A "boldog" gyermekkor
Pedagógus szülők egy szem gyereke vagyok. Édesanyám tanítóképzőt végzett, de a falu iskolájában éneket, kémiát, gyakorlati foglalkozást tanított. Később igazgatóhelyettes lett. Édesapám műszaki oktató volt a megyeszékhely szakmunkásképző intézetében. Főleg üzemi gyakorlatokat tartott, egy építőipari cég telephelyén volt a műhelye.
Anyám szerint csecsemőkoromban jó gyerek voltam, sokat aludtam, nem volt velem sok gond. Az óvodás kor előttről csak halvány emlékeim vannak, az óvodáról már egész sok minden fennmaradt. Alapvetően nem lógtam ki a többiek közül, önfeledten játszottam, nem voltak gátlásaim. A délutáni alvásnál soha nem aludtam, a szomszédaimmal beszélgettem, az óvónők nem győztek ránk szólni. Egyszer egyik rosszcsont társammal együtt bezártak minket büntetésül a szenespincébe, de egyáltalán nem bántuk.
Már akkor volt egy időszak, amikor minden délután otthon azonos időben sírva fakadtam. Semmi külső okra nem emlékszem. Időnként vertek. Anyámtól pofonokat, pajeszhuzogatást szoktam kapni, apámtól kaptam a komolyabb, de ritkább fenyítéseket. Egy esetre emlékszem: repülök a heverő felé, majd nagyot nyekkenek a támláján. Az okát már nem tudom.
Az anyám büntetései voltak a rosszabbak, bár enyhébbek voltak, de lélektanilag megterhelőbbek. Beszélgetett valakivel, nagyon szívélyes hangulatban, semmi rosszra nem számítottam, majd az illető távozása után hirtelen szörnyeteggé változott. Egy oktávval mélyebb hangon leszidott, és már csattant is a pofon. A hirtelen váltást sehogyan sem tudtam feldolgozni, nagyon megrémített. Állandó problémám volt, nehezen tudtam eldönteni, kinek hogy kell köszönni, inkább sehogyan sem történt meg. Később nevettek rajtam, már a tyúkoknak is köszöntem.
Az iskolába kerülve az alapelv az volt, nem hozhatok szégyent a pedagógus szülők fejére, nekem feltétlenül nagyon jól kell teljesítenem. Az írásom külalakja nagyon rossz volt, délután órákig kellett gyakorolnom az írást. Persze nem segített semmit. Az első három évben azért kitűnő bizonyítványom volt, 8.-ig 4.5 fölötti átlagot tudtam tartani.
Egyre jobban elegem lett az állandó ellenőrzésből. Bármi apró csínyt elkövettem, a tanárok azonnal elmondták anyámnak. Az első alkalommal, amikor ő tartott órát nekünk, sehogy sem tudtam feldolgozni a helyzetet: most az anyám, vagy a tanárom? Vihogtam egész végig, folyton fegyelmeznie kellett.
Újabb tünetek jöttek ki rajtam: egyszer hónapokig nem tudtam lenyelni a húst, fél óráig rágtam, mire nagy nehezen sikerült. Máskor a mennyezetre kellett felnéznem, megvan-e még mind a négy sarka. Sehogy nem tudtam abbahagyni, hiába kaptam érte akármennyi büntetést.
Orosz nyelvből sok kudarc ért, ha órán felszólítottak, sehogy nem bírtam válaszolni. Később gimnáziumban ez megismétlődött, első félévben németből, és oroszból is bukásra álltam. Kemény magolás árán év végére kijavítottam mindkettőt négyesre.
Egyes dolgozatot írtam oroszból, úgy éreztem katasztrofális következménye lesz. Elhatároztam, öngyilkos leszek. Találtam egy üveg nyugtatót (Belloid), este bevettem belőle 20 szemet. Teljesen békésen, szinte boldogan feküdtem le az ágyamba, örültem minden problémám elmúltának. Másnap felébredtem, de forgott körülöttem minden. Iskolába el tudtam menni, de estig tartott a pörgés. Átgondolva nevetségesen hatott, hogy ilyen csekély ok miatt akartam az életemet eldobni. Megfogadtam, többé nem teszek ilyet soha. Későbbi súlyos depimnél talán ez mentett meg.
8-10 éves koromban, amikor más még nem gondolt rá, nekem "barátnőm" volt. Karonfogva sétáltam osztálytársnőmmel az udvaron, csúfoltak érte sokat, de nem érdekelt. Később egy másikat erőszakkal puszilgattam az osztályteremben. Büszkén mondtam, ő lesz a feleségem. Gyenge volt számtanból, megígértem, korrepetálni fogom. Mindenki nagyokat röhögött, a csaj sikítozott, ha meglátott.
Gyökeresen megváltozott minden, amikor 13 éves lettem. Fájdalmas szomorúság uralt el, lányhoz azután nem bírtam közeledni többé, bár nagyon vágytam rá.
A gimnázium is tanulással telt el, elég jó eredménnyel fejeztem be. Fogalmam nem volt, milyen pályát válasszak utána. A kémia, fizika, matematika jól ment, ebből kisütöttük, vegyészmérnök leszek. Azt kikötöttem, pedagógus biztosan nem. Elegem lett már nagyon a szüleim nagy szakértelméből. Apám nővére szerzett protekciót a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. A szóbeli felvételin már ott volt az ismerős tanár, kedvesen mosolyogva biztatott. Felvettek.
A tanárral hamarosan minden kapcsolatot megszakítottam, fenyegetett is, leveszi rólam a kezét. Gondolta megijedek majd. Ennek ellenére 3.5-4-es átlag körül teljesítettem 4 évig.
A kollégiumban nagyon jól éreztem magam, a szobatársaim lettek a barátaim. A szüleimet 1-2 hetente kellet csak látnom, a protekció leépítése után minden direkt ellenőrzés megszűnt, csak az indexemből tudhattak biztosat, meg amit elmondtam önként. Ha nem utaztam haza, és senki nem maradt a szobában, nagyon cudarul voltam. Hiába voltak még sokan a kollégiumban, velük nem tudtam kapcsolatba kerülni.
Negyedéves koromban megdöbbentő eset történt. Az egyik szobatársam szólt, hogy két csaj le akarja mosni a hátamat, ha sikerül egy vizsgájuk. Azt hittem viccel. Két nap múlva megjelent a szobánkban a két lány egy lavór vízzel, szappannal. Elküldtem őket a francba. A szobatársam diszkréten közölte, kár volt, mert az egyik belém szeretett, csak ürügy volt a hátmosás. Elmentem a születésnapját ünnepelni, vittem ajándékot is. A 2×4 ágyas szoba + tanuló egészében hatalmas buli ment, az egyik oldalon még diszkó is volt. Teljesen megsemmisültnek éreztem magam, kisfiú aki beleüti az orrát a felnőttek dolgába. Többet nem találkoztam a lánnyal, pedig nekem is tetszett.
Maradtam továbbra is az idomított engedelmes tanuló szerepében, nem voltam szomorú, legalább is nem gyakran. Egészen az ominózus operaelőadásig, amikor kemény, önpusztító módon fellázadtam. Azóta enyhült a rabság, kényelmesebb lett a cellám, időnként mint jó magaviseletű elítélt szabadságra mehetek, de a büntetés még nem járt le. Az a baj, a rácsok nem láthatók, nem tapinthatók, különben már rég elfűrészeltem volna akár a körmömmel is.
Lehet hogy fölrobbantom az egész börtönt egyszer.