Szomorkodó hely

1321 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Sweet Harmony írta:

Annyira szomorú vagyok... :'(

 

Miért vagy szomorú? Sad


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 27

Annyira szomorú vagyok... :'(


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

CsakEgyValaki írta:

Artifical Skizo írta:

Én az önsajnálatot úgy élem meg, mintha kihúznám a dugót a mosdókagylóból, és kezdene egyre gyorsabban lejjebb húzni az örvény, aminek a végén eltűnök a lefolyóban örökre. Inkább úszkálok a mocsokban, kerülgetve a nagyobb szemét szigeteket.

Önsajnálat?! Talán az....

Csak hiányérzetem van... hiányzik a boldogság...

Úgy érzem belül szétfeszít valami, ha nem adom ki... de úgy látszik, hogy ha kiadom magamból, az se jó...

Az lenne a jó, ha konkretizálni tudnád, hogy mi is az a "valami". Ez a valami az, amire lehetne már megoldást is találni, és amely megoldás keresésében a környezeted is tudna segíteni.

Amíg ezt a valamit nem konkretizálod, addig csak a rárakódott feszültséget tudod kiöklendezni, amely feszültség a hevessége folytán megriasztja a környezeted + benned és bennük is csak a tehetetlenség érzetét kelti/erősíti, mert mindenki érzi, hogy a feszültséggel önmagában nem lehet mit kezdeni, csak azzal a valamivel, ami alatta van (de amihez a feszültség puszta kiöklendezésével nem juttok el).

Én nem érzem azt, amit csinálsz, önsajnálatnak. Önsajnálat szerintem az, mikor már nem akarok megküzdeni a problémámmal, vagy már meg is küzdöttem vele, mégis folyton csak erről a problémáról beszélek. Én rajtad úgy érzem, hogy 1) elfáradtál kicsit, 2) támogatást kérsz a küzdés folytatásához.


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Én magamról írtam ezt, hogy Te vagy más hogy van ezzel, azt nem akarom megítélni. Smile


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Artifical Skizo írta:

Én az önsajnálatot úgy élem meg, mintha kihúznám a dugót a mosdókagylóból, és kezdene egyre gyorsabban lejjebb húzni az örvény, aminek a végén eltűnök a lefolyóban örökre. Inkább úszkálok a mocsokban, kerülgetve a nagyobb szemét szigeteket.

Önsajnálat?! Talán az....

Csak hiányérzetem van... hiányzik a boldogság...

Úgy érzem belül szétfeszít valami, ha nem adom ki... de úgy látszik, hogy ha kiadom magamból, az se jó...


Offline
Csatlakozott: 2017 már 26

CsakEgyValaki írta:

Úgy akarom érezni magam, mint gyerekként…

Mikor hazaértem a ronda suliból, ahol mindenki csak bántott, ahol mindent csak elvárásnak éltem meg, ahol nem voltak barátaim, ahol magányos voltam. De az otthon menedék volt. Egy biztonság, egy búvóhely, a szobám, az ágyam, anya mellett a konyhában, ahogy az ágya szélére ültem. Hol van ez az érzés? Miért nem érzem már sehol?

 

Ezt én is szívesen érzem újra férjem oldalán.


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Én az önsajnálatot úgy élem meg, mintha kihúznám a dugót a mosdókagylóból, és kezdene egyre gyorsabban lejjebb húzni az örvény, aminek a végén eltűnök a lefolyóban örökre. Inkább úszkálok a mocsokban, kerülgetve a nagyobb szemét szigeteket.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Úgy akarom érezni magam, mint gyerekként…

Mikor hazaértem a ronda suliból, ahol mindenki csak bántott, ahol mindent csak elvárásnak éltem meg, ahol nem voltak barátaim, ahol magányos voltam. De az otthon menedék volt. Egy biztonság, egy búvóhely, a szobám, az ágyam, anya mellett a konyhában, ahogy az ágya szélére ültem. Hol van ez az érzés? Miért nem érzem már sehol?


