AK-s se Linkin Parkos felsőm! 🙂
    Nos a napom úgy ennyi lenne jóéjt majd holnap megpróbálok részletesebben írni Sziasztok! 🙂
    „Már gyerekként komolyan hittem, amit nem tudtak komolyan venni 
    Nem tudok mit tenni, de úgy érzem, vagy minden az enyém vagy semmi 
    Emiatt soha nem állok meg megyek amíg tudok menni 
    Senki és semmi kedvéért nem leszek hajlandó másnak lenni
    Soha nem adom fel, ahhoz túl komoly a cél 
    Mindegy merre visz az ár, vagy hova sodor a szél
    Nem ismerek határt, irány a csillagos ég 
    Vigyázz a sztorim megráz, akár egy villamosszék
    Sokszor voltam a padlón mégsem látott senki elveszni 
    Pedig sokan akarták, hogy ne álljak fel, de nem tudok akkorát esni 
    Csak szólok hiába köpködtök rám attól csak még erősebb leszek
    A kritikusaim ott fulladnak meg, ahol én levegőt sem veszek
    Felnyitom a szemeteket, a szemeteket meg el söpröm 
    Ha te is azt hiszed, hogy elszálltam, tudd soha nem jártam a Földön
    A zenével kézen fogva addig haladunk míg én 
    Meg nem látom a fényt, az egyik legfeketébb alagút végén 

    Nem mindig azt tettem amit kellett
    Nem az lettem amit vártak 
    De ha valami nem ment erőltettem
    Tudtam hogy lenne könnyebb út is annál amin mentem 
    De nem bánok semmit már”
    (Fura Csé – Nem Bánom)

  23. „Let there be night
    god bless the father, the son
    let there be night
    and day be gone
    Let there be night
    the mass of dark has begun
    Let there be night
    and damn the sun”
    (PowerWolf – Let There Be Night)

    Május 6:

    Reggel keltem 6:25 szokás szerint, utána mentem a buszhoz majd suliba.. Mikor leszáltam a buszról láttam, hogy osztálytársam Enci ott áll az egyik kapunál ígyhát oda mentem hozzá és beszélgettünk, aztán jött még 2 osztálytársam (őket várta) Bogi és Pisti mentünk tovább ott találkoztunk Ervinnel (őt annyira nem bírom, mert nagyképü és mindenkinek beszólogat pedig ő se tud többet..). Beértünk a suliba Olasz volt az első órám ott aludtam, mert én Németet fogok tanulni Angol mellet jövőre így az Olasz-t hanyagolom 😀 . Második órám Tesi volt ott kosarazni tanultunk én utálom a kosarat így eléggé rossz volt :/
    Utána a maradék 4 órámon nem volt tanár így kimentünk az udvarra én ott leültem zenét hallgattam közbe néztem ahogy a többiek fociznak. 3órának vége lett, de mivel a 4en is ugyan azzal a tanárral voltunk így kint maradtunk 10:24-kor befejeztem a zenehallgatást, mert oda jött osztálytársam Henrik (ő jó fej, nagy rocker így van témánk meg minden) szóval elkezdtünk beszélgetni főképp a PowerWolf-ról mondtam neki, hogy ma érkezik meg a polóm, most épp abban ülök és írok! 🙂 Szóval sokmindenről beszélgettünk, de főképp a zenékről.. Kiveséztük az AC/DC-t is, hogy most Axl Rose az énekese és az előző énekes jobb volt. (bár szerintem az AC/DC-be Joakim Brodén jobb lenne, mert neki jó mély hangja van és az AC/DC számokhoz szerintem az jobban illene mint pld a „Thunderstruck” vagy „Back In Black”). 13:15 kor volt vége a 4órának bementünk a suliba ott ültünk le osztálytársaimmal én igazábol csak néztem őket, mert velem nem igazán akartak beszélni, de mindegy 13:23 körül felmentünk a termünkhöz, mert a Német tanárommal voltunk ott Mónika Show-t nézettek velünk a többiek meg ilyen hülyeségeket nekem nemsok kedvem volt hozzá így a telón unokaöcsémnek írogattam meg játszottam.. 
    „How do you stay so strong?
    How did you hide it all for so long?
    How can I take the pain away?
    How can I save

    A fallen angel, in the dark
    Never thought you’d fall so far
    Fallen angel, close your eyes
    I won’t let you fall tonight
    Fallen angel, just let go
    You don’t have to be alone
    Fallen angel, close your eyes
    I won’t let you fall tonight”
    (Three Days Grace – Fallen Angel)

    Lorettával ma nem tudtam beszélni sőt nem is találkoztunk.. 12:05kor engedtek el minket sétáltunk egy kicsit Dom-al majd felmentünk a buszmegállóhoz ott ült Timi szóval oda mentem hozzá mivel mikor beszéltem Lorettával és kérdeztem tőle, hogy megbántottam-e vagy ilyesmi akkor ő is ott ült mellete szóval megkérdeztem tőle, hogy Loretta nem-e mondott neki valamit rólam, azt mondta, hogy nem.. Beszélgettünk  mindenről pld, hogy van egy srác aki neki tetszik meg ilyenek.. Buszon is beszélgettünk ott megkérdeztem tőle, hogy „beszélnél Lorettával megkérdeznéd tőle miért nem akar velem beszélni” azt mondta úgyis szokott vele beszélgetni így megteszi szóval hátha így többet megtudok aztán mondta, hogy osztálytársai elkezdtek neki magyarázni, hogy, hogy lehet egy ilyen lány társaságában meg, hogy beszélhet vele mint Loretta.. Mert ő olyan mint ők (nem vagyok lenéző, de akik ezt mondtak másképp nem tudom megfogalmazni egy nagy k****…). ÉN erre azt mondtam neki, hogy ha ezt meghallom felrugom mindent, mert Loretta 100x többet ér náluk attol hogy ő nem olyan „szabad” még nem kell bántani meg am is mivel tetszik így érte bármit! Ez után mondtam neki, hogy te egyáltalán nem vagy olyan mint azok a K***** 9-10 éve ismerlek és nem változtál sokat… ezután már alig beszélgettünk, mert rossz kedve volt, mert az egyik srác átvágta (neki tetszik a srác, a srác igérte neki, hogy neki csak ő van meg minden aztán újra össze jött az exével.. szerintem ez egy szemétláda pancser…).. Remélem neki mond valamit Loretta.. Az iskola ennyi lenne hazaértem leszáltam a  buszról hazajöttem gyorsan kibontottam a csomagot amiben a poló volt majd felpróbáltam picit nagyobb mint gondoltam, de az engem nem érdekel! Nagyon tetszik most is épp az van rajtam nemsokára megyek fel Szabeehoz, mert este megyünk kocsmába játszani meg lehet most sétálni..
    Annyira jó lenne megtudnék valamit Lorettáról és rendbe tudnám hozzni annyira képzelődök arrol, hogy azt mondja „tetszik nekem, de ő szerintem ezt másképp gondolja” vagy ilyesmi, de szerintem úgyse ez lesz :/  :'( Tudom, hogy megint csak az én fejembe él ez az egész meg abban a pancser csődtömegben ami a mellkasom között dobog… Úgy utálom a szivem mindig olyat akar amit nem tudok megkapni és persze, hogy ennek én iszom meg a levét..
    „Altass el, ringass mint régen,
    Már értem a mesét,
    Jól csak a szíveddel látsz
    De néha még a szív is téved
    Hát mindig itt legyél,
    Hiszen semmi volnék Nélküled!”
    (Mester Tamás – Altass El)

    23:30 Most értem haza.. 3órakkor felmentem Szabeehoz ott fociztunk aztán gépen letöltöttünk pár filmet majd hazajöttem átöltöztem elmentünk a kocsmába billiárdozni 2x játszott mindenki, utána filmeztünk most értem haza a Mélyütést néztük nekem nem tetszett, mert túl drámás volt a film, holnapra sétálást tervezünk este a faluba remélem minden jó lesz a napom ennyi lenne épp Lorettára gondolok remélem hétfőtöl tudok vele beszélgetni Sziasztok Jóéjt! 🙂
    „Nem hallod,hogy szólok,
    Nem látod a képet,
    Nem tudod ki voltam,most lépek.
    Ne sajnálj még semmit,
    Neked szól a nóta,
    Úgyis erre vártál régóta.

    Neked írom ezt a dalt,
    Eltűnt az a lány,aki nekem táncol minden éjjel,
    Neked írom ezt a dalt,
    A fények nekünk égtek,lehetsz bárhol,
    Most te maradsz és én nem.
    Neked írom ezt a dalt,
    Még mindig érzem az illatod a szélben,
    Elszállt a reményem.
    Neked írom ezt a dalt,
    És ha magam sem értem,sokat reméltem,
    De én most léptem.”
    (Essemm – Neked Írom)

  24. „Én az igazamért mentem…
    Én a véremet tettem fel..
    A szívem nem retten meg…
    Szólok, ha mennünk kell..”
    (AK26 & Dee eN – Rettenthetetlen)

    Május 7:

    7:03 most keltem fel, mert apámék itt vergődtek meg magyaráztak..
    11:44 épp nővéremmel az angol tételeket csináljuk 26án vizsgázok után 1-én írásbeli 30-án pedig magyar
    vizsga..
    „Mikor nehéz a súly és nem látod a végét az útnak
    Képek fakulnak
    A múltad felejtsd el, nem számít honnan
    Csak az számít hova,könnyek a porban
    A sorsom sodorjon el bárhova
    Akkor is én leszek az életem bajnoka
    Kell az első hely, de a világ nem fer
    Fel a fej és a hitem majd az égig emel!
    Mikor sötétben jársz, te csak keresed a békét
    A célt, és mindenki támad ezért, de ne félj!
    Mint 16 tonna fekete szén
    Húz le a kéz mi a vállamhoz ér
    De megígértem magamnak,hogy kitörök én
    és nem török be, emlékszel testvér!
    A hited mikor elhagy és nincsen remény
    De el kellett esned, hogy bajnok legyél!

    A bajnok benned él
    Már közel a cél
    Lesz még esély
    Bízz bennem és ne félj!”
    (AK26 – Bajnok)

    15:24 Itthol ülök unatkozok semmit nem tudok csinálni már kikészít este megyünk sétálni Szabeeval utána
    holnap tanulhatok, mert mostmár hajtani fognak a tanárok.. A kedvem mondhatni türhető a gép előtt ülök
    sörözgetek stb.. Loretta jár a fejembe hátha hétfőtöl minden rendbe jön, de nem  sok esélyem van rá ez
    100% :/
    Apám most ért haza kicsit balhézik mikor ő cseszte el a mai napot, mert úgy volt, hogy megyünk valahova
    ismerőseivel, de ő inkább kocsmázott és nem mentünk.. Apám már ittas úgy néz ki megint és itt vergődik..
    Úgy utálom ezt inkább ne lenne senkim egyedül lennék sokkal nyugodtabb lennék!
    Nemsokára megyek Szabeehoz szerintem focizunk egy kicsit és utána megyünk sétálni vagy megint
    kocsmázni..
    Nemrég kidolgoztam az Angol tételeket nővéremmel, mert 26-án vizsga majd szerdán akarom
    leellenőriztetni a tanárral utána szerintem holnap megcsinálok még 1 Irodalom tételt..
    20:18 most értem haza Szabeenál voltam fociztunk utána bent voltunk a házba gépen játszottunk..
    Félek a hétfőtöl és a 2hét múlva lévő vizsgáktol, de csak nem bénázok el semmit, viszont a kérdésem még
    fent áll.. Érdemes lenne Lorettának elmondani, hogy mit érzek/gondolok róla? :/ Ez annyira nem hagy
    nyugodni remélem Timinek mond valamit és megtudom mi áll a háttérben… :/ Annyira rossz ez így még
    mindig egy pancser vagyok mint azelőtt hiába mutatom az erőset mikor egyedül vagyok majdnem sírok
    ezeken a dolgokon… :/
    „Nem számít, ki milyen kemény!
    Úgyis majd térdre hullasz, mikor elhagy a remény!
    Hogy gazdag vagy szegény..
    Nem számít már, mert aki lenéz téged, az nem én..

    Mikor látod, hogy messze a cél…
    Semmi nem állít meg, ne félj!
    Ameddig lüktet a szívem…
    Messze az utolsó ütem!”
    (AK26 – Utolsó Ütem)

    Éppenséggel zenéket hallgatok most inkább Metallica-t illetve amiket Henrik átküldött 🙂  Nemsokára menni kéne aludni meg fürdeni stb.. holnap tanulhatok remélem minden jól megy Jóéjt!
    „Now that the war is through with me 
    I’m waking up, I cannot see 
    that there’s not much left of me 
    nothing is real but pain now 

    hold my breath as I wish for death 
    oh please God, wake me”
    (Metallica – God)

    JÓÉJT!

  25. Szia 🙂 Igen nemrég értem haza köszönöm, hogy érdekel mi van velem 🙂 Beleolvastam a krízisbe bár nem teljesen az elejébe milyen vizsgálatton voltál? :O Hát remélem minden jóó lesz a vizsgán.. Nos igen ezt kéne tennem csak előbb erőt kéne valahonnan gyűjtenem, de nemsok értelme van, mert már most tudom mit fog mondani.. Mindig is így volt előre láttam, hogy az emberek mit fognak mondani/tenni… Neked is szép éjszakát és bajszos angyalokat! 🙂

  26. Jelenleg van csak nem hosszú, mert szerencsére az nem nő olyan gyorsan mint a hajam, 😀 de általába borotválkozom, mert engem idegesít csak most lusta vagyok nameg igazábol csak akkor szoktam amikor úgymond megyek valahova vagy épp tetszeni akarok valakinek 🙂

     

    Köszönöm 🙂

  27. „Snow is falling down on this glorious land
    Colors fading, turning into white again
    To fallen heroes, angels sing, they cry their winter tears
    Endless mourning days will turn to years

    So this is goodbye
    I take leave of you and spread your wings
    And you will fly away now, fly away now

    Nothing on this earth stays forever
    But none of your deeds were in vain
    Deep in our hearts you will live again
    You’re gone to the home of the brave

    Every solemn moment I will treasure inside
    Even though it’s hard to understand
    That a silent wind can blow the candle out
    Taking everything, leaving the pain far behind

    You call out my name
    But your voice is fading into the wind
    Embraced you’ll fly away now, fly away now

    Nothing on earth stays forever
    But none of your deeds were in vain
    Deep in our hearts you will live again
    You’re gone to the home of the brave”
    (HammerFall – Glory To The Brave)

    Május 8:

    9:20 környékén keltem nehezen tudtam aludni, mert egész este fent voltam.. nemsokára megyünk fagyizni
    nővéremmel utána pedig szerintem megnézek egy filmet vagy sétálok egyet és tanulhatok megint  :/
    Tegnap nem voltunk sétálni este bent ültünk és nem csináltunk semmit.. Jobban örültem volna neki ha
    mentünk volna.. Holnaptól újra kezdődik minden..
    „Mikor kialszik a fény és majd vége lesz
    hagyd az úrra hogy ítéljen életet
    26 nap a vég, 7 nap a kezdet
    a fény.. nincs mitől félj”
    (AK26 – 26 Nappal Később)
    Jövőhét után keddre kell írnom egy fogalmazást lehet abba is belekezdek, mert csak lustálkodok és így az
    életbe nem lesz kész.. :/ Meg még le kell másolnom még egy tételt magyarra utána pedig kidolgozom a
    maradék 5t és tanulhatok is 17tétel 3 napra.. Szivatásbol alig adtak rá időt így jó lesz, hogy alig tudok majd
    rá tanulni főleg, hogy minden TZ-t most adnak ki, hogy megírjuk… Lorettával is holnap beszélni kéne, de
    valahogy elment a kedvem és erőm úgyse fog semmit mondani..
    „I dreamed I was missing, you were so scared 
    But no one would listen, ’cause no one else cared 
    After my dreaming, I woke with this fear 
    What am I leaving when I’m done here?
    So if you’re asking me, I want you to know

    When my time comes, forget the wrong that I’ve done 
    Help me leave behind some reasons to be missed 
    Don’t resent me, and when you’re feeling empty 
    Keep me in your memory, leave out all the rest
    Leave out all the rest, don’t be afraid 
    I’ve taken my beating, I’ve shared what I made 
    I’m strong on the surface, not all the way through 
    I’ve never been perfect, but neither have you”
    (Linkin Park- Leave Out All The Rest)

    Annyira örülnék ha minden rendbe jönne, de tudom, hogy ez úgyse lesz így.. Már semmise lesz a régi..
    Elhalasztottam a lehetőséget én hülye az előző dolgok miatt inkább csak vártam és mi lett eltelt az idő és
    vége…
    11:18 van nemsokára megyünk fagyizni legalább kimozdulok kicsit 🙂 olyan jó lenne most valakivel beszélni
    vagy ilyesmi, de Szabee gyakorlaton van, unokaöcsém nem ír a nővérem meg sose foglalkozik ezzekkel a
    bajokkal észre se veszi meg am is mikor beszélek hozzá csak azt a sz@r telefont nyomkodja és 10-15p
    után vissza kérdi mi van mikor én direkt ezt csinálom persze akkor én vagyok a nyomorék meg minden…
    Úgy unom már ezt inkább lennék egyedül és legalább nem kéne ilyenekken kiakadnom..
    Nem tudok most mit írni zenét hallgatok Lorettán gondolkozok meg, hogy kéne megtanulni a tételeket
    minden jó lenne, nade mindegy majd megoldom valahogy csak nehéz lesz, mert tudom Loretta úgyis elutasít
    így padló lesz megint és nehéz lesz tanulni… :/
    13:12 Most értünk haza a fagyizóbol 🙂 tök jó volt 75FT volt 1 gömb szerintem ez nagyon olcsó vissza fele
    kicsit rossz kedvem lett, mert Szabeeval azt beszéltük, hogy június 15 előtt (nekem évzáróm akkor van) pár
    nappal elkéne menni fagyizni úgyis jön át meglátogatni engem a suliba én meg mondtam neki, hogy jó
    lenne Lorettát is hívni, de szerintem ő úgyse fog jönni.. :/
    14:22 Nemsokára elkezdek tanulni, de nagyon nincs kedvem a telefonomon billiárdozok más emberek ellen
    így mondhatni kicsit leköt, de néha idegesítő, hogy nem sikerül az ütés vagy ilyenek.. Tegnap előtt Szabee
    nekem adta az ő „Farkasok” polóját, mert kicsi volt rá ezért meghívtam 1 sörre most azon gondolkozok,
    hogy hétvégén is mehetnénk csak nekem osztályfőnökömnek búcsúztatója van, mert várandós és jövőhéten
    pénteken tanít utoljára.. Az új osztályfőnököm is jó tanár csak az osztálytársaim olyan bunkó parasztok, hogy
    nem veszik észre, hogy milyen rendes.. Nagyon sok óránk elmaradt, mert ő nem akart tanítani Kémia és
    Biosz-t tanít ezek nekem nem kellenek így engem nem zavar ha elmaradnak! 🙂
    Nemsokára nyár és még mindig egyedül vagyok és szerintem ez így is marad :/
    17:07 szülök itt vergődnek nem hiszem el mindennap ennek kell menni.. Már unom itt törgelnek meg
    verekednek és még nekik áll fejlebb ha beleszólunk… Annyira unom már tényleg mindjárt eret vágok és
    leszarom, rohadékok…
    „Mennyi családban megy a pia a nyerőgép 
    Én felnyitom a szemeket, amíg van bennem erő még”
    (Farkasok (AK26 & Mr.Busta) -Család)

    18:00 nemsokára tanulni kellene, de semmi kedvem nemrég dolgoztam ki még 1 tételt magyarra még van
    4-5, de lassacskán megcsinálom 🙂
    Annyira rosszul vagyok.. Unok mindent tiszta olyan vagyok mint Anyegin a regényben csak annyi, hogy
    belém senki se volt még szerelmes.. nameg én próbálok segíteni akinek tudok és megpróbálok nem
    bezárva lenni (régen nem így volt)..
    „Ahogy egy új nap a végéhez ér
    Talán rájössz majd hogy miért
    Teszed a dolgod az úton jársz
    Egy boldog élet ízére vágysz”
    (Depresszió – Éjszaka, Egyedül)

    18:59 a naplót este folytatom most akarok elkezdeni tanulni! 🙂 addig is eltellik az idő! 🙂
    20:19 Szerencsére már csak töriből kell tanulnom, de azt majd szerintem csak fürdés után teszem meg
    most pihenek picit 🙂 Félek a holnaptól, mert ötletem nincs mi lesz.. :/ Annyira hülye vagyok, olyasmiken
    gondolkozok amik úgyse történnek meg.. De nem is írom le, mert ez egy nagy hülyeség.. Inkább hagynám a
    picsába milyen kár, hogy nem tudom.. Ezt utálom magamba nem bírom sehogy feladni 2éve volt így pont
    nyáron 7 hónapig próbálkoztam 1 lánynál úgy, hogy ő le se sz*** na most igazábol most is ez a helyzet, csak
    annyi külömbséggel, hogy Lorettánál lehet volt/van esélyem meg ő tényleg mondhatni amolyan „igazi” féle
    nálam, mert tökéletesen megfelel minden elvárásomnak.. Kinézetre nagyon gyönyőrű lehet nincs olyan
    alakja mint a nagy „bomba” csajoknak, de ő legalább nem csak kívülröl szép hanem neki a belseje, a
    személyisége is annyira tetszik, olyan jó lenne minden úgy alakulna ahogy én akarom!! :O :/ De ez
    szerintem már esélytelen erőt kéne gyüjtenem valahogy és megmondani neki, hogy ez van ahogy mondtad
    Holdfény, de nem megy félek attól, hogy annyira rossz lesz, hogy véglegesen lecsúszok a föld aljára ettől…
    Na mindegy majd meglátjuk júniusra tervezgetem a dolgot, de ha Timi kiderít valamit akkor lehet hamarabb megteszem és meglátjuk mi lesz.. 🙂
    Na tanulom nemsokára a törit előtte fürdés fogmosás stb.. majd alvás Jóéjt! 🙂

    Válasz:
    Nos nem telt jól a napom fentébb leírtam milyen volt, de inkább hagyjuk szinte a szokásos…
    Mit főztél/sütöttél? Én fagyizni voltam meg pár tétel kidolgoztam utána meg csak telefonon billiárdoztam más emberek ellen most meg tanultam.. 🙂 Jóéjt Bajszos Angyalokat.. 🙂

  28. Megpróbálok mindig jó zenékből idézni remélem az angolt is érted 🙂 ezek tök finomak :O ha nem most ettem volna akkor még meg is kívántam volna 😀 😀 imádom a kókusz kockát 😀 igen nemsokára tanulhatok meg tételt is szerintem gyorsan kidolgozok a gépen és majd leírom füzetbe 🙂 Neked is szép délutánt este 8-9 fele írom ki a mai napot most épp azt írom legalábbis próbálom össze szedni 🙂 de nagyon pocsék volt :/ neked? 

  29. „Mennyi ideje is járjuk ezt az utat, ne is mondd
    De nem is gond, csak a hosszú idő eliszkolt
    Kamu spanok lesik, ahogyan zuhansz fentről le
    De megtörtem mindegyiket, ahogy jutsz egyről a kettőre
    Ebből ki és egyből be, egy másik erdőbe
    Ilyen a világ, nehezen jutunk közös nevezőre
    De egyet ne felejts, hogy hamar lesz már késő
    Hamar tornyosul eléd a sok megmászhatatlan lépcső
    És akkor lesznek, akik nevetnek és lesznek, akik sírnak
    Akik valaha is bírtak elfelejtettek, nem hívnak
    A nőt nem látod, a sikert várod, lassan elköszön az álmod
    Összedől a várad, már nem mászod meg könnyen az árkot
    Mit hagysz magad mögött, más vagy magad álmát
    Elfelejtetted ki várt rád, de már állsz hogy rád se vár már
    Hogy nem dolgozol, nem teszel, apád pénze az mit veszel
    És még az vezekel, aki halad és semmit se cseszel
    Haver mit gondoltunk régen, hogy majd letérdel a világ?
    Hát a könnyekben csúszunk meg és bárki lát ez egy szilánk
    Csak tekints vissza arra a pontra, ahol minden rendben
    És tégy úgy, hogy még ne legyen késő, ahogy nekem kell tennem”
    (Essemm & AK26 – Már Késő)

    Május 9:

    Reggel 6:25kor keltem szokás szerint miután felszáltam a buszra zenét hallgattam.. Beértem a suliba úgy terveztem úgyis Lorettának fizika az első majd oda megyek hozzá, de olyan béna voltam, hogy nem mertem oda menni így csak néztem.. Nekem második órám volt fizika azon unatkoztam utána infóm volt az iskolába kb 3hete új gépek érkeztek, de olyan rosszak, hogy alig indul be pedig azt mondom, hogy elfogadnám ittholra, mert i5 proci van benne meg legalább 4GB ram és ez nekem tökéletes lenne 2 hónapig kockulni rajta. 😀 😀 3órám Német volt ott a tanár kiadott pár szót szódogába semmi kedvem rá tanulni, de muszály vagyok, mert az éven nem állok a legjobban, de a 3-as megvan.. 🙂 ezután matek volt ott nem csináltunk semmit kikaptam az egyik dogámat amit a szöveges feladatokból írtunk nagyon pocséknak hittem és basszus 4es lett :O ennek örültem.. 5 óra után szokott lenni egy 25p-s ebédszünet akkor volt, hogy leültem nézelődtem Loretta ott ált előttem (régebben mindig oda jött leülni hozzám, most már nem szokott pedig van melletem mindig hely) szóval megint csak paráztam és néztem.. Aztán becsöngetés után mondta ofő-nk, hogy késni fog, mert értekezlet lesz nekik mivel Töri helyet is ő jött be.. Szóval fogtam magam ode mentem Lorettához próbáltam vele beszélni, de alig tudtam.. Mellesleg német előtt is felmentem az emeletre (legfelső szintre) ott is láttam Lorettát, de akkor még paráztam, de Timikével beszéltem ő azt mondta, hogy majd megbeszéli vele hátha neki mond valamit, mert kérdeztem tőle, hogy akkor fog-e vele beszélni. Kaja szünet után bementünk órára nekem 6ik óra után tesi lett volna csak nem volt tanár így lementünk én zenét hallgattam amíg a többiek röpiztek Gréta megint kérdezte miért nem állok be én megmondtam neki az őszintét, hogy én úgy nem fogok játszani, hogy egy rossz ütés miatt az anyámat is szidják..
    „I tried so hard 
    And got so far 
    But in the end 
    It doesn’t even matter 
    I had to fall 
    To lose it all 
    But in the end 
    It doesn’t even matter „
    (Linkin Park – In The End)

    Épp azon gondolkozok, hogy ha péntekre Timi megtudja, hogy Lorettának mi baja van velem (mivel nekem nem mondja el..) akkor lehet elkéne hívni mondjuk fagyizni vagy ilyesmi, mert azért ez csak sokat számíthat, hogy lehet ő megtudja mondani majd mi lehet a probléma.. Annyira hülye illúzióim vannak ezzel kapcsolatban, de tudom ebből semmi se igaz..
    „Gyere, mondd el, mi a baj béb’ én,figyelek rád.
    Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád.
    Látom van valami, ami a szívedet nyomja,
    Tudom az élet súlya, tudom a világ gondja.

    Gyere ne félj tőlem én nem verlek át,
    Ha belekezdtél hát folytasd tovább,
    Ha akarod suttoghatsz,
    Nekem az is elég hogy halljam,
    És én majd,ott leszek és segítek ha baj van!”
    (Tankcsapda – Örökké Tart)

    A napomról még annyit, hogy elcseszettül rossz volt nem is tudom semmihez nincs megint kedvem reggel még teljes erőmmel azon voltam Lorettával beszéljek aztán  mikor megláttam hopp 1 csapásra eltünt..
    Tesi után is beszéltem vele, de akkor is alig beszéltünk sőt 1x ha rámnézett amúgy mindig elfordult tőlem.. És ez engem annyira bír idegesíteni.. Most  miért nem tudja megmondani mi a baja van velem?? Hiába kérdem nem mondja már úgy unom.. 8óra után mentem a buszhoz tesóm azzal a busszol jött fura módon amelyikkel én szoktam, de legalább nem unatkoztam.. Meg akartam neki  mutatni Lorettát, de szerintem biciklivel volt, mert nem láttam elsétálni az úton (mert ő ott lakik ahol a suli van)..
    Holnap jó lenne megint megpróbálni, de szerintem értelmetlen most azon gondolkoztam jövőhéten megkéne neki mondani mindet és meglátjuk mi lesz, de félek ettől.. :O Bár úgyis tudom, hogy elutasít, de nem tudok rá felkészülni már nem megy 3éve úgy kihasználtam a lelkierőm, hogy ma már szinte 1 csepp se maradt belőle így a legkisebb problémák is leterítenek :/
    „Az életem nője az pont olyan mint te
    Én bármit mondtam ő mindig elhitte
    Az életem nője az pont olyan mint én
    Ha kérné újra megtenném

    Tegnap délelőtt újra láttam őt
    Kávéval kinált egy ismeretlen nőt
    Intettem ha lát az úton jöjjön át
    Vártam már rá

    Mer’ az életem nője mégis csak 
    Pont olyan mint te
    Én bármit mondtam ő persze mindig elhitte
    Mer’ az életem nője mégis csak pont olyan mint én
    Ha kérné újra megtenném”
    (Tankcsapda – Be Vagyok Rúgva)

    Most ettől az zenétől rámjött az ihatnék tényleg jó lenne leinni magam csak az a baj nálam semmit nem old meg hiába vagyok jól  az elején utána úgyis mindennek vége, mert minden bajom felszinre tör… Alig várom legyen már évvége hátha nyáron össze jön már valami kapcsolat, mert már nem bírom elviselni, hogy minden ismerősömnek volt már legalább 1 barátja/barátnője nekem meg senki se.. Semmi kedvem a holnapi naphoz már most tudom semmi se lesz jó benne… Inkább lenne már vége az egésznek annyira jó lenne ha végre egy „boldog” nyaram lenne amire semmi esélyt nem látok.. Sose voltam még boldog ha voltam is olyan rég volt, hogy már nem is tudom milyen érzés az.. Egyszerűen nem tudom elképzelni.. Mikor elképzelem, hogy pld Lorettával össze jöttem ölelem akkor rámjön a sírás ez miért van, hogy ezt képzelem?? :O Nem értem ilyenkor nem örülnöm kéne?? Lehet azért van, mert tudom ebből se lesz semmi pedig ő az egyetlen akiért tényleg mindent megtennék a másik lány akivel hasonlóan voltam na érte tényleg mindent megtettem olyan dolgokat amik igazábol ma már nem jellemzők és mit kaptam érte?? Hát rohadtul semmit.. A rózsát kidobta a leveleket is el is felejtette mind azt amit megtettem érte… Mert neki olyan srác kell aki rendes mégis olyannal volt együtt aki kihasználta (szó szerint..)..
    „Weep not for roads untraveled
    Weep not for paths left alone
    ‘Cause beyond every bend
    Is a long blinding end
    It’s the worst kind of pain
    I’ve known

    Give up your heart left broken
    And let that mistake pass on
    ‘Cause the love that you lost
    Wasn’t worth what it cost
    And in time you’ll be glad it’s gone”
    (Linkin Park – Roads Untraveled)

    Nem értem magam minden hülyeséget össze tudok venni :O Épp Rockeres polókat nézek megint elmentettem legalább 10db-ot amit meg akarok venni :O Jó, mert ilyen az egyéniségem, de akkor is :O Szerintem ez dúrva..
    21:13 Most értem haza, Szabeeval futottunk meg fent voltunk náluk most elkezdek tanúlni ennyi lenne a napom jóéjt! 🙂

  30. Szia Nincsmit! 🙂 Ne sajnáld talán jobb is volt így.. :/ Én inkább Depressziót hallgatok Tankcsapdát nem nagyon szoktam csak 3-4 számukat 🙂 vannak olyan zenéim is amik nem érzékiek, de azokat mostanába nem hallgatom 🙂 Hát próbálnék, de nem megy ilyen lelki bajokkal nem sikerül :/ Neked is bajszos angyalokat 🙂

  31. „Én vagyok az egyetlen
    Aki elvesztette az irányítást
    De a végén én leszek
    Az utolsó állva maradt ember

    Én vagyok az egyetlen
    Aki eladta a lelkét
    Örökre elment, hogy ő legyen
    Az utolsó állva maradt ember

    Egyedül megyek
    Fejemet a magasba tartom
    Soha nem éreztem, hogy tartozom valahova
    Bármi áron ragaszkodom a véleményemhez
    Végig futok az éjszakán bekötött szemmel
    Csak a jóért – Jogomban áll rossznak lenni”
    (HammerFall – Last Man Standing)

    Május 10:

    Reggeli rutin után a buszon találkoztam egy régi ismerőssömmel Janival így a buszon csak kevés zenét hallgattam ott szált ahol én szoktam sétáltunk a giminél ő tovább ment nem is bántam legalább nem unatkoztam a buszon.. Újjult erővel mentem az iskolába gondoltam hátha minden jó lesz.. De megint csak az illúzióim vezéreltek.. Ma véglegesen rájöttem, hogy megint értelmetlenül harcolok és megint  Darren Shan könyvéből jut eszembe egy idézat: „Vannak csaták amikben nem nyerhetünk, és vannak melyekben harcolni sem érdemes – (Beranabus)”.. És megint rájöttem, hogy ez sajna igaz, de nem tehetek ellene semmit.. Első órám német volt utána földrajz majd irodalom utána olasz. 25P-s szünetben lementünk ott volt Loretta elment a WC felé utána nem jött vissza mivel unatkoztam így elindultam sétálgatni az iskolába a lépcsőházba láttam ott ált egyedül és telóját nézegette gondoltam oda megyek  hozzá  beszélgetek vele, de szinte hozzám se szólt csak ilyen szavakba válaszolt (szinte mindig így van :/ ) szóval inkább fogtam magam tovább mentem.. Utána mikor már majdnem vége volt a szünetnek a termünknél ált és olvasta a telefonjába lévő könyvet megint oda mentem, de ugyan ezt csinálta ott volt Timi kérdezett valamit utána vele beszélgettem pár szót utána vissza mentem Loretta mellé, de nem tudtam neki mit mondani így inkább csak ott áltam banbán aztán jött a tanár Töri órára és utána már Lorettával nem is beszélgettem..
    „Elegem van abból, hogy az vagyok, akinek te akarsz látni engem,
    Tehetetlennek érzem magamat, elveszve a felszín alatt.
    Nem tudom, hogy mit vársz tőlem,
    Hagyd itt a cipőid nyomát, miközben elmész.
    Minden lépés, amit megteszek, egy újabb hiba számodra.

