Nem találok olyan topikot, ahol Nárcisztikus személyiségről lehetne írni ezért ide írom... szóval én szenvedélyesen az önmagam rajongója vagyok, olyannyira, hogy azt gondolom, hogy én vagyok a világon a legcsodálatosabb, legmegnyerőbb ember, ami ugye nyilván lehetetlen, meg eközben még ráadásul nem is fogadom el magam teljesen, de ha a tükörbe nézek, egyszerűen tetszem magamnak... viszont a fotókon meg oltári rondának látom magam, amiket nem retusálok, és erre csak egy magyarázat van, hogy nem szimmetrikus a két arcfelem, és lehet, hogy a fotókon a valóság van, amivel ugye csak a fotókon találkozom, mert a tükör pont az ellenkező képet mutatja..... de az van velem, hogy sajnos más emberek nekem nem tetszenek annyira mint én magam, pedig van azért bajom magammal bőven, meg még ellentmondások is vannak bennem ezt illetően. De olyan mintha nem akarnék semmit, csak magamról egy csomó jó képet, amik mostanában nincsenek, mert öregszem és sok a bőrhibám, de még így is nagyon tetszem magamnak, pedig nem vagyok szép egyáltalán szerintem, de mégis rajongok magamért, meg az alkotásaimért - főleg írások - és ezért ezeket mindet lementem. Egy fiú megfogott, Ő Remény, de néha az ő profilképe helyett is a sajátomat teszem be a mobilomban főlapnak és azt nézegetem... tudom, hogy ez nagyon furcsa.... gyerekkoromban sokat bántottak, piszkáltak, ronda kislány voltam, bár a nagymamám szerint gyönyörű, szerintem meg ronda. Most meg szépnek látom magam, csak fogyni azt akarok elég gyakran, de még így is tetszem magamnak a tükörben, és sajnos mások meg nem tetszenek nekem... Igaziból a kapcsolatok elől is menekülök, mert nem tudok elfogadni másokat, csak akik engem nagyon elfogadnak, szeretnek és akik a kedvemben járnak... lehet hogy el vagyok kényeztetve, de legalább őszinte vagyok... csak ez elég rossz, hogy nincs kedvem senkihez csak magamhoz, mert jó társaság vagyok magamnak, mások meg nem azok nekem.
Homoszexualitás
______________________________________________
FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
______________________________________________
Eszterrel kísérleti hangulatjavító csoportot indítunk vasárnaptól itt a Búrán mindenkinek, aki kedvet érez hozzá! A kísérlet alapvetően a Seligman-féle pozitív pszichológia mentén fog zajlani, amit már teszteltek, és határozottan jó eredményeket mutat.
Ezen a linken találjátok meg: http://www.bura.hu/csoportok/k%C3%ADs%C3%A9rleti-hangulatjav%C3%ADt%C3%B3-csoport-tal%C3%A1ld-meg-a-boldogs%C3%A1got
Ide részletesen le van írva a jelentkezés módja, illetve a csoport indulásához szükséges első két feladat is fel van töltve.
Jelentkezzetek bátran, ugyanolyan anonim módon fog üzemelni, mint itt minden, és jó kedvünk is lesz tőle.
______________________________________________
FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
______________________________________________
kosszonom pillango, nem tudtam, mit neveztek ti melegnek ....
tovabba, mindahogy tudod mar, velemenyunk kulombozik,
te ugy gondolod, hogy nem valasztas kerdese,
en igenis ugy gondolom, hogy valasztas kerdese,
es en, nem akkarlak meggyozni, hogy igazam lenne nekem,
ha, te igy gondolod, legyen ahogy te gondolod :)
nekem mindegy !
remelem, a sajat velemenyemert, nem fogsz most TE IS haragudni ram :)
Ui : mikkor figyelmeztetel, hogy ne meg irjak a fogyokurarol, nem irtam, azt megertetem, rosszat tehetem volna, ha elfogadja az ajanlot fogyokuramat ....most nem ertem, miert nem lehetek en mas velemenyen ? marcsakazert mert nem vagyok meleg ? de harmony szuz meg ! biztos vagy te benne, hogy meleg lenne ?
eliza... itt reagálok még a másik topikban elhangzott véleményedre.
hat, amit leirt David, valojaban kegyetlennek tartom !
en legalabis, nem is hallotam errol ( nagyon visszamaradot vagyok ! lattom ) , hogy a sportolok kozot mi is tortenhet ! ....
molesztalas ! eroszak ! es, ahogy David irta, sajnos nem nagyon van kiut belole ! :(
ha jar a szad, lemondhatsz a sport eletedrol, amitt lehet pici gyerekkortol vegzel NEHEZEN !
meg ha hallgatsz rola, velemenyem szerint, egesz eletedre kihathat ! ....
hat, nagyon szomoru ! amit olvastam !
es megrosszabb, hogy nem beszelnek rola ! vagyis folytatodik ! ....:(
harmony, inkább itt folytassuk
Miért küzdesz ennyire az esetleges homoszexualitásod ellen?
mire érted azt az "ilyen energiákat képviselnek" ??
Nő vagyok.
Az már megint egy másik kérdés, hogy miért annyira ostobák az emberek, hogy szinte bármire képesek, csak hogy elérjék amit kigondoltak. Tulajdonképpen, akinek ennyi esze van, az meg is érdemli, azt eszi amit főzött... Engem igazán hidegen hagy a sportolók világa, felőlem akár ki is halhatnának, de amíg életükben ilyen energiákat képviselnek, én rosszul vagyok tőlük. Sok dolog van, amit érzékeny lelkem nem, vagy csak nagyon nehezen visel el.
Undorító faj az ember... Vagy pont az a baj hogy kevés az emberség ezekben a rohadékokban? Meg lehet közelíteni így is... Hát én rosszul vagyok ettől a témától. Nem szabadna engedni, hogy ilyenek történjenek. És kit érdekel hogy a sportra tette fel az életét... Ezt akkor sem kell eltűrnie. Majd talál más értelmet az életének. A sportolókkal úgyis Dunát lehetne rekeszteni. Mi szükség van rájuk? Semmi...
Figy, én elég sok élsportolót (válogatottat, azaz profit, akik ebből élnek, van köztük világbajnok is, olimpiai bajnok is, lényeg h tényleg a legteteje), és biztosra állíthatom neked, hogy ez megy. De nem magyar jelenség ez, más országból is tapasztaltam kb ugyan ezt a hozzáállást, ahol így fiúk-társaság szinte életvitelszerűen, a nap 18 órájában össze vannak zárva, de van, amikor hetekre is.
Na most olvashatja bárki sportpszichológiai írásokban, hogy az élsport abszolút a férfiasság, a macsóság szimbóluma, és ennek bizonygatására, a falka-szellemben a hierarchia kialakítására sokszor elég brutális dolgokat is bevetnek. Persze nem olyan egyszerű ez, hogy pl a sporteredményeik alapján. A frászt! Az egy dolog, de aztán hogy az öltözőben, tusolóban mi megy betörés címszó alatt, akár kimondatlanul is, csak úgy ösztönösen, azt jobb, ha nem is részletezem.
Igazából én pont azon csodálkozok, hogy nincs sokkal több botrány ezekből a történésekből, de sztem ez valahogy úgy van, hogy "a kicsi" szégyenli meg a befogadás érdekében behódolnak és kussolnak, "a nagyok" pedig rutinszerűen be is vetik a technikát, hogy a hierarchia-beli helyzetüket folyamatosan bizonyítsák.
Na jó, tudom, páran hülyének néznek, de hát elvégre nem véletlenül hívják ezt TABU-nak. Kész, nincs, nem beszélünk róla. Aztán meg ..... ayayayayayyyyy. Aki viszont benne van ebben, az most majd megölne engem, amiért ilyeneket írok ennyire nyíltan, de mint említettem, imádom törni a tabukat Neveket meg nem említettem .... Naná, minden érintett tagadja, sőt akár lenyilatkozza, hogy ilyen nem létezik, aztán azért jót mosolyog ha szóba kerül a téma vagy csak nagyon finoman célozgatnak rá egymás közt.
nemember! te fiú vagy lány vagy? egyébként nem olyan egyszerű ám amit írtál, mert gondolj bele, aki 4 éves kora óta egy bizonyos sportágra tette az életét, annak ez másképpen megy, és talán ez is az egyik oka annak, amiért erről a témáról eléggé kuss van, és inkább vállalják a "beavatást". Ha az egész életedet erre tetted fel, nem úgy megy az, hogy na inkább hagyom mert mocskok, és holnaptól akkor történelmet tanulok. Az élsport egyébként is kegyetlen terület, ráadással sok feláldozással, pénzzel és nyalással jár, míg valaki eljut egy magasabb szintre. Én az ilyesmi beavatási megalázásoknál sokkal durvább dolgok eltűréséről is tudok, de hát ők ilyenkor úgy gondolkodnak, hogy az előrejutás érdekében kb BÁRMIT. Ha az edzőt kell lesz.xxx, akkor azt, ha a nagyok szo...ák meg, akkor azt, de ha valakit le kell fizetni olyan összegekkel, hogy aztán a család fél évig nem eszik, akkor meg azt. BÁRMIT!!! Ugye kegyetlen?
hááát... amióta biznisz a sport...
de amúgy szükségesek, meg vmit "sportolni" is az
a többi részével 1-et értek
Undorító faj az ember... Vagy pont az a baj hogy kevés az emberség ezekben a rohadékokban? Meg lehet közelíteni így is... Hát én rosszul vagyok ettől a témától. Nem szabadna engedni, hogy ilyenek történjenek. És kit érdekel hogy a sportra tette fel az életét... Ezt akkor sem kell eltűrnie. Majd talál más értelmet az életének. A sportolókkal úgyis Dunát lehetne rekeszteni. Mi szükség van rájuk? Semmi...
lóf...
nem pletyka...
most nem jut más eszembe... volt egy sorozat a tv-ben a kalocsai női börtönről, de régen
én is úgy tudom h nem pletyka, de ha mást írok, akkor mindjárt letámadnak. na mindegy. egyébként tök érdekes, h a focisták nagy átlagban mekkora homofóbok, aztán már én is a többedikről tudom meg (teljes bizonyossággal, persze csak a magyar élvonalból)
és nők között is működik ez a dominancia-kérdés? azt hittem, ez kifejezetten hímek vetekedése.
