Jó hírek, rossz hírek

Elindult a terápiám. Heti 1x fogok járni. Eddig 3x voltam. Az autogén tréninget (feléig jutottam el) folytatni fogom + beszélgetés. A terápia feltétele az volt, h suicid kísérletem nem lehet. Abban egyeztünk meg, h ilyen késztetés esetén megvárom a következő alkalmat, olyan sürgős nem lehet a meghalás, h pár napot ne várhassak. Megígértem azt is, hogy kidobom a pengét, amit évek óta hordok magammal. Önként vállaltam, h a felesleges gyszereimet kidobom. Szimpatikus, kedves a terapom és úgy látom h sok olyannal szeretne foglalkozni, amire eddig nem jutott idő v nem tartották fontosnak, h aztal is foglalkozzunk. 

Beszerveztem magam dietetikushoz, két hét múlva kell újra mennem. Eléggé ütközik a hízókúrás és a zsírmájra javasolt étrend, már ötletem sem volt, h mit egyek. Amit az egyik javasol, a másik tilt. Ráadásul az eddiginél könnyebben emèszthetőre kell átállni.

Dietetikus megszakértette a helyzetem. A mostani zsírszegény helyett nagyon nagyon zsírszegény (itt a sós keksz, túrós bukta és a kakaós csiga is túl zsírosnak számít) hízókúrába kellene kezdenem. Könnyen emészthető és laktózszegèny módon. Plusz kalóriához trükközni is kell, mivel zsír szempontjából fogyókúrás étrenddel kell híznom.(Pl víz helyett szörp, mézes tea stb.) Rendelésnél fogyókúrás (fittness) étrendből érdemes a kalóriában gazdagabbakat kiválasztani.

Valszeg újra kapok gasztrós javaslatot tápszerre (úgy sokkal olcsóbb). Min 6 kg-ot kellene híznom. Futni, kondizni tilos. Kis séta és könnyű gerinctorna (lazító gyakorlatok) szabad, de ezt sem muszáj. 

Lassan elkészül a vizsgázós zsiráfom. Házi készítésű, horgolt. Van szuper plusskacsám, de ő már nem utcaképes állapotú, de nagyon jól lehet vele aludni. 

Mhelyemen megérkezett az irodaszer ellátmányom (kollégák távollétemben mindenre gondoltak, arra is ami nekem nem jutott volna eszembe). Megkaptam az asztalomhoz a polcokat, végre mindennek van helye, szuper munkasarkom lett. A parafatáblám még várom, fel kell fúrni. Élmény ott lenni.

Beszereztem egy rakás tananyagot (sokat hiányoztam suliból), ma vagy 200 oldalt nyomtattam. Informatikus is segített mert olvashatatlanul sötér volt a fotóm (füzetet fotózva kaptam), programmal tette olvashatóva. Ma szinte nem is dolgoztam, csak rendezkedtem, dietetikusnál voltam, nyomtattam stb.

Szerző:

Belépett: 5 év

Anonymous

Blog kommentek: 4049Blog bejegyzések: 13Regisztráció: 2017. 03. 31.

22 gondolat erről: “Jó hírek, rossz hírek”

  1. Nagyon kínzó ez az étrend. Alig várom, h legyen tápszerem és csökkenteni lehessen az étkezèsek számát. A 2 kis étkezés (igaz nálam mind kis adag) kiváltható tápszerrel. Napi 2 tápszerre kértem a javaslatot. 

    Délben már úgy érzem h lufi van a hasamban, uzsonna után mintha téglák lennének bennem. Vacsorázni nem is merek, ahhoz már no-spa kellene. 

  2. Aggódok.

    Anyu szeretne a másodállásából kilépni. Reggel 5:30 kor kezd az egyik munkahelyén és este 9 körül végez a másikkal. Hétvégén is szokott dolgozni. 2 hetente a főállású helyén, időnként a másik munkahelyen. Néha mind2 nap dolgozik hétvègèn.

    Már nagyon ki van merülve, egyre gyakrabban elalszik, nem tud koncentrálni, hibázik. Sokat van táppénzen is. Ha már kicsit beteg nem bírja. 

    Sokszor a hajnali ébresztőjére fel sem ébred. Ha felébredek rá én keltegetem. Néha én is átalszom, ő is. 

    Ha felmond, csak azon tudunk spórolni, ha a terápiát lemondom.

    Mivel emelik a fizum így a saját ktseim (beleértve a terápiát) tudom fizetni, a közösek felét is tudom állni. Ha csak egy helyen dolgozna neki kevés lenne a pénze. Kipótolni akkor tudom, ha a terapot lemondom. Ez sem pótolná teljesen a másodállást, de mérsékelné a pénzkiesést.

    Nem tudom, hogy mit javasoljak neki. Tapasztalatból tudom, h amit csinál nagyon nagyon sok hosszú távon és aggódik, h a késések, hibák miatt előbb-utóbb a főállásat veszti el. Nekem viszont terápiára lenne nagy szükségem, ha szarul vagyok nekem is veszèlyben az állásom. Ha nem leszek sokkal jobban a sulit sem fogom tudni elvégezni.

    Valami köztes megoldás lenne jó. Pl kevésbé strapás másodállás (pl nem minden du megy vagy csak napi 2-3 órás). Suli mellé én biztos, h nem tudok még egy állást bevállalni, hogy abból adjak neki.

    Nem szeretném a terápiát abbahagyni. Gyszerek nem sokat segítettek és hamarosan el is kell hagynom. Terápiával lehetne előrébb jutnom. Ez az első terápiám, ami megfelelő gyakoriságú (korábban 2-3 hetente járhattam) és most először járok terap végzettségű teraphoz. Itt végre olyan tünetekkel is lehetne foglalkozni, amivel korábban senki nem törődött.

    Ahova korábban jártam sajnos szinte mindenre azt a választ kaptam, h nem tudja h mit lehetne kezdeni az állapotommal. Az orvos a lógushoz, a lógus az orvoshoz küldött a tüneteimmel. 

  3. Végre elég jól vagyok ahhoz, h szórakozzak.

    Nagyon szeretem a természetfilmeket és más nemzetek (pl India) kultúráját, mindennapi életüket bemutató dokumentumfilmeket. 

    Ha jól vagyok szívesen nézem ezeket a műsorokat és feltölt, ha rosszul vagyok 3 percre sem köt le. Az olvasás is ilyen. 

    Tegnap 2 műsort is megnéztem. Mára egy filmet néztem ki.

    Vettem e-cigit, gyümis ízű liquiddel. Imádom. 🙂

     

  4. 2 hétig kell kaja naplót írnon (dietetikusnak), súlyt is mér. Kíváncsi vagyok, h mi fog ebből kisülni.

    1 hétig alvásról is naplót kell írnom (terapnak). Szerinte a fáradékonyság az elalvási/átalvási gondomból ered. 5 napja írom és már most látom, hogy napi 5-6 órát alszok, ami nekem kevés. Max 2-3 napig bírom és du elalszok. 

  5. Kb 2 hete kevésbé vagyok fáradt, vidámabb vagyok, jobban haladok a dolgaimmal. Nagyon remélem, h ez az egészség jele és a pozitív változások (új terápia, fizu emelés, jutalom stb) doppingolnak ennyire. 

    Kollégáim is észrevették, h nem vagyok olyan fáradt, mint máskor. Szerintük a gyakoribb evés hat rám jól.

    A nyáron volt egy pörgős időszakom. Lógus mániát mondott, dokim először feszültséget. Papírra skizoaffektívet írt.  Később egy másik vizsga okozta feszültség nem pörgetett, fordítva hatott rám. Ekkor dokim már bipolt emlegetett. 

    A nyári pörgés első 4-5 napja volt olyan, mint a mostani állapotom. Utána viszont eldurvult a helyzet. Remélem most nem ugyanez lesz.  Nem szeretnék hol depressziós, hol mániás lenni. 

    Nem tudom, hogy meddig számít valaki energikusnak, vidámnak és hol kezdődik a mánia. Sztem az energikusság mellett megjelenő gondolatrohanás (nehezen tudom értelmezni, amit olvasok) , monotóniatűrés csökkenése, eufória, fokozott szexuálus vágy már tünet. Most ezeket nem tapasztalom.

  6. Szia KisCsillag! Üdv és Üdvözülendés az Üdvlészletekkel! Sokminden Jókat mindig!

    Gratulálok a Jobban Levéseidhez és csak annyit fűznék hozzá, hogy Igen, Vigyázni kell, hogy nehogy kimerüljél túlzón az Örömökkel, ha még nincs elég Alapja is Nekik, hogy Élvezhesd Őket Derűsen!

    További minden Jókat és mindég és hajrá Előre a Gyógyulandokba!

  7. A holnapi sulitól már most rettegek. Agyfaszt kapok tőle érzésem van. A mostani alkalomra sem tudtam készülni. 

    Minden mással meglepően jól haladok, minden jól alakul, rendeződött v folyamatban van. 

    Tegnap óta legszívesebben egy kést szúrnék a lábamba vagy jól összevagdosnám magam, de a hegekből nem kérek. 

  8. Úgy látszik, hogy forditva működök.

    A tanfolyam könnyebbik moduljával minden bajom van. A nehezebbik felét tanuljuk most (aki bukik ezen szokott v mindkettőn) nekem nem tűnik olyan nehéznek. Az alapozó órákra nem jártam, gyakorlásig nem jutottam el, de még így is értem. Sokat már bonyolódni sem tud, az első alkalommal vizsgalap megoldással kezdtük és végig ezeket fogjuk megoldani. 

  9. Kiscsillag, én elolvastam, és nagyon jó látni, hogy ilyen szépen haladsz előre. Engem jobb kedvre derítettél pár napja, mikor olvastam. Ha fele ennyi motivációm lenne, mint neked, akkor egész máshol lennék, szóval csak menj tovább előre! Nekem innen a kommentjeid alapján sokkal talpraesettebbnek tűnsz, mint amennyire félsz a dolgoktól (pl.sulitól). 

    Nem tudom, ezt az oldalt ismered-e, de esetleg javaslom a diétádhoz: kaloriabazis.hu

    Ezernyi étel van az adatbázisukban, akár márkákra lebontva, és meg lehet nézni, hogy mi mennyi zsírt, szénhidrátot, stb-t tartalmaz. Néha érdemes lehet ránézned. Amúgy ha nem tudod elkerülni a laktóz fogyasztását, lehet kapni laktáz enzim tablettát. Beveszed az étellel, és lebontja helyetted. De szerintem, ha laktózérzékeny lennél, azt már magad is észrevetted volna a tünetek alapján. Mondjuk abból baj nem lehet, ha elkerülöd.

  10. Köszönöm, h írtál. 🙂

    Boltban nézem a kalóriatáblázatot, zsírt. Olyan helyről rendelek ebédet, ahol ezt is megadják. Ha olyan kaját veszek, aminél nincs megadva, neten szoktam megnézni. 

    Laktózérzékenységet nem vizsgáltak, dietetikus gyanakszik erre. Már elegem van a sok kötöttségből, így valszeg az lesz amit javasoltál. Veszek be laktóztablettát. 

    Lehet igazad van és túlaggódom a sulit, de sajnos TÉNY, h nem tanulok csak ellavíroztam ott eddig.

    A moderálást szüneteltetem, de úgy néz ki, hogy korrepetálni fogok (heti 1-2x). 

  11. Én azt a weboldalt arra használtam, hogy vezettem benne a bevitt napi kalóriát, szénhidrátot stb.-t. Így tudtam, hogy benne vagyok-e a keretben. Mobilra van optimalizálva, és ha beregisztrálsz lehet így vezetni. Mondjuk némileg fanatikusnak kell lenni hozzá 🙂 

    Az Eu népességének kb. 30%-a valamilyen fokon laktóz érzékeny, szóval nagyon nem nyúlhatsz mellé, ha figyelsz rá. Nekem elég egyértelmű a különbség, ha beveszem az enzimet, meg ha nem 🙂 

    Korrepetálás gondolom plusz pénzért, az jó, azt én is csináltam sokáig. Ezzel a pénzzel kicsit megint előrébb tudsz lépni 🙂 

    Ha már itt vagyok a jó hírek rovatodban, leírom, hogy néha már 5 órát alszom egyhuzamban, és van olyan, hogy nem rémálomra ébredek (vagy nem emlékszem rá), csodás.Valahova le kellett írni. Így munkahelyi teljesítményem 10-ről szerintem legalább 15%-ra nőtt 🙂 

  12. Az jó, én is szerettem, magyarázni, azt tudok 🙂 Tök jó, hogy csinálod, sokat fog dobni rajtad szerintem. Az ilyen mindig lendületet ad. A pénzről nem is beszélve.

    Hogy mi okozza az alvászavart, az egy nagyon jó kérdés, ha a választ tudnám, talán előrébb lennék. Tény, hogy most éppen nehéz helyzetben vagyok, totál felborult az életem, de azt gondolom attól még nem kellene ilyen erősen jelentkeznie. Meg amikor minden rendben volt, és nagyokat aludtam, akkor is sokszor hajnalban izzadva rémálmokra ébredtem, csak vissza tudtam aludni. Úgy érzem most jött el az idő, hogy kiderítsem, ugyhogy megyek majd valamilyen terapra. Szeretném, ha gyógyszer nelkül működne a dolog, remélem eljutok odáig.

    Te tudod, hogy neked miért van az alvászavar? Már azt tudom, hogy nem egyszerű a helyzeted, de esetleg valahogy konkrétabban?

Írj megjegyzést