.

Én csak a saját meglátásom írtam, és ha valaminek vége van meg kell tanulni a végére pontot rakni.
Persze a te életed, és ha neked így jó nekem is. Te tudod mekkora áldozatot vagy hozni egy bizonytalan barátságért.

( Bár hozzá teszem én egyik exemmel se tartom a barátságot) 
Mert az szerintem nem normális.

Köszi Smallville!
Na, ez olyan szorongás, ami generalizált, nagyon sokrétű, Tudnám éppen mire fogni, de az nem elég.
Az exemet szeretem még mindig, ma is többször beszéltünk, csak ugye a személyes tali. Már nem volt lassan egy éve...
Na, itt társasház van, boxzsák kizárt, még olyan sem volna, aki felszerelné nekem. Marad a kínai porcelánkészlet a kiserdőben vagy a párnák.
De már jobban vagyok.

Hát elsőnek is tisztázd le mi váltja ki a szorongást? Az Exed látványa? Vagyhogy beszélned kell vele?
Ha igen, akkor ilyen esetbe ne találkozz vele!!!!! Ha neked ez nem tesz jót hanyagold.
Mond ki az érzéseid, közöld egyenesen vele hogy te neked árt ha találkozol vele.

Egy box zsák mondjuk jó volna neked otthonra, régebben én is volt 1 óráig pofoztam a zsákot
Mikor hazafele sétáltam az edzőteremből úgy éreztem magam mint akit begyógyszereztek úgy kiüzte belőlem a feszültséget. Mindenkép ajánlom!
Aztán fel a fejjel jobbulást.

Mérhetetlen düh van bennem. Nem hiszem, hogy erre alkohol, nyugtató stb. lenne jó.
Valahogy ki kell élnem, és persze nem magamat vagy mást szétverni.
Ez a rohadt agitált szorongás.
Úgy volt, hogy ma eljön az exem, aki szintén nincs túl jó passzban, de jegyre sincs pénze, meg főleg nem akarja idehozni a szarságokat. Mondjuk én mondtam neki, hogy nekem nem baj, csak ne versenyezzünk ebben.
Már a piát is utálom.
Sportolni maximum gyors gyaloglás, és minden lépést jól odavágni (aztán jól seggreesni a jégen).
A hétvégén találkoznék valakivel, aki már kijelentette korábban, hogy ő tudatosan nem lesz már sosem szerelmes, havernak meg nem elég vagány (nekem biztos).
Ő sem ír, hogy melyik nap lenne jó. Lehet, hogy megelőzöm, hogy egyik sem. Várni is utálok, akkor is, ha közben amúgy sincs semmi tennivaló.
De akkor hogy lehet ebből a szar börtönből végre kilépni?!?!

Találtam egy függőknek való önsegítő csoportot. Ingyenes, adomány adható.

Megér egy próbát. 

Kiscsillag, ha már Kleó a faszbugot ajánlja, én is. 
Ha van affinitásod, ezer csoport van, ami érdekelhet a keresztszemes hímzéstől a nárcisztikus visszaélésig (ez most csak úgy jött, ne vedd magadra, saját élmény :) ) és akkor ott előfordulhat, hogy írnak is neked, vagy te írsz valakinek. Nekem erre volt jó sok példa, bár személy szerint valamiért nem jön be a netes ismerkedés, egyik nemmel sem, de nem te vagyok ugyebár, ez más tészta.
Ha a személyes oldaladon elárulsz pár publikus, nem intim, de azért érdekes infót magadról (kedvenc idézetek pl. amire az entelektüellek buknak, ha ez számít neked), akkor még könnyebben megy a dolog.
 

Érdekes, én az unatkozást mélydepisen sem ismerem, elfoglal a saját szorongásom/pánikom, ill. a hűje gondolataim. Az másik kategória, ha épp unok vmit csinálni.

Gyere a faszbúgra!

Én most az élmény és társaságkereső állapotban vagyok. Nem csoda, a járvány miatt nyár óta nem volt kimozdulós, találkozós programom.

Az unatkozásról azt vettem észre, hogy ameddig rosszul van az ember, akkor inkább az unalmat választja, részben kudarckerülésből, vagy ilyesmi, de amint egy kissé jobban lesz, keresni kezdi az élményeket, és a kisebb-nagyobb kihívásokat.

Ez is tök logikus, csak akkor ha a körülményekre adott válasz ez, kérdés, ezt mivel változtathatjuk meg azon kívül, hogy "majd elmúlik" és várunk, és akkor valószínűleg még mélyebb lesz a depi meg az unalom, meg a minek élni stb.
A pszichoterápia ugye azért van (nem a gyógyszeres), hogy megváltoztassa a gondolati mintákat. De arra, hogy nem adnak munkát könnyen 50 felé, elég nehéz pl. gondolati mintákat módosítani, ha igazából ez rajtunk kívül álló szociális probléma.
Na, de hát legyél a saját főnököd, ez is egy megoldás. Bár én nem tudom, hogy major depresszióban, ahol az alvás, evés, kimenés is gond, hogy lesz hirtelen lelkes, működő vállalkozás kezdőtőke és társak nélkül.
Na, ezt lehetne ragozni évekig.
Az angol forrást jó lenne elolvasni, de túl hosszú, nincs türelmem. Pedig biztos van benne sok jó dolog.
 

"Csak az nem téved, aki nem dolgozik." Nagyon nem akarok tévedni...

Én az unalomról, unatkozásról olvastam régen egy tanulmányt, hogy lehetséges, hogy az agy védekező mechanizmusa a kudarc és csalódottság ellen (nem csinálni semmit = nincs mit elrontani, nincs mibe belebukni).

https://wmn.hu/wmn-egszsg/54273-eletmento-depresszio--maga-az-eletoszton...

Azért az jó ha vannak dolgok amik fel tudnak dobni, ha csak két három napig is

Hol jobban vagyok, hol nem... A jóllét tart két napig és a depresszió újra leránt. Ha van egy adott szituáció (mint volt ez is) felerősödik, de ez már alapvetően kezd az életem részévé válni. Csak abban reménykedem, hogy előbb jutok el a pszichológussal oda, hogy megtanulom rendesen kezelni, minthogy egy nagyon durva mélyponton felvágjam az ereim.

Ezek szerint jobban vagy? Tok jo, hogy ez segitett!

Nagyon ügyes voltál!

Véget ért a vasárnap és még mindig élek.

Először úgy tűnt, hogy ez nekem nem fog menni, egyszerűbb megint lenyelni mindent, bevenni az extra adag frontint és kidőlni, de a húgommal való veszekedés elkerülésének az érdekében összeszedtem minden bátorságom és kommunikációs készségem és még az este lerendeztem egy telefont, annak érdekében, hogy az elkövetkezendő hét ne szorongással teli legyen. (Na ez egy jó hosszú mondat lett... )

A lényeg, hogy először azt mondtam, jöjjön, aminek jönnie kell. Aztán az mégsem jött, így hát végre kiálltam magamért és nem azt mondtam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell egy kicsit később, hanem, hogy jöjjön, amit én akarok.

És sikerült. Megnyugodtam.

Köszönöm Skizo, a simike valamennyire mindig jót tesz

Én már csak azt mondom: jöjjön, aminek jönnie kell...

Akármi is az, holnap túl leszel rajta!

A mai napom:

- Alszom (a tegnap estétől számítva 17 órát egyhuzamban

- felkelek, eszem egy keveset

- sírok hányásig, majd miután bántottam magam beveszem a gyógyszert

- alszok megint

- felkelek és megint sírok

És asszem... ennyi...

Engem érdekel, és sajnálom, hogy ilyen állapotba kerülsz a vasárnapi valami miatt. Simike.

Tudom, hogy kurvára nem érdekel senkit, de azért kiírom, hogy kibaszottul szarul vagyok. Tegnap este óta szorongok szinte egyhuzamban a vasárnap miatt.... mert lesz valami... de erről inkább most nem beszélnék.

Mindegy is az egész... a zoknidobálás ma elmarad... inkább kiütöm magam valami erős cuccal oszt alszok.

De egy elbaszott lesz ez a hétvége...

Nagyon örülök neki, hogy a férjed jobban van! Én is remélem, hogy minél tovább kitart ez nála, de ha neadjisten mégis visszaesne valamikor, már legalább tudjátok, hogy mit kell csinálni, kihez kell fordulni. Ez mindenképpen pozitívum!

Sziasztok!

Régen írtam a fórumba, pedig sokszor gondoltam rátok, és arra, hogy mennyire megosztanám veletek a történteket, de elég mozgalmas december és január van mögöttünk, no meg nem akartam semmit sem elkiabálni... : ) 

A férjem meggyógyult! Olyan, mint régen, sőt mintha jó irányban változott volna: tudatosabban kezeli a stresszhelyzetet, nagyobb az önbizalma, nyugodtabb. Úgy történt, hogy ugye volt a SOTE kognitív terápiáján, ahol már annyi előrelépés volt, hogy a terápiákon részt tudott venni, és nem feküdt olyan sokat. A 3 hét alatt fokozatosabban jobban lett, dec. 22-én jött ki, mikor hazajött már láttuk, hogy már majdnem a régi énjét látjuk benne, bár kicsit még fáradt volt, beszámolt némi félelemrzetről, bizonytalanságról, de ez is elmúlt, kb a kisfiúnk keresztelője után (dec. 26). Volt két nap az ünnepek alatt, amikor nem tudott kikelni az ágyból,de ennek is vége lett, újévre teljesen rendbe jött! Azt mondta, hogy a bizonytalanságérzet és a tompaság úgy múlt el benne,mintha elvágták volna., az életkedve viszont fokozatosan tért vissza. Január 7-től visszaállt a munkába, teljes munkaidőben, 5-kor kel reggel, mert 06.30-kor kezdődik a munkaidő. A kollégáitól azt hallom, hogy ügyesen, lelkesen dolgozik, visszatért a humorérzéke, és jó együtt dolgozni vele, segítőkész (ilyen volt régen is). Itthon is, amiben tud segít, a kisfiúnkat nagyon szereti, az érzelmei is szépen visszajöttek, amelyeket ki is tud fejezni irányunkba. Az alvása olyan, mint régen, nagyon jól alszik, egyhuzamban 7-8 órát (mondjuk a betegsége alatt sem volt gond az alvásával). 

A SOTE-én ugye bipoláris affektív diagot kapott, az SZTK-ás orvosa szerint nem bipoláris, szerinte személyiségzavara volt (dependens). Sőt, szerinte nem is biztos, hogy a gyógyszerek segítettek neki, mert ugye 8 hónapig az volt, hogy akármilyen gyógyszert alkalmaztak nála, semmi sem hatott (Brintellix, Rexetin, Ripedon, Parnassan, Lítium, Frontin). Sőt a férjem állt le a lítiumról, a ripedonról, volt, hogy nem szedett semmi antipszichot és antidepit 1-2 hétig, de ugyanazok a tünetei voltak, se jobb, se rosszabb nem volt. Minden esetre a SOTE-én a következő gyógyszerezése volt: Rexetin 20 mg, Parnassan 10 mg, Depakine 300mg. Mostanra lecsökkentették a Parnassant 7mg-ra.  Sokszor elfelejti bevenni a bogyóit, de változást nem tapasztalunk. Meg ugye az orvosa sem mer hozzányúlni a gyógyszeréhez, mert nem tudni, hogy Rexetin, vagy a Depakine használt-e neki, egyáltalán használtak-e neki? Ugye, amikor meggyógyult a Rexetint több mint két hónapja szedte már, a Depakint pedig 1 hónapja. Meg a Depakine ugye mániára van inkább, a férjemnek meg depresziós epizódjai voltak, így nem valószínű, hogy az hozta ki ebből... Szóval rejtély az egész. Emellett hetente jár terápiára az SZTK-ás áteréhez, ami szerintem szuper, mert ő azóta látja a férjem, amióta kijött a kórházból (2018 májusa végén), és a Thalassában is ő volt a kezelője, a férjem is szeret hozzá járni. 

