Fóbia (18 as karika)

Előzmények: gyszer topikban

Megittam, ittam rá teát és szó szerint semmit nem éreztem az ízéből. Ebből arra következtetek, hogy húzás után is érdemes inni (üdítőt, kávét), elnyomhatja az ízét.

Arra viszont baromira kíváncsi lennék, hogy ha egy nagyobb tűt (aminek a vége lyukas) szúrok nagyobb érbe (pl ütőér) és nem húzom ki, meddig vérzik. El lehet így vérezni?

(ezt is ilyen technikával oldottam meg, kis tűvel, kicsi érbe és pohárba folyt ki)

 

Szerző:

Belépett: 5 év

Anonymous

Blog kommentek: 4049Blog bejegyzések: 13Regisztráció: 2017. 03. 31.

21 gondolat erről: “Fóbia (18 as karika)”

  1. A kérdésem elvi szintű volt, nem szerepel a terveim között az elvérzés.

    A foghúzás fóbiámmal lenne jó valamit csinálni mert a vér látványa nem zavar, de ha a számban van, annyira undorodok tőle, hogy hányok. Hiába nem látom ahogy húzzák/műtik (mivel az íny alatt van az a fránya bölcsességfog és ki sem látszik), érzékelem, hogy mi történik és ettől is undorodok. 

    Ördögi körbe kerülhetek (volt is rá példa), a vérzéstől hányok, a hányástól még jobban vérzik és egyszer egy műtét után 4-5 nappal a szivárgó vérzéstől kis híján elájultam. (szivárgó vérzés több napig lehetséges, ez normális)

    Az utolsó műtét után napokig szinte alig ettem, emiatt is javasolta az áter, hogy halasszam el (kimerültség + sokat fogytam + stressz).

    Egyszer kialadtam egy teljesen fájdalommentes foghúzás után. A korábbi rossz élmények miatt 1 napig altattam magam gyszerrel. Annyira mélyen nem aludtam, hogy ne lehessen felkelteni vagy toxikológiára kelljen vinni, de gyakorlatilag csak annyit voltam ébren, hogy a wc-re kábán. elbotorkáljak.

    Ráadásul rendszeres rémálmom a foghúzás/vagy spontán kiesése.

    Más, hasonló vagy durvább látvány nem zavar vagy közel sem ennyire.

    Nem arról van szó, hogy ha látnàm egy ismerősőm v akár ismeretlent rosszul lenni az érzelmileg hidegen hagyna (sajnálom azt aki szenved vagy súlyos baja van), de alapból a vér/seb/műtét látványa nem zavar. Kivétel a fog. 

    Orvosom erre javasolta, hogy nézzek képet/videót foghúzásról/műtétről. Ha sokat nézem elvileg közömbössé válhat a látvány.

    A vér ízével is javasolta, hogy óvatosan barátkozzak meg. Vastabletta stb.

    A vért nehéz mással helyettesíteni és a patikában/boltban sem vehetek 1 ml vagy 1 dl vért. 

    Patikában engem nem szoktak faggatni, ezt a tűt is ott vettem (igaz eredetileg egy gennyesnek tűnő hólyag kiszúrására). 10 FT-ba került.

    A kérdés (hogy vajon meddig vérezne) menetközben merült fel…

    Anyukád jobban van? 

  2. Nem csodálom, hogy megvisel a látvány/élmény, ráadásul közeli hozzátartozód. 

    Remélem hamarosan jobban lesz!

    Igen, fura ez a fóbia, mivel minden mást elég jól bírok. 

    Elég ha vérzik az ínyem fogmosásnál (10 év alatt 1x volt ilyen), máris rosszul vagyok. Attól is rosszul vagyok, ha másét húzzák (akkor is ha nem látom, elég belegondolni). 

    Nekem csak bölcsesség fogat húztak (olyat is, ami kinőtt és olyat is ami még nem). Ezen kívül egy hátsó tejfogam húzták ki 25!!!! éves koromban, akkor már kb 10 éve tudtam, hogy nem fog másik nőni. (rtg kép alapján). 31 maradandó fogam van (gyárilag) (-2 bölcs fog, ami ki sem nőtt). 

    Töméssel nincs bajom, érzéstelenítéssel sem. (egyetlen kivétel volt, amikor az íny alá fúrt és az vérzett)

     

  3. Sajnos nem rajtam múlt. Felhívtak, hogy temetésre megy a nappalos csopvez, kéri h helyettesítsem. Azt mégsem mondhatom, hogy menjen máskor temetésre.

    Velem eljátszotta egy kolléga egyszer, hogy más időpontban vegyek ki temetési szabit. Kedvem lett volna felrúgni. Nyáron halt meg a nagypapám és mondta, h inkább ősszel vegyek ki temetési szabit. Mondtam, hogy majd szólok a rokonoknak, hogy mielőtt meghalnak, vele egyeztessenek és ahhoz igazodjanak.

    Addig szorgalmasan nézem a videót, már nem kapok tőle sokkot. A vér ízével még nem sikerült megbarátkoznom. 

    A vas tabletta és hasonló megoldások nem az igaziak. Nem biztos, hogy értékelné az orvosom, hogy hol az ujjam szúrkálom, hol vért veszek. (gyerekkoromban alkalmazták ezt a technikát) (pontosabban franc se tudja, lehet nem kapok ki érte, még nem ismerem eléggé)

    (amúgy igazad van, 2-ből csak az egyik műtétet akarom, a másikat semmikor)

    Azért unatkozni sem fogok, 2 töméscserére van ip-m és egy fogfehérítésre is.

  4. „Mondtam, hogy majd szólok a rokonoknak, hogy mielőtt meghalnak, vele egyeztessenek és ahhoz igazodjanak.” – hát ez óriási!

    És nekem ez a fogorvos mennyire fog fájni a pénztárcámnak! Azt nem lehet érzésteleníteni…

  5. Arra sajnos, nincs gyszer.

    Nekem 28 ezerért műtik ki (1-et). A másikhoz CT is kellene (ami kb. 15 ezer).

    Fehérítés 85 ezer. Előre nem lehet tudni, hogy mennyit fehéredik. (2 napig cigizni sem szabad utána, szerintem nikotintabletta + kevés cigi + sok altató/nyugtató lesz erre a megoldás) Alvás közben nincs sóvárgás. 

  6. Nem is értettem, hogy bírod!!! Minden elismerésem.

    Én 20 évesen kisétáltam a műtét napján az intenzív osztályról (igaz nem a lábam műtötték), vittem a kis infúzióm, és rágyújtottam. (addigra már az oxigénes besegítést is megszűntették és EKG masina sem volt rajtam). Mentségemre szolgáljon, hogy olyan adag morfiumot kaptam, hogy jobban be voltam állva, mint más a kocsmában. Gyerekosztályon voltam, a rácsos ágyakba kapaszkodva közlekedtem.

  7. Persze, szülés után 20 perccel már a klozetton cigiztem, sebészeten ágyban ablakon kifelé… De itt egyáltalán nem volt rá mód, járni sem tudtam, aztán járókerettel is csak ha le a 4.-ről az utcára!, de még cigi sem volt nálam… Nem tudom, hogy ment. Tényleg nem tudom, de itthon AZONNAL rágyújtottam.

Írj megjegyzést