Krízis, öngyilkossági szándék esetén itt kaphatunk gyors segítséget

2319 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Online
Csatlakozott: 2016 jan 28

PhilC, Kiscsillag igazatok van, hogy nem kell ordibálni, de egy csomó mindent rámkent a nő, amihez közöm nincs. Mondom, ez egy 10 emeletes ház a gettoban, van itt minden. Pl. délutánonként fúrnak, attól meg én őrülök meg, olyan mintha az agyamba fúrnának. Minket is zavart már a zaj, de én sose mentem át senkihez. Engem lehet fenyegetni, mert gyengének látszom. És miért a gyámüggyel kell rögtön fenyegetőzni? Mi lesz akkor? Elveszik a gyerekeket és idegeneknek adják, az jó lesz nekik? A gyámügynek elvileg az lenne a feladata, hogy a családokat összetartsa, amíg csak lehet. Szarik ez a nő az én gyerekeimre. Dögöljünk meg, csak csöndben. Na mindegy, átviszem ezt a témát a Kocsmába, mert nem ide való.


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Szerintem mielőbb próbálj meg vmilyen szakmai segítséget kérni, ha ott nem kapsz megfelelőt, akkor kezelés/terápia céljéból próbálj hazajönni.

Feltételezem, h azért kiabálsz, hanyagolsz el dolgokat mert nem vagy jól és ezen önerőből nem tudsz változtatni. Jogos ha feljelebt vki gyámügyön ha nem megfelelően bánsz a gyerekekkel, de ezt nem szándékosan teszed és ezzel nem is segítenek mert a problémádat nem oldja meg. 


Offline
Csatlakozott: 2018 júl 26

Sztem semmi sem lesz, csak blöffölt mondott vmit. Ne félj, inkább csak tényleg azon tűnődj, hogy hazagyere-e. vagy hogy el tudd dönteni, hozod e magaddal mindkét gyereket vagy egyiketa  férjednél hagyod, tudom, ezek olyan horderejű döntések, hogy felemésztik az embert. De ha kint ilyen stresszben éled mindennapjaidat, inkább gyere haza.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Jolán, őszintén szólva létezik olyan típusú üvöltözés, aminél már én is kihívnám a gyámügyet a szomszédomra. Biztos vagy benne, hogy az a helyzet megoldása, ha leönzőzöd stb. a szomszédodat, ahelyett, hogy elsajátítanál valamilyen relaxációs technikát?

Ne érts félre, nem elítélni akarlak most: én is sokáig csak üvöltöttem, mikor sarokba szorítva éreztem magamat. Valószínűleg nekem csak azért volt könnyebb felismernem, hogy ez nem a legjobb út, mert úgy nőttem fel, hogy velem is üvöltöttek, és így mindig előttem lebeg a fantomkép, hogy "na, pont ilyen nem akarok lenni". Így van egy viszonyítási pont, amitől elrúghatom magamat, amihez képest lehetek valami más. De hiába próbálok más lenni, ha ez utóbbi sikerül is, azon akkor sem fogok tudni változtatni, hogy szünet nélkül (ezt szó szerint értsd), folyamatosan azt hallom a fejemben, amiket évekkel ezelőtt üvöltöttek nekem. Emlékszem minden egyes szóra, nem tudom kiverni a fejemből, nem tudok túllépni rajta. Olyan, mint egy rádió, amin egy okádék slágert játszanak, amitől már egyszeri hallgatástól is falra mászol, de képtelen vagy kikapcsolni a rádiót, elromlottak rajta a gombok stb., és csak megy és megy tovább. Egy szóval: szar. Biztos, hogy ezt kívánod a gyerekeidnek?

Nem az a megoldás, hogyha kiugrasz az ablakon. Akkor úgy nőnek fel a gyerekeid, hogy azt fogják érezni, hogy "anyu gyűlölt minket, aztán még itt is hagyott". Amíg élsz, van esélyed helyretenni a dolgaid. Van esélyed elsajátítani valamilyen relaxációs technikát, és nyugodtabban szólni a gyerekeidhez. Hidd el, hálásak lesznek érte. És te is az leszel magadnak.


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Jolán kedves egy éve ugyanebbe a helyzetben vagy ( bár csak azért mert egy éve vagyok tag kb) döntened kell az öngyilkosság ha nem sikerül elveszik a gyerekeid ha sikerül elvesztetted őket ők meg anya nélkül nőnek fel..

bele vagy ragadva a helyzetbe így nem tudsz kimászni sem dönteni pedig két utad van lenyeled a békát küzdezs a gyerekeidért és dolgozol vagy hazajösz egyedül kopaszan. Melyik a jobb? Félni nem kell csak végig gondokni a szomszasszonyt meg egye meg a fene


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

J.Anna írta:

PhilC

A helyzet nem sokat változott. Próbáltam alérni a pszichiáterem, de nem válaszolt a megkeresésemre. A gondozó ahova járok, 3 hét utánra adott időpontot, amikor tudja jól, hogy elfogyott a rivotrilom. Lehet, hogy rájuk töröm az ajtót. Ekkora tetűséget soha nem tapasztaltam még. 

Sztem menj oda és személyesen kérd, h adjanak receptet mert nincs mit szedned. Ha nem abúzálás miatt fogyott el idő előtt, adniuk kell.

Ha ott nem adnak, menj házidokihoz és mondd el neki, hogy nincs gyszered mert nem adnak időben a gondozóban.


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Jolán!

Sajnos erre nem tudok okosat mondani. 


Online
Csatlakozott: 2016 jan 28

Krízis van! (most ide írok, nem a kocsmába, mert azt nem találtam hirtelen, de muszáj valakivel beszélnem!!!)

Ma összevesztem egy önző, lelketlen szomszédasszonnyal, aki megfenyegetett, hogy feljelent a gyámügynél, mert folyton kiabálok. Ma reggel valóban kiabáltam, de nem a gyerekekkel, inkább a helyzet sokkolt: mindkét gyerek beteg, bepisilt, bekakilt, én meg most így nem tudok se pszichológushoz menni, se dolgozni, nehezen kezelem ezeket a helyzeteket. De itt annyi zaj van, ez egy 10 emeletes ház a francia gettóban, valamit folyton fúrnak, délután nem tudunk pihenni, este sokszor van buli, mások is kiabálnak. Csak engem talált meg ez a szemét, mert én gyengébbnek tűnök a többinél. És minden zajt a nyakamba varrt: hogy én ordítoztam hajnali egykor is, stb. Most nem tudom mi lesz. Két évig cseszegetett minket a gyámügy. A férjem folyton dolgozik. Egyedül vagyok, nem tudom, kitől kérjek segítséget. Nem bírom a streszt, hogy majd megint rettegnem kell mindenkitől, mert feljelent a gyámügynél. Haza akarok jönni Magyarországra! Vagy ki akarok ugrani az ablakon. De persze ezt nem teszem meg, csak olyan nagyon egyedül vagyok... olyan reménytelen minden. Ott kéne hagynom a munkámat, mert nem megy, de a férjem nem igazán támogat anyagilag (attól függ, milyen kedve van). Nem látja a helyzet súlyosságát. Apám beteg, leokémiás, haza kéne jönnöm azért is, hogy vele legyek. A gyerekeimnek már megkértem a magyar állampolgárságot. Az egész értelmetlen így. Miért vagyok még itt? Mert nem merek hazamenni. Mert a férjem nem akar, és nélküle a gyerekeket sem vihetem. Vagy hagyjam itt a gyerekeket? Miért ilyen önzőek az emberek? Becsönget, de nem azzal kezdi, hogy mi a baj, hogy segíthet-e, hanem rögtön fenyeget. Elküldtem a francba, de ez csak olaj a tűzre. Én nem fogok bocsánatot kérni ettől azönző dögtől! Mi lesz most?


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

PhilC

A helyzet nem sokat változott. Próbáltam alérni a pszichiáterem, de nem válaszolt a megkeresésemre. A gondozó ahova járok, 3 hét utánra adott időpontot, amikor tudja jól, hogy elfogyott a rivotrilom. Lehet, hogy rájuk töröm az ajtót. Ekkora tetűséget soha nem tapasztaltam még. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Szuper. yes

Anna, most hogy érzed magad?


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

PhilC írta:

J.Anna írta:

Egyszerre válaszolok mindkettőtőknek, ha nem baj. 

Nos... Igen. Ugyan olyan tünetek jöttek elő, mintha semmilyen leszokás nem lett volna. Beszéltem egy másik oldalról egy rivó függő sráccal, ő 15 hónapig volt tünetmentes, és utána ugyan úgy elvonás, mint az elején. Rohadt egy cucc ez...

A csoportokon folyton szorongtam és feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fenét keresek én itt?! 

Nem mindenkinek jó a csoport.

Rivo problémával, lehet, kifejezetten addiktológushoz kellene fordulni. Többiek, valaki tud TB-s lehetőséget addiktológusra?

Tudok. Ott orvos és lógus is van. Bővebben priviben.


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

32 éves vagyok, de ez szerencsére egyáltalán nem látszik rajtam. Talán azért is ragaszkodok a külsőm illúziójához. Baromi jó színész lettem ennyi év után. Mindenkire mosolygok, aztán jön az összeomlás. 