Én nagyon boldog vagyok, és hálás a jó Istennek,a családomnak és a barátaimnak, és persze nektek is a rengeteg tapasztalatért! Sokan imádkoztunk érte, próbáltunk hinni a gyógyulásában és őt is ezzel biztattuk. Szerintem a hit nagyon segít, nem muszáj Istenben hinni és vallásosnak lenni, elég csak pozitív gondolatokat "gyártanunk" az elménkben, még ha nehéz is, mert biztosan van ereje! Persze, ott van még azért a félsz részemről, hogy visszatér majd ez a szörnyű állapot nála, de próbálom elhesegetni, mert végülis most tényleg a szüleivel való konfliktus is megoldódott, most nincs olyan góc az életében, ami miatt szorongania kellene. A férjem is azt mondja nekem, hogy szerinte nem jön vissza, mert stabilnak érzi magát, nincs olyan, ami miatt kellemtlenül lenne lelkileg. Amikor a fiúnkat kereszteltük, az úrvacsoravételnél azt az igét mondta nekem a lelkész, hogy "Ne félj, higgy!". Amikor kezdek félni, hogy megismétlődnek a rossz dolgoka a férjemmel, akkor ez a mondat lebeg a szemem előtt és le tudom magam nyugtani vele. 

Létezik olyan, hogy valakinél ez a pszichotikus zavar csak egyszer lép fel élete során, amikor válságba, krízisbe kerül az élete és utána soha többé nem? Remélem igen : )! 

Kedves vagy, hogy ezt mondod.

Igen, ezeket az agyam nekem is tudja, csak ez a feka szemüveg ne lenne.... de el fogom dobni a pics'ba

Szépen lassan rendeződik az életem. Ahogy mindannyiunké, mikor kézbe vesszük.

Sokban kapcsolódott a problémáimhoz, amiket írtál; köszönöm, hogy leírtad.

Én sem úgy látom magam, ahogy kellene, de elfogadtam, hogy mások máshogy látnak engem jó értelemben véve. Látnak bennem olyan pozitív dolgokat, amiket én meg sem értek, de megtanultam elfogadni ezt. Szerintem benned is van egy csomó jó, pozitív, kedves és szép külső / belső tulajdonság, amit te nem veszel észre a szemüvegtől, de mástól azért fogadd el ha mondja.

Bár nem tudom, hogy ez kapcsolódik-e valamiben a problémá(i)dhoz, csak eszembe jutott.

Ma kifakadtam az áternél. Elmondtam neki mindent. A zokogás végén megkérdeztem: nem kaphatok időpontot a pszichológushoz? Szinte egyből rávágta, hogy de. Szerintem, ha nem is mondom neki, ajánlotta volna.

A szorongásos depresszió mellé kaptam még egy diagot + még 1 gyógyszert

Rajtam van a sötét szemüveg, ami miatt nem úgy látom magam, ahogy kéne. A változtatás útjára léptem, de ez egy hosszú út, amin türelmesen kell járnom. Az orvos nem jelentette ki konkrétan, de eléggé érzékeltette, hogy ebben a mélységben kb a gyógyszerek tartanak életben. :/

A kávé és az édesség, csoki segít átvészelni. Sajnos jó gyógyszer nélkül csak várni lehet, mikor enyhül magától, esetleg próbálj meg játszani valamivel, ami könnyű és ad sikerélményt.

Akinek van,hogy kezeli az egyhangúságot,szorongást,rosszkedvet? Nekem megint visszajött,munkám sincs most szóval mélypont

Ez tipikus! Remélem nem esel abba a (hibába)?, amibe annak idején én. A házból is alig mertem kimozdulni, mert féltem hogy elkap az újabb roham.Ha így teszel, csak teret engedsz a betegségnek.Én így tettem, kész rettegés lett az életem.Közeli családtag(húgom), ő vezetés közben kapta el, BP-en ahogy korábban írtam is.Ő másnap autóba ült, és azóta is boldogan vezet akár tömegbe is.Még egy megnyugtatót írnék, persze ez egyedi, de másnál is olvastam: Az első a legrosszabb(pánikroham), ha lesz még, de lehet nem is lesz.A pánikbetegség nagyon elterjedt, pl, van a környezetembe egy volt mafiavezér is, ő is az, és sok emberről hallom.Nálunk is frontint szoktakl rá írni, remélem használni fog neked is.