    Egyszerűen érzéketlenné váltam, nem érezlek magam mellett,
    Fáradtá váltam, jobban mint bármikor,
    Azzá válok, amivé mindig is akartam,
    Ez több, úgy mint én, és kevesebb, úgy mint te.”
    (Linkin Park – Numb)

    Elegem van ebből már tényleg, hogy még rám se néz meg semmi már nem bírom szerintetek mit tegyek??
    Nemsokára tanulnom is kell már annyira elegem van, hogy szinte utolsó hónap és még direkt jobban huzatnak minket mintha egy rohadt gépek lennénk..
    Apám most ért haza, de már is balhézik mindig ezt kell csinálni úgy van.. Ebből is elegem van és még ne legyen szar kedvem azt mondják.. Hát, hogy legyen jó ha akit mondhatni „szeretek” leszar, apám alkoholista, anyám meg idegbeteg… És ha ez még nem elég mindenki utál pedig nem is ismer.. Ma is beszólogatott egy dagadt nyomorék gyerek inkább nézne magára olyan mint egy homokláda tiszta buzi a gyerek és még ő pofázik nekem jó nem szóltam neki vissza, mert nem érdekel, felőlem fikázzon, de ha szétverem a fejét ne sírjon majd a k*** anyánnak… Mintha én tehetnék róla, hogy ilyen vagyok meg, hogy nem vagyok az a „menő” tipus.. De nem is akarok az lenni minek olyan barát aki csak akkor keres amikor kell valami.. De igazábol most is olyanok vannak..
    „Sosem érdekelt, hogy mások mit mondanak
    Sosem érdekelt, hogy mások mit játszanak
    Sosem érdekelt, hogy mások mit csinálnak
    Sosem érdekelt, hogy mások mit tudnak
    Én tudom”
    (Metallica – Nothing Else Matters)

    Sokszor gondolok rá, hogy véget vetek ennek, de mindig vissza fog valami..  Én  hülye inkább kinyírnám magam még az is jobb mint ez.. Semmi értelme olyasmiért küzdeni ami úgyse lehet az enyém.. Hiába próbálok normális lenni mindig én vagyok az aki szarként jön ki mindenből.. „megvan mindenem mégsincs semmim”..
    „Te voltál az a megalapozás
    Nem lesz soha többé hasonló,nem.
    Követtelek,annyira elfogulva
    Annyi feltétellel,hogy soha nem tudtalak elengedni
    Aztán jött a szomorúság,aztán émelység
    Aztán a sokk mikor megfricskáztál
    Annyira beesetten,olyan gonoszan
    Annyira megijedve,hogy nem engedtem magamnak,hogy meglássam
    Hogy én soha nem lehetek megtartva
    Ellenkezés,nem,visszatartom magam
    Ellenőrizd a feleletemet,tudod a korlátaimat
    Felejtsd el a többit,engedd meg nekik hogy megismerjék a bajaimat
    Basszus,újra itt vagyok,a történeteim el vannak adva
    A tiszteletet fenntartva,a veteránok megtartják a magukét
    Engedd,hogy akik megmaradtak elmondják, ők elmesélik
    Hogy én ott voltam,mondván…

    És ezek az ígéretek megtörtek mélyen,lent
    Mindegyik szó elveszik a visszhangban
    Az utolsó hazugság,amin átlátok
    Most végre el tudlak engedni.”
    (Linkin Park – Lost In The Echo)

    19:54 Nemsok kedvem van, de nemsokára tanulnom kell és még jövőhét kedd-re meg kell írnom egy fogalmazást amihez végképp nincs kedvem :O
    Nem azt mondom, hogy rosszul állok, de inkább megpróbálom megírni hisz jegy az irodalomból meg évégén úgyis összeszámolom a jegyeket és az értéküket majd azokat pénzbe átváltva anyámnak bemutatom félévkor is ezt csináltam így ezzel is kicsit több zsebpénzre teszek szert.. 🙂
    Apámék már megint veszekednek már elegem van belőle a napom ennyi volt mostmár tanulni fogok már ha lehetlesz utána pedig aludni jóéjt!
    „Egy dologgal kezdődik
    Nem tudom miért
    Nem is számít milyen keményen próbálkozol
    Tartsd észben
    Én csináltam ezt a rímet
    Hogy elmagyarázzam
    Csak annyit tudok
    Az idő egy értékes dolog
    Nézd, hogy repül el ahogy az inga leng
    Nézd ahogy visszaszámlál a nap végéig
    Az óra az elketyegi az életet

    Olyan valótlan
    Nem figyeltem
    Láttam az ablakon kidobott időt
    Próbálok kitartani, de nem is tudom
    Elpazaroltam az egészet, csak néztem ahogy elmész
    Mindent magamban tartottam
    És hiába próbálkoztam, minden szétesett
    Amit nekem jelentett
    Végül csak egy emlék lesz mikor

    Olyan keményen próbálkoztam
    És csak eddig jutottam
    De a végén
    Úgysem számít
    El kellett buknom
    Hogy elveszítsek mindent
    De a végén
    Úgysem számít”
    (Linkin Park – In The End) 

  32. „nem igazán tudom, hogy ki is vagyok
    Itt az idő számomra, hogy kiálljak
    Változnom kell és gyorsan kell ezt tennem
    Tudom, hogy bármelyik nap lehet az utolsó”
    (Three Days Grace – Good Life)

    Május 11:

    Reggeli felkelés után újra a buszon majd az iskolába.. Semmi kedvem nem volt bemenni olyan fáradt
    voltam meg minden.. Egyszerűen nem volt kedvem élni se.. Beértem a suliba leültem játszottam a telefonon
    meg belenéztem a németbe.. Szerencsére nem írtunk ma semmiből így nem baj, hogy alig tanultam.. Első
    órám Német volt utána Angol ezek még úgymond lazák is voltak, de jobb lett volna ha nem csinálunk
    semmit.. Utána ének, fizika ezeken is alig csináltunk valamit ezek után biosz, földrajz majd irodalom és
    tesi.. Irodalmon írtunk a füzetbe (úgy utálom ezt az órát a tanár olyan hülye… nem veszi észre nem írtuk még
    le direkt gyorsabban mondja a vázlatot nehogy jegyzetelni tudjunk utána még ő vergődik, hogy alig írtunk
    valamit…). Földrajzon túlnépesedésről néztünk filmet legalább nem írtunk ma 4-5 oldalakat sok felesleges
    dologról.. Tesin nem álltam be nem volt kedvem hozzá.. Ha más megteheti, hogy át van öltözve, de csak űl
    és néz akkor én is bár én akkor át se öltözök…
    „Tudom nem szabad félni, pedig lenne mitől.
    Feláll a szőr az emberi elme elveitől.
    Mert már annyi mocskot dobáltak az emberek rám,
    Hogy nem létezik olyan, amit én nem merek már.
    Vigyázzatok velem, mer én megyek amíg mehetek. „
    (Fura Csé & BLR – Rapostol)

    Összegzésben a napom nagyon rossz volt, tiszta unalmas volt Lorettával nem beszéltem pedig lett volna rá
    alkalmam, de nem érdekelt tegnap is olyan volt velem, hogy még rám se nézett.. Így nem érdekelt osztály
    társam Gréta kérdezte is miért nem  megyek oda hozzá.. Én erre csak anyit mondtam neki „Minek?? Rám
    se néz ha hozzá beszélek..”
    szóval nem tudom jövőhéten megmondok neki szerintem mindent és mostmár  
    kész feladom elegem lett.. Már nem bírom elviselni, hogy mindenki ezt csinálja velem..
    „Hogy sírtam-e már éjszaka, a párnák között egyedül?
    Hogy osztotta-e már az élet a sorstalant rám szerepül?
    Voltam-e már elveszettebb mint egy elveszettebb,
    és hogy mindig volt-e mellettem valaki aki rendbe szedhet?
    Ezek a kérdések jutottak az eszembe,
    Elmerengve a könyvön, ami nem rég került a kezembe,
    Ráébredtem te vagy a válasz és hogy átélhettem,
    Ennek köszönhetem mindazt, hogy a jó útra ráléphettem.
    Erről szól az életem, álmokról és célokról,
    Hogy boldogságom felépítsem, amit valaki mindig szétrombol,
    Mondani könnyű, de én is attól lettem tettre kész, hogy
    A szívem ettől erősebb lett és a félelmekkel szembe néz.”
    (Children of Distance & Zsaki – Five)

    17:23 Apámék megint vergődnek semmi kedvem az egészhez már.. Holnap sincs kedvem menni iskolába
    pénteken szerencsére be kell mennem a városba, hogy ellintézzem a diákmunkát.. Így kihagyom a sulit
    legalább nem kell ott ülnöm és itthol lehetek… 🙂
    Hátha lesz valami értelmes dolog is nem csak sétálni fogunk fel-alá… Szombaton ha minden igaz megyünk
    apám előző sógorához bográcsolni vasárnap pedig Szabeehoz megyek bográcsolni remélem minden így
    lesz… Ha meg nem hát itthol fogok ülni és nézni ki a fejemből, hogy mi van…
    Remélem holnap semmiből nem írunk.. Inkább most csak ülök és nézek ma nem fogok tanulni csak az
    írásbeliket megcsinálom..
    Holnap szerintem egész nap játszani fogok telón meg zenét hallgatni.. szerencsére 7 órám lesz az ofő
    elmarad 🙂 Most olyan jól esne 1 ölelés vagy valami kéne valami feltöltő ami újra erőt ad, mert már minden
    forrást kihasználtam..
    18:43 sétáltunk most értünk haza.. Semmi kedvem nincs még mindig semmihez.. Inkább csak feküdnék
    legszivesebben és örökké aludnék.. Talán egy másvilágon én lennék a legboldogabb ember.. De így
    semmi értelme ha 1 csepp öröm se jut semmiből..
    20:56 Filmet néztem (Juan a Zombivadász) Most  gyorsan megcsinálom az írásbelit szóbelit nem tanulok
    semmit 😀 Alig várom a hétvégét remélem minden jól alakul.. Bár lenne valami társaságom is :/ De úgyis
    csak az lesz, hogy nézelődni fogok… Na mindegy már hozzá szoktam.. Megoldom mint mindig..
    Nos a napom ennyi lenne ma már nem csinálok semmi érdekeset fürdök aztán alszok jóéjt..
    „Lehunytam a szememet és érzem, hogy távol vagy (olyan közel)
    még a ragyogó csillagon is túl
    Tudom, hogy megtalálod, amiért harcoltál
    még a ragyogó csillagon is túl
    Térden állva imádkozom, hozzon bátorságot ezeknek a lelkeknek
    hadd éljenek tovább a bátrak szívében

    Tehát búcsúzom a barátaimtól és remélem, újra találkozunk
    amikor eljön az időm, hogy megbűnhődjek
    Tehát ez a búcsú, elhagylak és
    kitárod szárnyaidat és most elrepülsz messzire, elrepülsz messzire

    Semmi sem örök ezen a földön
    de a tetteid közül semelyik sem volt hiábavaló
    Szívünk mélyén tovább éltek
    elmentettek a bátrak hazájába”
    (HammerFall – Glory To The Brave)

  33. Szia Tudom ez hülyén jött ki úgy akartam érteni, hogy ha nem csak elképzelem azt az ölelést hanem a bőrömön érzem és ténylegesen megkapom az sokkal több erőt bír adni 🙂 köszönöm, hogy gondolsz rám igen érzem ezért írok vagyis próbálok folyamatosan  az oldalra írni 🙂 nemsokára közé teszem mi történt 🙂 De igazábol semmi érdekes nem volt ma. 🙂 Neked is szép estét bajszos angyalokat 🙂  

  34. „Néha úgy érzem
    hogy semmi nem tart fenn
    lehúznak a napok és fáj
    de tudom túlélem

    A hajnal hasad, a beszűrődő fények
    az ablakon át néznek és kérnek, hogy végre ébredj
    a vágyak korán keltek, amikor mi későn
    a megfáradt fejekben szól a Californication
    a végzet utolér, jobb élet nem jár kuponér’
    a szerelem, a pénz csak álmom és kidurran mint a buborék
    ha nyilnak a szemek és írja a kezem, hogy marad a para mer kerül a derű
    de kerül, amibe kerül – az égbe repítem fel a nevünk
    letörtek az angyalszárnyak és maradtak szarvak
    a tervek, az elvek eltűntek, megmart a karma karma
    az érzelmek helyett már drótok kötnek össze minket
    a lényeg a pénz, meg a face, hogy megmutasd, többre vitted
    láttam a trét – minden nap meghalunk mint Kenny –
    a szürke napokat – ahogy a padokat – feketére keni
    a kádba süllyedek le, ez nem az út vége
    lehúznak a napok, de belül tudom túlélem…”
    (BeerSeeWalk – Túlélem)

    Május 12:

    Reggel 6:25kor keltem.. Mit mondhatnék  rosszúl voltam így nem mentem iskolába..
    7:20ig aludtam utána apám gépén megnéztem 2 filmet (Deadpool és Szupercsapat)
    aztán  kijöttem és az enyémen zenét hallgattam közbe anyának segítettem pakolászni,
    mert hoztak egy új ágyat és cserélni kellet a régit ami vendég ágy lett. 🙂 Fél 2 körül jött
    haza nővérem.. Egyből nekem állt, hogy én miért hallgatok zenét meg ilyenek pedig ő is
    ordítatja a telefonján és nagyon rossz hangja van a telefonjának (recseg, de nagyon)..
    Engem nem érdekelt felvettem a fülesem (fejhallgatót) és nem foglalkoztam vele ki mit
    mond nekem 🙂 Ha nem tetszik, hát nem tudok velük mit csinálni ők se foglalkoznak
    velem akkor én miért tenném??..
    „Kérlek döntsd el, hogy velem vagy ellenem,
    Ha nem tetszik az életem.
    Már nem érdekel, nem érdekel,
    Ha neked nincs, ami megfelel.

    Kérlek döntsd el, hogy velem vagy ellenem,
    Ha nem tetszik az életem.
    Már nem érdekel, nem érdekel,
    Engem nem érdekel.”
    (AK26 – Barnabás)

    Később apám is haza ért kicsit ittas volt így itt ordítoztak egész nap.. fél 3/4 4 körül
    felmentem Szabeehoz és ott ültem inkább mint, hogy itthol hallgassam a vergődést.. 
    Elegem van már ebből kinek van kedve meg türelme így élni??.. Nem értem miért kell
    ezt csinálniuk ha meg rájuk szólok/unk akkor még mi vagyunk leugatva..
    Utána minden rendben ment miután elmentem Szabeehoz mutatta az új AK-s cuccait jól
    néznek ki, de megteheti hisz neki van gyakszis pénz meg stb.. Én meg örülök ha
    hónapok után meg tudok venni 1 polót ő meg most vesz 7-et :O Engem ez igazábol
    nem zavar csak jó lenne ha nekem is lenne gyakorlat és nem gimibe lennék legalább az
    a 15k (15000) is pénz. 🙂 Lorettán ma nem agyaltam annyit csak egy keveset
    (szerencsére), de eldöntöttem, hogy jövőhét pénteken ha minden jól megy és lesz erőm
    megbeszélem vele a dolgokat és lezárom az ügyet így vagy úgy, de befejezem.  🙂
    „(Mikor elkezdődött)
    Nem volt mit mondanom,
    És elvesztem a bennem lévő ürességben,
    (Össze voltam zavarodva)
    És kiengedtem, hogy rájöhessek,
    Nem én vagyok az egyetlen, akinek ez jár a fejében,
    (Bennem)
    Csak azt látják, ahogy feltárulnak a szavak,
    Már csak ez az egyetlen dolog maradt, amit érezhetek,
    (Nincs mit vesztenem)
    Leragadtam, üresen és magányosan,
    És ez az én hibám, és ez az én hibám.

    Szeretnék gyógyulni, szeretném érezni, hogy amit gondoltam, nem volt igaz,
    Szeretném elengedni a fájdalmat, mit már oly rég érzek,
    (Addig mosni a fájdalmat, míg el nem tűnik)
    Szeretnék gyógyulni, szeretném érezni, hogy közel vagyok valami igazihoz,
    Szeretném megtalálni, amit már rég akarok,
    Azt, ahová tartozok.”
    (Linkin Park – Somewhere I Belong)

    Mivel most este 9 órakkor írom a naplót így lehet néhány dolgot kifelejtek.. De megpróbálom összeszedni a dolgokat! 🙂 A mai napom nem volt se érdekes se furcsa.. Inkább unalmas 3/4 4ig itthol voltam zenéltem filmeztem utána Szabeéknál ültem és beszélgettem vele aztán 8:30 körül hazajöttem és ennyi lenne a napom most épp azon gondolkozok, hogy pénteken, hogyan legyen erőm véghez vinni ezt a dolgot remélem nem baltázom el és minden jól alakul.. Bár tudom úgyis „nem”-et fog mondani mindenre így nem számítok csodára, de a remény hal meg utóljára (sajnos..).. 🙂
    A napom ennyi lenne nemsokára fürdés aztán alvás és holnap irány Nyiregyháza.. Jóéjt!
    „A hazugságaid ellenére
    A szerelmed örökre az enyém
    A szerelmem arra vár
    Hogy könnyeid rózsákká változtassa
    A hazugságaid ellenére
    A szerelmed örökre az enyém
    A szerelmem arra vár
    Hogy könnyeid rózsákká változtassa
    Én leszek az, aki átölel
    Én leszek az, akihez menekülhetsz
    A szerelmem egy lángoló, pusztító tűz
     
    Nem, soha nem leszel egyedül
    Mikor eljön az éj, csillagokkal világítom meg az eged
    Halld a suttogásom az éjszakában
    Suttogás az éjszakában”
    (Skillet – Whispers In The Dark)

  35. Szia egész jól vagyok és te?

    Nem nem voltam, mert ma kellet mennem a városba.. A napom jól telt most írom ki mindjárt a napló-t 🙂 Tankcsapdátol ezt a számot nem ismerem, nekem nem mondom, hogy kedvencem, mert csak 4-5 számot hallgatok tőlük, de nem igazán tetszenek a számaik inkább a Depresszió tetszik magyar rock bandábol, de általába angolt hallgatok (a szöveg angol, de nem minden banda angol 🙂 )..

    Köszi az most jól esne.. Neked szép estét 🙂

  36. „Nem adom fel — nem fordulok hátra
    És ha velem kikezdtek — én maradok állva
    Mert én nem adom fel — nem fordulok vissza
    Ezért én sohase vesztek — ez remélem tiszta”
    (BeerSeeWalk – Nem Adom Fel)

    Május 13:

    Basszus nem is tudtam ma péntek 13-van :O Lehet ezért vagyok ma ennyire
    szerencsétlen bár nem hiszek ezekben a babonákban. 🙂 Reggel keltem 7:40 körül
    gyorsan felöltöztem 8órakkor mentünk a buszmegállóba apámmal, utána utaztunk a
    buszon Nyiregyre elmentünk befizettük a büntetést amit kaptam a buszon (mert a hülye
    iskola nem adott matricát a diákimra így megbüntettek) aztán bementünk a belvárosba
    ott aláírtuk a szerződést a Fürge Diáknál.. 🙂 Voltunk a Bankba is valamint mentünk
    hamburgerezni aztán kocsmába is voltunk én energiaitaloztam apám ivott 2 feles-t aztán
    tovább mentünk a buszmegállóba 11:50 körül jött a buszunk felültünk.. Arra a buszra
    száltunk amelyikkel a sulibol szoktam jönni így az osztálytársam nézett egyet mikor ott
    voltam a buszon, 😀 😀 De engem nem is zavart am se foglalkozik velem.. Ma lenne
    osztályfőnök búcsúztatója, de én nem megyek, mert nincs buszom se meg kedvem se
    így nem érdekel.. Inkább alszok és annyi.. Am is fáradt vagyok.. :/ jelenleg 14:28 van
    alig várom legyen vége az évnek meg, hogy pénteken beszéljek végre Lorettával és
    letudjam az egészet.. 🙁
    „Nehogy itt legyen most vége
    Azt nem élném túl
    Nekünk hosszú még az út

    NEM AKAROK TÖBBÉ FÉLNI, RETTEGNI
    TÖRÖTT SZÁRNNYAL REPÜLNI
    ZUHANÁS UTÁN A MÉLYBEN FEKÜDNI
    VELED AKAROM A MÚLTAT ELFELEDNI
    AZ ÉLETEN CSAK NEVETNI
    MERT TE MEGTANÍTOTTÁL SZERETNI

    Az élet mindig hozhat mást
    Fájdalmas keserű változást
    Mikor hittem benne, mégis kiábrándító csalódás”
    (Anti Fitness Club – Árnyékban A Fény)

    15:04 Nemsokára menni kell a buszhoz megyünk vissza a városba szórakozni 🙂
    Unokaöcsém is jön így tudom, hogy én se fogok unatkozni, mert nővérem barátai
    általába észre se vesznek ezért hívtam őt is.. 🙂
    Remélem minden jó lesz és nem csak potyára megyek be! 🙂
    21:13 Pár perce értünk haza Rolcsival Mátéval és nővéremmel voltunk bent Nyir1-en
    (Máté nővérem egyik barátja). Mondhatni jó volt kocsmába billiárdoztunk, csocsóztunk
    meg voltunk fagyizni! 🙂 Most kivételesen jól éreztem magam 🙂 Buszon hazafele
    eszembe jutott a péntek, hogy Lorettával meg kellesz beszélnem a dolgokat (tudom ez
    furcsa, de mindig erőltetem magamba, hogy megcsináljam így könyebben megy!).
    Uncsim most furcsa volt általába nagyan szabadszájú meg sok hülyeséget mond, de
    most tiszta szótlan volt alig mondott valamit :O Ez nagyon furcsa :O Na mindegy a
    napom ennyi lenne holnap megyünk apám haverjához bográcsolni vasárnap pedig
    Szabee-hoz megyek bográcsolni hétfőn pedig tanulhatok :/ Ajh semmi kedvem na
    mindegy majd lekűzdöm.. Loretta jár a fejembe, hogy mit fog mondani, hogy készűljek
    meg ilyenek.. Annyira fájni fog ezt már most tudom, de sajna ez nem rajtam áll :/ Nincs is
    ezzel baj, de ő  az eddigi  egyetlen olyan aki szinte 80%-ba olyan mint én és ez nekem
    annyira tetszik meg minden az alakja, kinézete, arca, az érdekes, de gyönyörű mosolya
    és nevetése a hangja meg minden amit csak fel lehet sorolni és ő volt az egyetlen aki
    gondolt rám akkor mikor még Szabeeval se beszéltem sőt senkivel mindig nézegettem
    a facebook-ot hátha ír valaki, de semmi aztán Loretta megadta az  FB-jét ráírtam  
    minden nap beszélgettünk, de most már vissza se ír :/ És ez nekem annyira fáj! :O
    Mindig azon gondolkozok mit csesztem el, hogy nem akar velem szóba állni.. Na ezen
    még rágódok pár órát vagy percet, mert nemsokára megyek aludni Jóéjt nektek, szép ünnepet és jó hétvégét! 🙂
    „Nem látom, csak álom, ahogy útra kelsz felém
    Hangod szirénének buja vágyam tengerén
    Talán te is álmodsz rólam, felhő párnád bársonyán
    Jöjj el Angyal, suttogja a szám
    Ne várjak tovább

    A lelkem még dermedt, túl régen tart a tél
    Veled meglelhetném mindazt, amit elvesztetem rég
    Melegítsd fel a szivem, kérlek fogadd el zálogát
    Jöjj el vadvirág, szirmaid szórjad rám
    Kopár a világ

    Angyal, ölts testet, hív az élet
    Angyal, jöjj el, míg létezek
    Angyal, ölts testet, hív az élet
    Angyal, szállj velem!

    Ha jönnél és rám lelsz, amikor nem rejt már az ég
    Szólsz hozzám, égi hangon,érzem, ajkad íze méz
    Szemedben magam látom, fény játszik a hajadon
    A múlt már csak oszló éj, veled kel a napom
    Te vagy a hajnalom”
    (Kalapács – Angyal)

  37. „Úgy tűnik, az élet elmúlik
    Minden nappal messzebbre sodródik
    Elvesztem önmagamban
    Semmi és senki nem számít
    Elveszett belőlem az élni akarás
    Egyszerűen nincs már mit adnom
    Nincs már itt számomra semmi
    Jöjjön már a vég, hogy felszabadulhassak
    Semmi sem olyan már, mint régen
    Hiányzik belőlem valami
    Halálosan elvesztem, ez nem lehet igaz
    Nem bírom elviselni a poklot, amit érzek
    Üresség tölt el
    Mely gyötrő fájdalommal jár
    Egyre növekvő sötétség veszi hatalmába a hajnalt
    Önmagam voltam, de ő már nem létezik
    Senki nem menthet meg, csak én, de már túl késő
    Már gondolkodni sem tudok, miért is kéne megpróbálnom?
    Olyan, mintha a múlt sosem létezett volna
    A halál melegen üdvözöl, most búcsúzom, búcsúzom”
    (Metallica – Fade To Black)

    Május 14:

    8 óra körül keltem nővérem egész este nem aludt, mert fájt a foga így felkeltettek.. Pedig aludtam volna legalább 10 óráig, de sajna már nem tudok elaludni.. Épp zenéket hallgatok és írok fel amiket majd letöltök.. 2-3 órakkor jönnek értünk és megyünk bográcsolni remélem addigra jó idő lesz.. 🙂 Bár nem csak azért nem tudtam aludni, mert nővérem meg anyám egész este itt magyaráztak meg járkáltak hanem, mert furcsa módon Lorettával álmodtam a pénteki napról és tök dúrva volt, mert 2 értelmü volt.. Már nem tudom elmesélni, de úgy volt, hogy félre hívtam beszélgetni lementünk a labor öltöző elé (mert ott nem szokott senki lenni max a portás) megmondtam neki mindent aztán beszélgettünk stb.. De az a furcsa mintha kivágták volna ő mit mondott volna így hirtelen ugrott az egész arra, hogy utána beszélgettünk valamiről meg oda jött Timi ez volt az álomba ez nekem tök furcsa volt.. :O De biztos csak valami hülyeség sose válik valóra amit álmodok csak ez nem is tudom furcsa egy álom volt.. 🙂
    Facebookon még mindig nem írt vissza pedig május 2-én írtam neki.. Néha látom, hogy 1-2 perce volt aktív, de ha igaz amit Timi mondott senkinek nem ír vissza..
    Annyira hiányzik azaz idő amikor mindig oda jött hozzám és mosolygot meg minden, :O de lehet már akkor se volt esélyem.. :/
    „Egy szó, egy pillanat, mosolyogsz,
    Ez a szívemben marad! És ennyi!
    Ölelhet sok nyálas, faszfej,
    Egyik sem fog úgy szeretni,

    Mint én!
    Mert ennyire szép,
    Mert ennyire más,
    Ez az arc, Ez a hang, Ez a szem,
    Ez az orr, Ez a száj.
    Csak felfal belül,
    Reménytelen.
    Mert ez egy elbaszott szerelem.
    Micsoda elbaszott szerelem.

    Csak bámultam a képed…
    Olyan kurva nagy ez a végtelen,
    Egyszer majd elfelejtelek téged,
    És nem fog fájni fejem.
    De most még téged látlak”
    (Alvin és a Mókusok – Elbaszott Szerelem)

    11:49 Olyan lassan tellik az idő.. Annyira rossz kedvem is van.. Zenéket töltök le, mert már nagyon sok volt felírva, de ígyis a sírás kerülget, mert Loretta jár a fejembe és az, hogy úgyse lesz semmi jó már..
    12:31 Na már csak 2-3 óra és indulás Nyiregyházára szórakozni igaz, hogy esik az eső, de ettől függetlenül jól fogunk szórakozni (remélem).. Holnap pedig Szabeeval bográcsolunk persze csak ha nem fog esni..
    Még mindig zenéket töltök, de már nem gondolok annyit rá.. Próbálom terelni a figyelmem, de ezt nehéz csinálni hisz mindig eszembe jut ahogy az előző zenében is énekli a frontember én is úgy vagyok vele.. :/
    „Újra és újra csak melléd nyúl
    Kezem, ha téged keres
    Számtalan tervem a vízbe fúlt
    Mióta magányomra ébredek

    Megzavar a csend, idegesít a zaj
    Semmi nem jó így, semmi sem vígasztal
    Van annyi kérdés, mi felkavar

    MI AZ, AMI, AMITŐL TÖBB, MINT ÉN
    MI AZ, AMI NEKED ÚGY FÁJT
    KI AZ, AKIBEN MOST BÍZOL
    ÉS MIÉRT HITTEM MÁST
    HOVA FOGY A LEVEGŐ, HOL LESZ MÉG
    HOL AZ, AKI SZÍVEMIG SZÁLL
    KIRE HAGYOM EZT A TITKOT
    MOST MIÉRT INKÁBB MÁS
    LELKEM MIÉRT BÍZTAM RÁD
    HA MÁS ÖLEL ÁT

    Szüntelen gyűlnek a könnyeim
    Folyton rád gondolok
    Nem tudom többé elhallgatni
    Azt, hogy belül fáj még, nagyon”
    (Anti Fitness Club – Más Ölel Át)

    13:40 Épp azon gondolkozok milyen lesz ez a kis összejövetel.. 🙂 Nem is tudom remélem lesz pár fiatal akikkel én is el leszek, mert apám haverja azért nem annyira beszélget velünk max azért, mert ő is hallgatja a rock zenéket, de abbol is szinte csak AC/DC meg Kiss meg a régebbiek.. Én meg az újabbakat is szoktam sőt főképp azokat.. PowerWolf, Linkin Park, Three Days Grace, HammerFall, meg a többi 🙂
    A HammerFall-at azért is szeretem, mert Svédek, DE egy magyar zenekar a Pokolgép egyik dalát (Hol van a szó) eljátszották magyarul és angolul is!! 🙂 És ez tiszteletre méltó tőlük, mert nem csak angolul adták elő hanem az eredeti nyelvet is megtanulták igaz tördelték, de nekem sokkal jobban tetszett, mint a Pokolgép énekesétől! 🙂 Annyira szeretem ezt a számot csak sajna erről is Loretta jut eszembe:
    „Mondd hol van a szó, 
    ami elmondaná,
    amit érzek belül,
    miért hajt a vágy!

    Mondd hol van a szó,
    amit nem mondta el,
    amit érzek belül,
    egy egyszerű, tiszta, őszinte szó!

    Szeretném, azt hinni, hogy csodák vannak még,
    A szívekben felolvad a jég.
    Óóó, szeretném, ha nem lenne hazugság,
    ha egymáshoz nyíltan szólhatnánk!”
    (HammerFall – Hol Van A Szó) link: https://www.youtube.com/watch?v=4Q7WOlXghYY

    14:05 Vigyázz Nyiregyháza jövünk már úton vannak értünk nemsokára megyünk! Este folytatom a naplót!
    23:10 Most értünk haza.. 🙂 Egész jó volt bár szinte alig áltak velem szóba így kicsit unatkoztam, de gépen zenéket kapcsoltam így volt amikor szóltak, hogy ez jó meg ilyenek.. Hugom meg egész végig ott csapásolt, mert nem az ilyen idegesítő hülye barbis sz****-at kapcsoltam be hanem az emberi zenéket mint Alice Cooper, AC/DC, PowerWolf, de főképp Linkin Park vagy HammerFall! 🙂 szóval én a zenékkel elvoltam.. Ittam 1 felest ez most a kocsiba adott egy kis hatást.. Loretta járt a fejembe és kicsit gáz volt, mert majdnem elbőgtem magam, hogy péntektől lehetséges örökre megutál azért amit mondani fogok neki.. Na mindegy majd eldöl, de úgyis ez lesz ez már biztos.. Nemsokára megyek aludni hulla fáradt vagyok jóéjt!
    „Hogy itt kinek mi a végzete 
    Az aki köpköd csak a saját maga szégyene
    Nem vettem a kesztyűt fel,de ha majd felfogom 
    Én az összes ellenségem élve elásom

    Minden alap mit lefektettünk és megtettünk
    Mindent amit tudtunk végig vittünk mert bennünk
    Ott a szó amivel elmondjuk majd helyetted is 
    Itt az idő, Hogy ki lett igaz ki lett hamis!

    Lesz mikor én haza érek,
    És egy szép napon azt fogom nézni,
    Hogy az életben nem bánok semmit,
    Hogy a lényeget észre kell venni.”
    (AK26 & Mr.Busta – Hazatértem)

    UI: Ebben a zenében van benne egy sor amit csak is akkor fogok kiírni facebook-ra valamint ezt akkor is fogom elénekelni mikor tényleg igaz is lesz! És ez a rész nem más mint: „Mr.Busta: Boldog ember vagyok, erre vágytam évek óta!

Írj megjegyzést

Napló

A csütörtöki viharban sok kukorica meg- ill. kidőlt. De egy közülük sajnos kitört. Akkor kikaróztam őket, mert még csak épphogy látszódtak terméskezdeményeik, a csövek csúcshajtásai. Azon az egy törött kukoricán sokkal jobban látszott a vízveszteség, mint a többin. Gondoltam kihúzom akkor a földből, mert már úgyse lesz belőle semmi. De ma, amikor kimentem egy kicsi kerti sétára, a növényt megpillantva, ahogy ott hevert félig összeszáradtan az életerős tábla mellett, összeszorult a szívem, és majdnem megsirattam. Neki is volt már egy kukoricája, amit nekünk akart volna szeretettel adni, de sajnos ezt ő már nem tehette meg. crying Beszéltem a „lelkéhez”, hogy ő is ugyanazt a termést produkálta, mint amit a többiek. 

Szerző:

Belépett: 1 hónap

babarczyeszter

Blog kommentek: 6809Blog bejegyzések: 39Regisztráció: 2010. 10. 12.

303 gondolat erről: “Napló”

  1. Az emberek alkotta törvények csak találgatások, és csak megközelíthetik az Istenit, de soha nem érhetik azt el. Ebben csak Isten tud segíteni nekik. Az emberek alkota törvények soha nem lesznek tökéletesek. Az emberi törvények soha nem fognak békét, boldogságot és harmóniát hozni. 

  2. Ha m. ilyen kegyetlen, és nem akarok vele hadakozni, változtatni kéne valamin. Te győztél m. Beismerem, hogy te vagy az erősebb. Boldog vagy? Micsoda kérdés. Te boldog vagy egyedül is. Hisz te vagy maga a m. Azért nem írom ki a neved, mert attól tartok, hogy újból kínozni próbálnál. Nem akarom, hogy könnyen rád ismerjenek. Bár van, aki tudja, hogy kire gondolok. M. még néma is, mert abban is van „m”. Időnként olyan érzésem van, hogy még azt a parányi kezdeményezőképességemet is elvesztem, ami a barátkozásokra irányuló vágyamat illeti. Attól félek, hogy akkor méginkább elszakadok másoktól, mégjobban elszigetelődöm. De mégis bátornak kéne lennem, nem szabadbna félnem ettől, és talán mégis így kéne, hogy tegyek… Érdekes, de én nem érzek késztetést, hogy kezdeményezzek. De miért nem? Egyszerűen nincs hozzá kedvem. Más meg szeretné, hogy megszólítsák. Ezt is megértem, érzem, hogy szeretné. Én szeretném is az ilyen társamat megszólítani, azért, hogy ne szomorkodjon, hogy oldódjon fájdalma, hogy érezze, hogy ő is nagyon fontos ember. Az ő öröme, az én örömöm. Csodálatos érzés szeretetet adni, és látni, érezni, hogy a másik is jobban érzi már magát. Mindenki nagyon fontos. Úgy érzed, hogy nem vagy fontos? De az vagy, nagyon is az. Értékes vagy. Nem becsültek meg. Hogy én milyennek szeretnám látni a világot? Ott mindenkinek boldognak kell lennie, mert csak akkor lenne értelme. 

  3. A múltkori családi sétánk alkalmával sok mezei iringót láttunk az ipari vágányok között. A kaszált rét és a vágányok közötti 50 m-es sávban hosszan húzódott a bürök, és útszéli bogáncs magas „erdeje”. Több helyen olyan sűrűn nőttek, hogy a kissé lejjebb lévő rétre nemis lehetett rálátni. A bürök 2 m-nél magasabbra is megnőtt. A kaszálót egy répavirágra emlékeztető fehér virág borította be, ami nagyon szép látvány volt. Régebben tudtam a nevét. Még a Kis növényhatározóban se volt benne. Lehet, hogy majd egyedül is menni fogok sétálni, és le fogok ülni a bürkös-bogáncsosba, hogy mégelmélyültebben élvezhessem a természetet. 

  4. Bár az előrejelzések délkeletre nem mutattak esőt, tegnap a felhők láttán mégis úgy éreztem, hogy zivatarok kialakulhatnak errefelé is. Bízva a prognózisokban, a száradó hagymákat nem takartam be éjjelre. Késő este, jóval fürdés után, a Duna-Tisza köze déli részén határozott felhőképződéseket mutatott a radar. Kora hajnalra ide is értek. És mégcsak nemis kevés csapadék gyűlt össze, mert közel 40 mm volt a csapadékmérőben. 

  5. Vágyom egy jóbarátra, akiben feltétel nélkül megbízhatnék… Vágyom rá, hogy segítsek rajta, a tőlem telhető módon. Örülnék, ha örülne, mert megbízhat bennem. 

    Békésszentandráson volt egy. Öröm volt segíteni neki. Amúgyis jót tett nekem, ha hívott, mert addig se voltam egyedül. Izgalma is volt ezeknek a segítségeknek. Gyakran éjszaka álltam rendelkezésére, ha ezt, vagy azt kellett neki szállítani, vinni, utcákon át. Jó volt, mert egyben kicsikét kielégülhettek kaland-és utazási vágyaim is, mégha többnyire csak egy településen is voltak ezek. 

  6. Az imént láttam egy faces megosztást, amiben egy amerikai nemzeti park, útban lévő mammutfenyőit faragták ki úgy, hogy az autók el tudjanak alatta haladni. Két képen két kidőlt fa, a harmadikon egy álló látható, amint az utakat áthidalják. Az élő fát azért nem kellett volna kifaragni. A Bükki Nemzeti Parkban nem járhatnak autók, de ott igen? Csak azért, hogy láthassák, hogy milyen ügyesen kifaragták őket? Egy nemzeti parkba szerintem nem való autó. Az álló fa esete érdekes. Míg a kidőlt fákat megis értem, hogy esetleg nehéz lenne elemelni az útból, (bár szerintem direkt nem akarták) de az álló esete gyanús. Szerintem az utat direkt a nagy fa felé vezették, hogy az arrafelé autózók lássák, milyen kreatívak a „természet védői”, a park őrei. „Természetesen” kreatívak. smiley

  7. Egy kérdés, amire nem válaszolnak, egy hozzászólás, amire nem reagálnak, sokmindent elárul az illetőről, leginkább azt, hogy nem vesz semmibe. Természetesen ezért nem jár lájk. Sajnos ezek az illetők rokonok, ráadásul közeliek. Bizony engem is igencsak lenéznek egyes rokanaim. És biztos, hogy megvan a véleményük rólam, maguk közt is. De szerencsére én ettől még nem érzem magam alacsonyabb rangsorban, mint ahogy ezt ők érzik, hiszik. Én meg érzékeny, sérülékeny büszkeségeiket mindig lájkoljam? Mostantól már nem teszem, csak annak arányában, amit felém éreztetnek. 

