Borderline


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

prinszmadafaka írta:

Sziasztok!

Nem egészen tudom, hogy milyen típusú hozzászólásokat szokás itt írni, de mivel nem igazán találtam más helyet, ahol tanácsot kérhetnék, ezért maradt ez a fórum.

18 éves vagyok, idén érettségiztem gimiben, de nem jelentkeztem egyetemre, mert akkoriban túlságosan lefoglalt az öngyilkosságom és úgy gondoltam, hogy felesleges terveznem a jövőmet, mert úgyis halott leszek néhány héten belül. végül egyelőre még nem haltam meg, és szeptemberben elkezdtem egy OKJ-s képzést, de mivel abszolút melléfogás volt (egyáltalán nem érdekelt az a szakma), ezért elég hamar ki is iratkoztam. ezután elhatároztam, hogy inkább teszek tavasszal egy emelt szintű angol érettségit, ezzel növelem az esélyeimet a továbbtanuláshoz, és jelentkezek egy egyetemre. bár fogalmam sincs, hogy melyikre és, hogy milyen szakra, de jelenleg ez a terv. bár egyre inkább kezdek rájönni, hogy nem is lesz olyan egyszerű bekerülni, de a választás még nehezebb lesz...

szóval jelenleg nem járok iskolába, így tehát teljesen jogos elvárás volt felém, hogy kezdjek el valamit dolgozni legalább addig a pár hónapig, amíg nincs itt az érettségi-szezon. nos ez meg is történt, november elején dolgoztam egyetlen egy napot, utána pedig megpróbáltam megölni magam. értelemszerűen a pszichiátriára kerültem, ahol összesen kb 1 hetet töltöttem. megkaptam a diganózisomat (amit én már korábban is tudtam, mert kb 7 hónapja járok pszichológushoz), érzelmileg labilis személyiségzavarom, kevert személyiségzavarom (borderline, elkerülő jegyek) van. elkezdtem szorongásoldót szedni (Rilex 2,5 mg) és egy darabig a kórházi csoportokra is be kellett járnom, de hamar felhagytam a dologgal.

miután ez az egész dolog elrendeződött, a pszichológusom azt javasolta, hogy szerinte inkább most ne kezdjek el dolgozni, mert valószínűleg ugyanaz lenne a vége, mint korábban, sőt, az az eset annyira nagy hatással volt rám, hogy még rosszabbul vagyok, mint előtte. képtelen vagyok az álláskereséssel foglalkozni, egyszerűen pánikrohamot kapok, ha interjúra kellene mennem, vagy, ha csak egy sima kérdést kellene feltennem a kasszásnak, hogy van-e jelenleg felvétel.

a pszichológusom azt javasoltva, hogy most inkább koncentráljak két dologra, a munkakeresés helyett. egyrészt a továbbtanulásra, tehát van rengeteg időm, itt a lehetőségem, hogy megtaláljam és kitaláljam, hogy mi szeretnék lenni, melyik egyetemre jelentkezem és, hogy felkészüljek az angol emeltre. másrészt az újraszocializálódásra, tehát kezdjek el fokozatosan, szépen lassan újra visszaszokni az emberek közé és harcolni a szociális fóbiám ellen.

igazából ezek szerintem is jó tanácsok, azonban mindettől függetlenül továbbra sem tudom, hogy KONKRÉTAN mivel töltsem ki a napjaimat.. ráadásul egy nagyon erős bűntudat és kellemetlen érzés van bennem amiatt, hogy nem dolgozom, nem járok iskolába, hanem csak úgy vagyok.. nyilván, anya megértő és nem erőltet semmit, tudja, hogy jelenleg is haladok valamerre, de pont ez az, ami miatt rosszul érzem magam, hogy élősködöm valakin, akit ez egyáltalán nem zavar.

van minimális előrehaladás az ügyekben, ma például egy teljesen vadidegen internetes barátommal találkozom, ami egy elképesztően nagy lépés a számomra. illetve, terveim szerint holnap egy boxedzésre is ellátogatok (egyelőre csak nézőként) és érdeklődöm a lehetőségekről.

foglamam sincs lényegében mi is a célom ezzel a poszttal, szerintem csak szeretnék megerősítést kapni, hogy nem baj, hogy nem dolgozom vagy ilyesmi..

 

Én a saját tapasztalatomat tudom elmondani. nekem nagyon bejött mikor pont így voltam, elhatároztam hogy na akkor most legyen meg az érettségi, én mindenképp erre buzdítanálak egyetértve a pszichológusoddatl. Erre rakd az erőidet tényleg, mer ahol a fókusz ott a siker. Ennyi az egész. Miközbe csinálod meg figyeld magad hogy ne ess vissza, találj 1 jó tanárt is akár. mint láthattad előző hozzászólásomból hogy én inkább gyógyszerellenes vagyok, pszichiátria ellenes (nem mint gyógyítási intézmény ellen, hanem a jelenlegi gyakorlat ellen csak)... tehát a tanulás jó 5let, ha meg valaki azal jön h nem dolgozol az egyedül a te és anyukád dolga, senkinek semmi köze hozzád. Ha neki és neked is jó ez így, akkor ok, ha nem, akkor lehet gondolkodni már máson. De ez általában dominancia harc szokott lenni (ett eszed a kenyeremet, azt csinálod amit én mondok) ez meg elég undorító dolog szerintem, nem segít. De hát ez megin olyan hogy nemtod megváltoztatni a másikat... Nem is kell. Beszélgetni lehet vele, lehetőleg erőszakmentesen, de ha az se megy, akkor nem kell erőltetni feltétlen a beszélgetést. én ezt szoktam. Úgyis mindenki az eredményeid nézi majd később: Van e pénzed, van e jogsid, van e diplomád, mit dolgozol? Buzán, de ez alapján ítélnek meg hogy "vagy-e valaki" érdemes ezekre fordítani a figyelmet. 


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

És még amit mondanék hogy ha már felemrül a kérdés hogy kinek higgyen az ember a pszichológusnak vagy önagának, akkor inkább önmagadnak, mer sokszor az van hogy tökéletes homályba vannak a spzichológusok is az egésszel kapcsolatban. "védett" környezetről beszélnek 1-1 dühkitörés után holott elfelejtik hogy sokszor nincs menekvés ebből a helyből. Máskor meg hazamegyek, és ezen a helyen, ahol előzőleg "támadó" (nyilván ez az ellentéte a védettnek) környezet, "védett"-é avanzsál. Hogy történhetett meg ez kérem szépen?? HÁt úgy hogy nem a környezet védett vagy támadó, hanem adott szituációban lehet ez is az is, vagy pedig (ez a másik opció) tök nagy baromság amit mondott az illető legalábbis az a része, hogy létezik objektíven védett hely vagy nem. Nincs mert ami előzőleg támadónak tűnt most mégis csak védő. Namost hogy van ez? Ooops, tessék visszamenni kicsit jobban képezni magad a padbe, egyes, holnap jöhetsz pótvizsgára. Hoppá.

Ezér mondom hogy egész nagy zavar van, te meg szeretnéd a bajodat eltüntetni és nincs kb senki aki segít. Ilyenkor van az hogy saját megérzésre hallgatni. Mit mond a belső hang? Mi lenne helyes? Pszichiátria úgyis csak akkor játszik ha "bekerülsz" vagy már a "beled is lóg" annyira szarul vagy, addig szabad vagy, tudsz tenni amgadért. Más kérdés hogy szabadság nincs csak determinimzmus, de ezt persze könnyű félreérteni szóval ebbe ne menjünk bele...A valóság az hogy a terápia pénzbe kerül, így én elsődlegesen a pénzcsinálást célzom mmeg, és önterápiázok ha kell, és keresem magam a megoldást. Nem vagyok annak a híve hogy ksizakadva a való életből lehet érdemi változást elérni. Ez lehet kemény és egyeseknek nem tetszik, amit el is fogadok. Ő persze csináljon azt amit akar, nekem ez a nézetem mégis. Persze ha nagyon végső szar lenne akkor mennék énis valami ilyen helyre. Nem tudok mindent, sőt valójában keveset... lehet hogy mégis terápia kéne, nem tudom. De akkor felmerül hogy ki meg hogy meg miért? Számomra nincs olyan terapeuta aki megütötte volna a mércét, amit elvárnék. Azz hgoy elolvasta a tankönyvi dolgokat még nem jelenti hogy ő jó terapeuta lesz, ez inkább egy művészet mint tudomány.


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Most nem fogok olyat írni hogy megváltom a világot, emrt a psziché nem így működik. Jönnek mennek gondolatok, érzések, állapotok.

Amit én tapasztalok, ogy a pszichés betegek állapotában nagyfokú tehetetlenség van. Ha el is mozdul valamerre, általában lassan történik és ki vagyunk sokszor szolgáltatva több tényezőnek: aktuális életesemények, testünk dolgai, genetika, múlt, belső világ. Amikkel mérjük magunkat: szociálisan hol tartunk, milyenek vagyunk mások előtt? Mennyi mindent "tettünk le az asztalra"?, mennyi barátunk van, milyen okosok vagyunk? Ilyesmi. Ezek a gondolatok nem hagynak nyugodni addig míg oylan szintre nem emelődnek amíg megfelelő. Ez ha nincs összhangba az önmagunkról alkotott belső képpel hogy szerintünk mi hova tartozunk, akkor elítélhetőség kontextusába érezzük magunkat, és ez ontja a büntető stimulusokat, ami a depressszi és a border melegágya is.

 

Én jelenleg járok egy önsegítő csoportba borderlineosokhoz, ott szabadon beszélgethetünk a bajunkról akik oda járnak vagy borderesek, vagy hozzátartozók.

Amit észrevettem hogy ez egy törékeny állapot. Sajnos a környezet nem érti meg ez okozza a problémákat. Ilyenkor óriási feszültség van bennünk. Ilyeneket mondanak "nem indokolt" "uralkodj már magadon" "mit hisztizel". stb. namost azt kéne látni a környezetnek, hogy ezek nem oylan dolgok hogy leülünk és kigondoljuk hogy na most ogy viselkedjünk? Hanem valami kiváltja, és a viselkedés már meg is történt. Ahogy fáj a hasunk úgy jön a border állapot is. Ennek igazából a háttértényezőit kellene nagyon erősen felkutatni, és ez is segíthet abban hogy eltűnjenek a tünetek. De szerintem direktbe nem jó fókuszlni arra h eltüntessük mer paradox módon visszajönnek. Minden tudati "kituszakolás" paradox eredményt ér el. Ami célravezető, hogy megfigyeljük hogy működnek a dolgok, bizonyos gondolatok miylen érzéseket váltanak ki bennünk, és prbálunk aszerint menni hogy a legkisebb frusztráció érjen minket. Én ezt láttam célravezetőnek. A nyugalom, a relaxáció, de ez nem mehete a hatékonyság rovására (tehát ha van dolgom, akkor igenis csináljam meg, ne aludjak helyette pl). A legtöbb gondot a többi emberrel való viselkedés szokta jelenteni... nálunk.Ebbe viszont könyörtelen lennék. ha ki vagy téve egy oylan emberrel való viszonyba, aki nem érzékeny a problémádra, akkor a elgjobb amit tehetsz, hogy adott szituba próbálsz másról beszélni, nem várni h megértse a frusztrációd. Legtöbbször ha szimplán csöndbe maradsz és a "lényegre" fókuszálsz, magyarán arra amit Ő akar neked mondani, akkor jobban jársz. Egyszerűen csöndbe maradni. Elgondolkodtatok azon már hogy 1 adott szituba végtelen sokféle viselkedési elhetőség közül választhatsz (elméletbe)? Aztán tudom a gyakorlat 1 vonulatot enged és ez nehezíti a dolgot. De legalább elméletbe van egy kulcs a "zárhoz" ami nyitja az adott helyzet ördöglakatát. Az tuti hogy a mi viselkedésünkön is múlik hogy ő hogy fog viszonyulni a dolgokhoz.

Én viszont azt szoktam mondani akár terápiába vagy akár az adott "ellenség" személlyel beszélek (itt mindenki tudja ki az aki az őrületbe kergeti...): hogy a valóság (tehát hogy x, vagy y éve nem történik "semmi" ahogy ők szokták mondani nekem...) annak az oka a lelki vulnerabilitás, sebezhetőség, segítség hiánya, nem megfelelő szakember, stb... és a szerencse h őszinte legyek. Szerencsétlen emberek is vannak. Milyen aki rákban hal meg az szerencsés netán?? Nem. Ő szerencsétlen, nyilván nem akart meghalni, mégis így járt. Most erre mit elhet mondani? Ez van... Lehet lemondó hozzáállás és nem jó.. nyitott vagyok más véleményekre.. Szóval a lényeg hogy legtöbbször az én környezetem engem okol a bajomér, és hogy én nem teszek "semmit" ami egy erős túláltalánosítás, de persze ha ez jön ki, akkor jöjjön ki ez... MÉGSEM enyhülnek a tünetek, és a valóság mást mutat és én szerintem nála sokkalta nagyon önfegyelemmel rendelkező személy vagyok. És ezt a kettőt párhuzamba állítva azt gondolom hogy itt másról van szó mint teljesítmény vagy önfegyelem. Itt valami lelki, kapcsolati bibiről van szó, amit se ő se én nem tudunk elrendezni, pedig próbálkozás volt rámj hahjjjaj... De még mennyi. ÉS az eredmény? Ugyanaz. VALAMI van, ami zavar, VALAMI... Namost meg lehet ezen a szinten rekedni, hogy jaj van bajom, segítsetek rajtam, de én azt vettem észre hogy hiába az egész. Amennyit ezzel foglalkozok, annyire beleásom magam a mélybe, ugyanakkor tudom hogy kényes kérdés ez nem lehetz tökéletesen kiszorítani a tudatból ezt se mer megbosszulja magát. Én amit találtam hogy a másként viselkedés tudhat segíteni, de a kérdés hogy hogy? Hogy kell konkrétan viselkedni? Erre se ad ám senki választ, magad vagy mint az ujjam és mint mindenki a világon. Beszélhet hozzád apád anyád vagy kedvesed, mégise egyedül maradsz a világba magaddal, még a terpeutád se lesz teljesen veled, mivel ott is egy kapcsolat van. Ennek van 1 intim összetevője: Mondd el ami a szívedet nyomja, legyél őszinte,"bármit" megbeszélhetünk, és van egy tágabb kontextusa: ő a te terapeutád, te fizeted, szabadságodba áll lemondani, elmenni tőle, nem elmenni hozzá, magadba megítélni, rosszt gondolni, dolgokat nem elmondani neki. Ez a fajta kettősség megnehezít minden ilyesmi munkát vagy tevékenységet, nevezetesen hogy nem lehet 100%-ban "nyitott" valaki, mert mindig ott vannak a keretek... Tehát sose adhatod fel magad teljesen...

Végzésként azt írnám hogy a lelki dolgokba pár dolgot figyelmbe kell venni:

-hogy érzem magam?

-mik a céljaim, azokat el tudom e akarom-e érni? Mi akadályoz?

-mi az a konkrét mozzanat ami engem kiakaszt és akadályoz a céljaimba (ember, vagy viselkedésmód velem szemben)?

5 tényező amikor azt mondhatod hogy "egészséges ember" vagy: kielégítő szociális kapcsolatok (kívülről, belülről), öröm érzés (ez lehet a flow élménye, vagy pozitív érzelmek, vagy nemes cselekedetek), munkaképesség, és ennek hosszú távú fenntartása, mások rólad kialakított pozitív véleménye, és magad által kialakított pozitív énkép, alkotó és fejlődőképesség. Persze más kategorizálás is van de ezek elegendőek már szerintem.

 

A terapeutákkal legtöbbször az a "baj" hogy a végtelen számú témából amiről beszélni lehet, nem célzottan azokról beszélgetünk amit mi ketten csakis mi közösen tudunk megoldani. MErt beszélhetünk jogi dolgokról, beszélhetünk gazdasági dolgokról, földrajz, matematika művészet tök mind11... de a kérdés mindig az: ettől előrébb haladok én az életben? Ettől jobban leszek ha kimegyek ezen az ajtón akár a terapeuta nélkül is? Ezeket szerintem pl az én terapeutám nem teszi meg, ugyanakkor visszajárok hozzá mert egy oylan komponense megvan, ami máshol viszont ritka, az elfogadás, és ez egy border esetében életbevágó, enélkül általában meg szokott szakadni a teárpia. Ideig óráig tudom rejtegetni, de belül megvan a negatív attitűd és emiatt kerülni fogom vagy nem szívesen járok majd az illetőhöz..

Én azt gondolom minden bordernek a célja nem az kell legyen hogy ha már aktuálisan tünetei vannak hogy azokat eltüntetni, hanem inkább oylan életmódot folytatni ahol kicsi az esélye annak hogy a tünetei megjelenjenek, vagy oylan szinten tartani a stressz szintet hogy azok ne okozzanak kiütközést, és próbálni ellensúlyozni ezeket olyan jellegű tevékenységekkel, amik csökkentik a megjelenésí valószínűséget.

 


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Kleó írta:

"Ne hisztizz, vagy adok neked okot a sírásra."  – ezt a mondatot én is sokszor hallottam. Most már ott tartok, hogy közlöm: "Ez nem hiszti, ez borderline düh". És mi a különbség? – Mindjárt megtudod, ha nem hagysz békén. Viszont könnyeim már nincsenek, hosszú évek óta. Azt mondta egy barinőm, hogy befelé sírok...

 

Ezt hívják érvénytelenítésnek. Te meg a kapcsolatotok lényegét nem közlöd vele, a síráson vagytok leakadva, de a sírást megelőzte valami. Ami miatt kiakadtál. Azt kéne megérteni, feldolgozni.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Szia!

Nálam is hasonló volt a helyzet. Én jelentkeztem egyetemre, de nem vettek fel. Majd én is angol emeltszintűre, középfokú nyelvvizsgára (biztosra mentem) és magyar nyelv és irodalom emeltszintűre készültem (gondold át te is, hogy az angol emeltszintű elég-e). Így végül felvettek magyar szakra - aztán most már 5 éve informatikusként dolgozom.
Pályaelhagyás ide vagy oda, jót tett nekem az egyetem.

Én viszont egyáltalán nem dolgoztam abban az egy évben - lehet hogy jó lett volna, de az hogy nem vettek fel sehova, és hogy nincs mit csinálnom eléggé lelombozott és depressziós lettem (erre utólag jötem rá). Szüleim szüntelenül csesztettek, hogy menjek el dolgozni, de egy kicsit sem segítettek benne. 18 évesen azt sem tudtam hogyan kezdjek neki. A melódiákhoz meg nem mehettem, mert már nem voltam diák...emellett meg kijött rajtam a szocfóbiám is és fogalmam sem volt hogy mit csináljak.

Egyébként ezidő alatt én is eljártam (újra) karate edzésekre. Az sokat segített, és legalább emberekkel is találkoztam.


Offline
Csatlakozott: 2016 aug 1

Sziasztok!

Nem egészen tudom, hogy milyen típusú hozzászólásokat szokás itt írni, de mivel nem igazán találtam más helyet, ahol tanácsot kérhetnék, ezért maradt ez a fórum.

18 éves vagyok, idén érettségiztem gimiben, de nem jelentkeztem egyetemre, mert akkoriban túlságosan lefoglalt az öngyilkosságom és úgy gondoltam, hogy felesleges terveznem a jövőmet, mert úgyis halott leszek néhány héten belül. végül egyelőre még nem haltam meg, és szeptemberben elkezdtem egy OKJ-s képzést, de mivel abszolút melléfogás volt (egyáltalán nem érdekelt az a szakma), ezért elég hamar ki is iratkoztam. ezután elhatároztam, hogy inkább teszek tavasszal egy emelt szintű angol érettségit, ezzel növelem az esélyeimet a továbbtanuláshoz, és jelentkezek egy egyetemre. bár fogalmam sincs, hogy melyikre és, hogy milyen szakra, de jelenleg ez a terv. bár egyre inkább kezdek rájönni, hogy nem is lesz olyan egyszerű bekerülni, de a választás még nehezebb lesz...

szóval jelenleg nem járok iskolába, így tehát teljesen jogos elvárás volt felém, hogy kezdjek el valamit dolgozni legalább addig a pár hónapig, amíg nincs itt az érettségi-szezon. nos ez meg is történt, november elején dolgoztam egyetlen egy napot, utána pedig megpróbáltam megölni magam. értelemszerűen a pszichiátriára kerültem, ahol összesen kb 1 hetet töltöttem. megkaptam a diganózisomat (amit én már korábban is tudtam, mert kb 7 hónapja járok pszichológushoz), érzelmileg labilis személyiségzavarom, kevert személyiségzavarom (borderline, elkerülő jegyek) van. elkezdtem szorongásoldót szedni (Rilex 2,5 mg) és egy darabig a kórházi csoportokra is be kellett járnom, de hamar felhagytam a dologgal.

miután ez az egész dolog elrendeződött, a pszichológusom azt javasolta, hogy szerinte inkább most ne kezdjek el dolgozni, mert valószínűleg ugyanaz lenne a vége, mint korábban, sőt, az az eset annyira nagy hatással volt rám, hogy még rosszabbul vagyok, mint előtte. képtelen vagyok az álláskereséssel foglalkozni, egyszerűen pánikrohamot kapok, ha interjúra kellene mennem, vagy, ha csak egy sima kérdést kellene feltennem a kasszásnak, hogy van-e jelenleg felvétel.

a pszichológusom azt javasoltva, hogy most inkább koncentráljak két dologra, a munkakeresés helyett. egyrészt a továbbtanulásra, tehát van rengeteg időm, itt a lehetőségem, hogy megtaláljam és kitaláljam, hogy mi szeretnék lenni, melyik egyetemre jelentkezem és, hogy felkészüljek az angol emeltre. másrészt az újraszocializálódásra, tehát kezdjek el fokozatosan, szépen lassan újra visszaszokni az emberek közé és harcolni a szociális fóbiám ellen.

igazából ezek szerintem is jó tanácsok, azonban mindettől függetlenül továbbra sem tudom, hogy KONKRÉTAN mivel töltsem ki a napjaimat.. ráadásul egy nagyon erős bűntudat és kellemetlen érzés van bennem amiatt, hogy nem dolgozom, nem járok iskolába, hanem csak úgy vagyok.. nyilván, anya megértő és nem erőltet semmit, tudja, hogy jelenleg is haladok valamerre, de pont ez az, ami miatt rosszul érzem magam, hogy élősködöm valakin, akit ez egyáltalán nem zavar.

van minimális előrehaladás az ügyekben, ma például egy teljesen vadidegen internetes barátommal találkozom, ami egy elképesztően nagy lépés a számomra. illetve, terveim szerint holnap egy boxedzésre is ellátogatok (egyelőre csak nézőként) és érdeklődöm a lehetőségekről.

foglamam sincs lényegében mi is a célom ezzel a poszttal, szerintem csak szeretnék megerősítést kapni, hogy nem baj, hogy nem dolgozom vagy ilyesmi..


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 2

Es tovább mennek minden egyes nap, egyre csak mélyebbre...karc-olatok, harci diszkent viselik magukon elvesztett csatáikat. Fejemet hajtom, s terdemet hajlítom, nem imára görnyedve, hanem az elesettek elott tisztelegve....ki előttem, ki utánam. 

Istenemet többe nem basztatom, amiért akkora viharokat küldött rám.....inkább a viharoknak intek be, mert hatalmas Isten áll mögöttem. 


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 16

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen. Sad


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Lilla!

Kis mennyiségben csak minimális kiegyensúlyozó, nyugató hatása van az antipszichotikumnak, Én is kapok (5 mg Parnassant) és nem vagyok tőle zombi. Sokaknak ez segít aludni. Szerintem próbáld meg, végül is abbahagyhatod, ha nem jó. Persze orvosi felügyelettel.


Offline
Csatlakozott: 2015 már 27

Sziasztok!

Szeretnék kérni egy segítséget. Már régen jártam itt.Abban sem vagyok biztos, hogy jó helyre írok. Elvileg bordeline sz.zavarom van, de voltam már bipoláris is papíron,utoljára meg "nem meghatározott szorongás" a diag.De végülis tökmindegy, mert a diag semmit nem változtat azon,hogyan érzem magam.

Gyógyszereket egy ideig szedtem, Convulexet, 2 hónapja állították le, hullott a hajam tőle.Előtte Lamolep volt de túl gyorsan emelték a dózist és allergiát váltott ki. 2*2mg Xanax sr-t szedtem pár hónapig,1 hónapja levette a doki 2*1 mg-ra. Azóta folyton erős szorongásom van, napi 5 órákat alszom,általában éjjel 1-től reggel 6-ig. Nappal csak egy picit vagyok álmos. Sajnos az állandó szorongás,nem hagy nyugodtan élni. Néha olyan mintha 2 személy lennék egyszerre.Egyik pillanatban még minden oké, a következőben szöges ellentéte. Sírós vagyok.A férjem már enyhén szólva ki van akadva,az esték miatt. Mert mikor le is fekszem aludni,már csak az nyugtat meg ha a fal felé fordulok és szorosan betakarózva alszom.Szóval házasélet nuku.

Mit tegyek? Nem akarok visszamenni a dokihoz, mert még a végén felír valami antipszihotikumot, ami tényleg tönkretenne.Már 1 hónapja is azon gondolkozott,amikor a Convulex helyett keresett valamit,csak aztán maradtunk annyiban,hogy amíg nincs gond addig nem ír fel mást. Már kaptam antip.-t és nagyon nem volt jó. Az mégjobban tönkrevágna.



Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Tud valaki valamit onlywriterről? Látta ma fenn valaki?


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 16

Minden nap megvívják a saját csatájukat, de jól tudják, hogy nem nyerhetik meg a háborút. sad


Offline
Csatlakozott: 2018 júl 16

NarciMarci írta:

Egyre többen vannak...Most az imént kitöltöttem az itteni tesztet, és azt mondták, azonnal menjek terápiába - csakhogy én már elég sokat és sokszor voltam. A narcizmus-tesztre meg enyhébb eredmény jött ki, nem mondták egyértelműen, hogy menjek a terápiába. A doktorok ingadoznak, hova soroljanak be. A festőnő, akihez jártam rajzolni tanulni, egyfelől tökre odavolt, milyen szépek a képek, zseniálisak - másrészt meg azt mondta: tök olyanok, mint a broderlineok képei. Mert ő olyanokkal is dolgozott művészetterápiában. 

 

Szia! Puszta kivancsisagbol, milyenek a borderek kepei? 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

"A kezelt betegek 15-30%-át kitevő borderline személyiségzavar kezelése a hagyományos terápiás beavatkozásokkal – beleértve a szokványos viselkedésterápiákat és kognitív rövidterápiát is – általában eredménytelen, sőt a szokványos osztályos és ambuláns kezelések hatására rosszabbodhat is, pl. az öndestruktív viselkedés tekintetében."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dialektikus_viselked%C3%A9ster%C3%A1pia#A_DBT_Magyarorsz%C3%A1gon

http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Üdv itt! Jó helyen jársz Smile

Én (részben) borderline vagyok, újra és újra kiújúló depresszióval. SOTE-ba jártam egy ideig, de ott csak stabilizálnak valamennyire. Személyiségzavarra sématerápiát ajánlották nekem, a VIKOTE-ban. SOTE 100%-osan TB-s, VIKOTE részben. SOTE-hoz kell szakorvosi beutaló. Én az első sémás alkalmamra novban megyek.

Ha szeretnél esetleg még beszélgetni, írj rám nyugodtan akár privátban is. Szép estét!


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 25

Sziasztok!

Ez az első hozzászólásom itt és egyben a bemutatkozásom is. 32 éves vagyok és 1,5 év Németországban töltött idő után ismét nulláról kezdem az életem. Ahogyan más(ok)tól is olvastam itt, én is keresem az utam és sajnos még nem igen tartok sehol. Jelenleg a szülői házban élek túl és reményeim szerint nemsokára (ismét) Budapesten élek és dolgozom majd.

Serdülőkorom óta küzdöm depressziós tünetekkel, ehhez képest idén voltam először pszichológusnál, ahová februártól júniusig jártam. Akkor egyrészt anyagi okok miatt (külföldön fél év után munkanélküli lettem), másrészt személyes okok miatt abbahagytam a terápiát (úgy éreztem, hogy egy másik pszichológussal könnyebben értenék szót, illetve olyan szakembert szerettem volna választani, aki kifejezetten járatos a BPD témában). Mivel rövid ideig jártam, nincs "kőbevésett" diagnózisom, a terapeutám végig nagyon óvatosan fogalmazott, egyedül a depresszióban volt 100%-ig biztos, felmerült benne a bipoláris 2 is (én úgy gondolom, hogy hypomanic szakaszaim nincsenek), illetve érzékelt nálam BPD személyiségjegyeket. A saját tapasztalataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy borderline vagyok, depressziós epizódokkal.

A depresszió végigkísérte eddig az életem, hol kudarcélmények, hol munkahelyi szorongás, majd kiégést követően ütötte fel a fejét, a borderline tünetek viszont kifejezetten a partnerkapcsolataimban jelentkeznek. Sajnos (vagy nem sajnos) a legutóbbi, kétéves kapcsolatom ennek köszönhetően fuccsolt be (az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a volt párom is küzdött valamilyen személyiségzavarral, de a kapcsolatunk alatt sajnos az ő diagnózisa nem tisztázódott, így maradtam én a bűnbak).

Már a kintlétem alatt olvasgattam a BPD kezelési lehetőségeiről, mind dialektikus viselkedésterápia, mind fekvőbeteg ellátás keretein belül és sok néven (Tündérhegy, SOTE Pszichoterápiás osztály - Unoka Zsolt, Thalassa Ház, Nap-Kör alapítvány) és honlapon átrágtam magam.
A fókuszomba a Nap-Kör alapítvány és az ő DBT  terápiájuk került, de még nem egyeztettem Ratkóczi Éva doktornővel a lehetőségeimet illetően (sejtem, hogy hosszú várólista lesz), mert első körben állást és albérletet szeretnék találni, utána jönnének a szórakoztató szabadidős tevékenységek. laugh
Néhány napja (vagy inkább néhány héten keresztül, a szakítást követően) borzasztóan rosszul éreztem magam és akkor krízisközpontok után kutatva kötöttem ki ismét a Búra oldalán, így elgondolkodtam a pszichiátriai, kórházi kezelésen is, így gyakorlatilag a kérdésem is ezzel kapcsolatos lenne:

Megköszönöm, ha megírjátok, hogy a borderline-nal vagy major (esetleg) bipoláris depresszióval kapcsolatban felkerestétek-e a fenti intézmények bármelyikét és hogy mik a személyes tapasztalataitok?

Ezidáig sosem szedtem gyógyszert (kicsit kézzel-lábbal küzdöm is ellene), ugyanakkor a korábbi pszichológusom erősen ajánlotta, hogy vegyem fel a kapcsolatot egy pszichiáterrel és a depressziós epizódok idején szedjek valamit. Mivel az elmúlt hónap folyamán gyakran éreztem magam krízis helyzetben (és feltehetően az önértékelésem és a hangulatom instabil lesz még jóideig) így antidepresszánsra vagy hangulat stabilizálókra nagy eséllyel szükségem is lesz. sad

Köszönöm a segítségeteket és hogy végigolvastatok!


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

hiszti írta:

Kiscsillag

Nem mondta a lógus hogy ne hisztizzek, csak én éreztem ezt mikor elterelte a szót másra. Meg azt se mondta hogy ne beszéljek a gondjaimról, hanem elterelte a beszélgetést másfelé ha panaszkodásba kezdtem átmenni. Ő csak az érzéseimre lett volna kíváncsi, de az én érzéseim úgy jönnek elő ha előbb panaszkodok egy sort, rámjön a sírhatnék, kibőgöm magam és utána el tudom mondani, hogy mi volt ez az érzés... És az első lógus ezt a "sztorizva panaszkodó/önsajnáltató" részt akarta volna folyton skippelni. 

Értem.

Annyiban más a szitu, hogy amikor a problèmáimról, rossz érzéseimről beszélek, akkor azt várom/remélem, hogy vmi konkrét javaslatot tegyen. Ehhez nem elég elmondanom, hogy mit érzek. 

 


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 21

NarciMarci

Szerintem inkább borderline lehetsz, aki néha túlkompenzál, és ezért narcisztikusnak tűnhet. Valami ilyesmire tudok gondolni.


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 21

Kiscsillag

Nem mondta a lógus hogy ne hisztizzek, csak én éreztem ezt mikor elterelte a szót másra. Meg azt se mondta hogy ne beszéljek a gondjaimról, hanem elterelte a beszélgetést másfelé ha panaszkodásba kezdtem átmenni. Ő csak az érzéseimre lett volna kíváncsi, de az én érzéseim úgy jönnek elő ha előbb panaszkodok egy sort, rámjön a sírhatnék, kibőgöm magam és utána el tudom mondani, hogy mi volt ez az érzés... És az első lógus ezt a "sztorizva panaszkodó/önsajnáltató" részt akarta volna folyton skippelni. 


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 11

Egyre többen vannak...Most az imént kitöltöttem az itteni tesztet, és azt mondták, azonnal menjek terápiába - csakhogy én már elég sokat és sokszor voltam. A narcizmus-tesztre meg enyhébb eredmény jött ki, nem mondták egyértelműen, hogy menjek a terápiába. A doktorok ingadoznak, hova soroljanak be. A festőnő, akihez jártam rajzolni tanulni, egyfelől tökre odavolt, milyen szépek a képek, zseniálisak - másrészt meg azt mondta: tök olyanok, mint a broderlineok képei. Mert ő olyanokkal is dolgozott művészetterápiában. 

 



Offline
Csatlakozott: 2018 okt 11

Én bizony sírtam, nem is egyszer. De jót tett.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Nekem nem rémlik, hogy valaha terapnál vagy lógusnál sírtam volna. (lehet hogy volt ilyen, de nem rémlik). Pedig sztem jó, ha valaki tud sírni. 

Orvosnál sírtam egyszer.  Hetek óta hetente min. 1 olyan nap volt, amikor éjjel nem tudtam elaludni és így nehezen ment a munka + sokféle tünetem volt.

Közben azt láttam, hogy a kollégáim szedik a nyugtatót (ingerlékenységre, szorongásra)...és baromira igazságtalannak éreztem, hogy én nem kapok gyszert. Sírva fakadtam. Ekkor alkalmi szedésre felírta. Szó szerint kisírtam. 

Nem tudom, hogy panaszkodás v hiszti alatt mit értett az a lógus. Engem sokat kérdeztek gyerekkorról, aktuális gondokról. Meg szoktâk kérdezni, hogy vagyok. Erre mit mondjak? Ha rosszul vagyok, akkor azt mondom. Ha jól, akkor azt. 

Nekem még sosem mondták terápián, hogy ne panaszkodjak vagy ne beszéljek a rossz érzéseimről, gondjaimról.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

"Ne hisztizz, vagy adok neked okot a sírásra."  – ezt a mondatot én is sokszor hallottam. Most már ott tartok, hogy közlöm: "Ez nem hiszti, ez borderline düh". És mi a különbség? – Mindjárt megtudod, ha nem hagysz békén. Viszont könnyeim már nincsenek, hosszú évek óta. Azt mondta egy barinőm, hogy befelé sírok...


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 21

Az én tapasztalatom az, hogy egy ideig takaródzni is kell vele. Hogy elfogadd, átérezd. Kicsit el kell merülni az önsajnálatban. Olyan ez, mint a gyász. Kell gyászolni különben nem dolgozod fel soha. Ha valahol megrekedsz a gyász folyamatában, akkor örökké veled lesz. Ezt a jelenlegi terápiámban sikerült megfigyelnem.

Előtte is jártam egy pszichológushoz, aki mindig félbeszakított, ha panaszkodni kezdtem, és készültem önsajnálatba merülni, és azt vettem észre, hogy nem is használt a terápia. Mindig úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, mikor rámszoltak, hogy "ne hisztizz!". És mindig rám szóltak, akkor is ha valami tényleg fájt, és tényleg sírtam. Sose fogadták el ha sírtam, agresszívan reagáltak rá. "Ne hisztizz, vagy adok neked okot a sírásra." (innen a nevem: hiszti) Fél év után abba hagytam, mert nem volt semmi változás. Ráadásul úgy éreztem, hogy ő igazából nem ért meg engem, ő is csak rámszól, hogy ne hisztizzek.

A mostani terapeutám mindig hagyta, hogy elmerüljek, és jól kisírjam magam. Utána mindig sokkal jobban voltam. Sőt imaginációs gyakorlatokkal szándékoltan is előhívtuk ezeket az érzéseket bennem. Szinte minden ülésen sírtam.  És tudod mit… egyszer csak kisírod magad végleg, és elkezded érezni, hogy már elmúlt a fájdalom nagy része (nekem ez másfél év volt). Én ekkor abba hagytam a terápiát egy időre, tartottam egy szünetet, úgy 9-10 hónapnyit... Leülepedett… Ez kellett nekem is és a pszichológusomnak is.

Aztán egyszer csak rám jött, hogy változni akarok, és hogy folytatni kellene… Visszamentem hozzá azzal a határozott terápiás céllal, hogy most már kész vagyok a változásra. Nem tudom, hogy ennek én vagy ő örült-e jobban, de nagyon lelkes lett. Most itt tartunk.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szia! De rég láttunk...

Hát, én sajnos "takarózom" vele, nekem van dg.-m, és ilyen vagyok, így kell elfogadni. Nem is vittem semmire... Becsülöm a küzdelmedet.


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Hello,

mostanában senkit nem foglalkoztat a bordi, vagy csak nem osztja meg?

Feléleszteném a topicot...Nekem mostanában van "szerencsém" megtapasztalni mit jelent így élni.

Nehéz a saját belső élményeimet artikulálni kifelé, illetve várnám h a környezet értse, és csak nem érti... miért lenne fontos? Hogy ne maradj egyedül, hogy jobban érezzem amgam azáltal hogy tudják mi zajlik, és nem mondanak olyat, ami nekem árt, vagy úgy vélem hogy árt. Az eredmény "kiakadás, kiabálás" szempontjából mind1 hogy ki a "ludas" a cél h ezek elkerülődjenek.

Amit valaki a kiabálásról mondott: persze, ott a racionális ész felfüggesztődik. Nem is arról szól a sztori hogy egy bordi minden pillanatba raionális (ez egyébként egészséges emberekre sem igaz). A sztori szerintem inkább arról szól, hogy ezeket a hangulati ingadozásokat hogy tudja modulálni valaki. Talál e megfelelő értő közeget erre? Ha igen, van esély h jobb legyen. Vagy tud e úgy viselkedni hogy ne jöjjenek ezek elő? Legtöbbször ez se megy, mer ha menne, nem lenne bordi az illető.

Ami fontos hogy a borderek más világban élnek, másként gondolkoznak, éreznek, de nem NAGYON másként. mert ha elfogadjuk hogy NAGYON mások, akkor az pl egy bélyegként is képes hatni "én border vagyok, velem nem beszélhetsz úgy" és innentől kezdve a diagnózis külön életet él, holott ez nem szerencsés mert így nem marad nyitva a javulás kapuja. Lehet hogy attól még mer kimondom h bordi vagyok vagy nem vagyok, ez indifferens, a valóságba zajlanak a doldok, viszont nem mind1 hogy közelítem meg ezt a problémát: hagyok e exit lehetőséget, és nem erre kenek mindent, mikor tudnék normálisan viselkedni akkor emiatt nem viselkedek úgy, vagy pedig ez egy bélyeg hogy "hát ilyen vagyok, nem megy". Nem mind1.

Amit viszont borderként fontosnak tartok, és akár körömszakadtáig is kéne ragaszkodni hozzá, hogy bármi is van, amíg szakember által és belsőleg szubjektívan nem visszaigazolható hogy az ember jobban van, addig nem szabad feladni hogy neked mint bordernek igenis baja van, és "eltakarni" csak mert a környezet ezt kívánja tőled. Ő nincs a te bőrödbe, te meg megzavarodsz ha ezt várják tőled, mer az belső állapotaid jönnek kérés nélkül, és ezeket megtagatni hazugság lenne, önbecsapás. Igenis fel kell vállalni ezt (persze csak olyanoknak akire ez tartozik) és kiállni magadér hogy veled ez van- Bírom mikor azzal jön apám hogy "kezdd el csinálni, és máris jobban lennél". Egyrészről frusztrál rohadtul az ilyesmi, másrészről meg megértem teljesen. Csak ő a dolog 1 részét látja ennek, nem a teljes képet, ezért a frusztráció. Az igazat adás meg az adott szituációban (ha az ember épp nyugodt, és képes ezen filózni) akkor meg akár igazat is elhetne adni egy ilyen gondolatnak, csakhát globálisaan kell szemlélni a dolgokat nem szituációfüggően. A bordiknak egyébknt is a szituációfüggőség nagyon jellemző rájuk. Adott szituációban másképp viselkednek, ezér nem halad pl az én életem, mer néha nem tudom a helyes irányt. Keresem, de nem találom. Néha meg nem kell keresni. Na erre sincs senki, aki ilyenkor segítene. Máskor meg rossz tanácsot ad. Na ebben igazodj el... NEM LEHET.

 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

https://hu.wikipedia.org/wiki/Borderline_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar

Tök jó összefoglaló. Na, csak ízelítőnek:

"A diagnózis megállapításához az alábbiak közül legalább ötnek teljesülnie kell:

Érzelmileg labilis személyiségzavar
BNO-Kód:F.60.30
DSM IV-Kód:301.83

Identitászavar

DSM-IV(6). Kifejezett és állandósult identitászavar az alábbiak közül legalább két vonatkozásban:

Hangulatzavar

  • Érzelmi instabilitás DSM-IV(3)
  • Az alaphangulat depresszió, irritábilitás vagy szorongás felé való eltolódása, mely néhány óráig, de legfeljebb néhány napig tart.
  • Krónikus üresség- és unalomérzet. DSM-IV(7).

Viselkedés

  • Gyenge önkontroll DSM-IV(4). A helyzetnek nem megfelelő heves düh, vagy a düh feletti kontroll hiánya, például gyakori indulathullámzások
  • Stresszválasz: dühkitörések.
  • „Súlyos disszociatív tünetek” (nem a DSM-IV része) Átmeneti stresszhez kapcsolódó paranoid elképzelések vagy súlyos disszociatív tünetek: rövid, de heves dühkitörésekre kerülhet sor. Ilyenkor a csalódottság és tehetetlenség érzése miatt az elfojtott keserűség tör ilyen formában utat magának. Dührohamukban szétzúzhatnak tárgyakat vagy pedig önkárosító módon viselkedhetnek, mint például összeszaggathatják a ruhájukat, vagy fejüket a falba verik, a csuklójukat felmetszhetik stb.
Kapcsolati instabilitás

DSM-IV(1). Kapcsolatokban a túlzott idealizálás és a leértékelés közötti ingadozás

  • Távolságtartás: DSM-IV(Cool. A valóságos vagy elképzelt elutasítás elkerülése érdekében tett heves erőfeszítések (melyek a személyközi kapcsolataiban távolságtartásban nyilvánulnak meg, illetve nem tartja meg/nem ápolja hosszabb távon barátságait/kapcsolatait)
  • Kétségbeesett igyekezet valós vagy vélt elhagyatás elkerülésére.
Önkárosító impulzivitás

DSM-IV(2). Minimum két területen megjelenő önkárosító impulzivitás a következők közül:

  • költekezés
  • szexualitás
  • túlzott gyógyszerfogyasztás, alkohol vagy egyéb tudatmódosítók használata.
  • falánk evés
  • felelőtlen autóvezetés
  • bolti lopás
  • Öngyilkossági gesztusok, tendenciák: öngyilkossági fenyegetőzések-gesztusok, öncsonkító viselkedés. (ismétlődő rendszerességgel) DSM-IV(5)"

Ezekből csupán 15 jellemző rám...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Felőlem inkább legyen mogorva, de jó szakember. Juszt se írom le ezzel kapcs. – a gasztroenterológusomat. Akinek "egy mosolya nem volt" – mondta sok beteg.


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Annyi ilyen bölcsességet hordanak össze nhéa az áterek meg lógusok... Sokszor semmi köze a valósághoz.. Nálam is volt nem egy ilyen. Ettől még lehet kedves meg jószándékú.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre, 
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz, 
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.

Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak, 
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet, 
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

(J. A. – kiemelések tőlem)



Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Tündėr írta:

Illetve en azt vettem meg észre egy-egy ilyen roham utan, hogy meg igaz is lehet amit akkor érzek, de nem azzal a szemellyel kapcsolatban, akire epp zuditom. Es ezért hajlok en is arra, hogy ezek a kitörések nagyon régi serelmekbol táplálkoznak- akar csecsemokorig visszanyulva-, ám az indikator barki/barmi lehet, ami az epp aktualis szeszelynek nem felel meg. 

Igen, igen és igen.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 3

Illetve en azt vettem meg észre egy-egy ilyen roham utan, hogy meg igaz is lehet amit akkor érzek, de nem azzal a szemellyel kapcsolatban, akire epp zuditom. Es ezért hajlok en is arra, hogy ezek a kitörések nagyon régi serelmekbol táplálkoznak- akar csecsemokorig visszanyulva-, ám az indikator barki/barmi lehet, ami az epp aktualis szeszelynek nem felel meg. 


Offline
Csatlakozott: 2011 feb 27

murray head írta:

Hú, nagyon durva dologra jöttem rá.

A bordi dühöngésnek van alapja! 

Amit érzünk és mondunk a dühöngés közben, annak valószínűleg az égvilágon semmi köze a valósághoz, sőt, valószínűleg pont az ellenkezője igaz, DE valami egészen mélyről jövő igazságérzet jól súg. Valóban van valami sérelmünk, amit temetgetünk, púderezünk, szőnyeg alá lökdösünk és aztán egyszercsak bumm! robban.

 

 

Pontosan murray head.

Amikor fordítva mondjuk, akkor a tudattalan beszél. Egy jó pszichológus meg tudja fejteni, hogy mi az ellenkezője. 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Lehet, hogy ezért mondta egykor az áterem, hogy amig nem teszem helyre a kapcsolatom a párommal addig beteg maradok? Csak az a bibi, hogy közben ő lelépett én pedig maradtam betegen

murray head írta:

Hú, nagyon durva dologra jöttem rá.

A bordi dühöngésnek van alapja! 

Amit érzünk és mondunk a dühöngés közben, annak valószínűleg az égvilágon semmi köze a valósághoz, sőt, valószínűleg pont az ellenkezője igaz, DE valami egészen mélyről jövő igazságérzet jól súg. Valóban van valami sérelmünk, amit temetgetünk, púderezünk, szőnyeg alá lökdösünk és aztán egyszercsak bumm! robban.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Hú, nagyon durva dologra jöttem rá.

A bordi dühöngésnek van alapja! 

Amit érzünk és mondunk a dühöngés közben, annak valószínűleg az égvilágon semmi köze a valósághoz, sőt, valószínűleg pont az ellenkezője igaz, DE valami egészen mélyről jövő igazságérzet jól súg. Valóban van valami sérelmünk, amit temetgetünk, púderezünk, szőnyeg alá lökdösünk és aztán egyszercsak bumm! robban.

 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Elnézést kérek. Nem akartam kötözködni, csak szerettem volna megnyugtatni. Biztos nem véletlenül tettétek fel a teszteket és nyilván érdemes odafigyelni. Mégegyszer elnézést, ha galibát okoztam!


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

A teszt csak tájékoztatásul van, természetesen nem ad orvosi diagnózist, ahogy jeleztük is. De ha sok pontot ér el az ember, akkor érdemes megmutatnia egy orvosnak, vagy más szakembernek, hogy miért jöhetett ki ez az eredmény. 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Nem ismerem a border tesztet, bár állítólag én is az vagyok, viszont két dolgot megtanulam a munkkám során. Első egy teszt nem teszt. Magyarul több teszt egybeesése kell egy diagnózis felállításához. Kettő ha valaki valamilyen tünetet produkál az nem jelenti feltétlenül azt, hogy az is. Csak úgy megemlítem


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 11

Persze,nem kaptam frászt,de attól hogy van egy macskám az még nem jelent semmit sem. Sajnos még ugyanúgy szarul leszek. :/


Offline
Csatlakozott: 2016 már 14

egy teszttől azért nem érdemes helyből frászt kapni. különben is, van cicád, mi baj történhet?


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 11

49 pontos lett a Borderline tesztem. Az elég nagy baj? Laughing out loud Túl sok a stressz manapság.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Felhoztam ezt a fórumot, hogy a border (vagy ahogy manapság mondják: borderline-os) regisztrálók megtalálják.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

Róka írta:

Az antidepresszáns elhagyása húzta ki a lábam alól a talajt.

Attól voltak ezek a megvonási tünetek.

A Rivot könnyebben leteszem, ha úgy döntök.

A Rivot fokozatosan szoktam.

Az antidepit egyszerre hagytam el, mivel összesen 1 szem volt.

60 mg.

Igaz, lehetett volna még felezni 30-ra.

De a dokim azt mondta, jó így.

Ó, értem.

Nagyon sajnálom.

Szerintem semmilyen gyógyszert nem lehet abbahagyni csak úgy, se nyugtatót, se antidepit, se antipszichotikumot, se hangulatstabi-t, bár én mindig csak úgy hagytam abba a hangulatstabi-kat és nem volt gond. 

A remeron-t csökkentenem kellett, 7,5 mg-jával mentem le 30 mg-ról 7,5 mg-ra. És még az is durva volt. 

A cymbalta tesóját, az olwexyát is fokozatosan hagytam el talán (erre már nem emlékszem, köszi xanax), de elég durva volt. De én csak hozzávetőleg fél évig szedtem. 


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 6

Az antidepresszáns elhagyása húzta ki a lábam alól a talajt.

Attól voltak ezek a megvonási tünetek.

A Rivot könnyebben leteszem, ha úgy döntök.

A Rivot fokozatosan szoktam.

Az antidepit egyszerre hagytam el, mivel összesen 1 szem volt.

60 mg.

Igaz, lehetett volna még felezni 30-ra.

De a dokim azt mondta, jó így.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

Róka, én nagyon durván mondtam meg a véleményem először. 

Most óvatosabb próbálok lenni.

A rivo-t hogy hagytad el? Hirtelen vagy lassan?

Most mennyiből szeded a napi 3 szemet? 0,5 mg-ból?

Megértem a dühödet.

Szerintem a benzo-k függőséget okoznak. És nem kicsit. Legális drogok, amik tönkreteszik a rövid távú memóriát és egyéb durva hatásaik vannak. Viszont dokim megmondta, hogy van, akinek szednie kell.


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 6

Mit szóltok emberek?

Nektek mi a véleményetek?


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 6

Mit szóltok emberek?

Nektek mi a véleményetek?


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 6

Sok mindenkire haragszom.

S azt mondta a dokim, hogy már lehet meg sem tudná adni a borderline diagnózist, annyira szépen kijöttem belőle.


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 6

Most a korábbi fél vagy 1 szemek helyett, beveszek napi 3-at.

Legalább buszon nem jön annyir a dühösség és a gyilkolásvágy.

Egyedül voltam egy albérletben, mikor le kellett jönnöm a gyógyszerről.

Senkit nem tudtam felhívni, haldokoltam.

Nem tudom megbocsátani!

S akkor hagyott el a párom!

Neki sem tudom megbocsátani,  bár nem is kérte.

Neki mégis megtudnám, mert annyira súlyos társfüggő vagyok.


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 6

Most úgy alakult, hogy két napja megint szedek szorongásoldót.

Nem antidepit, hanem Rivotrilt.

Azt mondta a dokim, hogy nem vgyok gyógyszerfüggől

Akkor miért mondta, hogy ne szedjek?

Úgy döntöttem, hogy mivel piszok módon szenvedek, főleg szorongás, így szedek.

Mondjuk ezt csak kb. asszem 20  napig lehet szedni, de akkor majd veszek interneten vagy iratok fel háziorvossal.

Ha elbagatellizálta azt a szenvedésemet, ami Karácsonykor történt, mert akkor hagytam el a gyógyszert és elhagyott a párom, mert megijesztette a látványom, akkor majd bebizonyítom, hogy nem ilyen tündérmese ez.

Neki nagyon jó Karácsonya volt.

Én 21  napig fostam napi 17-szer és vérzett az orrom.

Erre azt mondta, hogy ez az identitásvesztés miatt volt.

Amúgy szeretem őt, mint embert.

De ezt nem tudom lenyelni.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen