Alprazolám OFF

Sziasztok!

 

Úgy néz ki a történet, hogy amikor utoljára voltam áternél és lógusnál akkor egész egyszerűen magamra hagytak. Így utólag lehet hogy a lógus nulla empátiája és elhivatottsága megtette az egyik legnagyobb jótékony hatását. Nagyon a földbedöngölve éreztem magam, majd azután jött egy makacs érzés hogy nem akarok ezektől a „szakemberektől” függeni, mert csak addig voltam jó páciens amíg egy ideig valóban jobban lettem, vagy amikor önként mentem be a pszichiátriára. Így meghoztam a döntést hogy lejövök a xanaxról. És ennyi. Elképesztően rossz volt lejönni róla, és nem csak lelki, fizikai mellékhatásai vannak. Néha eljutottam beszűkült állapotba, tegnap is volt egy, szerencsére nem voltam egyedül, folyamatosan írtam Zs-nek hogy mennyire szétvagyok esve. Utólag is köszönöm hogy nem engedte hogy egyedül küzdjek. smileyMég meg kell szoknom hogy nem vagyok egyedül. Ám tegnap este is kaptam támogatást Búrás tagoktól, és nagyon jó érzés hogy nem vagyok magamra hagyva. Igyekszem én is segíteni bárkinek ha lehetőségem van rá.

Oké, tudom hogy nem nagy dolog még, de már több mint 24 órája nem nyúltam xanaxhoz, és felszabadulva érzem magam. Úgy érzem hogy bemutattam a középső ujjam a pszichiáternek. Az hogy remegek, és izzadok a hiányától, csak fizikai tünetek, amik már apróbb kellemetlenségek ahhoz képest, hogy előtte ha nem tudtam bevenni időben már a sírás kerülgetett. Soha nem volt pánik rohamom, de szerintem egy-két alkalommal produkáltam pánikos tüneteket a hiánya miatt. És nem tudom pontosan mennyi ideje függtem az alprazolámtól. Eljutottam oda hogy tulajdonképpen pont olyan vacakul vagyok gyógyszerrel teletömve, mint nélkülük. Akkor meg minek? Ma elkezdek lejönni az esti Mirzatenről is, ha már így belelendültem, persze fokozatosan. Szóval drukkoljatok. A Scippa és a Lamolep marad. És keresek egy rendes lógust is, hogy végre ne a tüneteket kezeljék, hanem a problémát. Köszönöm hogy itt lehetek, és Zs. a világ gyógyszereinél is jobban segít nekem, nagyon remélem hogy ezt ő is tudja. smiley

 

Szerző:

Belépett: 4 év

Escape

Blog kommentek: 108Blog bejegyzések: 7Regisztráció: 25-02-2018

3 gondolat erről: “Alprazolám OFF”

  1. Nagyon drukkolok éa együttérzek!  Örömmel olvasom, hogy ilyen szépen haladsz. Ha bármi kellemetlent tapasztalsz az eddigieken kívül, ne ijedj meg, ezek átmeneti dolgok. Próbálj fokozatos lenni. Egyszerre csak 1 gyszerről próbálj leállni. Ha sikerül, jöhet a másik.

    Kb 3 éve rivitrilról és mirtazapinról szoktam le, később újra kezdtem nyugtatót szedni. Idén szept. hagytam el a Frontint. 

  2. Köszönöm Kiscsillagsmiley

    A rivotril sem volt egyszerű menet… Már többször voltam áternél régebben, akkor viszonylag hamar ki tudtam mászni a gödörből, és nem az első lesz hogy abbahagyom az alprazolám szedését, csak akkor nem voltatok Ti, hogy tanácsot adjatok, vagy verbálisan megveregessétek a vállam.smiley Most tényleg elmondhatatlanul jó érzés, hogy itt lehetek.smiley

Írj megjegyzést