  8. Mindjárt nekiállok füvet nyírni, a „kirakatban”. Nálunk ugyan nincs szemben házsor, de amikor az utcán kell nyírjak, nagyon zavar, hogy a szomszédok, meg a bakter láthatnak munka közben. De muszály csinálni… Az utcai füves rész annyira nagy, hogy általában két részletben szoktam nyírni. A holnapi 2-es rész már nyugisabb lesz, mert az a rész már távolabb van a tekintetetektől, kisebb a rálátás szöge, és jobban „takart” is. 

  9. Valahol persze megértem őket, hogy ők már csak olyanok. De nem haragszom rájuk. Ne gondoljátok, hogy haragtartó lennék. Csak bizonyos eddigi reagálásaimat már feleslegesnek tartom feléjük. Ha a való életben újra találkoznánk, akkor szinte minden úgy történne köztünk, ahogy eddig. 

  10. Talán felettünk vattából vannak a felhők? 

    Míg máshol naponta többször volt, minden nap zuhé, itt 4 nap alatt jött össze 7 mm, de az se egyszerre, hogy jobban hasznosult volna. Nem értem, hogy miért ez az eloszlás? Látszólag nem tűnik igazságosnak. Most esse ki magát itt is, amíg jobban hasznosulna, mert ahogy megyünk az őszbe, egyre kisebb értékkel fog bírni a csapadék… 

  11. Valami hihetetlenül édes, amikor az emberkét lassan kezdi elnyomni az álmosság nehezítő édessége. Testecskéjét egyre és egyre nehezebbnek érezvén, a szemecskéi is lassan be-becsukódnak. Édes báj ül ki az arcocskára. A kicsi emberkének ideje lefeküdni, és egy édeset alukálnia, hogy majd a szellemi szférával való találkozása után, reggel újraregeneráltan, frissen ébredhessen. Mily édesbájos az emberke, mikor édesbékésen szunyókál. 

  12. Délutántól megint ólmot öntöttek belém. Ilyenkor nagyon nehéznek érzem testem. 

    Úgy érzem, hogy nem tudom, hogy hogyan kell úgy viszonyulnom az emberekhez, hogy sose panaszkodjanak rám, hogy soha ne érezzék megbántva magukat miattam. 

  13. Már több mint egy éve hallani ezt a nem folyamatos, zúgó, mély rezgőhangot a házunkban. Eleinte azt hittem, hogy a törött ágyrugó rezonál a szívem dobbanására. Aztán arra gondoltam, hogy talán a padláson lehet egy olyan tárgy, ami a környék rezgéseit erősíti fel, és az hallik idebent is. A gabonaszárítóra is gyanakodtam. Kezdtem azt is hinni, hogy ez talán az én elmebetegségem egy új tüneti megnyilvánulása. De később anyukám, majd húgom is jelezte, hogy ők is hallják a hangot, hol erősebben, hol gyengébben. Megfigyeltem, hogy a ház akármelyik szobájában is vagyok, akármelyik irányba is fordítom a fejem, e hang mindig csak a bal fülemmel hallható. Talán démoni eredetű? Az biztos, hogy egyre nagyobb csata dúl, mind a szellemi, mind a földi szférában, a sátán hada, és a mennyei sereg között. 

  14. A hegyi túrázások egyelőre csak vágyálmok maradnak, ugyanúgy mint Kazincbarcika. Párom is csak egy álom még. Egyelőre még nem látom, hogy hol végződik felnőtté válásom. Leszek én valaha egyáltalán teljesen önálló ember? Egyelőre csak annyit tudok, hogy nem tudom…A múltat biztosan túléltem, ezért jó visszaemlékezni rá. A jelen a jövő bizonytalansága miatt félelemkeltő, és aggodalmas. Egy biztos, hogy a jövő biztos el fog jönni… Túl kell élnem valahogy…

  15. Kazincbarcika már elült bennem. Az utóbbi napokban más élmények erősödtek fel. Ezek már családiak. Ezek is gyermekkorom élményei. Ezek is 80-as évekbeliek. De ezek helyileg közelebbiek. Nem akarok róluk mesélni, mert meg szeretném ezt hagyni páromnak, hogy ő halhassa először. Pedig szeretném őket ide írni, csak nem tudom, hogy tegyem-e?

  16. Azt szeretném, ha olyan párom lenne, vagy barátaim lennének, akik úgy imádják a természetet, mint én. Azt sem bánom, sőt, szeretném, ha szeretsz horgászni. Nagyon szerettem órákat, fél napokat tölteni a vízparton. Az éjjeli horgászat is nagyon izgalmas. Én magam nem vagyok horgász. De volt néhány alkalom életemben, amikor együtt tartottam velük.

  17. Az a hely, ahol egy közös családi horgászat volt, egy nagyon szép, varázslatos helyen volt, itt, Békés megyében. Mégsem bírom ki, hogy ne meséljem el. Talán 1986 őszén lehetett. Aki Békés megyei, az talán tudja is, hogy hol van ez a hely. Akkor 9 éves voltam. A csatorna mentén hatalmas fák voltak. Törzsük szürkés. Nagy levelük van. Termésük makkocska. Talán nyolcan állhattak ott egy sorban. Az egyik példánynak akkora odva volt, hogy be lehetett férni rajta. Ők platánok. Szüleim 11 évig voltak házasok. 1988-ban váltak el. Apukam 85-ben vett egy piros „nagy” Polski Fiatot. Apai mamám 84-ben halt meg. Tatám új élettársat szerzett magának Gyulán, aki a Sarkadi úton lakott. Nekik voltak egy pár házzal arrébb lakó utcabeli ismerőseik, akik ikrek, és férfiak voltak. Az egyik halász volt, és ő is jött velünk. Érte autóztunk át Gyulára, majd onnan Doboz irányába mentünk. Emlékszem, hogy miután elhagytuk a bélmegyeri bekötőutat, úgy talán egy km megtétele után balra kanyarodtunk le egy földútra. Ha jól emlékszem legfeljebb 2-300 métert mentünk az úton, aztán megálltunk. Onnan hallani lehetett az autók hangját, tehát nem voltunk messze az úttól. A csatornának mintha töltése is lett volna. A töltéstől kb. 30 méternyire lehetett a csatornapart. Még világos volt, amikor odaértünk. A halászat-horgászat másnap reggelig tartott. Jól emlékszem, hogy amikor a parton ültem, gőzölgött a víz, miközben a hold fénye is tükröződött enyhén hullámzó felszínén. Hideg volt, fáztunk. Anyukám hívott, hogy nézzük meg mekkora odva van az egyik fának. A mérsékelt szélben zizegtek a platánok nagy levelei. Mi, gyerelek hamarabb a feküdtünk le a kocsiba. A többek kora hajnalig bírták. Végül semmit se fogtunk. Kora reggel, amikor még mindenki aludt, úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, megfulladok. Pánikrohamom volt.

  18. Ma is volt esőpancs. Szinte naponta kipancsolok pár l vizet a járdákra. Mostmár kicsit bátrabban, tudva, hogy már nem szükséges esővizet tárolni. Van mikor a járdáknak csak épp a felületét nedvesítem be, hogy úgy tűnjön, mintha esett volna.

  19. Kazincbarcika lecsillapodott bennem. Bárcsak újra élhetném gyerekkoromat. Úgy belebújnék az akkori énembe, testembe. Bárcsak tudnám a pontos dátumát a közös horgászatunknak. Nagyon erős bennem a vágy, hogy újra felkeressem azt a helyet… Nagyon izgalmas lenne egy kerékpártúra alkalmával újra felfedezni azt a helyet. Gyalogosan mégjobb lenne. Doboz után, a tarhosi bekötőútig kerékpárral, utána a biciklit tolva mennénk tovább. Onnantól tekintetetemmel jó előre végigfürkészvén a tájat az előttem lévő fasokaságok közt a kimagasló platánsor lombjaira összpontosítanék csak. Nagyon izgalmas lesz a lehető legnagyobb távolságból kiszúrni a fasort, messze a horizontnál, majd lassan, fokozatosan megközelíteni azt… Szerencsére még azért viszonylag jól látok távolba.

  20. A múltkor rákerestem a platánsorra, és be is jött egy geochachinges oldalon, képekkel együtt. A képek alapján úgy tűnik elég valószínű, hogy 29 évvel ezelőtt ott lehettünk. De azért még nem vagyok benne biztos. A képeken csak a kicsi odú látszik, a nagy nem. A táj arculata azóta sokat változhatott. A környéken erdősítések is voltak. 

    Aztán egyszer 2003 októberében a napi bozótvágó munkákból hazafelé menet is megpillantottam nagy platánokat egy sorban, tőlünk 150 méternyire. Akkor az utolsó napon földúton mentünk hazafelé. Viszont az a hely jóval délebbre lehetett, mint amire én emlékszem. Azt sem zárom ki, hogy esetleg azon a környéken nem-e ültethettek más helyekre is platánokat. Egyelőre 3 kép van emlékezetemben, ami lehet, hogy 1 helyet takar, de az is lehet, hogy kettőt, vagy hármat. Jó lenne kideríteni… De hogy mikor, azt nem tudom… Azt biztos, hogy nem egyedül szeretnék majd felfedezőútra menni.

  21. Egy porszem vagyok a levegőben, akit ide-oda fúj a szél, és akkor sem látszik. Egy porszem vagyok a földön, sok milliónyi közt, aki így már egyáltalán nem látszik. Egy porszem vagyok csak, aki oly parány, hogy még maga se tudja, hogy hol, merre, miért jár… A porlepte porszem.

  22. Érdekes, hogy a Mennyországban nincsenek államhatárok. Itt meg van sok. És minden nemzet ragaszkodik azok sérthetetlenségéhez. A határ az utolsó illúzió. Tán az Atya írta elő, hogy legyenek itt a földön határok? Az Atya minden embert egyenlőnek teremtett. Ő nem részrehajló. A határok nem az Ő akarata, hanem az emberé, aki különbözni akar a testvérétől. Ez tudatszint kérdése. Az emberek ellenkező viselkedései húzták meg a határokat. A határokat kényszerből, meg önzésből húzták. Na de ki kezdte? Az ember nem szereti saját testvérét, és ezért elhatárolta magától, vagy kényszerből, vagy önzésből. A farkast nyilván ki kell rekeszteni, mert nem férne meg a bárány mellett. Minden ember szeretetből teremtetett, de sajnos akadnak köztük olyanok, akiknek a szeretet nem eléggé édes.

  23. Pénteken pont a mi bejárónkon akadt el a jégkrémes ember a jól ismert sárga kocsival. Először azt hittem, hogy csak a motort próbálgatja, mert valami baja van a kocsinak. Péntekenként itt szokott egy pár percig állni, miután folytatná útját tovább. De amikor az ablakon kinéztem akkor láttam meg, hogy elakadt. Kimentem, hogy segítsek neki megtolni. Aztán az éppen füvet nyíró szomszédom is besegített a tolásba. A talaj csúszott a lábunk alatt, még a fűben is. Látva, hogy még így sincs elég előrejutás két deszkát vittem ki a kerekek alá, hogy azon hátha az útra tudna kapaszkodni. 10 perc erőlködés után végre sikerült kimenteni a kocsit a sár fogságából. Az út azzal lett elrontva, hogy a bejárónkhoz képest túl magas. A fagyis arra nem tudott rátolatni, és aztán meg szépen, fokozatosan beásta magát. Persze az átázott föld volt ebben az elakadásban a legfőbb ok. A végefelé szerintem az ideges feszültségemtől csak elgémberedett, befelé görcsösödő hüvelykujjal tudtam a két deszkát kiszedni a sárból. Nem hiszem, hogy az erőlködés miatt lehetett ez. Voltak már ehhez hasonló tüneteim máskor is. Az ilyesféle izommerevséget csak emberek közötti dolgaimban tapasztaltam, meg pánikrohamaimkor.

  24. Hangulatpontjaim 3 alatt. Az elkövetkező hetekben akár 2 alá is eshetek…

    Valamit nagyon elrontottam ezzel az önmegvalósításommal. Ez nálam még ma is csak egy töredéke a normálisnak. Túlzottan függök anyukám döntéseitől, és másokétól is.  A jövőben ezen feltétlenül változtatnom kell majd. És sok esetben úgy függök mások döntéseitől, hogy azok szereintem rosszabbak, mint az enyémek. De még mindig nem vagyok képes saját döntéseim mellett kiállni. Nem hiszek a saját erőmben. Úgy érzem, hogy mások erősebbek nálam, és tekintélyükkel elnyomnak engem. Másokhoz vagyok láncolva. De ezek a láncok még nagyon erősek, nem tudok tőlük szabadulni. Még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy merjek igazán önmagam lenni. Képes vagyok feladni az itteni létet egy olyanért, amit nem is szeretnék, csak azért, mert nem merek nemet mondani egy másik embernek.

  25. És nem bírják megállni egyes közmunkások, hogy ne kíváncsiskodjanak el errefelé is, hogy felmérjék mi van az udvarunkban… Pokoli ez a világ. Ilyen félelem, olyan aggodalom, ilyen szorongás, olyan rettegés. És ezek mindegyike az emberek miatt van. Nem tudok az emberektől nem félni, amíg lesznek közöttük farkasok is. Ki tudja mit tartogat számomra még a jövő…? Ugyan honnan tudható az, hogy kiben mi bújkál, mikor nemis látszik rajta? És mivelhogy ismeretesek a bárányok közt farkasok is, nem lehetek elég biztos benne, hogy melyikük is az, hogy melyikük következik farkassá változni…? Lehet így nyugodtan élni?

  26. Hugoméknál radiátor javítás után röviddel – lakásbetörés.

    Nálunk ereszcsatorna javítás után röviddel – lakásbetörés.

    Lépcsőház festés után röviddel – elektromos kerékpár lopás.

    Körfolyosóról leláncolt gyerekkerékpár lopás.

    Nekem ezek már szinte az élet vagy a magyarországi élet velejárói. Már meg sem lepődöm, fel sem háborodom. Autókat lopnak, kifigyelik, kinek mikor üres a lakása.

    Esküszöm, nekem e torténések szinte már sablonok. Te még csodálkozol??

    ——————————–

    A tested sértetlensége nem óvja meg a lelkedet. A szorongás tárgya igen sokszor nem a testi károsodás, hanem valami egészen más. 

  27. Földi körülmények közt mindig tartanunk kell az embertől? Akkor menjünk a Mennyországba… A Szereteből teremtett ember időnként farkassá változik. De csak itt, a Földön. Van lehetősége rá, hogy időnként másokat megöljön, megkínozzon. És nincs aki megakadályozza.

  28. Csak még nem értem az embert, hogy olykor miért viselkedik kelletlenül saját testvérével…  Mi viszi rá arra, hogy ilyet tegyen… Ha én nem, ő miért?

    Ha sérthetetlen lennék a farkasok mellett is bátran elmennék, teljes nyugodtsággal.

    Amúgy nem csodálkozom, csak valahol mindig azt hiszem, hogy errefelé ilyenek mostmár nem történhetnek meg, mert elhiszem, hogy én ezt nem érdemlem. De miért is?

  29. ……. Mi viszi rá arra, hogy ilyet tegyen… _……..

    Nos erre annyi mindent tudnék írni, hogy inkább bele sem kezdek.

    ……a tartós és mély alámerítkezéshez……

    nem lenne elég a földi léted. No meg a génkészleted.

  30. Ha tudsz BLOOP hangokat kiadni,  _beszélhetsz_  velük.

    Ezek a BLOOP hangok rendszerint alacsony (50 Hertz alatti) frekvenciájúak, ezért az amerikai haditengerészet szakemberei fölgyorsítva szokták hallhatóvá tenni őket. Ez a hang annyira erős, hogy egymástól csaknem 5000 kilométer távolságban elhelyezkedő hidrofonok is érzékelték. 120-145 decibel, úgy lehet hallani, mint egy rendkívül hangos sípot sok-sok mérföldre a víz alatt.

    Van egy amerikai ismeretterjesztő film róluk. A címe: MERMAIDS The Body Found

  31. A fasor… Ismét a fasor… Egyébként a Gyepes csatorna mellett rövidebb út vezet odáig… E csatorna városunkból ágazik és majdnem odáig vezet, a platánokig. A Platánsor előtt nem sokkal torkollik a Gyepes a Határéri-főcsatornába. Elég valószínű, hogy az a platánsor lesz az…

  32. Inkább maradok a szárazföldön. Minden nehézség ellenére hitem erős. Talán jövő tavasszal már eljön a Nagyfigyelmeztetés, a globális gyónás, és utána meg talán csak pár év és beköszönt az ezeréves békekorszak… Akkor már biztosan nyugodt, és boldog leszek, és elmúlnak félelmeim is…

  33. Itt vannak már. De egyelőre nem egy hadseregnyi, hanem csak egy pár. Az egyik biciklis roma már kinézte a kint lévő palackos gáztűzhelyünket. Aztán már a házunk felől érdeklődött, hogy nem-e eladó. Már kínomban pusztító szélrohamokat képzelek, meg vörösen izzó felkiáltójeleket, villámcsapásokkal, mennydörgéssel kombinálva.

  34. Ezt amit most érzek belül a közmunkások miatt, nem tudom leírni. Itt vannak a kerítésünknél. Az egyik a kerítést rázogatta. Valamelyikőjük meg a diófáról ágakat vágott le. 1 ponton vagyok. Ki se merek mozdulni, pedig ásni kéne. Az étvágyam teljesen elment. A mellkasomat és a gyomortájékomat feszíti a félelem.

