ítélet

kezdem qrvára unni, hogy az emberek állandóan csak ítélkezni tudnak.

ha más a véleményed, bármilyen szempontból is más vagy mint ők, ha kicsit is kilógsz a sorból, az ő sorukból – arrogáns kioktatás a válasz, alpári, lekezelő stílusban.

azt hiszik, csak egyfajta igazság létezik: az ő igazságuk.

az emberek már régóta nem tudnak vitázni, csak köpködni, rúgdosni.

nem is csoda; hisz’ ezt a mintát látják, ezt tanulták.

már az ő szüleik sem tudnak tükörbe nézni, így aztán teljesen természetessé válik számukra, hogy a tükör ilyen jellegű funkciója régen elveszett. vagyis, számukra soha nem létezett.

cipelik a bőröndjeiket, fogják a derekukat, lüktet az ér a halántékukon.

hová lett az emberiség? hová leszünk így?

Szerző:

Belépett: 1 hét

szabadesés

Blog kommentek: 2697Blog bejegyzések: 36Regisztráció: 2018. 01. 17.

3 gondolat erről: “ítélet”

  1. nem ezzel van a baj.

    vagyis, de igen.

    már egyre kevésbé látjuk egymást. hiszen önmagunkat sem látjuk.

    menekülünk a félelmeink elől, mintha ugyan lehetne menekülni.

    beszélgetünk még, de már nem halljuk a másik válaszát. mert csak a saját kérdéseinkre vagyunk képesek koncentrálni.

    egyre több olyan embert veszítek el magam mellől, akiket pont amiatt gyűjtöttem korábban, mert hatalmas értékeket hordoztak magukban. most meg… már csak cipelik, azt sem sejtve, melyik dobozba csomagolták el akkurátusan azokat a bizonyos, időközben szükségtelenné, feleslegessé váló értékeket….

  2. Szerintem nem lehet és nem kell általánosítani. Sokan egészen normálissá tudnak válni pár kedves szótól. A barátok sajnos tényleg eltünedeznek, nincs már baráti összejárogatás, mindenki rohan és a dolgaival foglalkozik, ráadásul a „dolgaival foglalkozik” azt takarja általában, hogy dolgozik, hogy még több pénze legyen (bár már van elég, de mégsem jó). De szerintem akkor is lehet és kell a barátok után nyúlni és megpróbálni beszélgetni velük. Akár telefonon, skype-on vagy csetben, bár jobb lenne élőben. 

Írj megjegyzést

Ítélet

Ááh, felrobbanok…. Csak mocskos, tintát nem tűrő szavak jutnak eszembe.. Nem is értem hogy létezhetnek ilyen emberek, mellesleg az állítólagos párom rokonsága!!! Saját testvére letilt úgy, hogy mióta ismerem annyit se mondtam neki, hogy menjen arrébb!!?? Köszönésnél tovább nem jutottunk, erre meg letilt, ismeretlenül itélkezik, mert nem tetszenek neki azok a bejegyzések amikben megjelölöm a barátom, nem tetszik neki a „felszínes” viselkedésem, nem tetszik neki maga a lényem???? Akkora düh és undor van bennem, persze a barátom kicsit sem áll ki értem, szerinte ez normális, hogy nem kíváncsi rám és így oldja meg….. ???? Undorodom a barátomtól is, meg az egész családjától, sosem voltak elfogadóak velem, egy év alatt odáig jutottunk el, hogy karácsonykor lehívtak és kb hozzám se szóltak??? Ennyire jutottunk egy év alatt???? Szánalmas az egész… Gyűlölöm az ilyen embereket, elegem van a barátomból is, menekülnék ha tehetnék, csak vele lakom és nincs hova mennem… Beleőrülök ebbe a kiszolgáltatott nyomorult helyzetben, ahol csak a bántást kapom ismeretlen emberektől is ok nélkül!!!! Pfuj……… Mélységes undor és gyűlölet van bennem, és undorodom saját magamtól is, hogy ilyen emberekkel kell együtt élnem………..!!!! 

Szerző:

Belépett: 6 év

Luna93

Blog kommentek: 14Blog bejegyzések: 4Regisztráció: 2017. 12. 31.

3 gondolat erről: “Ítélet”

  1. Sajnos én is voltam így,én anyóssal.

    Bár amit leírtál az engem is nagyon véres szájúvá tenne.

    Szerintem a párodnak rá kellene szólnia a testvérére,ha szeret téged egy kicsit is.

    A nők könnyen ismerkednek,próbálj ismerkedni valahogy.

  2. Ami még jobban fáj és dühít, hogy a feleségével szemben mindenki rohadtul baszottul elfogadó volt, még ő is, de én meg ki vagyok utálva, pedig az a nő még nálam is rosszabb volt, ha elkattant szétcseszte a házat, ajtó üvegeit betörte, szétkarmolta őt, folyamatosan ordított vele, stb stb stb… De ha felemlegetem, hogy vele miért viselkedett jobban, akkor mindig azt kapom az a múlt……. Aztán elvileg *nálamjobbannemszeretettidáigsenkit*, ennek ellenére azt a bolond nőt még el is vette annó feleségül ennek ellenére, engem meg még eljegyezni sem akar.. Mellesleg ha én dühkitörésem van, elkezd velem veszekedni, hogy hülyeség amiket küldözgetek,  nincs is semmiféle személyiségzavarom, szimplán tiszteletlen vagyok és bunkó, féreg viselkedéssel…..

Írj megjegyzést