Rajongásig imádtam őt, és ő is engem.
Én voltam az ő hercegnője, és ő az én hercegem.
A hintalovamon voltak kerekek, hosszú órákon húzgált fel-alá az udvaron, mert nekem lovagolni volt kedvem.
Hosszú órákon át mesélt és játszott velem.
Dalokat, és verseket tanított nekem.
Az ablakban könyököltünk, és én erőszakosan lelökdöstem az ő kezét, hogy jobban elférjek, de nem bánta. Néztük a forgalmat, az embereket, és beszélgettünk, mindig az általam kért témáról, közben savanyú cukorkát eszegettünk. És ő mesélt, de sosem mondott rosszat senkiről, és sosem hallottam senkire szitkot tőle.
Mindig mondogatta, hogy az ápoltság nagy kincs,egy nőnek mindig tisztának és nettnek kell lennie.
Mindig nagyon finom illata volt, imádtam hozzábújni. Minden nap ropogós tiszta ingben, és hosszú vászonnadrágban, mintha a korabeli divatlapból lépett volna ki. Néhány szál haja katonásra fésülve.
Nagyon szerette a focit, és mivek kicsit nagyothallott, eléggé hangosra vette a tv-t, és ilyenkor nem volt szabad megszólalni. Hangosan kommentálta a meccset, szidta a játlkosokat, hogy milyen botlábúak, és hogy lehet „egy ilyen helyzetet kihyagyni”. Néha ránkszólt, hogy maradjunk csendben 🙂
Mindenkinek segített, nem mondott nemet senkinek, és nem volt haragosa.
Nagyon jó ember volt.
Büszke vagyok rá, és arra, hogy a vére lehetek, most még büszkébb,mint valaha.
Mert én ismertem őt.Én vagyok az,aki tudja,hogy milyen ember is volt valójában.
A temetése különlegesen „gyönyörű” volt, már ha lehet ilyet mondani. Csak az amerikai filmekben láttam hasonlót.Katonai tiszteletadás, díszsortűz.
Rendőr ezredes volt a nagypapám. Elhunyt 1987-ben.
Szerző:
Örülök, hogy volt egy ilyen nagypapád!
köszönöm