  35. És hát semmit se szabad nekik szólni. Pedig amikor a kerítést rázogatta, majdnem kimentem mérgemben, hogy fejezze be. Se a körzeti képviselő, se a városgazdálkodási i. főnöke nem tehet semmit. Feljenteni se szabad őket, mert akkor csőstül törnek ránk, hogy bosszút álljanak. És tényleg nem lehet semmit tenni? Nem. Hát ez egy ilyen világ, ami nem a boldogságunkra lett megalkotva. Itt soha nem lehet zavartalan nyugalom. De én miért jöttem ide? Nem tudom… Talán megtapasztalni, hogy itt nem jó élni. Betegségem táplálói a viselkedni nem akaró emberek megjelenése. Az biztos, hogy gyógyulásom, amíg ilyen emberek itt létezni fognak, nem fog bekövetkezni. Kénytelen vagyok még egy darabig tovább szenvedni…

    Egy óra hosszás ücsörgés után elmentek a másik utcasarokra. Így valamivel megkönnyebbültem.

    Talán két-három hétig is lesz okom még rettegni tőlük…

     

  36. Ma egy árnyalatnyival többet haladtak. Most épp elkerekeztek valahová. Az egyikőjük az ollóját verte a betonba, mert biztos, hogy nem úgy vágott, ahogy kellett volna. De hogy hogy vágott ollója a rögtönzött barkácsolás után, nem a munkaterületen lévő kökényen, vagy a már levágott csavarfűzágakon próbálta ki, hanem a fűz tetején meghagyott pár ágat vágta még le vele.

    Valószínű felfedezhették, hogy a kapunkon nem láncos, hanem csak egy sima kerékpárlakat van, mert ketten a bejárónk betonszegélyére ültek beszélgetni.

  37. A fürdőszobai csipeszes lámpát megszállták a rossz szellemek. Annak idején már anyukám élttársának is meggyűlt vele a baja vagy háromszor. Tavaly a villanyszerelő se tudta normálisan megcsinálni. Továbbra is, szinte minden kapcsolásnál, érintkezési bajai voltak, és enyhén meg kellett rángatni, hogy világítson. Aztán pár hónapja kialudt. Már majdnem vettem helyette egy másikat, amikor aztán darabjaira szedve meg nem találtam a hiba forrását, a kapcsolóban. Az egyik vezeték csak gyengén érintkezett, mert bár a rögzítőcsavar jól meg volt húzva, de maga az egész alkat-rész (nem tudom mi a neve) el volt mozdulva a normális helyzethez képest. Örültem, mert végül kiderült, hogy egy évtizeden át mi is volt a lámpa valódi baja. Viszont egy hónapja figyeltem fel rá, hogy pattogó hangot ad ki, amikor fel van kapcsolva. Gondoltam, hogy talán csak az izzónak lehet baja. Ma újra kialudt a drága. Az előttünk lévő közmunkások lenyelt mérge, meg a lámpa emléke miatt egy kicsit több feszültség volt bennem a kelleténél, ezért kissé erőszakosan szedtem szét, mint korábban. Valami miatt nem lehetett a vezeték segítségével a foglalatot kijjebb tolni. Normális esetben ezt egy könnyed mozdulattal kijjebb lehetett volna tolni, hogy hozzá lehessen férni a foglalathoz. Először puszta kézzel próbáltam kihúzni, de nem ment. Aztán mérgemben a kombináltfogóval ráncigáltam ki onnan. De e erőhatás miatt a bakelitfoglalat 3 részre tört, az izzófoglalat meg eldeformálódott. A lámpa alján lévő ezüstszínű menetet is sikerült a fogóval részben szétroncsolnom. Jó ragasztó híján egyszerű papírragasztóval ragasztottam össze a foglalatot. Az izzó gyűrűfogalatát viszont alig tudtam visszahelyezni a bakelitbe. Végül nagynehezen, lassan és finoman sikerült visszatekernem a ragasztott foglalatot. Fogóval kiigazgattam az izzó gyűrűfoglalatát, hogy vissza lehessen azt helyezni a bakelitbe. Végül ez is sikerült. Visszatekertem az bele izzót, és újra égett a lámpa. Amikor viszont a fürdőszobában felkapcsoltam, megint nem égett. Nagyobb erővel tekertem meg az égőt, hogy normálisan érintkezzen, és végre világított. De a lámpát szinte közel vízszintes állásba kellett fordítani, mert esélye van, hogy az izzó kieshet belőle, annyira szétment a foglalata már.

  38. Végül anyukám rákényszerült szólni az előttünk lévő közmunkásokra, mert a vasút területén lévő fákat kezdték el vágni. Csakhogy az előttünk lévő fák kivágásához mi is várjuk az engedélyt a vasúttól. Végül kijött az egyik illetékes is, hogy beszéljen a dolgozókkal. De még a közvetlen felettesük nem jött ki. Most az általuk kivágott fákat takargatják, hogy ne szúrjon szemet a főnöküknek.
     

  39. Reggelente, délelőtt már így is félhalálra aggódtam magam miattuk, mostmár lehet aggódni azon is, hogy ne bántsák anyukámat, húgomat, mind a 25-en, mert már tudja mindegyikőjük, hogy mi itt a helyzet. És az ilyen érzésektől nem tudok megszabadulni…

    Reggel idegemben mellkast szétfeszítő érzések közepette járkáltam fel-alá a lakásban, mert ennyire megvisel az ilyen.

  40. Végül a bakterháztól visszább lévő akácost is lopják már, a 250 m-es szakasz végefelé. De nem az önkormányzat, hanem a vasút területén, az ottani kerítésen belül, ami a vágányok mellett fut. A bakter onnan is látja őket, de ő is fél tőlük, ezért nem jelenti a lopást.
     

  41. Gyalogbéka

    És még ráadásul nemis annyira messze voltak a forgatási helyszínek Kazincbarcikától. A Szarvakő-Nagyvisnyó-Ózd vasútvonalon még nem jártam. Milyen fájdalmas, hogy mindez már 30 éve elmúlt, és hogy a drága gyermekéveknek is vége.

  42. 38 éve a Föld nevű bolygón. Az első 14 évet 30-nak érzem. Gyermekkorom édes íze összegyezhetetlen felnőttkorom íztelenségével, keserűségével. Az édes fokozatosan elíztelenedett, megkeserült. Már megint ismétlem önmagam. 🙂 De nekem szinte csak a gyerekkorom volt életnek nevezhető. Akkor még volt közösségi életem. Bár azt akkor részben elég megszenvedtem, mégis mindig visszavágyom. A közösségi élet az élet, az egyedüllét meg szinte olyan, mint a halál.

    Közben eszegetek úgy, hogy már nemis esik jól.

    Úgy érzem, hogy már csak 1-2 év, és végre munkám is lesz…

     

     

     

  43. A hamarosan érkező keményebb hideg miatt kiürítettem a még a csurgó alatt álló vizeshordót. Az aknát is le akartam takarni, de nem találtam semmit rá. Pedig évekkel korábban direkt kinéztem egyet, hogy aztán majd minden évben azzal fedjem be. Ha csak rajtam múlott volna, biztosan újra az lett volna a vízóraakna takarója. Majd holnap újra lehet keresgélni… Az árkunk alján lévő vízvezetéket is le kéne takarni valamivel. A szalmabálás megoldás biztosan nem fog tetszeni anyukámnak. Felülcsatornázni, plusz azt leföldelni nem akarok, mint tavaly, mert jöttek és elbontották művemet. Arra bezzeg két év óta nem voltak képesek, hogy a vezetéket lejjebb helyezzék, miután a már amúgyis nagyon mély árkot, értelmetlen mód, mégtovább mélyítették.

  44. Wins! 

    Téged olvasva, sokszor azt kívánom, jó lenne újra gyermek lenni. Gyerekkoromban sokszor voltam faluban hosszabb ideig. Soha nem felejtem el, a növény és állattermesztést, kirándulásokat, természetet, nyulakat, tyúkokat, a friss falusi levegőt, stb. Jó téged olvasni, remélem 16-ban is megtisztelsz minket kellemes visszaemlékezéseiddel, vagy beszámolóiddal.

    Üdv, Nemadomfel

  45. Beleolvadok a sziklába… Belefájok a sziklába… Hideg van itt. Nyirkos a levegő. A víz még hidegebb. Belemerítem jéghideg lábaimat, és görcsölésig bennehagyom… Félek, hogy felfázom. Tornázom egy kicsit, hogy bemelegedjek. Felettem 5 méternyire nyílás. Nem jó itt, kiugrom belőle…

  46. Hát hiába csengek én, mégse érlek el én… Messze vagy… Miért vagyok csak én? Miért vagy csak te? Miért nem vagyunk mi? Soha nincs válasz… Csak az űr, csak az űr, csak az van, az örök űr néma, fájó, fojtogató csendje. Egyedül, tőled örök messzeségben…Hol vagy? Vagy egyáltalán? Vagy te, aki hozzám a legjobban illesz? Nem, nem vagy. Ha lennél, itt lennél, mellém illnél. Nem vagy itt, nem illsz hozzám. Hozzám nincs illő… Nem illünk egymáshoz. Illetlen vagyok. Nem Illene már összeillenünk? Nem értem még meg rá? És te rám? Miért nem érhetünk össze? Mi csak akkor érünk valamit, ha egybeérünk. Érted? Érints meg, kérlek! Miért hagysz érintetlenül? Szerinted ez ér? Értesz? Én hiába érlek…nem érlek el… Érintetlen messzeségben élsz. Kérlek, engedd, hogy megérintselek! Érted akarok élni…

  47. Egy ér mely minket összeköt. Egy közös, égbenyúló vérér, mely minket összeköt. Közös vérkeringés. Égbenyúló vérerem folyik véreddel eggyé. Egyvér vagyunk. Mivér. De nem érzem véred melegét, fázom én. Vagy miattam vagy hidegvér? Meggyújtom magam, hogy vérem a közös éren át, felforrjon rád… Felpezsdülök rád… De, ha akarod, le is forrázhatsz engem… Egybeforrunk… Forr a vérünk egymásért. Beléd akarok forrni! Én felforrok érted, te meg leforrázol… Érszakadás… Elvérzek… Elvérzünk egymásért… Vértelenné váltunk.

  48. Azt mondják, hogy az Új Korszakban is lesz tél. De nem lesznek olyan hidegek, mint e korszakbeliek. Tehát hó akkor is lesz. Vajon mekkora lesz? Fél, 1, 2 vagy még 3 méteres is? Nagyon szeretném, ha nagy lenne…  Hóalagút, hólabirintus…

  49. Szia Holdfény!

    Köszönöm! Fáradt, álmos vagyok, de amúgy megvagyok. Pár napja volt egy csúcsa a fülcsengésemnek. Az alapot már rég megszoktam. De akkor este a bal fülem már annyira csengett, hogy alig hallottam vele.

    Minden nap megcsodálom a természetet.

    Szép estét neked, Holdfény!

  50. Szia Holdfény!

    Másnapra már csak kétszer annyira csengtek, mint általában. Harmadnapra állt vissza az alapra.

    Ma is voltak kerti munkák. Füvet nyírtam, palántáltam, öntöztem. Van egy kis kapott lucfenyőnk, amit viszont kicsit másképp öntöztem meg a nap végén. Ő esővizet kapott, amit a kézeimmel oszlattam rá, mintha valójában esett volna.

    Engem nagyon szeretnek a katicabogarak, mert időnként megcsípnek.

    Köszönöm!

    Minden jót neked, Holdfény!

     

  51. Szia Holdfény!

    Köszönöm! Nem tudtam már mit írni. Írhatnék én minden nap arról, hogy mit csinálok itthon. De ez csak az itthoni teendők ismételgetése lenne, ami egyáltalán nem nagy dolog.

    A testi vagy pszichés tüneteimről írni meg akár panaszkodás is lehetne.

    Csak azt hittem, hogy meg fogok süketülni…

    Te is nagyon aranyos vagy és kedves.

    Köszönöm szépen! Voltak is álmaim. Szép, szélcsendes, enyhe, csillagos éjszakán, kint a hátárban, egy ismeretlen helyen, fenn a magas égbolton különféle repülő objektumokat vettem észre. Eleinte csak nagyobb csillagok mozdultak el helyükről. Később a holdsarló is elindult…

    Minden jó neked, Holdfény!

  52. Szia Holdfény!

    Köszönöm!

    Ma, késő délután meg fogom öntözni a veteményest… Itt szárazság van.

    A kis lucfenyőnkön kívül van még kettő nagyobb az utcán, meg egy 70 éves, nagy, de eléggé beteg, elől a bejárat mellett. Rossz nézni, hogy évről-évre egyre több levelét hullajtja le. Rémálmaim váltak valóra, amikor néhányszor azt álmodtam, hogy a nagy fenyőnknek egyes oldalágai teljesen elszáradtak. Már több mint egyharmadán nincs levél. Néhány oldalága teljesen elszáradt, de a legtöbb ága a végein még mindig újra rügyezik. De tél végére azokról az ágakról is minden levél lehull. Már csak a csodában bízom, hogy rendbe jöhet… Talán az Új Korszak küszöbét átlépve megújul…

    Szép napot neked is, Holdfény! smiley

     

  53. Szia Holdfény!

    Köszönöm! Most egy kicsit jobb, hogy bent vagyok. Kint hideg van, és az eső is csepereg néha.

    Tegnap én is találkoztam katicabogarakkal, amikor a levéltetves cseresznyefaleveleket szedegettem le a fáról.

    Éreztem, hogy ettől a hidegfronttól se várhatunk elegendő esőt. Talán majd vasárnap…

    Én tegnap egy órán át locsoltam.  Virágokat is ültettem. Legkevésbé a levéltetves levelek leszedéséhez volt kedvem. Tegnap én is fáradtabbnak, és gyengébbnek éreztem magamat, mint máskor.

    Köszönöm! Szép napot kívánok, Holdfény!

     

  54. Szia Holdfény!

    Nem tudom. De van egy sejtésem, vagy tévedésem…

    Köszönöm! Azóta jobban vagyok. És te hogy vagy?

    Itt is hideg szél fújt. De nekem idebent is jéghidegek voltak kezeim.

    Azt hiszem, hogy talán szappanfű lehetett az a néhány tő, amit anyukám hozott egyik munkatársától. Tudtommal csak rózsaszínű lehet ez a fajta virág. De nekem úgy tűnt, hogy a fehér, meg a lilás is az. De majd lehet, hogy holnap jobban megnézem őket, hogy milyen fajták lehetnek… Margarétánk nekünk is van. Amik kissé el is vadultak, mert még itt-ott a gyepben is megtalálhatók. Virágzó orgonánk nincs, amióta sövénynek metsszük őket. Nálunk csak halványlila virágú volt. Nagyon szeretem az orgonát is. Minél több színben vannak egymás mellett, nekem annál jobban tetszenek. A néhány tő labdarózsát még nagymamámtól hoztuk el.

    Én is imádom, ha esik. De én azt is, ha szakad, ömlik, és mellé villámlik, és mennydörög is. Bár pusztító tud lenni, de a viharos zivatart is imádom. Esőtánc az eső lecsalogatására? Vagy tánc az esőben? Itt estefelé kezdett kicsit jobban záporozni. De szerintem itt a vége. 1-2 mm, ha eshetett a rövid záporokból.

    Szép estét kívánok én is! smiley

  55. Szia Holdfény!

    Köszönöm! Szép estét kívánok!

    Gyógyulást kívánok fájdalmadra!

    Én azért annyira nem szoktam eláztatni magam, de majd kipróbálom…

    Köszönöm Holdfény! Ma nem volt kerti munka. Lett volna, de már nem jutott rá idő, meg energia se. Egy csomagküldemény érkezett városunkba, de ide már nem érkezett meg. Minden próbálkozásom ellenére elkerültük egymást. Másfél óra idegeskedés lett belőle.

    A kinti munkák helyett lencsepaprikást készítettem idebent.

    És te voltál ma kint a kertben?

     

  56. Szia Holdfény!

    Köszönöm! Volt kinti munka tegnap, és a nap is sütött.

    Én is szeretem a macskákat. Van 5.

    Krumplit én is fogok ma vetni, a komposztba. A gumók a komposzt egyik oldalába kerülnek, amibe az idéntől már nem kerültek újabb hulladékok.

    Ma fűnyírást is tervezek, miután feldarabolgattam a bodzagallyhalmot, amit aztán a komposztra hordok, levéllel vegyítve.

    Szép napot kívánok!

  57. Hittem, én (is), hogy…

    Időpontját ember nem tudhatja. De nem a Nagyfigyelmeztetésben volt ez! Ez egy régebbi próféciában volt. Ott egy hívő lélek megpróbálta megtippelni, hogy ez kb. mikor fog bekövetkezni. Én pedig elhittem fejtegetését. De már május elején volt egy érzésem, hogy ez mégsem fog nyár előtt bekövetkezni.

     

  58. Jeget senkinek nem küldök. A város egyes részein diónyi jég is volt. Úgy tűnt, hogy a tetőzetet ez még megkímélte. A növényzetet se érhette túl nagy károsodás.

    Én is locsolgattam néhány kannányit fák tövéhez, hogy a házhoz közeli hordóban lévő víz lehetőleg kevésbé folyjon túl.

  59. Szia Holdfény!

    A szomszédoknak is nagyon feltűntem. 🙂

    Akkor neked jobb lehetett, mert a sötétben nem látták volna, hogy állva alszol. 🙂

    Tudtam, de csak pihenni, mert a fejem a fűnyírón volt, a lábam meg a kereten. A lábam nyomta a fogantyút, a kezeimmel meg a kerekeket hajtottam.

    Köszönöm Holdfény!
     

  60. Rengeteg szúnyoggal kellett ma is hadakoznom locsoláskor is. De túléltem a csapolást. Amikor egy kicsit is megálltam, megrohamoztak. De menet közben se hagytak.

    Az egyik előrejelzésből azt vettem ki, hogy itt nem nagyon várható csapadék. Ezért öntöztem ma is. De az Időkép szerint mégis jó esély látszik rá. Nem baj. Tőlem jöhet…

    Holnap amúgysem akarok kerti munkát végezni.

  61. Szeretek füvet nyírni, de kint az utcán már zavar, hogy mások is láthatnak. A kinti terület két részre van osztva. Ma az a rész következik, ami a legközelebb esik a szomszédokhoz, bakterházhoz, legkevésbé van takarásban a fáktól.

  62. Szia Holdfény!

    Kicsit több volt locsolnivaló tegnap, mint általában. Bár, ha tervet készítenék az öntözésről, valamivel kevesebb jutna egy-egy napra. De nem érdekel.

    Június hónap igen bőven megöntözött minket a maga 184 mm-ével. De július eddig nem osztott elegendőt.

    Nem ébredtem frissen. De hozzá kell szokni.