nem pletyka...
most nem jut más eszembe... volt egy sorozat a tv-ben a kalocsai női börtönről, de régen
ott volt a "keményebb", jó film
C. Ronaldo... – mégis ez a kivétel, aki erősíti a szabályt
ja hogy a Cristrianoról szóló melegesdi pletykákra gondolsz?
mondjuk én is arra tippelnék, de azért sportcsapatokban "a fiúzást" egész más szemmel nézem (és ez sokszoros tapasztalat, amin egyébként én magam is hanyatt vágtam magam először, de aztán az esetek igazolták ....). Sőt, az is érdekes, hogy mintha minden sportágnál egész más árnyalatban kell nézni a "fiúzást". Hihetetlen, de hát én vallom, hogy az a bizonyos hármas hetero-homo-bi- felosztás nem igazán tükrözi a valóságot, és az élet ennél jóval bonyolultabb.
+ Esetleg tudsz még ilyen filmeket, Kleó? nGYON MEGKÖSZÖNNÉM!
ott volt a "keményebb", jó film
C. Ronaldo... – mégis ez a kivétel, aki erősíti a szabályt
Sylvester Stallone gőszereplésével A bosszú börtönében
na majd megnézem, de ott is kb ez zajlott?
csak dominancia... de vkit egy életre mégiscsak homová tesz, lásd "Chirstina" R.
hMM, DE MOST TÉNYLEG EZT GONDOLOD? mert hát ha ez így van, akkor meg sokkal több melegnek kéne lennie, mint ahány van, pkntosabban az ilyen fiúközösségekben, ahol szinte mindenki átesik hasonló beavatáson, akkor ott elvileg mindenki homová válna. De hát mégis csajoznak ezerrel, és más homo-jelenség nem igen van náluk, sőt mi több, sokszor nagyon homofóbok.
Amúgy ki volt az a Christina ?
Sylvester Stallone gőszereplésével A bosszú börtönében
Az oroszok a hadseregben ezt most úgy oldották meg, hogy öregekt nem engedik az úkoncokkal egy körletbe, és felvettek hívatásosokat inkább akiknek nem érdeke a katonák kínzása, és nem ettől lesznek dominánsak.
Jó, ez nem rossz megoldás, na de gondolod, hogy a hivatásosokban nincs meg a dominancia iránti igény? És hát felmerül egy újabb kérdés ilyen esetben: ha nem zajlik le ez a játék automatikusan, akkor ez más formákban jelentkezni fog sztem, ami lehet, hogy sokkal kegyetlenebb lesz. Nem?
De. Volt is egy film erről...
csak dominancia... de vkit egy életre mégiscsak homová tesz, lásd "Chirstina" R.
Az oroszok a hadseregben ezt most úgy oldották meg, hogy öregekt nem engedik az úkoncokkal egy körletbe, és felvettek hívatásosokat inkább akiknek nem érdeke a katonák kínzása, és nem ettől lesznek dominánsak.
Jó, ez nem rossz megoldás, na de gondolod, hogy a hivatásosokban nincs meg a dominancia iránti igény? És hát felmerül egy újabb kérdés ilyen esetben: ha nem zajlik le ez a játék automatikusan, akkor ez más formákban jelentkezni fog sztem, ami lehet, hogy sokkal kegyetlenebb lesz. Nem?
Na tessék, itt a hír frissen, pont passzol ide.
Tegnap esti hír volt, hogy a Kaposvári Fociakadémia kollégiumában (ugye ezek a fociakadémiák olyanok, hogy saját sulijuk van, bent laknak végig és csak néha mennek haza, csak fiúközösség, mindent az egész napos edzésekhez igazítanak stb stb, 14-18-as korosztály) botrány volt, éppen hasonló ügyben, mint amit nemrég írtam bizonyos beavatásokkal, dominanciával kapcsolatban. Nevezhetjük nyugodtan a hímek közti versengés kifejeződésének, ugyan pont az embernél miért is ne lenne ez meg?
Szóval aki nem hallotta, annak mondanám, hogy tehát 17 évesek be akartak "törni" egy kisebbet (ahogyan ez egyébként teljesen bevett gyakorlat, focistáknál aztán főleg), és ennek jegyében kikötözték valami fáslival a srácot, és egy 17 éves "nagyfiú" hím egyed meg akarta szo...xxxx.
Mit szóltok ehhez? Én mondjuk ezt abszolút nem soorlom a melegséghez, de tudom, hogy a melegek rögtön minden fiús ügyre rá akarják sütni, hogy na lám, bezzeg az is meleg.
Szerintetek hogy van ez?
Na meg enyhén vicces, hogy ez egy elég beett csak éppen tabunak számító gyakorlat a "kicsik" betörésére (egy ennyire zárt fiúközösségben meg főleg), csak most valamiért ezt az egy esetet kikapták prédának és ebből most rendőrségi ügy lett, és szemérem elleni erőszak miatt eljárást indítottak a srác ellen. Hmmm, én magam is elgondolkodok az egész jelenségen, hiszen attól még mert tabu, nagyon is létező dologról van szó, na meg a másik jó kérdés, hogy ha nem törénik meg ez a "betörés", az sokkal rosszabb a "kicsinek", ugyanis soha az életben nem fogadják be a közösségbe. Így meg aztán főleg nem, hogy még a szája is eljárt, és rendőrségi ügy lett belőle.
Kérdéseim, kinek mi a véleménye?
1, mennyire tartjátok ezt elfogadhatónak a dominancia fitogtatása, a hímek közti rangsor megnyilvánulásaképpen?
2, láttok-e ebben meleges jelleget vagy tényleg "csupán" a dominanciáról és betörésről van szó?
3, végül, melyik a jobb eset? ha átesik ezen a srác, aztán fél év múlva már együtt röhögnek az egészen, és befogadják a közöségbe, vagy így ezzel a mostani botránnyal garantáltan elintézte magának, hogy kiutálják onnan, és soha az életben nem lesz része annak a csapatnak (és hát valljuk meg, brutális vagy sem, de ezzel a húzással örökre vége a sportkarrierjének is, pedig aki ennyire komolyan akarta, hogy még bentlakásos fociakadémiára is ment, azért annak ez igen nagy fájdalom, és én arra tippelek, hogy megbánja még, hogy botrányt csinált ebből, hiszen most akkor fociakadémia helyett kezdhet elöről valami tök más területet, tök más sulit, holott erre akarta feltenni az életét. azért ez a legutolsó dolog sztem elgondolkodtató mindenképpen).
4, tényleg rendőrségi ügyet kell csinálni egy ilyenből? na és? megint az eredményt nézzük csak meg, aztán joggal kérdezhetem, hogy ez vajon kinek is jó: a "nagy" esetleg fiatalkorúak börtönébe kerül, de neki is vége a sportkarrierjének (ha csak ki nem mossák a társai), a "kicsi" sorsáról meg már írtam, azaz neki is vége, plusz még évekig járkálhat tanuskodni mindenhova. Most akkor kinek is jó ez?
5, Mivel ennyire összezárt fiúközösségekben ez teljesen bevett gyakorlat, vajon máshol miért nincs ebből soha botrány? Ott tudomásul veszik a "kicsik" és kész? Vagy hogy működik ez? Vagy annyi az egésznek a rejtélye, hogy a közösség összetart keményen, a "kicsi" pedig tudomásul veszi a dominanciát?
Huuhhh, nagyon kíváncsi lennék véleményekre, ki hogy látja, rengeteg a kérdés. És persze nem baj, ha tök másképpen, csak érdekelne! Én már csak ilyen vagyok, baromira érdekelnek a tabuk, pontosabban a tabuk összetörése
(aki azzal jön, h "ilyen nincs és kamu megint", annak kár is írnia, de fáradt vagyok ahhoz, hogy keresgéljek valami netes cikk után, aki viszont hall híreket, az tudja, ennyi)
Az oroszok a hadseregben ezt most úgy oldották meg, hogy öregekt nem engedik az úkoncokkal egy körletbe, és felvettek hívatásosokat inkább akiknek nem érdeke a katonák kínzása, és nem ettől lesznek dominánsak.
szal úgy értem, a két helyzet között lényeges különbséget látok, mert míg egy focicsapatban ez valóban csak a betörés, a dominancia jelképe és utána befogadják, békén hagyják, addig a börtönökben meg folyamatosan megy a homoszex, nem ? tehát ott nem csak egy első "beavatás, betörés" ez sztem.
így van, én is azt látom ebben, na meg sztem ők is azt érzik, hogy ez dominancia-kérdés teljes mértékben
a börtönök más téma viszont, és igazából a mai napig se jövök rá, hogyan lehetséges, hogy csakis a bezárás idejére valaki átmegy homóba, aztán szabadulás után meg visszavált heteróba. Nekem ez felfoghatatlan.
a börtönökben is "beavatnak" (nőiben is), igen, állati dominanciajelkép
az állatok sem mindig csak látszatra... ahogy sikerül
A szexualitás bonyolult lehet emberi és állati, az a normális ha kettő együtt.
A falkában élő állatok is meghágják egymás dominancia jelzés képpen, persze csak látszólag. Aki ilyent tesz az is kívetkőzik emberi mívoltából.
Miért vannak bűntetés végre hajtási intézményeink, és miért volt ilyen hadseregünk amik állatá teszik az embereket, mert az állat nem kérdez vissza. Amúgy a börtön elődje a dologház, ahová szegény emberből boldog-boldogtalant összefogdostak rabszolgamunkára.
Arról ki mit vélekedik, hogy "a nagyok" beavatásképpen megszoxxxx orálisan kielégíttetik magukat "a kicsikkel" (itt "kicsik" alatt nem korban kicsiket kell érteni, hanem újonnan bekerülteket). nem kevés helyen tök bevált gyakorlat, csak persze hatalmas tabu, kész, nincs ilyen és pont! Hallottam ezt már focicsapatból is, na meg olyan srácoktól is akik voltak fiatalkorúak javítóintézetében, és nyáron a strandon megismerkedtünk velük, és semmi homo hajlam nem volt bennük, de ezt mégis úgy kezelték, mint valami szükséges rosszat, amit el kell tűrni és kész. Igazából a nagyok ezzel törik be a "kicsiket" az elmondásuk alapján.
Na erről mi a véleményetek? Homoság vagy macsóság? na mert ők persze a macsóság csúcsának tartják ...
ok bár nem baromság a cölibátus - itt utolsó szó jogán
hááát... olvass Eco'ot...
vagy így, vagy titokban nővel "legfeljebb meggyónjuk" felkiáltással – persze az még a kora középkor, szerzetesi rendek, de több volt a homo, és fiatal(abb) fiúkkal
amúgy az eredeti kereszténységben (lásd koptok) nem volt cölibátus, a középkorban találták ki, h öröklés útján ne osztódjon a vagyon...
téma finito
negyedét kb. és nem feltétlen közösülés volt :S
sok az aszexuális, autószexuális és a sima meleg is köztük, nagyon kevés hetero csak zavar van a nemi téren (például benne van az 1-3% micro pénisz témában).
csak fiatalkorúval tiltotta törvény
(a rom. kat. papok jó részét bezárhatták volna – mert azért nem vagyok elfogult...)
Törvény nem tilotta. És azért elég ismert emberek is megfordultak a Rudasban.
TTT - ebben igazad volt a kúlturáról áterjedt a társadalompolitikára is.
Apám is türt volt mint maszek is, (nem mint meleg, mert hetero volt), és mint szókimondó. Aczél György törzsvásárlója volt és akár egy órát is vitatkoztak, igaz Aczél nem nagyon szeretett valamiért hazajárni csak kártya parti napon. A testőr és sofőre (hónajtokban pisztollyal) ott állt végig a szotyi és a káposzták mellett (már ha az utóbbinak szezonja volt) és alig bírta kivárni, hogy egy jobboldali és és egy kommunista humansita elvpárbajt vív. Érdekes baromság nekem is csak. Az élet hülyeségei. Mert nem mintha egyik is egy lépéset is eltért volna az előző táncrendtől.
(szép képzavar táncrendtől való ellépés)
a Szecskában is volt meleg kabin, de nem legális volt, hanem eltűrt...
A homoszexualitás már a Kádár rendszerben legális volt, a Rudas pénztárban ki is volt írva 18 éves kor felett, és meleg fürdő volt. A tiltó törvényt is hatályon kívül helyeztette néhány meleg "elvtárs".
én a lelki szado-mazót "élvezem"
Nem az érvényességük/elavultságuk miatt időztem ezeket, hanem ezért:
Ezek baloldali ítéletek...
Nos. A létező szocializmusban a megítélés ('84): perverziók:
transzszexualizmus
transzvesztitizmus
exhibicionizmus
pedofília
frottőrizmus
szado-mazochizmus
homoszexualizmus
biszexualizmus
(vannak "vadabbak" is)
[Én kicsit szado-mazo vok...]
Aztán:
"A szerelem két ember dolga, és egy harmadik, egy új élet fakadhat belőle. Ez már társadalmi érdekeket érint, kötelességet jelent a közösséggel szemben" – mondta Lenin.
Ezek baloldali ítéletek...
Hmmm, izgalmas ez nagyon. Meg ez a lista eléggé kevert is, hiszen van ami sokkal inkább biológiai, és van ami lelki (egyes esetekben pszichés zavar) eredetű. Nem?
Itt már nem akarok elmélkedni, csak ide is írok egy saját élményt úgymond élő példának. Van egy 21 éves, amúgy eléggé lányok álma kinézetű srác, és annyira durván mazochista, hogy van egy hetero (elég homofób) fiúja úgymond, vag yminek nevezzem az ilyet, mert szex az nincs köztük, pont arról szól ketőjük kapcsolata, hogy a nagyobb srác alaposan helyben hagyja a mazochista srácot, és az meg iszonyúan élvezi. Néha rájön az őszinteségi lelkizős roham, és párszor már mesélt részleteket, és mit ne mondjak, nagyon brutális, sztem a többség ilyet elképzelni se tudna. Volt amikor hetekig azért nem tudott a konditerembe menni, mert tele volt verési nyomokkal, meg valami pálcával meg ostoral is elverte, és a feneke tiszta véres csík volt, na de amikor ledöbbentem, ő boldogan közölte, hogy pont ezért imádja a srácot, mert ennyire kegyetlen vele, és ha "puhány" lenne, akkor nem is kéne neki. Az már amolyan minimum, hogy szarrá pofozza, de még olyat is mesélt nekem, hogy azt imádja a legjobban, amikor kikötözi terpeszbe és durrr tökön rúgja, de nem kicsit. éskérdeztem, hogy na de nem esik össze meg nem fáj nagyon? Erre meg azt mondja, hogy de összeesik, viszont pont a fájdalmat élvezi, és hogy mennyire megalázó a srác előtt fetrengeni a földön, az meg még úgy is jól megpofozza, amiért "cirkuszol". jujjjj anyám, na azért ez nem semmi, igaz? És megismétlem, hogy egy egyetemista, amúgy tök értelmes, jófej srác, csak hát van neki ez az elég fura hajlama, na de nincs gond, ugyanis bőven talál ehhez magának partnert.
Na ezt azért tényleg nevezném már perverziónak, bár igazából a szexhez nincs is semmi köze. Viszont ő is azt mondta nekem, és ezzel én is teljesen egyetértek, hogy ha mindkettőjüknek élvzetes, nem ártanak vele senkinek, akkor miért is ne ... Háááát, izgalmas dolgok vannak, igaz? ja és mielőtt meggyanúsít valaki, nem én találtam ki, csak a srác nagyon bizalmas és őszinte velem, mert tudja, hogy nem ítélem el emiatt, és így sokszor kiönti a lelkét ... De tényleg felmerül a jogos kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e és hogy kell-e valamit kezdeni ezzel a perverzióval, ha ő éppen ebben találja meg a boldogságát. Annyira lányok bálványa a srác, hogy ezt senki nem hinné el róla még talán akkor se, ha videofelvételt látna erről ...
Kleó! A Ronaldo-fél jelenséghez annyit fűznék hozzá, hogy ő is és más igen ismert élsportoló is nem egyszer került már fiús ügyek gyanújába, csak ugye az élsportban ez egy hatalmas tabutéma. Annyira, hogy kb képtelenségnek is nevezik, hogy netán meleg legyen, aztán meg nézz csak körül, nem egy olyan van (akár a magyarok között is), aki olimpikon volt, világbajnok volt (vagy akár most is az), aztán csak azután kezdtek bizonyos pletykák szárnyra kapni, miután abba hagyta az élsportot. Két olimpiai bajnokunkról is kiderült, hogy az edzőjével él együtt, de ez igazából mind a mai napig tabutéma, holott fű alatt mindenki tudja. Azaz kimondani tilos, de mégis köztudott. Én se akarok neveket mondani.
Arról aztán külön lehetne vitázni, hogy az élsport világában (ill. főleg itt) a "fiúzás" és melegség nem mindig fedi egymást. Nem kevés olyan fiú van (és igen, akár a legmacsóbb focisták körében is), akik élik hetero életüket, barátnő, minden ami kell, ráadasul hatalmas nőfaló hírében állnak, ami igaz is, de az érem másik oldalát már kevesen tudják, hiszen borzalmas nagy tabu, hogy aztán többüknek vannak igen kétes fiús kapcsolatai. Van, amelyik nagy titokban, de olyan is van, akikről nagyjából mindenki tudja, hogy mit művelnek edzés után a tusolóban, és mégse tartják őket melegnek! Mármint a saját csapattársaik se, akik majdhogy nem saját szemükkel tapasztalják a jelenséget (most nem akarom részletezni ...). Úgyhogy érdekes a világ. Mindezt úgy, hogy nem tartaná őket senki emiatt melegnek vagy bisexnek, sőt, máshol nem is fiúznának, náluk ez csakis ilyen módon működik, amolyan alkalom szülte "kalandok". A másik végletet magam se tudom, hova soroljam, amikor szintén éli hetero mindennapjait, barátnővel él együtt stb, ámde a legnagyobb titokban van egy "kissráca", akibe általában sokkal szerelmesebb, mint a saját barátnőjébe. Még tovább megyek: az én saját tapasztalatom, ugyanis nekem személyesen mesélte az egyik olimpikonunk barátnője, hogy ő tud a barátja fiús ügyeiről, de inkább nem feszegeti a témát, szóba se hozza, és elnézi neki ... Na ehhez mit szóltok? Már nem egyszer nekem panaszkodott este, hogy már megint elment a fiújához, és ott hagyta, pedig elvileg el akartak menni valahova együtt este.
Úgyhogy van pár variáció :XD De ezek olyan mélységű témák, hogy külön topic kellene nekik, lehet hogy majd nyitok.
Tomika! Én tényleg igen liberálisnak tartom magam, ismerek is nem kevés meleg srácot, meg olyat is, aki hetero de néha-néha vannak fiús ügyei, és semmi gondom egyikkel se, viszont ezzel az örökbefogadással nem értek egyet. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem pont a felvonulósdi kisebbségből kell kiindulni, ha véleményt akar valaki aq melegekről, csak ezzel meg az a baj, hogy a franc esne bele, hát mégis róluk fogják kialakítani az olyan emberek, akik személyaesen nem ismernek meleget, mert ők a láthatóak, ők a hangsoak, ők a feltűnőek. Úgyhogy ez nagy kár! De ezzel az a gond, hogy nyilván egyetlen világbajnok, lányok bálványa srác se fog kiállni, hogy "héé én meleg vagyok", mert tudja, hogy ezzel annyi is lenne a karrierjéne, de örökre!
Szóval egészen biztos vagyok abban, hogy egy gyereknek sokkal jobb lenne egy meleg párnál is akár, mint intézetben felnőni, de gondolj bele, milyen élete lenne! Szted a társai nem cukkolnák ezzel egész életében? Meg szülői értekezletre elmegy 2 apuka? Valóban vannak országok, ahol ebben nem találnak semmi furát, de nálunk azért ettől messze van a közvélekedés. Az pedig a mai napig is kérdéses, hogy mennyire szükséges egy gyereknek egy anya- és egy apa-minta, de valószínűleg nagyon! Erről ennyi.
