Első szétesés
Állok a kollégiumban a lift előtt, nézem a mészkőburkolatra ragasztott papírokat. – Különböző egyetemi programokat hirdetnek, néhányon előre számozott lista van pontvonallal. Pesti színházi előadásokra, koncertekre lehet feliratkozni. Az egyetem saját buszával lehet felutazni, csak a jegyért kell fizetni. Sok mázlista pesti hallgató ilyen járatokkal utazik ingyen haza. A szervező Karcsi, a száguldó népművelő. Fekete szakállas, általában fekete farmeröltönyt viselő közművelődési titkár. Irodája az 'E' épületben van, de fölösleges odamenni, előbb-utóbb mindenhol feltűnik kezében a jegyekkel, programfüzetekkel. –
Megakad a szemem egy rövid alig 12 fős listán: az operaházban lehet megnézni a Bánk Bánt. Egye fene, aláfirkantom a nevem, kíváncsi vagyok, milyen lehet élőben egy operaelőadás. Másnap hiába futok Karcsihoz, az orrom elől elvitték az utolsó jegyet is olyanok, akik föl sem iratkoztak a listára. Verem a fejem a falba: tudnom kellett volna, a lista csak igényfelmérésre való, a jegyet bárki megveheti, aki előbb ér oda. Végtelenül dühös vagyok magamra, miért vagyok ilyen tehetetlen. Ekkor még nem sejtem, milyen szörnyű időszak vette kezdetét ezzel a látszólag jelentéktelen eseménnyel.
Attól kezdve nagy ívben elkerültem az egyetemnek még a környékét is. Fellázadtam, elhatároztam, hogy nem fogok többé tanulni semmit, akármit szólnak is hozzá otthon. Szerencsémre (vagy balszerencsémre?) a második fokozaton – az üzemmérnöki diploma megszerzése után – a kibernetika tanszék teljes szabadságot ad hallgatóinak. Nem kötelező bejárni még szemináriumra se, a mérnök urak, és hölgyek azért a vizsgákon méltóztassanak megjelenni és írják meg a ZH-kat jó eredménnyel. Felemelő ez a szabadság, én most élek vele, vagy inkább vissza. Új napirendet vezetek be: délig alvás, s irány a megyei könyvtár, helyben olvasás céljából. Teljesen belemerülök a könyvek virtuális valóságába, estére, mint egy zombi, botorkálok vissza a kollégiumba. Ha olyan kedvem van, megfürdöm, ha nincs, hát rögtön ledöglök az ágyamra a reggel otthagyott ágyneműbe.
Közben a gyomrom korgása jelzi, a lelki táplálék önmagában nem elég, hát elugrom valamelyik cukrászdába süteményt zabálni. A szobatársaimat már alig látom, nem is nagyon beszélek senkivel, kezdem utálni az embereket, de nagyon. Sebaj lemegyek a 'D' épület alagsorába és pincerendszerébe. Ott garantáltan nincs soha nagy nyüzsgés. Elég félelmetes hely ez, idegen könnyen el is tévedhet benne. Közműalagutakon el lehet jutni a főbb egyetemi épületekbe innen. Hirtelen támadt esőzés idején még tanárok is igénybe veszik ezt a védett közlekedési lehetőséget. Néma csend honol itt lent, időként megtöri egy gőzvezeték kondenzszelepének kattogása. Még mélyebbre megyek, eljutok az atombiztos óvóhelyekig. Nehéz betonajtókon lehet bejutni, fölöttük légszűrő, kompresszor a szennyezett külső levegő kizárására. Úgy érzem, bármikor az Alien sorozat vérengző szörnyei ugorhatnak elő valamelyik titkos rejtekhelyről.
Kezdetben igen kellemesnek ígérkezett ez a csövezésszerű életforma, de egyre erősödött a szorongásom, féltem, hogy egyszer csak vége szakad. Két lábbal kirúgnak az egyetemről, oszt mehetek vissza a szülőfalumba kukoricát kapálni. Elalvásnál egyre gyakrabban lépett föl egy érdekes effektus: rettenetes álmosságot érzek, rögtön elalszom, és egy rémálomban találom magam. Görcs szorítja össze a mellkasomat, nem kapok levegőt, erre felébredek. Még vagy tízszer ismétlődik meg a folyamat, mire sikerül elaludnom.
Kémiai segítség igénybevételén töröm a fejem, a szorongás leküzdésére. Az alkoholtól undorodom, úgy gondolom, primitív embereknek való. A részegek igen visszataszítóak. A dohányzás tüdőrákot okoz. A valódi kábítószerek akkor még nem voltak könnyen beszerezhetők. Végül kiötlöttem, szipózni fogok. A nyersanyagok könnyen beszerezhető, olcsó vegyületek. Na meg elég okos vagyok hozzá, hogy ne húzzak a fejemre ragasztóval telenyomott zacskót, aminek előbb-utóbb fulladás a vége. Sebbenzint vettem gyógyszertárban, hozzá egy csomag vattát, a gőzök belélegzéséhez. Úgy gondoltam, ezzel semmi kárt nem okozok magamnak.