    Szép napot! 🙂

  63. Álmomban Veszprémben jártam. Egy lánnyal tettünk meg kiadós gyalogtúrát kora esti időtájt. Talán 20 km-t is gyalogolhattunk Veszprémig egy Veszprémtől keletre lévő faluból. Utunk során még egy közbeeső falut érintettünk a megyeszékhely előtt. Veszprém városa csak akkor tárult fel szemünk előtt, amikor egy gátra felmentünk. A gátról elsőször a várhegy tűnt fel, utána a belváros éjszakai megvilágításban. Végül egy nagy könyvesboltban kötöttünk ki.

  64. Szia Holdfény!

    Igen. A te esetedben is nagyon fontos a sok folyadékbevitel. Ha ég a gyomrod igyál vizet, lassan, kortyonként. Vagy, ha bírja a gyomrod, ihatsz többet is egyszerre. Én felkelés után, reggel is szoktam vizet inni, kb. 3-4 dl-t.

     

  65. Ez az odú egyébként a fa tövétől indult. Akkor nem lakott benne állat. Nem mesterségesen kialakított odú volt.

    Én az idén nemigen találkoztam még nagy békával sem.

    Szívesen!

    Itt is szárazság van már jóideje. Itt a mélyebb, közepes gyökérzetű fák szerintem még nem szomjasak, mert a múltkori felhőszakadások a talajvizet is megemelték, ami még most is normális szinten van. A sekély gyökerűek viszont szomjaznak.

    Szép napot Holdfény!

  66. Sokszor érzem úgy, hogy nem vagyok értékes. Most is így érzek. Ezt csak úgy ideírtam. Nem várok kedves vigasztalásokat, bár tudom, hogy a szeretet, együttérzés indítja, mert azért nem vagyok olyan állapotban, hogy legszívesebben feldarabolnám magam. 🙂

  67. A tücsökciripelés nosztalgikus hangulatot kelt bennem, a 80-as évek hangulatát. Sétálni van kedvem, egészen a 8 platánig. A hangulatot a távoli mennydörgés is fokozza. A zseblámpát csak a legszükségesebb esetben használjuk. Imádtam a távolban pislákoló lámpafényeket is! A mindig vonzó sejtelmes, titokzatos messziség… Útjaink földutakon át fognak vezetni…

  68. Oké. Akkor kalandra fel! Át-átfogunk tapicskolni a nagyobb tócsákon, meg-megfogunk állni az árokszéleken, csatorna-, tópartokon… A tücsökciripelés mellett madárdalt, és a békakórust is fogjuk hallgatni. Viszek magammal állat-, és növényhatározót, gombászkönyvet. Az erdőket sem fogjuk kihagyni…

  69. Akkor fotókat is készíthetünk…

    Jó lesz… De azért majd a lábunkat is lóbáljuk, ha találunk egy alkalmas fát! 🙂

    Nagyon szeretem a szendvicset is. Csak vega legyen… A csokikának meg nem tudok ellenállni! cheeky Én meg vizet viszek magammal.

  70. Szívesen!

    A hájas süti állati zsiradékból készült? Amúgy biztosan finomak… A banános fanta szeletet megkóstolom…

    Tudat alatt lehet, hogy vigyáztam rád…

    Szinte sose vagyok friss, kipihent. Csak igen ritkán engedek a nappali alvásnak. Majd este fogok csicsikálni… Amúgy meg köszi!

  71. Nem kell bocsánatot kérj, nem tudhattad.

    Volt egy időszakom, amikor tojást sem, meg tojásos ételeket sem ettem. 3 éve már, hogy  megeszem a tojásos ételeket is. Viszont önmagában nem szoktam tojást enni, se sülve, se főve. Tejtermékeket fogyasztok.

    Köszönöm! Mesés álmaink lesznek…

  72. Csak az Isten által felkent király tud jól uralkodni. Az összes többi számomra semmit nem jelent. Csak találgatnak… De egy biztos, hogy soha nem fog belőlük jó uralkodó válni, míg nem hallgatnak Isten minden szavára. A világ azért tart itt, ahol, mert már rég nincsenek igaz királyok.

  73. Nekem nem lenne mindegy, hogy mikor, és hogyan halnék meg. Nem minden halál Istentől való. Istentől való halál pl. a betegség általi, öregkori, természeti katasztrófa általi halál. Nem Istentől való halál a gyilkosságból való halál. Számomra kétséges, hogy Istentől való halál lenne a közlekedési balesetből származó is. Vagy más az emberek okozta mulasztás miatti halál. Nem igaz az, hogy minden halálkor Isten hazahívja gyermekét. Pl. az emberölésre ez kirívóan nem igaz. Ha ez igaz lenne, Isten Önmagának mondana ellent a saját maga által adott Tízparancsolat, „Ne ölj!” pontja ellen. Valamint a gyilkos így felmentést kaphatna a parancsolat alól. Ebből kifolyólag sajnos sok olyan ember van, akiket megakadályoznak életük teljes leélésében.

  74. A jómúltkorában zacskódarabokat találtam a kertünkben a föld alatt, amikor meggyfát ültettem. Egy Tutti fruttis zacskó volt a 80-as évekből. Sajnos a gyártási időt nem sikerült leolvasnom róla.

    Tegnap meg szintén 80-as évekbeli lila csíkszegélyű tányérdarabokat találtam a föld alatt.

  75. Álmomban fújt a szél…

    Egy ismeretlen település, ismeretlen háza előtt álltam, amikor támadozni kezdett a délnyugati szél. Az első lökések csak erősek voltak. Másfél perccel később, amikor a szél nyugati-délnyugati irányból fújt, már viharos volt, és a port is felkapta a száraz földútról. Nyugati iránynál már egy könnyebb vödröt is felkapott a szél, amit az útra röpített egy ház udvaráról. Az út porát szinte folyamatosan verte fel. Ekkor már 120 km/h-s orkánként süvített. Végül amikor a szél elfordult végleges irányára, északnyugatira, már sok tárgy repült a levegőben, a por elhomályosította a levegőt. A szél legerősebb lökéseit, a pusztítás láttán, 150-160 km/h-ra tippeltem. Egy közeli nyárfaerdő fáinak egy része derékba volt törve, vagy ki voltak döntve. Egy nagyobb példányokból álló ezüstnyár sor vastag ágai is el voltak törve. Egy gyorsan vonuló markáns hidegfront volt ez, ami ott csapadék nélkül robogott át.

  76. Szia Holdfény!

    Úgy érzem, hogy csak te olvasol. Amúgy meg persze megértem, ha nem érdekes az ember, írhat magáról bármit.

    Az uborka közepes terméshozamú, de sajnos beteg. A paprikák se valami nagyok. Azok is átlagos termést hoznak. A paradicsomok már érnek. Átlag feletti terméshozamúak. A hosszú évek óta évről-évre kikelő koktélparadicsomunk az idén a normálistól két és félszer nagyobb termésekkel ajándékoz meg minket. Erre még nem volt példa.

    A parlagi ligetszépe mutat még érdekességet. Soha nem volt még példa rá, hogy az egyébként jövőre virágzó tőlevélrózsás példányok is az idén virágozzanak.

    Jó éjszakát!

     

  77. Szia Holdfény!

    Köszönöm! A szokásos vegetálós életem rágom tovább. Egy introvertált, de erősen kifelé törekvő, szenvedélyesen túlfűtött ember szenvedéseit élem. Így kiváltképp nehéz. Már-már felrobbanok a vágyaktól, de a robbanás mindig elmarad. Úgy érzem, hogy szétfeszít az energia, mert nincs mibe fektetni. Az unalom is gyakran gyötri tüzes lelkem. Aztán van, hogy rogyadozik a lábam, meg-megimbolygok, álmosság tör rám. A fáradtság meg mindennapos.

    Hogy érted, hogy eltűnik? Semmiképpen sem igaz, hogy én babráltam volna vele, hogy mikor láthassák, mikor nem! Ennyire nem vagyok beteg. Érthető lenne, ha emiatt nem tudtál volna válaszolni. De ez nem miattam volt.

    A jómúltkorában tettem olyat, hogy ne lássák, de utána visszaállítottam. De az se most volt. Ettől függetlenül is működött az, amelyikbe olyat írtam, hogy reagálni kellett rá, mert belsőleg feloldható a blokk.

    Többet vagyok itt, de továbbra is úgy érzem magam, mint egy vattával kitömött báb. Mintha kihalt volna belőlem az értékérzetem. Biztos az vagyok, de én ezt nem érzem. Berozsdásodott a mozgatórugóm.

    Szép lehetett a szivárvány…

    Nálunk már csak 4 macska van, mert egy veszettségben elpusztult.

    Lehet, hogy a mi macskánkat is róka harapta meg…

    Vigyázz magadra te is!

    Szép napokat!

  78. Mindig ugyanaz: gyerekkorom karácsonyai kellemesek voltak, utána ízetlenné váltak. Még enni se nagyon merek, mert mintha a gyomrom elfáradt volna, a sav a nyelőcsövemet mardossa. Alig csúszik le az étel. Szerintem a felülvizsgálat, meg az új munkahely miatt vagyok ideges.

  79. Hogy az emésztésem mit nem produkál még…?

    Tegnap tekertem hazafelé, amikor a szorÍtó érzés mellett a nyelőcsövembe lüktetett a szívdobogásom. Azt hittem, hogy ki akar fordulni magából. Ezért már nem mertem útba ejteni a boltot, hanem egyenesen hazafelé mentem.

  80. Kedves Windstorm! Amióta hajléktalanként élek, nem volt pánikbeteg szorongásom. Lehet, hogy a nagyon radikális életmód-változtatás megöli a szorongást, pusztán azért, mert az emberi agy az új helyzetek, szituációk, emberek feldolgozására összpontosít? 

  81. Kedves Gébépé!

    Ez pozitív hír.

    Tehát az agy lefoglalja magát az új helyzetekkel, szituációkkal, és nem gondol a szorongásra? Vagy csak kevesebbet gondol rá, ami nem elegendő a pánikreakció kiváltásához? Azért nem pánikolna, mert az új helyzet nem ad erre okot? Ha nincs veszély, nincs pánik. Vagy csak azt hitte, hogy van veszély, és azért pánikolt?

     Olvastam már róla, hogy ha beteget a pánik, szorongás tárgyával szembesítik, akkor megszabadulhat félelmeitől. Ez egyfajta terápiás gyógymód. Pl. fóbiáknál.

    De azért vigyázz magadra! Én nem mernék közéjük menni.

    Ha világunkban soha senki nem ártana a másiknak a jövőben, én sem félnék már az emberektől. De ez manapság nem így van. És még pár évig így lesz, hogy nem tudhatjuk előre, hogy kivel hoz minket össze a sors. Bár kicsi az esélye, hogy erőszak áldozatává váljunk, mégis van esélye még. Én ezt a kicsit sem akarom megkockáztatni. Ettől függetlenül persze, ha ritkábban is, mint más, kénytelen vagyok olykor emberek közé vegyülni. Óvatos vagyok. A fizikai testem féltem a behatásoktól. De miért is ne? Tudom, hogy életkorom nekem is véges, de szerintem az ember nem mesterséges halálra teremtetett ( biztos nem Istentől való hazahívás, ha pl. egyik ember a másikat leszúrja), hanem természetesre, ami öregkorban, betegség által következne be.

  82. Szia drága Holdfény!

    Köszönöm szépen, jobb egy kicsit! Ismét többet merek enni. Kissé enyhültek emésztési tüneteim, de ez a krónikus zavar nem adja meg magát olyan hamar és könnyen, mint szeretném. A folyadékfogyasztásomon módosítottam egy kicsit. Úgy tűnik, hogy az evések, falatok közti vízkortyolgatás enyhítette a székrekedést. Hiába ittam naponta 1,5 l vizet, nem keveredett el a táplálékkal, mert a vesék hamar kiválasztották, miközben a székrekedés megmaradt.

    És te hogy vagy?

    Olyan 3 cm-es hó van, de nem teljesen összefüggő rétegben. A legtöbb helyen járhatóak az utak. Vannak azért utcák, ahol itt is jegesek az utak, meg van ahol csak részben.

    Öltözz be pingvinnek! 🙂

    Köszönöm! Te is vigyázz magadra! 🙂

  83. És megtört a jég… A tartós januári fagy megadta magát. Olvad…

    A fák alatt, ahol hó nemigen volt, 2-3 cm-es zúzmararéteg is kialakult. Mostantól az is zsugorodik… A fagy miatt a víz nem tud majd a talajba szivárogni. A mélyedésekben fog összegyűlni. Holnap meg több mm eső is jön még rá…

  84. Már régebb óta csak naponta kétszer étkezem. De úgy tűnik, hogy az étel – annak ellenére, hogy nem nehéz – még így is sok órán át megüli a gyomromat. Létezik, hogy egy napig is megülné…? Tegnap fél 4-kor vacsoráztam. A mai reggeli 10 után volt. De éreztem, hogy nehezen csúszik, és a szervek mozgását maga az evés stimulálta csak jobban lefelé.

  85. Álmomban a Nagyállomás melletti rakodótérnél tartózkodtunk. Talán százan is lehettünk. Hamar felfigyeltem a távolban feltámadó északkeleti szélre, ami tegnap is ugyanezen délutáni időszakban támadt fel, egy-egy viharos lökést is produkálva. De ez annál jóval félelmetesebb lett. A nyárfák dőléséből, a morajlásból, a felhők formájából, a villámlásból, a horizont felől félelmetes gyorsasággal áralmó kékesfekete kísérőfelhőkből arra következtem, hogy azonnal menekülni kell fedett helyre. A pusztítást nem kellett átélnem.

  86. De szeretnék valakikkel kölcsönösen szeretetből csipkelődni, amit szirupos érzelgősséggel is meg lehetne fűszerezni!  wink

    Rögtönözve felvett szerepek. Szerepjáték. Hirtelen szerepváltások is. Spontaneitás. Érzelmek teljes átélése. Nekem a gyerekszerep menne a legjobban. Mindezek mellett józanság, erkölcsi tisztaság és önkontroll. A beavatatlanok ezt nem értenék.

    Bár ez a játék csak előben lenne az igazi.
     

  87. Újabban úgy játszom a sudokut, hogy a játék megkezdése előtt kiválasztok egy négyzetet, amibe bele képzelem magam, hogy az az én mezőm, az én játékterepem.  A játékizgalmat fokozom így. Természetesen én akarok az első lenni, azaz az összes négyzet közül az, akinek leghamarabb megtelik mezeje számokkal, illetve betűkkel. A többi mezőkben is „játékosok” vannak.

  88. Többnyire olyan mezőt választok ki magamnak, ami elég biztonságos, zárt. Ezek inkább középtájt vannak, vagy a peremeken, de sohasem a sarkoknál. Ha a mezőmben való elhelyezkedésemet a sudoku egy-egy lapja szerinti viszonyításban nézem, a biztonságos elhelyezkedés szempontjából, akkor csak belső oldalon szoktam magamnak mezőt keresni. Soha nem a lapszéleknél, mert azok a helyek a „veszélyes” részek, ahol legnagyobb az esélye a nem várt, negatív, külső behatásoknak. Röviden: Fizikailag a szélek a legkevésbé biztonságos helyek számomra. A való életben is olyan ember vagyok, aki fél az emberektől, és inkább egy biztonságos távolságot tart a többiektől. Szeretem magam körülbástyázni, fizikai biztonságba helyezni, lehetőleg kevésbé feltűnni mások előtt. Nem szeretném, ha illetéktelenek kiszúrnának, belémkötnének. Ez a játékban is megnyilvánul.

    A játékban nem szoktam magamnak előnyt adni, mert úgy nem lenne tisztességes. Hanem csak szépen, sorban, négyzetenként haladok.

    Játék közben (verseny), ellenszurkolni is szoktam a többi mezőben lévő játékosok számgyűjtése ellen, az első helyem féltése miatt. Egyébként a sudokuban valójában nincsenek az egyes mezők szerint egyenlő esélyek, mert nem minden mezőben van ugyanannyi szám a játék kezdetekor. De az sem igaz mindig, hogy csak azok a mezők telnek meg leghamarabb számmal, amelyekben a legtöbb szám van a kezdéskor. Van, hogy az a mező telik be leghamarabb, amelyikben a legkevesebb szám van.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  89. Amúgy meg a sudoku-s egyéni játszadozásaim eltörpülnek azok mellett, amikkel korábban töltöttem az időt. Még mindig megvan az a négyzethálós spirálfüzet, amit teleírkáltam mindenféle betű-számkominációkkal, szám-és betűsorokkal, oszlopokkal, táblázatokkal, értékelésekkel, hozzárendelésekkel. Felsorolni sem tudom, hogy mennyiféle egyéni játékot találtam ki saját szórakoztatásomra.

  90. Akkor most jöjjenek a történetek. Egy ilyen számos sudokuban összesen 9 négyzet van. A négyzetek mindegyike is 9 kis négyzetet tartalmaz (az egyes számok helyeit). Az én négyzetemben 4 adott szám van. Mind a 4 szám a négyzetem 4 sarkában van. A bal felső sarokban 1-es, a jobb felsőben 2-es, a bal alsóban 7-es, a jobb alsóban 5-ös szerepel. A négyzetemen belül kiválasztottam magamnak egy számot, amit búvóhelyül használok. Erre az 5-öst találtam a legjobbnak. Az 5-ös szám alsó ívének öblében bújok meg. Itt érzem magam a legnagyobb biztonságban. Innen szemlélem a körülöttem zajló eseményeket. A búvóhelynek nem nagyon jó számok lesznek a fák. Az sudoku mezőt (teljes játékterület) drótkerítés veszi körül, mint ahogy az én, és a többi játékos telkét is. Így viszonylag jól láthatom a körülöttem lévőket. De szemmel tudom tartani a teljes mezőn kívül zajló eseményeket is (itt a számomra veszélyt jelentő emberek mozgását is). A teljes mezőn kívül köztér (utca) van. Az 5-ös szám belsejéből most kicsit nehezebb rálátásom van a köztér felé, a számok elhelyezkedése miatt. Ha kimerészkedem a búvóhelyemről, akkor mind az északi, mind a déli utcákra jól rálátok, mert a középső, függőleges oszlopban nincsenek számok. Ez nekem is kellemetlen, mert engem is megláthatnak (ellenség). Az 1-es, a 4-es, a 7-es, a 8-as számok a fák, a 2-es, 3-mas, 5-ös, 6-os, 9-es számok meg búvóhelyként funkcionálnak játékaim során. Minél több fa, és búvóhely létesül körülöttem (íródik be a játékmezőbe), én annál nagyobb biztonságban érzem magamat. Minél több szám van körülöttem, annál kevésbé vagyok kitéve mások tekintetének, annál nyugodtabban mozoghatok saját, körbekerített területemen.

  91. Most nincs már kedvem annyira sárban tocsogni. Csak ahhoz lenne, hogy a keréknyomokban megálló vizeket a melletti árokba vezessem, hogy az árok vízszintje mégmagasabb legyen. 🙂
    Jégen sem akarok járni, csúszkálni és beszakadni.

    A földdepóknál sem akarok mászni. Meg a szalmabáláknál sem akarok játszani. Nincs erőm a vagonokba félmászni.

     

  92. Tavalyi álom:

    Sógorom tanyájától voltunk, úgy 2 km-re délre-délkeletre. Egy takarmánytárolónál segédkeztem neki sógoromnak. Aztán a tárolótól, kb. 300 méternyire észak-északkeletre találtam magamat. A tanyától északnyugatra két nagyobb porördög kavargott port magába szívva. Előttem ipari vágányokon sok-sok vagon álldogált. Vasúti felsővezetékek is magasodtak a sínek felett. A kb. 15 vágányon kellett átkeljek a túloldalra, a vagonok között. A túloldalon haladó néhány emberhez szerettem volna csatlakozni, akik délkeletre, a takarmánytároló irányába haladtak. A levegő forró volt és száraz, miközben viharos szél fújt, ami leginkább a felsővezetékek zúgása miatt volt félelmetes. Elindultam. De máris úgy éreztem az arcomon, hogy egy porördög légörvényébe kerültem. (A valóságban tapasztalatból tudom, hogy milyen, mikor egy ilyen kis forgószél szélárama végigszelel az arcomon, megkülönböztetve a rendes szél okozta érzéstől.) A vagonok is félelmet keltettek bennem kattogásaikkal. Mintha el akartak volna indulni, pedig mozdony nem volt a közelben. Nagy félelmek közepette végül sikerült már az utolsó vágányig is eljutnom, ahol az egyik ember átemelt két tartályvagon ütközői között.

  93. Csak én vagyok ilyen? Volt már nekem egy olyan időszakom, amikor mindent meguntam, mindenből kiábrándultam. Folyton mindig ugyanaz. Az ízetlen lerágott csont. Üres körforgás. Ismétlődések ugyanazokkal az elemekkel, ugyanabban a sorrendben. Vagy ha nem, akkor más elemekkel, de ismertekkel. Mi újat, érdekeset tud ez az élet még nekem mutatni? Ez a földi élet is mindig ugyanaz. Csak a gyereknek új még. Megszületni, növekedni, állandósulni, öregedni. Összejönni egy társsal. Gyereket nemzeni. Szülők, nagyszülők, gyerekek, unokák. Kiismerhető. Átlátható. Átérezhető. Lapos lét. Annyira lapos, hogy pereme sincs, amivel legalább vágni tudna. Mindigy ugyanaz. Csoda, hogy nem unja meg magát. Belénk, ránk aludna a lét unalmában. Azt álmodná, hogy azért aludt el, mert megunta az ébrenlétet.

  94. Üdvözletem Kleó!

    Merre tartunk?

    A 70-ből, kb. 55 maradt meg. A legkisebb növekedés, kb. 15 cm, a legnagyobb, 190 cm körüli lett. A legmagasabb növény úgy 210 cm lehet. Rengeteg vizet adtam nekik. Szerintem túl is öntöztem őket. A végén N-t is adagoltam nekik. A sáska időnként lerágta csúcshajtásokat is. Mostmár kezd úgy tűnni, hogy az tucatnyi példány is befejezi a növekedést, amelyek a legtovább növekedtek. Melyik növényről lehet szó? 🙂

  95. Reggeli: 8 pont. Vajaskenyér pulykafelvágottal, paprikakrámmel. Kókuszos szaloncukor.

    A nyeremény átvétele: 3 pont. A futár vágott kissé. Nem értettem, hogy miért nem az én nevemet mondta. Ő meg csak egy másik családtagot hajtogatott. Aztán meg kérdőre vont túlzón, hogy nem értem meg, hogy…? Aztán megmutatta a csomagot, és azon az én nevem volt, nem másé! Talán nagyon le volt terhelve, és a rohanásban figyelmetlen volt. Aztán azért a végén kompenzált egy kedves gesztussal…

    Munkába menet közbeni vásárlások: 3 pont. Ma is nagyon fáradt voltam. Az emésztésem is lehúzott.

    Munkahelyi körülmények: 4 pont. Nem volt munka. Nem szerettem a semmittevést. De azért a félidőn túl jó volt hallgatni az asztaltársaság egy-két tagja történetét. A testi szerelmen való viccelődést viszont nagyon nem szeretem!

    Hazafelé menet: 3 pont.

    Vacsora: 7 pont. Szárazbableves, sült tök, kókuszos keksz, gyümölcsízű karamellás cukor.

     

     

     

  96. Ez az év a változások éve nálam. Az idén nyáron szakítottam a vegetarianizmussal. De egyelőre csak baromfihúst, meg halat eszek. Az idén tavasszal lett kivágva a kerítésként is funkcionáló krisztustövis-sor, ami talán 80 éve lett odaültetve. De helyette energiafűz lett telepítve, nem messze a kerítéstől, azzal párhuzamosan. Augusztus közepe óta végre újra dolgozom. Május végén távozott az élők sorából apukám. A nagy lucfenyőnk a nyáron végleg feladta a küzdelmet, és teljesen kiszáradt.

  97. De sajnáltuk. Védelmet nyújtott viharok esetén, mert 10-15 m-esre is meghagytuk őket. (Időnként tűzifa gyanánt lenyakaztuk őket.) Meg szép is volt, és a szomszéd sem látott be a portára. Kénytelenek voltunk engedni az új szomszédunknak.

    Volt közte egy-két nagyon vastag is. A legvastagabb farönköt meghagytuk, és felállítottuk emléknek. Ennek körmérete a talajtól, kb. 20 cm-re, kb. 2-2,5 m lehet. A belseje már korhadt volt. Most üreges.

  98. Véletlen kapcsolatból születtem. Ebből kifolyólag életem véletlenek sorozata. A társkapcsolataim is ezt bizonyítják: mindegyik csak átmeneti volt. Nem tudom felfogni, hogy egy embernek miért nem lehet olyan társa, aki a legjobban illik hozzá, akinél nincs jobb. Aki hozzánk a legjobban illik, az egy olyan társ, akivel a legkevesebb konfliktusunk van. De nem így lenne a legjobb? Miért ne ragaszkodhatnék a legjobbhoz? Nagyon türelmetlen vagyok! Nem tudom kevesebbel beérni, de egyben nagyon frusztrál, hogy nincs senki, akit szerethetnék…

  99. Szerelmes akarok lenni! heart Nagyon szeretnék szeretni egy nagyon szeretnivaló lányt! Szerelmes szívem még szunnyad éppen… Szépséges múzsám vajon merre lehet…? Szerelmeslevél… Szerelmes a levél. Egyébként rengeteg levelet kaptam – annyit, hogy képtelen voltam megszámolni- …a fáktól. 🙂

  100. Szia kedves Windstorm!

    Igen szeretném tudni, kíváncsi vagyok nagyon, nem áll össze sehogysem, hiába próbálok rájönni.

    Nem tudom miért unod meg az új dolgokat, érdekes, de amúgy ezeknek örülnöd kellene?

    Remélem elárulod nekem.

    Szia szép délutánt.

  101. Szia Holdfény!

    Igazából nem Neked íródott: „De szép vagy! Szereted a bókokat?”

    Örülök az új dolgoknak, csak én jóval hamarabb megunom őket, mint mások. Hogy ne unjam meg őket gyakrabban kellenének újdonságok, és speciálisabbak, bonyolultabbak, mint másoknak… Pl. sokak szeretik a Facebookot. Én meg kényszerből vagyok ott, hogy kapcsolatokra tegyek szert. Engem nem motivál néhány like, egy-egy hozzászólás. Eleinte ez is megtette. De jóideje már nem. Valóságos kapcsolatokra vágyom.

    Szép estét neked!

  102. Szia kedves Windstorm!

    Köszönöm Neked, hogy megosztottad velem, tudom, hogy másnak íródott, de én meg olyan kíváncsi voltam, mint egy kisgyermek, nagyon nagy örömöt szereztél vele hogy elmondtad.:-)

    Hogy vagy?

    Szép délutánt.

    Puszi.

  103. Többször mondtam már neki, hogy nem szeretem, ha a macska bent alszik a szobában, mert nem tudok tőle aludni. Azért, mert már volt rá példa, hogy éjjelente felkelt, és idejött nyávogni az ágyamhoz. Nem hiányozna, ha arra ébrednék, hogy az arcomat nyaldossa. És érzékeny vagyok arra is, ha hirtelen felugrik az ágyamba, mire én szívrobbanással felijedem. Ha bent alszik a macska, akkor a fenti okok bármikori bekövetkeztére gondolva, nem tudok aludni. És ma hajnaltól csak megengedte neki, hogy ott aludjon. Két órába telt, mire valahogy nagynehezen álomba erőltettem magam, még egy pár órára… A macska vagy én?

    Nagyon szeretem őket, de nem engedném be őket a lakásba.

  104. Szia kedves Windstorm!

    Ezzel elszomorítasz, mert nekem akkor jó érzés , ha tudom, hogy Te is jól vagy, vagy jól érzed magad, de ez a Te döntésed.

    A cicával én is ugyanígy vagyok, most rideg tartásba került, főleg a műtét miatt, de még így is beszökik néha, így éjjel nem hallom a lépteit, nyugodtabb vagyok.

    Vigyázz magadra gondolok Rád szeretettel. És ha lehet érezd jól magad.

    Puszi ölelés.

    Szép napot.

  105. Szia kedves Holdfény!

    Nem hiszem, hogy az ember képes lenne jól érezni magát, akkor is, amikor mások az érzelmi világát felzaklatják. Ilyenkor szenvedjük el a másik felet… Én meg főleg a magam érzékenységével. Élményfeldolgozásom is olykor infantilis. A mai világban gyakran bántják egymást az emberek. A keresztény lelkek is szenvedéseiket az Úrnak adják, hogy mások lelkét megmentsék vele. Ha ez a szenvedés nem lenne fájdalmas, lélekmentő értéke sem lenne.

    Az a szerelmes én lennék.

    Szép estét Neked! 🙂

  106. Az párom a szomszéd városba akar majd menni, mert itt helyben nem kapja meg azokat a dolgokat, amelyeket szeretett volna. De azt szeretné, hogy a tőlünk 14 km-re lévő városba ne tömegközlekedési eszközzel, hanem gyalog menjünk át. Ez nagyon remek ötlet, drágám! 🙂 Ezért (is) fogom én őt nagyon szeretni! heart

  107. Szerintem az emberek túlnyomó része véletlen kapcsolatból (többé-kevésbé akarata ellenére, kényszerből) születik. Én is abból vagyok. A párkapcsolatok zöme is csak véletlen találka, a megannyi vita, veszekedés, válás, csalódás miatt. Sokan találják meg „életük” párját, akik 10, 20, 30, vagy 40 év múlva elválnak egymástól. Azt sem hiszem, hogy minden olyan pár, akik halálukig kitartanak egymás mellett, valójában is egymás párjai (örökké) lettek volna.

     

     

  108. 8 perccel hamarabb mentünk haza a munkából. Messziről láttam, ahogy a kaput bevágta szél. Odaértem a kapuhoz a kerékpárommal, és próbáltam a lábammal a kapuhoz lökni a téglát, mire a hátam mögötti munkatárs rámszólt, hogy mit csinálok? Haladjak már! Mogorva, nyers stílusban adagolva mondókáját. Muszáj, hogy a kaput szétverje a szél? Mi van, ha valakinek a lámpáját is leveri? Vagy oldalba vágja? Egyébként a kerékpárjukat tolóknak támasztgatni kellett az ajtót, míg kiértek az utcára… Ha eleve ki van támasztva a kapu, mindezek nem okoztak volna problémát. Nem szóltam vissza neki egy szót sem, pedig bennem kisebb bomba akart volna robbanni. Csak 10 másodpercet kellett volna várnia, ha lett volna benne egy kis türelem, és belátás…

    De legalább jobban ráéreztem, hogy milyen a lelke. Valami elfojtott méreg van a lelkében, ami a tekintetében mindig is látszott.

  109. Bocsi először is szétröhögtem magam mert a konkrétan szó az én munkahelyemen idegrendszer megörző viccként szólgát tehát ha az orvos kezdett ideges lenni mert mellébeszélt egy beteg én beszóltam konkrétan mi a panasza és ettől az orvosaim akiknek elmeséltem a viccet már előtte jóval mind vigyorogni és higgadni kezdtek tehát először a vicc : 

    Egy pasi bemegy a kalaposboltba. A boltban tüneményesen szép kalaposlány árul.
    – Jó napot kívánok, egy kalapot szeretnék.
    – Konkrétan mire gondol?
    A pasi végignéz a gyönyörű lányon.
    – Konkrétan arra gondolok, hogy milyen jó lenne dugni egyet magával, de most egy kalapot kérek.

     

    Konkrétan pedig arra gondoltam hogy az eltört szátú haldokló kukorica lelkéhez beszéltél és megköszönted neki a termését ráadásul megvígasztaltad hogy teljes értékű feladatot hajtott végre. Ezt kevesen tudják, kevesen veszik észre ez olyan empatikus dolog amit kevesen alkalmaznak emberekkel kapcsolatban pl ez gyönyörű ez megmutatta nekem a lelked mélyét

  110. Ma

    Reggeli: 8 pont. Sült krumpli volt rántott mellehússal.

    Munkába menet: 4 pont. Rohannom kellett. A lábaim alig bírták a pedált a szembeszél ellen.

    Munkahely: 5 pont.

    Munka után a Pennyben: 7 pont. Szeretem a boltok hangulatát a terméksokaság meg a járatok miatt.

    Hazafelé menet: 5 pont. Bár hideg volt, mégis jó érzés, amikor az utcákban kerékpározom. A munkahely és házunk között kb. 2 km a távolság.

    Vacsora: 8 pont. Lebbencsleves. Ez azért most nem igazán ízlett. Rántott mell kenyérrel, és lilahagymával. A végén kókuszos szaloncukor.

    Internet: 5 pont. Annyira nem érdekel. Általában ennyi pontot sem ér.

    Olvasás: 8 pont. Azért nem több ma, mert fáradt vagyok.

     

  111. Hogy én mennyire szerettem, hetente egyszer-kétszer átkerékpározni, Sziksósfürdőről Kiskundorozsmára a piacra finom házi sajtot venni, egyéb ügyintézések mellett. Akkoriban jobban féltem az emberektől. Az oda-vissza út miatt különösen, ami pár km-en át a pusztaságon vezetett keresztül, az autóút mellett. Féltem, hogy valamelyik autós megáll a felüljáró végeit keresztező utak szélén, és mondjuk kirabol. De amikor hazaértem, az otthon melege mégmelegebb volt feszítő félelmeim után, ami nagy megkönnyebbülést hozott számomra.

  112. A konyha padlócsempéje a szennyvízvezeték mentén végig van süllyedve. Eleinte másra gyanakodtunk, mert korábban csak a mosogatónál volt süllyedés. Most határozottan látszik a vezetékkel párhuzamos árkos süllyedés, mely kívülről haladt befelé. Remélem, hogy nem szivárgás az ok. Arra gondolok, hogy maga a cső süllyedt meg, amióta rákötöttük a szennyvízhálózatra, aminek már több mint 15 éve. Azelőtt a cső az emésztőgödörbe vezetett. A gödör előtt volt egy betonozott akna is, amibe a cső rögzítve volt. Tehát a cső alá volt támasztva. Viszont a rákötés előtt az aknához vezető csövet elvágtuk, amivel az alátámasztás megszűnt. Remélem, hogy tényleg csak a cső süllyed, és nincs szivárgás. Azt sem zárom ki, hogy talajvíz szivároghat be a cső mentén, mert kívülről befelé vetemedett meg a padlócsempe. De lehet, hogy talajvándorlás történt. Egy párszor rákötés után is volt dugulás. Az új aknában mindig volt egy-egy vödörnyi föld a cső körül, amit el kellett onnan hordani, hogy hozzá lehessen férni a cső belsejébe, a kupak letekerése után. Ugyanis az nem lett körülbetonozva. De még az is lehet, hogy a régi, az ennek közelében lévő aknában is föld van. Azt meg el kellett volna tömíteni. A járda is megvan süllyedve a cső felett. Lehet, hogy a cső végül nincs is megsüllyedve, csak a tetejéről ment lassan-lassan el a föld (földpadló) a hosszú évek során, mely a kinti házközelben lévő aknák felé sodródott, „migrált”, hogy a rendelkezésre álló légüres teret kitöltse. Nemkívánatos talajátrendeződés a nyomáskülönbségek miatt. De szerintem ez csak részben lehetett a földmozgás oka. A kisebb nyomású légüres terek (aknák) „vonzották” magukhoz a talajt a cső felől (is). De a föld fő áthelyeződéséért talán leginkább a talajlakó állatok a felelősek, pl. a vakond. Vagy esetleg valamelyik rágcsáló? A ház alatt ugyanis száraz a föld. Szerintem oda nem megy a vakond. Lesz mit helyreállítani…

  113. De jó volt Békésszentandrásról Szarvasra kerékpározni! Visszafelé jövet meg mégjobb! A szarvasi ügyintézések alkalmával kiadós élelmiszer bevásárlások is voltak. Az oda-vissza út 14-18 km között váltakozott. Akkor volt a leghosszabb, amikor a Tescoig is elmentünk. Velem lehet vásárolni. Mindketten nagyon felpakoltuk magunkat. Volt, hogy 30 kg-nyi élelmiszert vittem a kerékpáron. Annyira gyorsan tekerte a biciklit, hogy alig győztem utána menni. Sokszor lemaradtam. Mire hazaértünk lefőve, lerogytunk az ágyba a fáradtságtól. De én ezek miatt azért nem panaszkodom, mert élvezem a kihívásokat! Természetszeretetem miatt is szeretek kerékpárral közlekedni. Akit én szeretek, azért szenvedek is.

Írj megjegyzést

napló

 

Sziasztok.

Jó itt lenni.

Szerző:

Belépett: 5 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 2010. 10. 31.

3 gondolat erről: “napló”

Írj megjegyzést