Aztán, valóban nem választható dolog, viszont az is igaz, hogy a mai napig sincs 100 %-osan tisztázva a pontos oka, csak mondjuk úgy, van eg yerős irányzat, akik a genetikai meghatározottságot tartják döntőnek, míg mások a szociális hatásokat és pszichoszexuális fejlődést. Hát, jómagam meg nem tudom eldönteni Sztem a kettő valahogy együtt érvényes, és erre jó példa sztem, hogy vannak akik akár egész életükben is elfojtva tartják, és szépen családjuk lesz stb, na persze elég sokszor aztán jön egy pont, amikor kitör az apuka a szerepéből, és ilyenkor jön csapásként a gyerekeknek, a feleségnek, hogy apukának fiúja van, jön a válás, gyerekekkel összevszés és stb. Nehéz ügy ... Ilyenről is tudok, az apuka egyetemi tanár, 2 gyerekkel, aztán 50 éves kora körül "jött rá", hogy ő mégis meleg, csak hát szomorú eredménye lett, mert a felesége azóta masszív alkoholista, a 2 gyereke meg nem beszél vele. Persze mondhatnánk, hogy nem muszáj ezt ilyen tragikumként felfogni, hát fene tudja...
ja és Kleó! Ez a lista sztem ma már tuti nem érvényes. Lehet, h 84-ben éppen az volt, de ma sztem a homszexualitás, biszexualitás nem lehet benne, hiszen azt kivették (és ha jól tudom, pont a 80-as években valamikor). Ennek ellenére tudom én, hogy ma is léteznek pszichiáterek, akik (főleg a szülők pénzére hajtva) vállalnak "átneveléseket", ha a szülő oda viszi a kamasz gyerekét ezzel aproblémával. Ilyenről is tudok egy esetről, de mit is mondjak, szegény srác inkább megzakkant azóta. Járt kb fél évig terápiára meg erős gyógyszereket szedett, aztán állítása szerint tényleg "meggyógyult", de sztem ezt csak a szülei miatt mondja, és a bnője meg inkább álbnő, mert ugyan nagyon titokban, de továbbra is foglalkozik fiúkkal. Na mindegy, csak annyit akartam, hogy engem meglepett ez a lista, és sztem ma nem érvényes.
Zárásnak meg annyi, hogy a pszichiátria aztán pont arról ismert, hogy igyekszik mindent kategorizálni és skatulyákba szorítani, de azért ez a terület jóval színesebb, jóval árnyaltabb! Nem olyan egyszerű dolog, hogy van a 3 kategória, min hetero/homo/bi, és akkor ennyi, hanem rengeteg árnyalata van ennek, na meg azt mindig szeretik lefelejteni, hogy nem csak szexből áll az egész, és az érzelmi oldalát nem igazán nézik a jelenségnek.
Na, könnyebb kilépni, mint nem vagdalkozni, hanem tényekkel vitázni???
Ja, épp egy (közismert) homo politikus házaspárnak van közös gyermeke... szegényke, nem vették föl az oviból elsőbe, mert a testsúlya és a magassága nem érte el a kívánt szintet. Amúgy ránézésre is kár volt erőltetni.
C. Ronaldo focista (a lányok álma) nős, két gyermek apja. Mindkettő lombikbébi, mert ő még ennyire sem tudott nőhöz nyúlni. Ezt kb. el tudom fogadni családnak, de azért kicsit röhejes – nekem.
Nos. A létező szocializmusban a megítélés ('84): perverziók:
transzszexualizmus
transzvesztitizmus
exhibicionizmus
pedofília
frottőrizmus
szado-mazochizmus
homoszexualizmus
biszexualizmus
(vannak "vadabbak" is)
[Én kicsit szado-mazo vok...]
Aztán:
"A szerelem két ember dolga, és egy harmadik, egy új élet fakadhat belőle. Ez már társadalmi érdekeket érint, kötelességet jelent a közösséggel szemben" – mondta Lenin.
Ezek baloldali ítéletek...
az tuti!
Én kiírtanék jó pár embert.
vannak annál kellemetlenebb büntetések )):SSS
És újra: a szexualitás egy skálán mozog, épp középen senki sem áll! De nem az utcára való: sem a homo demonstráció, sem egy hetero pár gyerekcsinálása. Itt megbeszélhetjük.
Ez a hely azért (is) van.
És tudtommal a véleménynyilvánítás szabadsága törvényes.
Amúgy én azt sem engedném, amikor egy nő "magának" szül gyereket. A gyereknek anya (Női) és apa (Férfi) modellre van szüksége a fejlődéshez. (Tán Jung Ősapa-Ősanya modellje nem oly elavult...) Sajnálatos, ha másképp alakul az élete, de ne induljon eleve hendikeppel...
Én kiírtanék jó pár embert.
Rég jártam itt viszzaolvasgattam. van itt kommentelő, aki anélkül, hogy elolvasott volna minden elérhetőt a melegségről, ossza az észt. A legfontosabb amit közölnék vele: nem választahtó dologról van szó. Függtelenül attol hogy ép vagy csonka családbol való e, 5fiutestvérrel együtt focizott-e és csinált mindenféle fius dolgokat, vagy épp katona volt-e az apja stb. Tökmindegy. Ez egy nem választható dolog. Ne is várja el senki hogy legyen olyan hogy ez nincs, mert van. És mivel mindenkinek joga van a boldogsághoz, nyilvánvalóan a melegek-leszbikusok is törekednek arra hogy valakivel boldogok lehessenek. És ha egy kicsit is ismernék milyen emberek lelkileg és emberileg a másság képviselői legnagyobb számban, talán befejeznék azt a baromságot is, hogy nem nevelhetnek gyereket. És nem fogadhatnak örökbe. Pedig igen jo élete lehetne annak a gyermeknek, de nincs esélye rá, marad az intézetben felnőni.
Annyira sötétek és tájékozatlanok az emberek a másság témájában, hogy rettenet fel tudják ba**ni az agyamat. Pláne a szélsőjobbosok akik nem a magas IQ jukrol hiresek. Ugy mentenék meg a világot, hogy kiirtanának mindent ami más mint ők. Közben összemossák ideologiáikat a kersztény- nemzeti maszlaggal.
Ébresztő. Lehet olvasgatni,itt a neten. érdemes.
A liberálisok meg mindenkivel liberálisak, akik egyetértenek velük...
A fene akar kiirtani bárkit is. Az IQ-m meg megnézhető a klinikán Czeizel kutatásában a deviáns fiatalkori viselkedés és az IQ összefüggésében.
Te is úgy ítélsz, h tájékozatlan vagy, eszed, amit a média (az erősen balos nettel együtt) mond. Igen, a nemzetállamokban hiszek – általánosságban, igen, nem vagyok hajlandó letagadni, h vannak rasszok, de pl. utálom a militarizmust és nem akarok kiirtani senkit.
És kikérem magamnak a másik oldaltól a mindenféle ez irányú megbélyegzést!!!
"Adjátok vissza az íreknek Írországot!" (Ezt nagy barátnőm, szecsör sem lépte meg...,sőt), Független Katalóniát! (Habár létezik katalán állam, úgyh csak csatlakozniuk kéne Andorrához...), nekünk meg adjátok vissza a hegyeinket! Ismerjük el a palesztin államot! – Egy föld, egy vallás, egy nyelv, közös történelmi múlt, közös kulturális gyökerek... Ez együtt egy nemzet.
Abban igazuk vala, h "Amerika a világ csendőre akar lenni"; most már mé' nem baj ez? És mi is van az é-amerikai indiánokkal???
Amúgy egyre jobban szeretem az oroszokat. És miért kell nekünk Európa, mikor ázsiai nép vagyunk? (A népvándorlás kora volt az, nem a magyarok vándorlásáé, ugyebár.) Különben az egész világ röhög rajtunk, hogy mindenki a hun szót használja ránk, csak mi tagadjuk, h Atilla (sic!) leszármazottai vagyunk. Én spec. büszke vagyok rá! Egy pici szász, több örmény, kun és rengeteg magyar paraszti-kisnemesi vér follik az ereimben! "Magyar vagyok, magyarnak születtem..."
Rég jártam itt viszzaolvasgattam. van itt kommentelő, aki anélkül, hogy elolvasott volna minden elérhetőt a melegségről, ossza az észt. A legfontosabb amit közölnék vele: nem választahtó dologról van szó. Függtelenül attol hogy ép vagy csonka családbol való e, 5fiutestvérrel együtt focizott-e és csinált mindenféle fius dolgokat, vagy épp katona volt-e az apja stb. Tökmindegy. Ez egy nem választható dolog. Ne is várja el senki hogy legyen olyan hogy ez nincs, mert van. És mivel mindenkinek joga van a boldogsághoz, nyilvánvalóan a melegek-leszbikusok is törekednek arra hogy valakivel boldogok lehessenek. És ha egy kicsit is ismernék milyen emberek lelkileg és emberileg a másság képviselői legnagyobb számban, talán befejeznék azt a baromságot is, hogy nem nevelhetnek gyereket. És nem fogadhatnak örökbe. Pedig igen jo élete lehetne annak a gyermeknek, de nincs esélye rá, marad az intézetben felnőni.
Annyira sötétek és tájékozatlanok az emberek a másság témájában, hogy rettenet fel tudják ba**ni az agyamat. Pláne a szélsőjobbosok akik nem a magas IQ jukrol hiresek. Ugy mentenék meg a világot, hogy kiirtanának mindent ami más mint ők. Közben összemossák ideologiáikat a kersztény- nemzeti maszlaggal.
Ébresztő. Lehet olvasgatni,itt a neten. érdemes.
De mi az a "már" ? Mert korábban mi volt?
Ezek szerint azért más gondod is van, ha ilyet írsz az anyagiakról. Esetleg a pedó léted teljesen ellehetetleníti az életedet vagy más?
Lonely! egy pedofil miert nem lehet boldog?
Gege!