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 27

Nem vagyok túl jól, de egyenlőre erősnek érzem magamat... sokan mondták már: "Lépj túl rajta", "Majd lesz egyszer egy barátod, aki szeretni fog", stb., de ez nem így van... nem mást akarok... miért nem értik meg...? Valahogy minden sz*rt ki kell bírnom... de még ez is "jobb", mintha mondjuk valaki lenne az életemben, és tegyük fel, erőszakot alkalmazna rajtam... most nyugalom van, de fájdalom is... inkább hiány, nem fájdalom. Az fáj, amit elveszít az ember. De én nem úgy érzem, hogy "elveszítettem", hanem úgy, hogy hiányzik, mert mindenki Őt akarja, és "nincs lehetőség", hogy én valaha is boldog lehessek... nem mondanám azt, hogy szomorú vagyok, inkább csak olyan lehangolt... és eléggé egyedül... tudom, hogy ez az idővel, lehet csak rosszabb lesz... de még erős vagyok.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Én még morgok miatta. De köszi, jólesik.



Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nem silány az! Jó vers.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Hónapok óta ez a vers jár a fejemben. Volt valami abban, mikor párom azt mondta, hogy J.A. után már semmit sem érdemes a depresszióról, magányról stb. írni. Úgysem találsz találóbb szavakat.

Én ma írtam ezekről egy verset. De taszít a silányságom.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Smile Csali.

Hallja mig él. / Azt tagadta meg, amit ér. / Elvonta puszta kénye végett // kivül-belől / menekülő élő elől / a legutolsó menedéket.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Már vártalak. Kenyérmorzsával halat lehet csalogatni, József Attilával téged. Smile

De igen, megint ott a pont.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nincsen helyem / így, élők közt. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Zúg a fejem, / gondom s fájdalmam kicifrázva; / mint a gyerek / kezében a csörgő csereg, / ha magára hagyottan rázza.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

ez a másik


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Mikor van kikhez, de nem értik.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

mikor szólni akarsz, de nem tudsz kihez


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Panda63 írta:

Tegnap megint rám zuhant a depresszió, ami alajáraton is megvan. Teljesen cselekvés képtelen lettem. Kitaláltam, hogy ma lemegyek a telekre körbenézni, idén még úgy sem voltam, hátha használ egy kicsit. Ma reggel el is kezdtem készülődni, de ahogy kiléptem az ajtón, olyan pánik tört rám, hogy vissza kellett fordulni. Azóta is szorongok, rángatóznak az izmaim, szakad rólam a verejték. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ráadásul egyedül van?

Hú, szegény. Sad

Nem tudom, mit lehet tenni. 



Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Tegnap megint rám zuhant a depresszió, ami alajáraton is megvan. Teljesen cselekvés képtelen lettem. Kitaláltam, hogy ma lemegyek a telekre körbenézni, idén még úgy sem voltam, hátha használ egy kicsit. Ma reggel el is kezdtem készülődni, de ahogy kiléptem az ajtón, olyan pánik tört rám, hogy vissza kellett fordulni. Azóta is szorongok, rángatóznak az izmaim, szakad rólam a verejték. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ráadásul egyedül van?


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Kedves Panda!

Gyakran előfordul, hogy valaki úgy érzi, hogy túlságosan rákattant a Búrára, és ezért törli magát. Ez szerintem teljesen normális, és nem kell, hogy más ijesztőnek találja.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Panda63 írta:

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem olyan rossz érzésem van tegnap óta mióta olvastam, hogy P. töröltette magát. Persze lehet, hogy csak kivetítek

Szerintem ne aggódj, sajnos senkinek nem jó, sem Phil-nek, sem neked. 

Reméljük, hogy minden rendben lesz vele! 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem olyan rossz érzésem van tegnap óta mióta olvastam, hogy P. töröltette magát. Persze lehet, hogy csak kivetítek


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 15

https://youtu.be/TPtIQp-w0ik


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Panda63 írta:

Hát azért ettől nem lettem boldgabb, mert utálom az efféle dolgokat. Na, dolgozom az ügyön, a legrosszabb esetben szarul érzem magam.

Nézz Agymenőket és egyél csokit. Én is küldök egy nagy ölelést

Neked is köszönöm. Smile


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Tündėr írta:

Virtualis oleles neked...

TBBT a legjobb! A legutobbi depis szorongos szakaszomban fullba nyomtam, egyedul ez tudott kizokkenteni, terapias, legalabbis aki birja ezt a humort. Smile en orditva tudok rohogni rajtuk

Köszönöm. Jól esik.

Az a vicces, hogy eleinte alig bírtam nézni, aztán egyre jobban megtetszett és egyszerűen nem is értem már, hogy hogy lehet, hogy nem tetszett rögtön. 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Köszönöm a bíztató szavakat! Valóban nekem is volt "egészséges" emberrel kapcsolatom, de miután rájött, hogy lehet könnyebb is, elhagyott. Mondjuk nekem van egy súlyos fogyatékosságom. Nem vezethetek a meglassult reakcióidő miatt. Azért lehet, hogy próbálkozom tovább a társkereséssel, mert ketten lenni és egy irányba haladni, jobb mint egyedül. Igazából hat év egyedül élés után, már abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék-e alkalmazkodni.

heimweh. írta:

Panda63 írta:

A másik dolog, hogy a pszi. betegektől általában tartanak az emberek. Mondjuk be kell látni, hogy egy depresszióssal más életet lehet élni. Nekem az is probléma, hogy ha előre megmondom, hogy beteg vagyok, inkább tovább lépnek, ha utólag, akkor meg hazugsággal indítok egy kapcsolatot. Az áterem azt mondja, hogy nem kell ezzel kezdeni, de szerintem ez etikátlan.

ez sajnos így igaz. ugyanakkor meg azt látom, hogy döbbenetesen sok pszichés problémákkal küzdő embernek van párkapcsolata ún. "egészséges" emberekkel. sőt, az én tapasztalataim szerint ők a túlnyomó többség. de nyilván, hogy én mit látok vagy láttam eddig az életem során az nem mérvadó. mindenesetre nekem úgy tűnik, hogy ez finoman szólva sem kizáró ok. persze számtalan dolog számít. nem mindegy, hogy miben és mennyire vagy korlátozva a "betegséged" miatt. ahogy én látom, a többség nincs túlságosan korlátozva emiatt. van munkájuk, életük, pénzük, maximum néha egy kicsit szét esnek, vagy vannak rossz időszakaik, de ez az ún. "egészséges" emberekről is elmondható. viszont ha számodra ez ennyire fontos, és ennyire vágysz rá akkor ne add fel soha, zongorázz végig minden lehetőséget!


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Hát azért ettől nem lettem boldgabb, mert utálom az efféle dolgokat. Na, dolgozom az ügyön, a legrosszabb esetben szarul érzem magam.

Nézz Agymenőket és egyél csokit. Én is küldök egy nagy ölelést



Offline
Csatlakozott: 2016 már 14

Panda63 írta:

A másik dolog, hogy a pszi. betegektől általában tartanak az emberek. Mondjuk be kell látni, hogy egy depresszióssal más életet lehet élni. Nekem az is probléma, hogy ha előre megmondom, hogy beteg vagyok, inkább tovább lépnek, ha utólag, akkor meg hazugsággal indítok egy kapcsolatot. Az áterem azt mondja, hogy nem kell ezzel kezdeni, de szerintem ez etikátlan.

ez sajnos így igaz. ugyanakkor meg azt látom, hogy döbbenetesen sok pszichés problémákkal küzdő embernek van párkapcsolata ún. "egészséges" emberekkel. sőt, az én tapasztalataim szerint ők a túlnyomó többség. de nyilván, hogy én mit látok vagy láttam eddig az életem során az nem mérvadó. mindenesetre nekem úgy tűnik, hogy ez finoman szólva sem kizáró ok. persze számtalan dolog számít. nem mindegy, hogy miben és mennyire vagy korlátozva a "betegséged" miatt. ahogy én látom, a többség nincs túlságosan korlátozva emiatt. van munkájuk, életük, pénzük, maximum néha egy kicsit szét esnek, vagy vannak rossz időszakaik, de ez az ún. "egészséges" emberekről is elmondható. viszont ha számodra ez ennyire fontos, és ennyire vágysz rá akkor ne add fel soha, zongorázz végig minden lehetőséget!


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 3

Virtualis oleles neked...

TBBT a legjobb! A legutobbi depis szorongos szakaszomban fullba nyomtam, egyedul ez tudott kizokkenteni, terapias, legalabbis aki birja ezt a humort. Smile en orditva tudok rohogni rajtuk


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Szomorú vagyok. És dühös. És kétségbeesett. És szomorú. És dühös. És kétségbeesett. És nem akarom elmondani, hogy miért. És szeretném elmondani, hogy miért, de úgysem fogom. Annyit pofázok itt, de ami mélyen van, azt úgysem fogom/tudom/akarom elétek tárni. Nem megy. 

Úh. maradok szomorú, dühös és kétségbeesett.

Vagy csokival, vagy Agymenők-kel vagy a jófranc tudja mivel fogok vigasztalódni. Legjobb lenne elmenni sétálni, de a) az agorafóbia miatt nem megy b) nincs is kedvem.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

"Nagyon kedves Tőled, hogy így gondolod, szerintem is jó fej vagyok, vagyis voltam, de számomra ez 45-50 ember elég ijesztő számnak tűnik. Ennyi emberrel még életemben nem randiztam, még csak nem is leveleztem. Szerintem azzal az 1-2 vel kéne kezdenemsmiley.

A másik dolog, hogy a pszi. betegektől általában tartanak az emberek. Mondjuk be kell látni, hogy egy depresszióssal más életet lehet élni. Nekem az is probléma, hogy ha előre megmondom, hogy beteg vagyok, inkább tovább lépnek, ha utólag, akkor meg hazugsággal indítok egy kapcsolatot. Az áterem azt mondja, hogy nem kell ezzel kezdeni, de szerintem ez etikátlan."

Tudom, hogy ijesztően és hihetetlenül hangzik ez a szám, de ez mondjuk tizenx év leforgása alatt volt. A legjobb randikat még nem is mondtam el. laughdevil Amikor valaki a pincérnőt stírölte végig (!!), amikor valaki azzal kezdte, hogy lehajtott egy fél cent töményet, amikor valaki már bent ült a pub-ban és mire odaértem, már megivott x dl bort... De a levelezések is szuper jók voltak. Például valakivel hosszan leveleztünk, képtelenség volt randit megbeszélni vele, mert a) ő nagyon elfoglalt de tulképpen b) esténként tévézik és netezik c) hétvégén anyukáját megy meglátogatni. A telefonbeszélgetések meg ANNYIRA jól sikerültek, hogy egyetlen emberrel sem találkoztam, akivel előtte telefonon beszéltem. Ja, de eggyel. Hú, de katasztrófa volt! Asszem ez volt a legeslegutolsó próbálkozásom. cheeky

Szerintem is meg kell mondani, de sztem nem a legelső tali előtt vagy alatt, hanem ha úgy tűnik, lenne folytatás, akkor akkor. 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Nagyon kedves Tőled, hogy így gondolod, szerintem is jó fej vagyok, vagyis voltam, de számomra ez 45-50 ember elég ijesztő számnak tűnik. Ennyi emberrel még életemben nem randiztam, még csak nem is leveleztem. Szerintem azzal az 1-2 vel kéne kezdenemsmiley.

A másik dolog, hogy a pszi. betegektől általában tartanak az emberek. Mondjuk be kell látni, hogy egy depresszióssal más életet lehet élni. Nekem az is probléma, hogy ha előre megmondom, hogy beteg vagyok, inkább tovább lépnek, ha utólag, akkor meg hazugsággal indítok egy kapcsolatot. Az áterem azt mondja, hogy nem kell ezzel kezdeni, de szerintem ez etikátlan.

murray head írta:

"Alapjában igazad van, de annyira önbizalom hiányos vagyok, hogy pl a hagyományos társkeresőn nem is merek írni, kezdeményezni. Amúgy itt is kb négy hónap után mertem feltenni magam. Azok után amit Kleonak írtál a tapasztalataidról, hát lehet, hogy föl se kellett volna tennem magam, mondjuk én imádom a mély hangú nőket, de leginkább néma vagyok mint a csuka, mert a sok rivotril már elvitte az agyam. Azért nem adom fel."

Szerintem tök bátor vagy, hogy feltetted a "hirdetést" (bocsánat, jobb szó nem jut eszembe). 

Itt nem rólad volt szó, amikor felsoroltam, hogy milyen férfiakkal találkoztam. Smile Sztem te nem lennél ilyen. 

Az meg nem baj, hogy hallgatsz, mindig két ember hoz ki egymásból vmit. Lehet, hogy 50-ből 49 nővel hallgatsz, de 1-gyel meg tudsz beszélgetni. 

Ez mindig izgalmas volt a randikon és sajnos azt kell mondjam, nagyon kevésszer (1-2 alkalommal) sikerült normálisan elbeszélgetni vkivel. 

De legalább megpróbáltam... 


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

"Alapjában igazad van, de annyira önbizalom hiányos vagyok, hogy pl a hagyományos társkeresőn nem is merek írni, kezdeményezni. Amúgy itt is kb négy hónap után mertem feltenni magam. Azok után amit Kleonak írtál a tapasztalataidról, hát lehet, hogy föl se kellett volna tennem magam, mondjuk én imádom a mély hangú nőket, de leginkább néma vagyok mint a csuka, mert a sok rivotril már elvitte az agyam. Azért nem adom fel."

Szerintem tök bátor vagy, hogy feltetted a "hirdetést" (bocsánat, jobb szó nem jut eszembe). 

Itt nem rólad volt szó, amikor felsoroltam, hogy milyen férfiakkal találkoztam. Smile Sztem te nem lennél ilyen. 

Az meg nem baj, hogy hallgatsz, mindig két ember hoz ki egymásból vmit. Lehet, hogy 50-ből 49 nővel hallgatsz, de 1-gyel meg tudsz beszélgetni. 

Ez mindig izgalmas volt a randikon és sajnos azt kell mondjam, nagyon kevésszer (1-2 alkalommal) sikerült normálisan elbeszélgetni vkivel. 

De legalább megpróbáltam... 


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

"Jaj, ott van igazán nagy kereslet a vén f'okra, és a Juli nénivel közös a fiatalkoruk... van miről nosztalgiázni. Tiszta sor.

Az utolsó (élettárs), a pszichopata, egy tízessel fiatalabb volt nálam. Előtte alkalmi volt lányomkorú is, nem egy. De egy ilyen kapcsolatot sosem tudnék komolyan gondolni. Ha nagyon-über-hyper gazdag lennék, 28 fölött nem is foglalkoznék hímneművel, de azt nem társkapcsolatnak nevezik... Amúgy csak a pofám nagy, mert úgy féltem azokat a csavarokat a derekamban, hogy lepedőakrobatikára még gondolni se."

Engem nem érdekelne 5 év plusz vagy 5 év mínusz. A lényeg az lenne, hogy legyen benne humor, érdeklődés, nyitottság, blabla, uncsi. Persze, a fiatal fiúk nagyon szépek, ugyanúgy, ahogy a fiatal lányok. Emlékszem, mikor egy gimiben dolgoztam, az ablakban lógott két ötvenes éveiben járó kolleganőm (még nem kezdődött meg a tanítás), meg én a magam szolid 35 körüli évével és megpillantottuk az ablakból a 20 éves x-et közeledni. Egyik kolleganőm álmodozva megszólal: "de helyes ez az x", mi ketten a másik kolleganőmmel lelkesen bólogatunk. :) 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Alapjában igazad van, de annyira önbizalom hiányos vagyok, hogy pl a hagyományos társkeresőn nem is merek írni, kezdeményezni. Amúgy itt is kb négy hónap után mertem feltenni magam. Azok után amit Kleonak írtál a tapasztalataidról, hát lehet, hogy föl se kellett volna tennem magam, mondjuk én imádom a mély hangú nőket, de leginkább néma vagyok mint a csuka, mert a sok rivotril már elvitte az agyam. Azért nem adom fel.

murray head írta:

Panda63 írta:

Hosszú idő után egy hónapig leveleztem egy lánnyal. Olyan izgalommal vártam a leveleit. Úgy éreztem beköszöntött az élet. Elhittem, hogy szerelmes lehetek, hogy van remény a társ találásra. Nemrég találkoztam vele. Aztán eltünt az életemből.

Nem tudom elfogadni, hogy 54 évesen kiöregedtem a társ találás világából. Igaz depressziós vagyok, egy kicsit border meg megrongok. Belátom, hogy ez egy "egészséges ember" számára sok.

Betegségem hordoz tehetetlenségi nyomatékokat pl nem vezethetek. Elfogadom, hogy ez súlyos fogyatékosság egy férfinél.,

De most tényleg, mondjak le a szerelemről? Mondjak le arról, hogy valaha lehet még társam?

Azt mondják el kell engedni a görcsös ragaszkodást.

És akkor most mi lesz?

Miért mondanál le? Nem számít az életkor, olyan embert keress, aki a méltó társad lehet. Nem megy az ám olyan gyorsan egyik életkorban sem. Smile


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

A "kezeletlen"-től még jobban félnek. Egyszerűen nem ismerik a dolgot (felvilágosítás, ugye), és az ismeretlentől állat, ember fél. Féltek a "mániás-depresszióstól" is, mert erről már hallottak. De a bipoláristól nem, az idegen nyelven van... Ezért írja az áterem, hogy "érzelmileg labilis szem.zavar", mert megmondta, hogy a borderline-től irtóznak. Mármint a többi orvos...


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 24

Sweet Harmony írta:

Hú, most szégyellem magam, hogy ilyen béna vagyok, ezt ahhoz akartam írni, ahol azt írtad, hogy a skizofrénektől félnek... blush

én értettem egyből a dolgot

a félelem szüli az agressziót,és nem fordítva,tehát leginkább akitől félnek,és ezt éreztetik vele, az lesz egy idő után bizonytalan,és a legtöbb skizo inkább önveszélyes,mintsem másra nézve lenne az...

ez egy gusztustalan  keményvonalas pszichiátria által táplált sztereotípia, az agyongyógyszerezés egyik mellékterméke véleményem szerint,hogy félni kell a skizóktól......

sok kemikália=kiszámíthatatlan viselkedés,agresszió

a nem megfelelő (agyon)gyógyszerezéstől kell félni ha szabad ilyet írnom

 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Smile


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 27

Kedves Kleó, elrontottam picit a választ, mert mindkettőre gondoltam, tehát arra is hogy "jobb így nekik", bár igaziból én nem szeretnék meghalni, de időnként gondolok arra, hogy lehet hogy jobb lenne... de ez csak egy kis röpke gondolat szokott lenni, nem komoly... én szeretek élni, ha nem bántanak az emberek engemet Smile


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

murray head írta:

Kleó írta:

murray head írta:

Kleó írta:

Haverom egy évvel idősebb, mint te, ő is pszi beteg, és nem mondott le. Aszongya, ő leginkább egy "régi lányt" szeretne újra megtalálni...

Én mint vénasszony már kiöregedettnek találom magam ehhez. De egy ffi más.

Kár, hogy így érzel, de biztos megvan rá az okod.

Sztem nincs férfi és nő között különbség ebben. 

Sztem a nők egy része (nem tudom százalékot mondani) ugyanúgy vágyik / nem vágyik társkapcsolatra, mint egy férfi. 

Nagyon is van különbség. Eleve egy pasinál nem számít annyira a kinézet. Aztán egy ötvenes pasihoz való nő 25–65 éves. Egy ötvenes nőhöz pasi +5év-ig, slussz.

Lassan már több ffi vágyik társkapcsolatra, mint nő... Tévedés ne essék, én nemhogy utálok egyedül lenni, de képtelen vagyok egyedül élni (áter szerint is). Csak hát ebben a korban már annyira "megrögzött" az ember, hogy képtelen alkalmazkodni. Még fiatal(abb) korban inkább megy az "összecsiszolódás". Egy nőnek az utolsó esélye 40-45 éves korban van. Férfi még 70 körül is talál társat, akkor már alig él férfi, és ott a sok özvegyasszony, akik azért "egy életet" leéltek társkapcsolatban, tehát alkalmazkodóbbak.

Ugyan, ugyan. Múltkor beszéltem egy vadidegen nőcivel és vidáman csiripelte, hogy 46 éves korában ismerte meg a párját, akivel 4 éve együtt vannak. A férfi 16 évvel fiatalabb nála.

Volt felmérés, Ny-Eu-ban a kapcsolatok egyharmadában (!) a nő idősebb és azt hiszem, itt nem 1-2 évekről beszélünk, hanem min. 4-5 évekről (korkülönbség). 

És mivel magyarázod, hogy az öregek otthonában a 85 éves Józsi bácsi a 83 éves Juli nénivel jön össze és nem a 60 éves nyugdíjkorhatár szélén álló Marikával? Smile

Jaj, ott van igazán nagy kereslet a vén f'okra, és a Juli nénivel közös a fiatalkoruk... van miről nosztalgiázni. Tiszta sor.

Az utolsó (élettárs), a pszichopata, egy tízessel fiatalabb volt nálam. Előtte alkalmi volt lányomkorú is, nem egy. De egy ilyen kapcsolatot sosem tudnék komolyan gondolni. Ha nagyon-über-hyper gazdag lennék, 28 fölött nem is foglalkoznék hímneművel, de azt nem társkapcsolatnak nevezik... Amúgy csak a pofám nagy, mert úgy féltem azokat a csavarokat a derekamban, hogy lepedőakrobatikára még gondolni se.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Sweet Harmony írta:

Hú, most szégyellem magam, hogy ilyen béna vagyok, ezt ahhoz akartam írni, ahol azt írtad, hogy a skizofrénektől félnek... blush

A félelemre gondoltad, hogy igazuk lehet? Én arra, hogy "jobb így neki is".

Keresztbeírtunk, nem bénák vagyunk.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Kleó írta:

murray head írta:

Kleó írta:

Haverom egy évvel idősebb, mint te, ő is pszi beteg, és nem mondott le. Aszongya, ő leginkább egy "régi lányt" szeretne újra megtalálni...

Én mint vénasszony már kiöregedettnek találom magam ehhez. De egy ffi más.

Kár, hogy így érzel, de biztos megvan rá az okod.

Sztem nincs férfi és nő között különbség ebben. 

Sztem a nők egy része (nem tudom százalékot mondani) ugyanúgy vágyik / nem vágyik társkapcsolatra, mint egy férfi. 

Nagyon is van különbség. Eleve egy pasinál nem számít annyira a kinézet. Aztán egy ötvenes pasihoz való nő 25–65 éves. Egy ötvenes nőhöz pasi +5év-ig, slussz.

Lassan már több ffi vágyik társkapcsolatra, mint nő... Tévedés ne essék, én nemhogy utálok egyedül lenni, de képtelen vagyok egyedül élni (áter szerint is). Csak hát ebben a korban már annyira "megrögzött" az ember, hogy képtelen alkalmazkodni. Még fiatal(abb) korban inkább megy az "összecsiszolódás". Egy nőnek az utolsó esélye 40-45 éves korban van. Férfi még 70 körül is talál társat, akkor már alig él férfi, és ott a sok özvegyasszony, akik azért "egy életet" leéltek társkapcsolatban, tehát alkalmazkodóbbak.

Ugyan, ugyan. Múltkor beszéltem egy vadidegen nőcivel és vidáman csiripelte, hogy 46 éves korában ismerte meg a párját, akivel 4 éve együtt vannak. A férfi 16 évvel fiatalabb nála.

Volt felmérés, Ny-Eu-ban a kapcsolatok egyharmadában (!) a nő idősebb és azt hiszem, itt nem 1-2 évekről beszélünk, hanem min. 4-5 évekről (korkülönbség). 

És mivel magyarázod, hogy az öregek otthonában a 85 éves Józsi bácsi a 83 éves Juli nénivel jön össze és nem a 60 éves nyugdíjkorhatár szélén álló Marikával? Smile


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 27

Hú, most szégyellem magam, hogy ilyen béna vagyok, ezt ahhoz akartam írni, ahol azt írtad, hogy a skizofrénektől félnek... blush


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Sweet Harmony írta:

Az is meglehet, hogy jól gondolják... 

Melyiket, Harmony? 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

murray head írta:

Kleó írta:

Haverom egy évvel idősebb, mint te, ő is pszi beteg, és nem mondott le. Aszongya, ő leginkább egy "régi lányt" szeretne újra megtalálni...

Én mint vénasszony már kiöregedettnek találom magam ehhez. De egy ffi más.

Kár, hogy így érzel, de biztos megvan rá az okod.

Sztem nincs férfi és nő között különbség ebben. 

Sztem a nők egy része (nem tudom százalékot mondani) ugyanúgy vágyik / nem vágyik társkapcsolatra, mint egy férfi. 

Nagyon is van különbség. Eleve egy pasinál nem számít annyira a kinézet. Aztán egy ötvenes pasihoz való nő 25–65 éves. Egy ötvenes nőhöz pasi +5év-ig, slussz.

Lassan már több ffi vágyik társkapcsolatra, mint nő... Tévedés ne essék, én nemhogy utálok egyedül lenni, de képtelen vagyok egyedül élni (áter szerint is). Csak hát ebben a korban már annyira "megrögzött" az ember, hogy képtelen alkalmazkodni. Még fiatal(abb) korban inkább megy az "összecsiszolódás". Egy nőnek az utolsó esélye 40-45 éves korban van. Férfi még 70 körül is talál társat, akkor már alig él férfi, és ott a sok özvegyasszony, akik azért "egy életet" leéltek társkapcsolatban, tehát alkalmazkodóbbak.


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 27

Az is meglehet, hogy jól gondolják... 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Tribute78 írta:

Mit gondolnak az egészséges emberek a skizofrénekről: elölről haladva időrendi sorrendben:

Más, furcsa,érdekes, szeretném megismerni,vidám,szórakoztató,fárasztó,unalmas,elegem van belőlük,nem érdekel,nem keresem,nem kívánatos, vigyétek innen...halála után: szegény pára, ez a sors jutott neki,Isten nyugosztalja.... 

Tapasztalatom szerint leginkább azt gondolják minden súlyosabb pszi betegről, hogy kerülni kell, mert FÉLNI kell tőle...
Ha meghal: jobb így neki is.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen