Tudom, nem vagyok túl aktív, csak most valahogy semmi kedvem semmihez.
Most is ahogy ránéztem a mosatlanokra, olyan undort éreztem annak a gondolatnak a hatására, hogy el kell mosogatnom, hogy nagyon. Pedig a mosogatás az egyetlen amit szívesen megcsinálok. Most meg, ránéztem és úgy éreztem egyszerűen túl kényszerszerű, nem megy, ez már meghaladja a képességeimet. Mint amikor bemész a boltba, meglátsz egy jó cuccot, amit meg akarsz venni nagyon, de muszáj vagy otthagyni. Tudom ez nem olyan, csak hirtelen ez a hasonlat jutott eszembe. De mivel muszáj voltam, így elmosogattam mindent, de közben végig kínként éltem meg (ami lehet hülyeségnek, hisztinek tűnik). Meg az előbb is olyan kényszer jött rám hogy bántsam magam, hogy üssem marjam magam, nagyon nehéz volt visszafojtanom. Na a másik meg az, hogy miért vagyunk megbélyegezve? Ha előtörne ez a kurva border-bipol belőlem ami egész nap emészt, akkor egyből mindenkitől megkapnám, hogy őrült vagyok, egy hisztis picsa, egy elmebeteg. Ha meg magamba tartom, nem mutatok ki semmit, akkor meg lusta trehány vagyok, meg miért nem mutatom ki az érzéseimet…. 🙁
Szerző:
Mi lehetett az oka? Talán, hogy kötelező, kényszerű volt?