A Nap kört már próbáltam. Lehet, hogy újra belevágok, ha túlélem önmagam. 

2 évig volt egy társam, de nagyon csúnya vége lett. Azóta egyedül élek inkább. Amolyan védekezésből. 

Mi volt az utolsó csepp? Nem is tudom... Az elvonás. A magány. A totális beszűkülés. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

J.Anna írta:

Egyszerre válaszolok mindkettőtőknek, ha nem baj. 

Nos... Igen. Ugyan olyan tünetek jöttek elő, mintha semmilyen leszokás nem lett volna. Beszéltem egy másik oldalról egy rivó függő sráccal, ő 15 hónapig volt tünetmentes, és utána ugyan úgy elvonás, mint az elején. Rohadt egy cucc ez...

A csoportokon folyton szorongtam és feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fenét keresek én itt?! 

Nem mindenkinek jó a csoport.

Rivo problémával, lehet, kifejezetten addiktológushoz kellene fordulni. Többiek, valaki tud TB-s lehetőséget addiktológusra?


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

Egyszerre válaszolok mindkettőtőknek, ha nem baj. 

Nos... Igen. Ugyan olyan tünetek jöttek elő, mintha semmilyen leszokás nem lett volna. Beszéltem egy másik oldalról egy rivó függő sráccal, ő 15 hónapig volt tünetmentes, és utána ugyan úgy elvonás, mint az elején. Rohadt egy cucc ez...

A csoportokon folyton szorongtam és feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fenét keresek én itt?! 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Írtad egyébként, hogy régen voltál már búratag. Aztán egy ideig nem voltál fenn, de egyébként egyedül élsz. Az elmúlt években végig egyedül éltél? Kivel kommunikáltál? (Tudsz egyébként dolgozni?)

Változott most valami a körülményeidben, ami annyira felzaklatott, hogy ebbe a topikba írj? Úgy értem, értem, hogy mindaz, amit felsoroltál, önmagában is elég ahhoz, hogy valaki szuicid legyen, de ez általában úgy szokott kinézni, hogy az ember próbál tűrni és tűrni, aztán belecsöppen az a bizonyos utolsó csepp is a pohárba... megkérdezhetem, mi volt az utolsó csepp?


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Megkérdezhetem, hogy hány éves vagy? Ha túl indiszkrét a kérdés, nem kell válaszolnod, vagy elég nagyjából belőnöd a korosztályt.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Bordereknek mindfulness is jó lehet. Ilyenen voltál?

Napkör Alapítvány, VIKOTE - ezek olyan helyek, ahol részben támogatott a terápia. Tehát kb. 3-4 e Ft/alkalom, ha meg tudod oldani, hogy pl. csak kéthetente menj, akk max 8 e Ft egy hónapban. Persze, nem azért mondom, hogy a pénztárcádban turkáljak, vagy ilyesmi, de havi 8 e Ft sokkal jobb, mint meghalni.

Bordereknél sématerápiában, dialektikus viselkedésterápiában nagyon kecsegtető a gyógyulási arány.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

J.Anna írta:

Voltam 10 éve tündérhegyen. Jártam utána rajz és beszélgetős csoportokba. 

Sématerápián voltál-e? Merthogy a jelenlegi szakirodalom szerint szem.zavarra az az egyik legjobb. Vagy dialektikus viselkedésterápia. Ilyenen voltál?

A többi csak arra jó, hogy jól megkapirgálják a border lefojtásait, aztán még begyűjtsél egy egyéb, szorongásból eredő zavart (pl. agorafóbia).


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

A csoportokon hogy érezted magad?


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

J.Anna írta:

Szívesen keresnék egy másikat, de sajnos már az összes TB támogatott orvost 'elfogyasztottam'. Magánra meg nincs pénzem. 

Ha nem veszem be a rivót akkor elkezdek remegni, nyáladzani, koordinációs zavaraim lesznek, hányingerem van, egy falat nem megy le a torkomon, csontfájdalmaim vannak. 

Amikor próbáltam csökkenteni, akkor egy ideig (1-2 hónap) el is tudtam hagyni, de egyszer csak visszaütött és ott tartottam mint az elején. Nem egy sorstársam nyilatkozatát olvastam hasonló tünetekkel. 

"ott tartottam, mint az elején" = újra kezdődött a remegés és társai?

És pl. a border diagot adó régi orvoshoz nem tudsz visszamenni? Az eddig általad írtak alapján ő tűnik a legértelmesebbnek.


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

Voltam 10 éve tündérhegyen. Jártam utána rajz és beszélgetős csoportokba. 


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

Szívesen keresnék egy másikat, de sajnos már az összes TB támogatott orvost 'elfogyasztottam'. Magánra meg nincs pénzem. 

Ha nem veszem be a rivót akkor elkezdek remegni, nyáladzani, koordinációs zavaraim lesznek, hányingerem van, egy falat nem megy le a torkomon, csontfájdalmaim vannak. 

Amikor próbáltam csökkenteni, akkor egy ideig (1-2 hónap) el is tudtam hagyni, de egyszer csak visszaütött és ott tartottam mint az elején. Nem egy sorstársam nyilatkozatát olvastam hasonló tünetekkel. 


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Valamilyen nem gyógyszeres terápián részt vettél?


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

J.Anna írta:

Próbáltam. Lassan/gyorsan de sajnos nem sikerült sose letennem. :( 

Segíts értelmezni, a "nem sikerült" pontosan mit jelent? Milyen tüneteket, érzéseket, gondolatokat produkáltál, mikor megpróbáltad letenni?


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

J.Anna írta:

PhilC: Igen. Antipszichotikumot szedtem, mellé pedig epilepsziásoknak való cuccot + tömérdek rivotril, amit a mai napig nem tudok elhagyni (egyetlen mentsvátram).  Valljuk be: függő vagyok!

Hébe-hóba felkeresem a pszichiáterem a rivotril miatt. Amúgy meg mindig mással akar tömni. Most épp a parnassan volt terítéken. Az amúgy vékony/magas testalkatom eléggé megsínylette ezeket a szereket. Tudom...híúság, de nem akarom még vagy 40 kg-t hízni, most hogy kezdek normalizálódni. Az egyetlen dolog a külsőm ami mögé bújhatok. 

Úgy látszik, tényleg csak a tankönyvekben létezik a felismerés, hogy bordert nem szabad gyógyszerekkel agyontömni, mert hamarabb hozzászokik, mint a többiek...

Én a helyedben keresnék egy olyan orvost, aki kevésbé gyógyszerpárti, és esetleg segíteni is hajlandó abban, hogy szakszerűen lejöjj ezekről a szerekről.


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

Próbáltam. Lassan/gyorsan de sajnos nem sikerült sose letennem. :( 


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Fokozatosan szépen nem próbálod meg elhagyni a rivot?


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

PhilC: Igen. Antipszichotikumot szedtem, mellé pedig epilepsziásoknak való cuccot + tömérdek rivotril, amit a mai napig nem tudok elhagyni (egyetlen mentsvátram).  Valljuk be: függő vagyok!

Hébe-hóba felkeresem a pszichiáterem a rivotril miatt. Amúgy meg mindig mással akar tömni. Most épp a parnassan volt terítéken. Az amúgy vékony/magas testalkatom eléggé megsínylette ezeket a szereket. Tudom...híúság, de nem akarom még vagy 40 kg-t hízni, most hogy kezdek normalizálódni. Az egyetlen dolog a külsőm ami mögé bújhatok. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Artifical Skizo írta:

Egy endokrinológiai vizsgálatot jó lenne szerintem csináltatnod, ha az eddigi gyógyszerek nem használtka, lehet, hogy "csak" pajzsmirigy probléma. Az is képes ilyen durva tünetekre, a hormonális rendszer szétbarmolásával.

Konkrétan minden egyes "pszichés" betegség esetén ilyen kivizsgálásokkal kellene kezdeni. Nagyon gáz, hogy mégsem ezzel kezdik.

Ha majd kérsz egy beutalót az endokrinológushoz, a háziorvost kérd meg arra is, csináljatok egy általános ásványi anyagos labort, van-e elég vas, magnézium stb.


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

A pajzsmirigy vizsgálaton már túl vagyok. Normálisak az értékeim. 12 év alatt sok mindenen átmentem már sajnos. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

J.Anna írta:

Artifical Skizo: igen, egyedül élek. Elég nehéz elviselni hosszú távon. Nincs ember, aki kibirná mellettem. Vannak ismerőseim, de én ilyen magányos szenvedő vagyok. Utálom rajtuk látni a megvetést... Bezárkózok, és végle levehetem az álarcom. 

A tüneteim elég szélsőségesek: mély lehangoltság, önutálat, üresség, önbántalmazás, sírógörcsök, -nem tudok felkelni- efekt, nyomottság, fejfájás, hasfájás. Szóval széles a paletta... Fel se tudnék mindent sorolni. A legerősebb a halálvágy. Minden egyes napom meghatározó eleme. 

Nekem ez így inkább borderline, pszichoszomatikus tünetekkel "fűszerezve", semmint skizofrénia és társai. Jól értettem a soraidból, hogy addig volt csak a hallucináció, amíg xy gyógyszereket szedtél? Ha igen, akkor lehetett akár mellékhatás is.

Egyébként diagolásnál valahogy nagy az átjárás border és skizo között, egyre több embertől hallom, hogy először bordert kapott, aztán skizót. Szerintem koncentráljunk arra, amit te helytállónak érzel magadra nézve.

Jelenleg, jól értem/gondolom, hogy nem jársz senkihez, és gyógyszert sem szedsz?


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Egy endokrinológiai vizsgálatot jó lenne szerintem csináltatnod, ha az eddigi gyógyszerek nem használtka, lehet, hogy "csak" pajzsmirigy probléma. Az is képes ilyen durva tünetekre, a hormonális rendszer szétbarmolásával.


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

Artifical Skizo: igen, egyedül élek. Elég nehéz elviselni hosszú távon. Nincs ember, aki kibirná mellettem. Vannak ismerőseim, de én ilyen magányos szenvedő vagyok. Utálom rajtuk látni a megvetést... Bezárkózok, és végle levehetem az álarcom. 

A tüneteim elég szélsőségesek: mély lehangoltság, önutálat, üresség, önbántalmazás, sírógörcsök, -nem tudok felkelni- efekt, nyomottság, fejfájás, hasfájás. Szóval széles a paletta... Fel se tudnék mindent sorolni. A legerősebb a halálvágy. Minden egyes napom meghatározó eleme. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

(Inkább úgy mondanám, hogy pancser jellegűek.)


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Egyedül élsz? Vagy ha nem, akkor van olyan ismerős, rokon, aki a jelenlétével megnyugtat, azzal hogy meghallgat Téged, esetleg hozzábújsz?

Az orvosok jelenleg (szerintem) rulett jellegűek, ha szerencséd van, akkor eltalálja a diagnózist és a gyógyszereket. Ha nem, akkor kell megint pörgetni egyet.

Mik a tüneteid?


Offline
Csatlakozott: 2018 nov 8

Sziasztok!

Régi-új bútordarab vagyok itt. Nem is tudom, hogy miért töröltem magam annó. A lényeg, hogy bajban vagyok. Most tényleg! 12 éve küzdök, akarok, megyek, intézek, de semmi változás... Jó pár hete elfogyott végleg az élni akarásom. Rengeteg és mégtöbb gyógyszert halmoztam fel az évek alatt. És hogy mi van a diagnózisokkal? Vegyük csak sorra: 1:pánikbetegség, 2:kevert szorongásos depresszió, 3:borderline szindróma, 4:szociális fóbia, 5:nem meghatározott bipoláris affektív zavar, 6:paranoid skizofrénia... És akkor most el kéne dönteni a kedves orvos kartácsok közül kinek van igaza?  A probléma csak az, hogy egy szavukat se hiszem már el. A legutolsó pszichiáterem 2x jutatott kórházba mérgezésekkel. Idén áprilisban feladtam a gyógyszereket, mert létezni nem tudtam a hallucinációktól. Azóta meg elnyelt a mélység... Máson se forog az agyam, csak annak hogy itt a vége... Hogy a fenébe kaphatnám vissza önmagam? Ha van egyáltalán még olyanom, hogy személyiség... 3 év kemény gyógyszerezés alatt elvettek tőlem mindent, ami 'én' voltam. Meghalnék... de mi a biztosíték, hogy ott jobb lesz? 


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Ezt a topikot az akut krízisben lévőknek tartjuk fenn illetve az erre adott válaszoknak.

Akinek nincs épp suicid késztetése (azaz MOST épp nem kèszül öngyilkosságra), azt arra kérem, hogy másik topikban vagy blogban írjon a problémájáról. 

Ez a topik azt a célt szolgálja, hogy könnyen észrevegyük azok írását, akik krizisben vannak, ne kallódjon el a hsz-ük valamelyik topikban. Ha ezt a topikot más problémák megtárgyalására használjuk, nehezebb észrevenni azt, aki öngyilkosságra készül.

 


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Gyszert írt fel a pszichiáter? Pesten lax? Itt vannak olcsó terápiás lehetőségek ill önsegítő csoportok. 

Krízis esetén a 116-123-as számot hívhatod.


MD
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 6

Sziasztok!

Azt hiszem “új” vagyok itt, azért írok, mert már nem tudom mit tehetnék, belefáradtam az egész élet nevezetű dologba. 

Azt hiszem mindig is különc voltam, (huszonéves vagyok) de nagyjából 4 éve van ez a földi pokol, “egyszer fenn, egyszer lenn” helyzet iszonyatos érzelmi kitörésekkel, szinte szűnni nem akaró ürességérzettel, sírógörcsökkel, fej-és gyomorfájásokkal, szinte fizikálisan fáj a létezés, itthon is sokszor mondják, hogy kibírhatatlan vagyok, egy hisztis p*csa. Egyetemen vagyok 3. szemeszteren, az első félév meglett 3,(valamennyi) átlaggal. (valami csoda folytán) Ez is iszonyat volt, többször kötöttem a nyakam köré valamit, kezdve kendőtől övig, aztán fel a székre és a lépcsőnk alatti fémszerkezetre felerősítettem, és kb ennyi. Nem mertem megtenni, helyette sírtam egy sort, és nyomorultul lemásztam a székről, felfogva, hogy gyáva vagyok még ehhez.

A következő félévben viszont valami elpattant teljesen, és egy tárgyam lett meg, alig tudtam bejárni, nem is az emberiszony, inkább az a fejfájas, az, hogy ki tudja, mikor tör rám ez a kínzó érzés, mintha belül szét akarnának feszíteni, alig tudok figyelni, mintha nem is az lenne a valóság. 

Nem vagyok egy önkínzó fajta, de a napokban annyira passzív aggresszív voltam itthon, és a családom is velem, hogy (3-4 év után - eddig összesen háromszor, most már negyedszer) az első kezembe akadó alkalmas tárggyal (ami egy rohadék szemöldökcsipesz volt) a csuklóm belső részén felszakítottam a bőrt, de még ez se segített, cserébe kvára fáj most. 

Múlt héten már annyira úgy éreztem, hogy fáj a létezésem, hogy jobb pillanatomban eldöntöttem, el kell mennem egy lelki szakihoz. 

Háziorvos->Pszichiáter

Diagnózis: 

- egyéb bipoláris aff. zavar (bipol affectivitas, anxietas, olykor insomnia, suic intentiok) 

- bulimia nervosa (mert hogy ugye az is van, bár megkaptam, hogy nem biztos, az önhánytatásnak is már rengetek vállfaj van)

“Pszichoterapeuta felkeresése!”

Na és innentől éreztem, hogy végem: 

“A pszichológusunk elmegy két héten belül, új még nincs. Keressen egyet a neten.”

???

Felhívtam a diabetológusom, (gyűjtőgetem a rendellenességeket) aki javasolta másodkörben a lelki dokit, és ráerősített, hogy ideje volt felkeresnem valakit.

Iszonyatosan kivagyok, nem tudom hogyan tovább. Annyit mondott, hogy háromnapi hideg élelemmel és inzulinnal menjek a háziorvoshoz, mondjam el mi tőrtént, és mondja meg, miként tovább, mert ez így tarthatatlan, odaírja a pszichiáter, hogy szuicid, erre elküld onnan... Álljak a talpamra. Rámhívhatta volna a mentőt, de az egy életre nyomot hagy a múltamban, nem akarja tönkretenni a jövőm. 

Bár jelenleg nem látok jövőt, csak egy sírkövet, már, ha megtisztelnek azzal.

Sajnos nehezen fejezem ki magam szavakban, a pszicho dokinak szerintem a felét se tudtam elmondani annak, amit akartam, helyette nagyon jól megjátszom profin a “normálisat”, bár kinek mi az...

Szerintetek mit tehetek? Mit mondjak, higy csináljam, kihez menjek? Csóringer embereknek, akik szétestek ennyire nem jár semmi? Minek szenvedek akkor még?

Bocsánat, ha szétszórtan fogalmaztam, nem tudom már, kihez menjek, kinek írjak, kihez forduljak...


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Az a baj, hogy szoc. fóbnál ez nem ilyen egyszerű. Évekig jártam dolgozni, előtte suliba, de csak az utóbbi 1 évben enyhült. Tehát a gyakorlás (azaz társas helyzetben levés) nem minden esetben visz előre. Ráaadásul kellemetlen élmények is értek, nem mindenhol volt elfogadó a társaság. Ezek visszahúztak.

Szerintem ezt egy másik topikban kellene folytatni. Ezt hagyjuk meg a krízisben lévőknek.


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Áh, értem.

Ez afféle túlzott lámpaláz lehet? Csak okoskodok, de nincs hasonló problémákkal rendelkezőknek ilyen színjátszó csoport szerűség? Én a fóbiákkal való fokozatos szembemenést tartom célravezetőnek, amikor az arachnofóbiás kezébe először játék pókot adnak, majd amikor már jól bírja akkor valódi madárpókot tesznek az ölébe átlászó dobozban, végül pedig ráteszik az állatot.


Offline
Csatlakozott: 2015 már 16

Mi a bajom az emberekkel? Smile Nem kifejezetten élezném ki a dolgot a tömegre. A figyelem az, ami egy szocfóbost zavar. Hogy mit gondolnak róla, ítélkeznek rajta, rosszindulatúan állnak hozzá, stb. Emberek figyelme közben bekapcsol egy beteges megfelelési kényszer, aminek nyilván nem lehet eleget tenni és ezt mérhetetlen módon túlreagálja, pánikba esik és mindenáron menekülni akar a helyzetből. Szóval nem a tömeg. Én magam is hamarabb szálnék fel egy tömött metróra, ahol a kutyát nem érdeklem, mint hogy kiálljak csupán 3 ember elé beszélni valamiről. Tisztában vagyok vele, hogy ez irreális félelem, mert mi bajom lehet ebből? De  épp ez a dolog lényege, hogy nem tudjuk kikapcsolni. És ez a pánik lebénít, ellehetetlenít.
Én is feszegettem a határokat, mai napig ezt teszem. Minden oldalról próbáltam már formálni a felfogásomat. Hogy ki érdekel a többi ember? Próbáltam BadAss hozzáállást felvenni. Tudatosítani, hogy még ha kínos szituban is kerülök, ugyan mi bajom lesz tőle? De... 0 eredmény.


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Mi a bajod az emberekkel? Ezt kellene valahogy megtalálni és kiütni.

Nekem nagyon sokat segített anno, hogy erőt vettem magamon, és olyan helyekre mentem barátnővel, hogy balaton sound, sziget, romkocsmák este amikor tömeg van. Azokhoz képest egy munkahely vagy tömött busz - villamos - metró (nekem ez utóbbiak okoztak nagy stresszt) már alig tünnek fel.


Offline
Csatlakozott: 2015 már 16

Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek  a hozzászólásokat. 
Szóval a szocfób által generált depressziót sikerült korábban legyőznöm, erre nagyképűen büszke is vagyok, hogy egyedül másztam ki belőle, némiképp terelgetve a felfogásomat. Őrülten nehéz volt, gyakran estem vissza a "kényelmesebb" siránkozásba, de ezt az utat elkezdeni volt nehéz, aztán magam is beláttam, hogy így a jó. Hülyén hangozhat, de én szeretnék szeretni élni.
Az írtakból sokra gondoltam már, például az otthon végezhető munka, rengeteget keresgéltem, de csak a kétes eredetű hirdetések hada került elém (fizess be 1000 Ftot, blabla). A programozást is részben azért kezdtem el, hiszen azt egy képzettebb szakember otthonról is végezheti, ezzel akartam berendezkedni az állapotomhoz passzoló életre. Próbáltam tudatosan és megalkuvón hozzáállni.
Most leginkább az keserít el, hogy ez az út tényleg hosszú és nehéz volt és naívan azt reméltem valami elfogadható állapot áll be, amit hosszú távon képes vagyok tartani, de a küzdelmet kellene folytatnom továbbra is. És bármilyen drámai, fáradt vagyok már.
Nem akarok OFFolni, mert az én témám inkább a szocfób, aminek talán másik topicban a helye, de igazából az ebből fakadó pánik sodort ide, kétségbeesés, hogy ennek az életnek ilyen formában mi értelme. Főképp az a gondom, hogy az elvárások zörögnek a fejem felett, pénzt, élni kell valamiből, de ez munkát igényel, az pedig emberekkel jár, számomra pedig félelemmel. És folyamatosan belekényszerítve a félelembe, szüntelen... ilyenkor jönnek rám ezek a gondolatok, ami már nem OFF, hogy menekülni akarok ebből a világból, mert nem bírom.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 23

Szia!

Ha programozónak tanulsz/tanultál, jo eséllyel találni fogsz olyan helyet ahol jól érzed magad. Sajnos a legtöbb ilyen szakember/egyetemista bunkó, nagyképű gyökér, ez hosszú távú tapasztalat, de talalni kivételes munkaközeget.

A tobbihez nincs kompetenciám hozzászólni, csak a tapasztalataimat irtam le a szakmáról.

Sok sikert, probalj kitartani, meglesz az eredménye!


Offline
Csatlakozott: 2016 már 14

hogy a szociális fóbiával mit lehet kezdeni azt nem tudom, viszont a munka dolgot nem érdemes feladni, főleg, hogy láthatólag elég agilis vagy és céltudatos. próbálj meg célzottan olyan munkát keresni amit egyedül is tudsz végezni. nem csak a szocfóbosokat készíti ki a sokszor embertelen munkahelyi közeg (hanem sok más ismerősöm mellett például engem is). egyáltalán nem lehetetlen ilyen állásokat találni, bár kétségtelenül nem is könnyű. egy megfelelő álláson nagyon sok múlik egy pszichés problémákkal küzdő ember életében. ne add fel!


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Gw!

Kognitív viselkedésterápia? (egyéni)


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 28

szia Smile otthonról végezhető munka?


Offline
Csatlakozott: 2015 már 16

Sziasztok!
Belekezdek, adok még egy esélyt magamnak. A legfontosabb, amit rólam tudni kell, hogy szociális fóbiás vagyok. Egy emberekkel teli világban ez elég nagy gátat szab számomra. Oka a gyerekkor, elnyomás, stb, ebben tucat vagyok. Suli után nekikezdtem dolgozni, 3 évig bírtam, nem edzett meg, összetörtem tőle, olyannyira, hogy 2013-ban mély depresszióm alakult ki öngyilkossági hajlammal és kísérlettel tarkítva. Nem sikerült. Akkor felemeltem a fejem és úgy döntöttem nem adom fel. Orvosokhoz jártam, különböző kezelések, bentlakásos pszichoterápia, pszichológus, stb, eredmény semmi. Mindenhol azt kaptam, hogy ezt nekem kell megoldani, ők csak utat mutathatnak (legfőképpen a kognitív dolgok). Ezzel semmire nem mentem. Egy részét tudtam használni, el is hittem, de nem volt elég ahhoz, hogy boldoguljak. Az orvosokról 2 év után lemondtam, nem jártam többé. Még itt sem adtam fel. A munka mumusa végig ott lebegett a fejem felett, a szüleim nem tudtam támogatni, nincs vagyonom, ami megengedné a munka mellőzését és a folyamatos otthonülés amúgy sem vonzó számomra, én dolgozni AKARTAM. Átálltam a fokozatosságra. Addig folyamatosan gyári munkákat vállaltam, de nem tudtam abban a közegben érvényesülni. Nem degradálom az ott dolgozókat, de nem tudtam jól érezni magam a vehemenciájuk miatt. Akkor eldöntöttem, hogy komolyabb, kulturáltabb munkára van szükségem, de ehhez le is kell tenni valamit az asztalra. Beiratkoztam egyetemre, levelezős szakra (nappali esélytelen). Ez ment és megy is, 3ik évemet taposom programozó tanoncként, szép eredményekkel. Kulturált közegbe kerültem, már nem csak elviseltem, hanem szerettem menni előadásokra. 
2013 óta voltak munkahelyi próbálkozásaim, de valahogy mindig sikerüt olyan szélsőséges helyekre kerülnöm, ami nagyon irritálta a fóbiámat és eljöttem. Most 5 év után azt éreztem, hogy összeszedtem magam és az egyetem segítségével sikerült egy komolyabb állást szereznem. De a régi átkom nem múlt el, megint egy szélsőséges esetet sikerült kifognom, elviselhetetlen, vadbarom munkatársakkal, akiket az egészségesek sem tudnak elviselni, nemhogy én. Egyik kolléganőm elárulta, hogy nyugtatóval jár dolgozni, mert nem bírja elviselni. Nos nálam ez hatványozottan kifejti a hatását, olyannyira, hogy kezdem feladni. Nem látom már értelmét ennek. Szociális fóbiával nem.
Én tényleg megpróbáltam. Tettem érte. Nem sajnáltattam magam otthon, orvoshoz mentem, majd magamat próbáltam összerakni, egyetemre mentem, állásinterjú kísérletek..., de egyszerűen nincs meg a gyümölcse. Elfáradtam.
Kiemelném, hogy én szeretnék élni. Nem az a célom, hogy felhívjam a figyelmet magamra. Én tanácsot szeretnék. Konkrét tanácsot. Ez a pofára esésem megint kihozta belőlem a szuicid gondolatok tombolását és megőrülök. Nem részleteztem, de túl sok munkám volt abban, hogy újra nekimenjek a normális emberi életnek, de mind hiába és ez most nagyon betalált.
Mit lehetne tenni? Hipnózis? Milyen módszerek léteznek, amivel ezt a magas fokú szociális szorongást mérsékelni lehet? Nem akarok meghalni, de csak ez tombol a fejemben mindig, hogy nincs más út már, mindet elkezdtem, mindet megpróbáltam. Pedig nem adtam fel könnyen. Minden problémámmal szembe mentem, megküzdöttem velük. Ezzel nem megy. Én így nem tudok élni.
(bocsi a terjedelemért)


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 14

Köszönöm szépen :( 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen