Borderline


Online
Csatlakozott: 2019 aug 13
Én egyre inkább távolodom ettől de ez senkinek sem gond szerintem..

Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Elvileg nekem is. Meg azt is olvastam, hogy a 35-40 közötti borderesek 2/3-a vissza tud illeszkedni a társadalomba. Akkor már nem sok időm van laughlaughlaugh 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nem arra megy ki! És mondom, gyszer mellett, és ugye nekem már teljesen ki kellett volna nőni belőle.


Online
Csatlakozott: 2019 aug 13
Akkor ez nem valami hízelgő rám nézve.

Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nekem ez 41-43 szok lenni. Kezelten.


Online
Csatlakozott: 2019 aug 13
Nekem mindig 60 körül jött ki.... De nálam ez nem meglepő.

Offline
Csatlakozott: 2019 szep 14

Igen azt gondoltam hogy nem helyettesíti egy pszichologus vagy pszichiáter szakvéleményét, csak most az amúgyis stresszes időszakom mellé jött ez is. Minek kellett nekem kitölteni ezt a tesztet egy napja görcsben van a gyomrom miatta.... Győrben esetleg ismertek olyat akihez bizalommal fordulhatnék?


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ezek a tesztek nem helyettesítik a szakemberrel való konzultálást. Csak iránymutatóak, h merre érdemes elindulni.


Offline
Csatlakozott: 2019 szep 14

Sziasztok! Új vagyok itt. Igazából egy nagyon durván stresszes időszakot élek és kitöltöttem pár tesztet ezek között az itteni borderline tesztet is és eléggé megijedtem mert 2 nap kihagyással igyanannyi pontszám jött ki 51 pont, ami elég magas azt hiszem.... eddig nem voltam sem gyógyszeres sem terápiás kezelésen, de most eléggé ideges lettem a sok más mellett emiatt is...


Online
Csatlakozott: 2019 aug 13
Így kell egy emberből bűnbakot csinálni...hányadék média+erre való igény a zombik társadalmától..


Offline
Csatlakozott: 2019 aug 30
Láttam a dokut, tetszett. Tanulságos. Tetszik ahogy rámutat arra is, hogy semmi sem fekete vagy fehér. Ítélkezni a legkönnyebb. Kissé mélyebb pillantás a témába segít inkább megérteni. Klassz a Mama gyilkos kincse sorozat is. Személyes hatalmas kedvencem pedig a Minden, amiért élni érdemes.

Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

https://mindsetpszichologia.hu/2019/08/30/akkor-azt-hiszem-ideje-megtenni-a-gyilkos-sms-nyomaban/?fbclid=IwAR1ovfULcrfnFkvbLRKGS5NHH9SkkVv55nk6NdpUuNCQNaN4_0BqU8FeHd0

!!!


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Áh, ne add fel! Mindig lehet.


Offline
Csatlakozott: 2019 aug 30

Próbáltam folytatni a terápiát pár éve, de nem bírtam anyagilag. Nem gondolkozom sem gyerekben, sem házasságban, sőt, még együttélésben sem. Tínédzserkoromban sem volt kapcsolatom igazán, utána se sokáig. 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szia!

Szerintem nem lenne rossz folytatni a sématerápiát, ha már eddig eljutottál benne.

Az tény, hogy vonzzuk a nárcisztikusokat, meg az is, hogy a "klasszikus" párkapcsolatra gyakorlatilag alkalmatlanok vagyunk, de egy olyan jó kis "tinédzseres" együttjárás megfelelő minőség. Abban a korban, amikor az ember már túl van a gyerekszülési időn, miért ne lehetne egy ilyen?


Offline
Csatlakozott: 2019 aug 30

Sziasztok! Csendes, funkcionáló vagyok, az állapotom csak a "párkapcsolataimat" érinti. 10 éve diagnosztizáltak, jártam kb. másfél évet sématerápiára, azóta se pénzem, se időm terápiára és dialektikus viselkedésterápia csoportba járni. Azért írok ide, mert azt hiszem szükségem van olyanok társaságára, akik megértenek, egyszerűen ki kell adnom ezt magamból valahova, ahol ugyanúgy érzek másképp vagyok most krízisben, mint korábban, talán a korom miatt, talán azért, mert egy hónapja megint elkeztem napi 1g fölött EPA/DHA-t szedni (nem a reklám helye), ezen kívül SSRI-t szedek rendszeresen évek óta, ami az érzelmi kilengéseket tompította, illetve a szorongást. Csak ennyi évesen tudatosodott bennem, hogy kegyetlenül vágyom arra, hogy szerethessek és viszont szeressenek. A borderlineokat nagyon szeretik a nárcisztikusak, én megint találkoztam egyel, olyannal, aki pl. meg is mondta, hogy nagy az egója, mindenkivel flörtöl és dolgoznia kell az empátián. De ki tudtam lépni végül, ami tudom, hogy nagy eredmény. Rájöttem, hogy pontosan ugyanúgy viselkednek ezek az emberek, mint anyám velem, ezért vonzódom hozzájuk, ezt ismerem, totálisan megsemmisítenek, mint személyiség, mert  nem "látnak" engem, mint egy különálló embert, saját akarattal, igényekkel, vágyakkal. Tudom, hogy a jelenlegi érzéseim átmenetiek, el fognak múlni, mindig elmúlnak. De nagyon nehéz így élni. Hogy senki se szeret és egyedül vagy a világban. Tudom, hogy ez a betegségem. Objekíven alkalmatlan vagyok párkapcsolatra, amire a legjobban vágyom. Kérlek mondjatok valami poziítvat, bíztatót.Köszönöm.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nosza! Írd meg a történeted!


Offline
Csatlakozott: 2014 júl 2

Sziasztok!

Mér régen nézegetem ezt a blogot és szereték köztetek lenni, valakivel megosztani a problémáimat és tanulni a többiektől, akik már t apasztaltabbak, mint én.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Hát én úgy vagyok, ha nincs problémám gyártok magamnak. Ez se jó. Káosz mindenhol ami rendre kétségbeesésbe torkollik. De legalább eltereli a figyelmemet. laugh


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Nagyon becsūlendő, hogy ezt egyedül végig tudtad csinálni. Nekem az is lehet a bajom, hogy nincsenek igazi problémáim. Nincs gyerekem, nincs munkám, elvagyok magamnak. Gyakorlatilag sose kellett megküzdenem semmiért, mindent készen kaptam, mindent elnéztek nekem. De ettől még az én hibám (is) , hogy nem tartok sehol. Most egy költözéssel szeretnék változtatni az életemen, de már ez sem motivál. Képtelen vagyok küzdeni, mert még sosem kellett. Talán ez a baj... 



Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Figyelj, én pont így vagyok, mint te. Rettenetesen lehúz ez a szembesülés, kattogok, nem tudok szinte másra gondolni. Szabin vagyok éppen, otthon, egyedül és igyekszem magam összeszedni még a héten hogy tudjak majd dolgozni. És a sulival kapcsolatban ugyanezt érzem. Annyi a különbség, hogy nekem lett gyerekem és olyan élethelyzetbe kerültem, hogy el kellett tartanom. Mivel nem volt szakmám gyorsan kellett egy, megcsináltam. Az volt a szerencsém, hogy az anyai ösztön erősebb volt mint a pánikolás, pedig akkor aztán brutál padlón voltam. Tanulni szeretek, de feladatokat időre, vizsgázni... brrr. Brutál kínszenvedés de azóta is nekifutottam ilyen-olyan tanulásoknak és amit sikerült megcsinálnom abból annyi hasznom lett, hogy most van olyan munkám, amit valamennyire (a külvilág felé jól) el tudok látni és keresek is viszonylag normálisan. Szóval ezért merlek biztatni. A sorrendről meg... jobb élethelyzet, jobb kedv, kiegyensúlyozottabb lét. Nálam. Fordítva nem ment.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Szia! 

Kedves vagy, hogy így biztatsz. Az az igazság, hogy ezzel a betegséggel nem biztos, hogy végig tudnék csinálni egy sulit és utána meg elmenni dolgozni. Pedig tényleg jó lenne, főleg, hogy egyre kevesebb a jó szakember, tehát lenne munkám. De előbb rendbe kéne jönni! Az a szomorú, hogy most szembesültem azzal, hogy valójában mi is pontosan a betegségem. A pszichiáterek elintézték annyival a betegségemet, hogy ráírták a diagot a papíromra, se gyógyszer, se terápia, semmi. Gyerekkorom óta együtt élek ezzel a betegséggel és kvázi mindenki leszarja, el vagyok könyvelve hülyének, aztán csókolom. A depressziómat kezelték, de a bordert nem. Hogy milyen kiút van ebből, nem tudom, de már kezdem feladni...


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Szia, szerintem nem kár rágódni rajta. 40 évesen még szerezhetsz jó szakmát, ráadásul ingyen. És akkor van még vagy 25 éved, hogy csináld. Szeptember előtt még simán be tudsz iratkozni OKJ-ra. A fizikai munka jó. Nekem legalábbis jót tesz. Ha estire mész akkor meg nagyon el se kell viselned az osztálytársakat, mert nincs idő egymással foglalkozni.

Egyébként nálunk is ez volt, az, hogy engem mi érdekel, mit szeretnék, nem volt téma, csak az, hogy értelmiségi legyek akivel lehet villogni.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Na, megint előjött rajtam egy tipikus "border-tünet": eddig az volt a baj, hogy miért nem hagynak egyedül, most meg, hogy egyedül vagyok, az a baj! Szarul is vagyok tőle fizikailag. 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szóban... még a nevemet is elfelejtem.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Mindig zargattak, hogy jelentkezzek ilyen meg olyan tévés vetélkedőkre, hátha nyerek pár milliót. Mondom, nem tudok közönség előtt szerepelni, mert szorongó alkat vagyok, szóval ez kilőve. És ez csak egy példa, hogy mire (nem) megyek a műveltségemmel...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Na, ezt nem ismerték el soha a szüleim, hogy nemcsak az IQ számít, vannak más tényezők is, hogy az ember "kihozza magából, amire szellemileg képes". Szerintük csak az, és csak az a fontos...


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Igen, hiába a műveltség, ha azt az ember a betegsége miatt nem tudja kamatoztatni. 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Hát ez az... Végül is nekem is egy szar gimnáziumi érettségim, meg egy most már semmit sem érő Quark-Xpress tanfolyamom van. Meg a qrva nagy ész... minek?


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Nálunk a családban aztán előfordul minden: tesóm párjának sima nyolc osztálya van, tesómnak érettségi+szakma, anyum fősulit végzett, nekem meg egy sz.ros érettségim van egy semmire nem való ECDL tanfolyammal. Viszont a családom szerint az én tudásom a legszélesebb körű, mert rengeteget olvastam. Mondom, az lehet, de mit érek vele? 



Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ez olyannyira problem, h pl. egyszer felhív a barinőm (polgári művészcsalád), h hogyan kell ebédvendégséget csinálni? Hirtelen gondoltam, ez meghibbant, h ilyet kérdez. Aztán leesett: ja, prolivendégség! Elmondtam, hosszú évek tapasztalatával a hátam mögött, amely során én is elkövettem egy-két bakit. Végül nagyon jól sikerült a dolog Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Írtam valahol, hogy én is jobban jártam volna, ha nem vesznek fel, és elmegyek cukrásznak...

Similis simili gaudet – mondja a latin, és igen. Mindenféle (társadalmi, háttér anyagi, műveltségbeli stb.) különbség konfliktusforrás. Ezzel a T.-vel az volt jó, hogy kb. egyformán kerestünk, hasonló volt az ízlésünk (leszámítva, hogy én tetszettem neki, magamnak meg nem), kb. egyforma iskolázottsági szint (mondjuk ő motor- és autószerelő). 

Már az is probléma volt, hogy az ex prolicsaládból jött, én meg "polgáriból". Anyám meg a proliból beházasodott a polgáriba, és soha nem fogadták be. Egyszer mondom apai nagyanyámnak, hogy hát ez ugye mezaliansz volt stb. Mire ő: de mi ezt sosem éreztettük vele! No comment.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Ha már a szülökről is szó esett, az enyéimről is lehetne tanulmányt írni. Anyumról már esett szó, apum pedig gyárban dolgozott, fizikai munkát végzett. Na, ebből a fizikai - szellemi munka kombóból is egy jó kis konfliktushelyzet alakult ki. Anyum értelmiségit akart belőlem nevelni, apum meg azt akarta, hogy legyen egy jó "kétkezi" szakmám. Na, ebből már kb. 7-es korom óta hatalmas viták voltak közöttük. Amúgy utólag belátom, hogy ha az van, amit apum szeretett volna, jobban jártam volna, főleg, ha megnézzük, hogy milyen szakember-hiány van manapság. De persze az lett, amit anyum akart, tehát gimi, utána egyetem (ami abba is maradt). Egy jó szakmával, amivel suli után rögtön dolgozhattam volna, valószínűleg már nem itt tartanék. Dehát, ezen már kár rágódni...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Hiába, megmondtam anno főnök asszonynak, hogy ugyan ezt a melót tényleg szeretem (és volt sikerélmény), de egy jobb ennél: nem csinálni. Odamenni, aztán haza, fuj. (Van egy kis közlekedési fóbiám.) Na meg akkor is ott ülni, amikor nincs munka... Aztán csináltam otthonról is. Na, az meg túlságosan időhöz kötött volt, azzal meg bármit meg lehet velem utáltatni, de ez hosszú, persze "szülős" történet. Most is elvállalnék egy olyat, hogy 3000 karakter, 2 hét múlva ráér. Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Sziasztok, hát én nem vagyok biztos abban, hogy ha korábban diagnosztizálnak egyáltalán élnék még. Most valami támpont, ha 40 évet le lehetett húzni vele, és most stabilabb vagyok, akkor van talán jövő(kép) is. Bár dühös voltam még a múlt héten az áterekre és lógusokra, hogy annyi sok pénzért csak a depit kezelték nálam, inkább kevesebb, mint több sikerrel, bár a pszichomókus egy elég mély gödörből húzott ki anno, szóval azért hálás vagyok neki.

Nálam egy nárcisztikus meg egy őt imádó kapcsolatfüggő szülő játszott. Írjunk tanulmányt, ez nem rossz ötlet.

Munkával kapcsolatban meg úgy gondolom, csak olyanban lehet megnaradni, amit szívesebben csinálsz, mint hogy otthon ülj. Ami sikerélményt ad és valami hobbiszerű és engedi, hogy önálló legyél közben. Kertész. Állatgondozó. Virágkötő. Valami segítő jellegű szakma, olvastam az egyik blogban, hogy ápolónő lett egy sokat szenvedett lány. Bármi kreatív cucc ami kikapcsol abból, amiben vagy.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Mindenkinek a saját szara a legbüdösebb... mert neki az fáj.

39... ha addig visszamehetnék, jajistenem. Pont az az a kor, amikor még lehet változtatni. Pl. szakmát is.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Szerintem vannak olyanok, akik pl. az én problémáimmal szívesen cserélnének. Olvasok itt olyan sztorikat, hogy elgondolkodom, hogy én mit picsogok a sz.rságaimon, amikor az enyémnél ezerszer nehezebb élethelyzetek vannak. De van, akié meg könnyebb... Bánom, hogy nem találtam erre az oldalra 20 éves korom környékén, talán már akkor változtattam volna, bár ki tudja, van, aki szerint még most sem késő. Csak éppen azóta eltelt majd' 20 év...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szerintem itt senki senkitől semmit... Ez a jó ezen a fórumon Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Nem irigylem egyikőtöket se. 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nálam az a súlyosbító, hogy mindketten azok voltak, versenyben!

Mondom, kellene legyen ilyen diag.


Online
Csatlakozott: 2017 dec 21

Na én is jelentkezem a csoportba, az én anyám is pedagógus, szerintem nárcisztikus is, hivatalos diagját nem tudom. Ő az aki mindig mindent jobban tud, annak ellenére hogy bezárta magát a lakásba, annak is főleg egy szobájába. Képzelhetitek mennyi mindent tud a világról...De erről is, meg minden másról is apám tehet. Én meg egy kis hülye vagyok amiért nem akarom az ő életét élni, vagy legalábbis amit kitalált nekem.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Smile Csak az a baj, hogy tényleg így van...


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Erről jut eszembe, hogy anyum meg védőnő volt. Szóval, foglalkozási ártalom, hogy mindenkit gyerekként kezel...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Hát igen... ugye engem is úgy kezel anyám, mintha 12 lennék. Én önállósodtam – volna, de mindig bele tudtak mászni nyakig az életembe. Annak örülök, hogy nem engedtem nekik, hogy a lányomat is foglyul ejtsék. Mert megpróbálták... Szegény 6 heti nyúzoda után már olyan lelkiállapotban volt, mint én x év után. Én meg megmondtam nekik, hogy NEM. Természetesen meg is sértődtek, de akkor volt az a bizonyos áterem meg a barátnőm, akik nagyon támogattak.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Annyi ilyennel találkoztam... Már a volt áternőmnek mondtam, hogy kellene egy tanulmányt írni a "pedagógus szülők-szindrómáról".


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Nem tudok, sosem volt hosszabb távon munkám. A családomnak - vagyis leginkább anyumnak -  köszönhetem tulajdonképpen, hogy még nem vagyok csöves vagy nem haltam éhen. Szó szerint! Az a baj, hogy ezt a két tesóm alaposan ki is használta, folyton engem ugráltattak, ha valamire szükségük volt. Eddig... Anyumnak meg segítek, amiben tudok, dehát az nem munkahely (mondjuk, hogy kvázi eltart, szerintem az a minimum és ő nem ugráltat, hanem megkér). Ezt szégyellem az egész életemben a legjobban! Millió és egy helyen kezdtem el már melózni, de sose voltam egy helyen sem sokáig. Alkalmi munkáim sokszor voltak, de azokból meg nem lehet megélni. Ez van... Így függetlenedni, elköltözni nem könnyű, szóval ezen mindenképpen változtatnom kell. 


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Mindig jön jobb. Meg rosszabb. Én remélem, hogy segíteni fog az, hogy felismertük, mitől ennyire rossz, ha rossz. Pl sosem értettem, hogy más csak átgyalogol azon, ami nekem maga a pokol. Remélem, hogy segíteni fog kicsit kívülről látnom majd a rossz dolgokat: hogy jó, hát fáj, de ez csak a border miatt van, ne ess kétségbe annyira. Vagy valami ilyesmi. Te tudsz dolgozni?


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Örülök neki, hogy te már jobban vagy és 54 évesen nagy bátorság kellett a változtatáshoz, ezért külön elismerés! Én most próbálok változtatni, de border-esként nagy hullámvölgyeket élek meg közben és már vagy tízszer fel akartam adni. Már csak abban reménykedem, hogy a sok szar után valami jó is fog következni.  


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Sziasztok,

ez annyira brutális. Én is 2 hete tudom. Kleó, veled szinte ugyanaz a sorsom. Pedagógus szülők, nárcisztikus kapcsolat (2012-ben őmiatta voltam itt fent, Beatrice néven, de az előtte lévő is Ná(r)ci volt.)

crying

Először még örültem is, hogy megvan végre, mi a bánattól ment tönkre az egész életem, akkor hajrá, innen már fel lehet állni. Akkor jöttem ide újra, azóta olvasok, olvaslak benneteket is és csúszom magam alá szépen. Csak szépen össze kellene ollózni itt a hsz-okat és meg is lenne az én történetem, akár le se írjam. Azért kérdeztem, Kleó, mert itt, akit olvastam, hogy úgymond gyógyult, sok munkával és kökemény akaraterővel, no hát az is elég messze van egy gondtalan élettől a hétköznapokban.

Nevemsenki, ne add fel. 54 vagyok, fél éve sikerült elköltöznöm otthonról. Nyírom ki a lehúzó kapcsolatokat és életemben nem voltam ilyen jól és stabilan. Ne add fel.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Szia!

Én nagyon régóta érzelmileg labilis személyiségzavarral (is) vagyok diagnosztizálva, dehogy az valójában a border lenne, azt itt tudtam meg a Búrá-n nagyjából 2 hete. 39 vagyok és ha visszagondolok, a gyerekkorom óta vannak a border-re jellemző tüneteim. Túlféltő környezetben nőttem fel (most is abban vagyok) , ami nagyban hozzájárult, hogy ez kialakuljon. Sose engedett önállósódni a családom, minden lépésembe beleszóltak, gyerekként kezeltek/kezelnek, aminek meg is lett az eredménye. Most jutottam el oda, hogy nagyon komolyan fontolóra vettem az öngyilkosságot, bár voltak már kisérleteim korábban is. Most itt tartok és nem javul az állapotom, szóval ennyit arról, hogy ez a betegség 40 körül elmúlik...

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen