3 gondolat erről: “Férfi”

  1. hű. ez nagyon nem spiritualizmus témakör, hanem valami egészen más. egyébként furcsa módon nagyrészt egyetértek ezzel a megközelítéssel, illetve a leírtakkal, de azért itt egy komplett hitvita zajlik közben a háttérben a gazdasági és egyéb társadalmi folyamatokon kívül. azzal például nem teljesen értek egyet amit a szerző sugall, hogy a nemi szerepek elsődlegesen vagy majdnem kizárólag ösztönszerűen alakulnak ki és munkálnak az emberben. egy jórészük persze alighanem igen, de egy másik részük meg szerintem nem. és azt sem hiszem, illetve nem azt látom, hogy arról lenne szó, hogy itt mindenki elnyomja a benne amúgy vadul fortyogó ösztönöket a korszellem meg minden más kedvéért. éppen ellenkezőleg, én kifejezetten azt látom, hogy ezeket az úgynevezett programokat nők és férfiak nem elnyomják, hanem ezeknek legalábbis egy részét valóban nem is ismerik, és lényegében teljesen hiányzik belőlük (már akikből, persze). ez pedig arra enged következtetni, hogy ezek igenis tanult dolgok, amiket viszont az új társadalmi berendezkedésnek köszönhetően mind a nők, mind a férfiak jó részének már nem volt egész egyszerűen alkalma megtanulni. a férfiak részéről főleg a „hódítás”, meg „térhódítás”, meg a „harc” és „küzdelem” dolgokra gondolok itt. a reprodukciós ösztön az például valószínűleg valóban programszerű, de azt nem is látom eltűnni  például a kortársaim esetében, és rejtegetve sem nagyon van, hogy finoman fogalmazzak. 

  2. Idézet tőle: heimweh.

    hű. ez nagyon nem spiritualizmus témakör, hanem valami egészen más. egyébként furcsa módon nagyrészt egyetértek ezzel a megközelítéssel, illetve a leírtakkal, de azért itt egy komplett hitvita zajlik közben a háttérben a gazdasági és egyéb társadalmi folyamatokon kívül. azzal például nem teljesen értek egyet amit a szerző sugall, hogy a nemi szerepek elsődlegesen vagy majdnem kizárólag ösztönszerűen alakulnak ki és munkálnak az emberben. egy jórészük persze alighanem igen, de egy másik részük meg szerintem nem. és azt sem hiszem, illetve nem azt látom, hogy arról lenne szó, hogy itt mindenki elnyomja a benne amúgy vadul fortyogó ösztönöket a korszellem meg minden más kedvéért. éppen ellenkezőleg, én kifejezetten azt látom, hogy ezeket az úgynevezett programokat nők és férfiak nem elnyomják, hanem ezeknek legalábbis egy részét valóban nem is ismerik, és lényegében teljesen hiányzik belőlük (már akikből, persze). ez pedig arra enged következtetni, hogy ezek igenis tanult dolgok, amiket viszont az új társadalmi berendezkedésnek köszönhetően mind a nők, mind a férfiak jó részének már nem volt egész egyszerűen alkalma megtanulni. a férfiak részéről főleg a „hódítás”, meg „térhódítás”, meg a „harc” és „küzdelem” dolgokra gondolok itt. a reprodukciós ösztön az például valószínűleg valóban programszerű, de azt nem is látom eltűnni  például a kortársaim esetében, és rejtegetve sem nagyon van, hogy finoman fogalmazzak. 

    Ezt az írást és a másikat, ami a nő-ről szól, nagyon sokszor elolvastam. Első pár olvasásra nagyon nem tetszett, meg sokadszor sem. Most asszem értem. 

    „az úgynevezett programokat nők és férfiak nem elnyomják, hanem ezeknek legalábbis egy részét valóban nem is ismerik, és lényegében teljesen hiányzik belőlük”

    Így van. 

    Nem véletlen, hogy a nők beavatása tulképpen az, hogy elkezdenek menstruálni. Ezt például a zsidó kultúrkörben úgy ünnepelték meg, hogy jelképesen megpofozták a lányt. Ez nem sértés volt, hanem tisztelet. Megkezdte a női létét. 

    A férfi lét elkezdése a törzsi társadalmakban az volt, hogy a fiút próbá(k)nak vetették alá.

    Hol vannak ezek a dolgok most már? 

    Mikortól és miért lesz egy lány nő és egy fiú férfi? 

    Aztán ott van az, amit a szerző fröcsögve említ, „… járjon a gyerekkel tücsök-zenére, csecsemő-úszásra, balettórára.” „Ma mégis a 60 kilós címlapfiúcska termetű, babahordozós, pempőetetős, kötényes konyhatündér az eszményített férfi-ideál.”. 

    Ez viszont szép:

    „Ha a nők hagyják, hogy a férfiak férfiak maradjanak, hogy felfedezzék, meghódítsák és elhozzák a végtelent, hogy harcaikat, küzdelmeiket máshol és mással vívják, boldog életet élhetnek mellettük. Ha a férfiak hagyják, hogy a nők nők maradjanak, otthont teremtsenek, gyermeket neveljenek, szépséget és rendet álmodjanak a világba, akkor lesz hová boldogan hazatérniük, ha földet érnek.”

    *

    József Attila: Thomas Mann üdvözlése

    „Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
    de mi férfiak férfiak maradjunk
    és nők a nők – szabadok, kedvesek
    – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

     

Írj megjegyzést