Lementem a pincébe kipróbálni a felszerelést. Néhány szippantás után kellemesen elzsibbadt az egész testem, a hangokat valamiféle ütemes zúgáson átszűrve hallottam. Nagyobb adagtól a látásomra is kiterjedt ez az effektus hullámzás, villódzó színes fények formájában. Végül is annyira nem volt jó, mint vártam, ennek ellenére nap mint nap lejártam a pincébe, ahol a készletet elrejtettem.
A szorongást sajnos még fokozta is a benzinezés, mert tudat alatt féltem a következményektől. Nappal is infarktusszerű tünetek jelentkeztek gyakran. Az üzemorvos elküldött EKG-ra, hogy kizárja a szervi bajt, de rögtön ráhibázott a lelki eredetre. El kellett mennem az SZTK-ba a pszichiátriára. Belépek a rendelő ajtaján, megdöbbenve látom, hogy a ?Főnéni? ül az asztal mögött a híres regényből kilépve. Vállig érő sötétbarna haj, szigorú tekintet, szögletes fémkeretes szemüveg. Néhány kérdés után gyógyszert ír: Haloperidol és még valami, de már elfelejtettem a nevét. A gyógyszerből pár tablettát bevettem, de az előbb említett körülmények nagyon elijesztettek. A végén még életem végéig valami zártosztályon kell nyüglődnöm. Az egész elmegyógyászatról igen avítt kép élt bennem akkor még.
Egy darabig még folytathattam a naplopást, egyszer csak behivatott a tanszékvezető, és felajánlotta, kérjek évkihagyást, pihenjem ki magam. Szeretettel várnak vissza egy év múlva. A szüleim eljönnek értem autóval, összepakolok, hazavisznek. Az orvosi vizsgálatokról egy szót sem ejtek, hagyom, hogy trehányságnak tudják be az eseményeket.
Közben, mit sem tudva a helyzetemről, vegyipari cégek állásajánlatai érkeznek, mint elvileg diplomázott vegyészmérnöknek. Anyám unszolására elfogadom a Budapesti Vegyiművek ajánlatát, belemennek, hogy visszamehetek befejezni az egyetemet. Találtak egy palimadarat a koszlott, szétrothadt, patkányoktól hemzsegő trágyadombjukra. Ezt jelenti a "100 éves múlt" a brosúrájukon. Felvonatozom Pestre, taxival vitetem magam a gyárba. Majdnem elsírom magam a látványtól. Megyek lepakolni a papírmunka elintézése után a ?kitűnő? állapotú munkásszállásra. A Határ út mellett van, az Erzsébetváros közvetlen szomszédságában. Odalátni egy gumigyárra, ami időnként fekete füstöt okád, nehogy a túl sok oxigéntől megrészegedjen az ember.
Két hónapig tartott a próbaidő, addig ki is bírtam. Elszórakozgattam egy Commodere 64-essel egész nap. A próbaidő után akartak valami érdemi munkát adni. Két másik mérnökkel laktam egy szobában, vizes blokk a folyosó végén. Egyszer csak lumbágóm lett, nem mentem be dolgozni, de orvoshoz se, a cég nem tudott rólam. A Széchenyi fürdőben kúráltam magam, utána döglöttem az ágyamon. Egy hét után megelégelték, kirúgtak végre.
Hazamentem, újabb munkahelyet nem erőltettek, ház körüli munkákat kellett csinálnom, takarítást stb.. Az egyetemen minden ment a régi szisztéma szerint, a vajszívű tanszékvezető ismét adott évkihagyást. Közben rájöttek, agyilag valami nem lehet rendben nálam, elvittek egy pszichiáternőhöz. Rögtön szimpatikus lett, azt hittem nemsokára meggyógyulok. Megszületett a diagnózis: szorongásos depresszió. Ludiomilt, és Tisercint kellett szednem. Az antidepresszáns szájszárazságot okozott, de némi citromlé segített rajta. A Tisercin dupla adagban beszedve este bikaerős nyugtatónak jól bevált. Az egyetemen gyakran kábítottam magam vele. Hetente egyszer egy órát beszélgettem a doktornővel. Szarul voltam továbbra is, órákat sírtam a bambuszbokor mögött, benzineztem keményen. Egyszer azt találtam mondani, nincs akaraterőm tanulni. Kaptam Terfluzine-t, hogy legyen. Hát az nem lett, de olyan türelmetlenséget váltott ki, hogy fél percet nem bírtam várni semmire. A lábamon csuklásszerű akaratlan izommozgások jelentkeztek. Egy hét után elegem lett belőle, abbahagytam a szedését.
Újra egyetem, új könyvek, új üveg benzin, új szobatársak. Kőkemény alkoholisták mind. Az elején még megkérdeztem, kinek van megint születés-, névnapja, mit ünnepelnek hét napból hétszer. Lassan hozzászoktam a merevrészeg ürgék puffanásához a heverőkön, vörösborral leöntött ágyneműhöz, és a kellemesen szomorú, szókimondó alternatív zenéhez. Egész jól éreztem magam addig, amíg megint rá nem jöttek, a diploma csak nem akar készülni. Sipirc haza pihenni. Még a pihenésbe fogok belehalni egyszer.
Elmereparátornő villámgyorsan beutal a pszichiátriára, az ambuláns kezeléstől már nem vár eredményt. Kórház a város peremén, a megyei kórház második számú telephelye. Három párhuzamos egyforma kétemeletes blokk, szemészet-bőrgyógyászat, neurológia, leghátul vannak a bolondok: első emelet elembetegek, második neurotikusok(köznapi néven idegösszeomlás). Ide költözöm be, azzal nyugtatnak, nem súlyos betegekkel kell együtt laknom. Kitűnő társaságba kerülök, csupa érdekes ember. Építész (egykor a magyar dzsúdóválogatott tagja), a csapat lezuhant valami külföldi úton repülőgéppel, szerencsére ő nem volt velük. A felesége a szklerózis multiplex utolsó stádiumában. Nyugalmazott főállatorvos a feleségével: egyik fiuk szívinfarktusban halt meg, lányuk a szülésbe halt bele, amit a szülészorvos fivére vezetett le. Azóta a város egyik legjobb nőgyógyásza lett. Fekete hajú negyvenes nő, kártyából jósol mindenkinek. Temetkezési vállalatnál dolgozott, azóta hivatásos jósnő lett – hulla jó nő. Karate bajnok csaj, a barátja jól sikerült velencei utazást követően dobta. Hisztériás rohamot kapott. Kíváncsi lennék, mi maradt a lakásban épen. Korábban egy szerencsétlen baleset miatt a sportolást is abba kellett hagynia. Itt bent egész vidám. Reggelente együtt futunk. Megtanulok tollaslabdázni, egész jól megy, nem értem, miért kellett korábban a futball és kosárlabda bénázásom miatt antisportolónak érezni magam. Ha csak tehetem, játszom mindenkivel. Egyszer egy 30-as ürge elhasal az ütővel a kezében, de a labdát nem éri el. Futballkapus volt, vallja be.
Új gyógyszereket kapok, depire melipramin, szorongásra rudotel. Kiscsoport, nagycsoport, óvó néni nincs? Áter, fráter (református lelkész), terapeuta. Sajnos a szervezett foglalkozások elég csekély időt tesznek ki. A hely kórházi felszerelésű, mint a két másik épületben, de a betegek és terapeuták civil ruhában lófrálnak. Sokat beszélgetünk egymás közt, valamiféle szanatóriumi hangulat alakul ki. Az első emeleten van egy atomfizikus – terjed a pletyka – nemsokára sokan megismerkedünk vele. Mániás-depressziós lehet, duzzad a tettvágytól: vitorlázás, totó-lottó program C64-re, mindenkivel talál témát érdeklődési kör szerint.
Nemsokára a jósnő beprotezsál a Számviteli Egyetemre, az egyik tanár privát irodájában dolgozhatok a számítógépén, munkaidő után. Ingyenes kórházi busszal járok be. (A két telephely között közlekedik.) Hihetetlen, hogy lehetnek ennyire rendesek velem. Érdemi munka nem nagyon folyik, beállítok hát ide is egy szipós felszerelést. Később otthagyom a szekrény tetején az egészet. Vajon mit gondolhatott rólam?
Majd elfelejtettem: a három épületre merőlegesen terpeszkedik egy földszintes, cseréptetős ház. A ?cserepesben? vannak az alkoholisták. Gyakran látjuk őket az udvaron, padokon gubbasztva, cigarettázva. Az aszfaltot a hely szelleméhez illő öreg sepregeti, egész nap magában beszél.
Pár hónap után ismét az egyetemen találom magam, harmadszorra már az első félévben próbálkozhatok a diplomázással. Három a magyar igazság, negyedszerre már nem engednek. Kezdődhet a dolgos élet, munkás élet, felnőtt élet. Na de előbb legyen egészség!
Áterem elkeseredett nagyon, a végén még depressziós lesz ő is, nagyon sajnálom szegényt a sok kínlódásért velem. Rajtam már csak a csoda segíthet: varázslat, varázshegy, tündérhegy. Hely azonnal nincs, egy két hónapot még elolvasgatok a nagymamámmal együtt. Ő a halált várja, én az új terápiát.
Végre vonatozom, metrózom, buszozom, belopózom a "villába". Exkluzív környezet, silány bútorok, hihetetlenül jó társaság: filmgyári alkalmazott, tördelőszerkesztő, állami gondozott szobafestő, aki saját tanyára vágyik, szomorú fül-orr-gégész, trágár tisztaságmániás fiú, szobaasszony, aki csirkévé akart változni (megdöbbentően hasonlít az egyik évfolyamtársnőmre, beceneve ?pippi?), fóbiások, pánikbetegek (ezt utólag állapítottam meg, akkoriban ilyen betegség még nem volt) és még sokan mások. Egyéni, kiscsoport, műhely, hetente egyszer közös ülés (különírva olvasandó!), teaház (Hamvas Béla írásai, finom teák szamovárból), filmklub (egerek itatása az Esőember alatt). Időnként csellózás a konyhán (a kaját máshonnan hozzák, de a tálalóedényeket a betegeknek kell elmosogatni). Az egyéni foglalkozásokat nehezen viselem, férfi pszichiáternek nekem nagyon nehéz beszélni. Egyszer elfogy a türelmem, valamilyen kínos kérdés után megrugdosom. Ennek ellenére nem rúgnak ki, nagyon csodálkozom rajta. A csoportokon sokszor nehezen indul a beszélgetés, nagyokat hallgatunk, időnként röhögőgörcsöt kapok. Nagyon szégyellem magam.
Gyógyszert nem adnak a többségnek, itt a pszichoterápiára koncentrálnak. Végre szakítok a szipózással, gyakran tollaslabdázom itt is, egy ütőt szét is cincálunk. Veszek új készletet. ?91 januárjától kb. 4 hónapot töltök el itt, májusban elküldenek, gyógyultnak nyilvánítanak. Mérges vagyok, én még nem érzem jól magam. Két hónap múlva mégis helyrejövök, teljesen érthetetlen módon. Hétvégenként kötelező hazautazni, mert az épületben ilyenkor szociális munkásokat képeznek. (Kezdetben összekeverem őket a szociális foglalkoztatottakkal, mérgelődöm, miért rakják őket ide). Az utazást meg lehet téríttetni a társadalombiztosítással. Az összeg nagyságán vita alakul ki, később kapom meg a pénzt, egy összegben. Ezen a 12 ezer forinton éppen tudok venni egy magnó decket, a Megyei Könyvtárból kölcsönzött lemezeket veszek fel kazettákra. Teljesen elmúlik a depim, nyoma sem marad. Sajnos augusztusban kitör rajtam a szénanátha, szeptemberben meghal a nagymamám, és egyik fia.
Kezdetét veszi az anyám halála miatti aggódás, akin pszichés alapon angina pectorisos tünetek mutatkoznak. Közben megkezdődik a munkahely utáni teljesen reménytelennek tűnő kajtatás. Minden lehetséges vállalathoz elmegyek, ahol esetleg szükség lehet vegyészmérnökre. A rendszerváltás után mindenhol privatizáció, leépítés, a végén egy raktárosi állást is majdnem elfogadok, de nem oldható meg az utazás. '92-ben jelentkezek a Munkaügyi Központ átképzésére: 1 éves felsőfokú külkereskedelmi tanfolyam. A benne foglaltatott több száz óra német nyelvoktatás miatt választottam. Jól jött ez a nyaralóban fizetővendéglátásnál.
Többszöri sikertelen próbálkozás után egy német utazási irodával kötök szerződést, a nyaralónk kiadását én intézem a német nyelvtudásom miatt. Nagyon jót tett az önbizalmamnak, megóvott a visszaeséstől.
'93-ban végre munkába állok az egyik nagy földmérő vállalatnál. Lassacskán értékes munkát végző alkalmazott leszek. Számítógépes tudásom némileg gyarapodik, a munkanélküliségem alatti 2 hetes! otthoni angol nyelvtanulás révén már az angol nyelvű programok üzeneteit valamennyire megértem, gépkönyvekben is eligazodom. Mivel a többi dolgozó elég béna e téren, pár év múlva kinevezett rendszergazda leszek.
Lassan elég jó hi-fi rendszert építek ki, CD-ket gyűjtök, néhány hasonló érdeklődésű munkatársammal valamiféle haveri kapcsolat alakul ki. Mindez megteremti a felnőtt élet valamilyenfajta illúzióját, 11 évig elkerültem a visszaesést.