Antipszichotikum fokozatos elhagyása

74 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Online
Csatlakozott: 2017 már 31

2 féle hozzáállással találkoztam:

1. élethosszig kell folyamatosan szednem AP-t

2. nem kell gyszer a tüneteimre (gondolom ezeken a helyeken komoly visszaesés esetén adtak volna)

Kérdéses számomra hogy hány èvvel a gyszer elhagyása után lehet azt mondani, hogy ha eddig nem volt nagy visszaesés (kisebb fellángolás volt), ezután sem várható. 

Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Van itt vki, aki pszichotikus tünetekre kapta és elhagyta az antipszichotikumot?

Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Kiscsillag írta:

eumate írta:

Egy terapeutám akihez kevés ideig jártam azt mondta hogy el lehet hagyni az antipszichót, de csak hosszantartó terápia után, addig szedni kell. Ez reményt adott arra hogy nem vagyok örökös gyógyszerszedésre kárhoztatva, mer sok negatív dolog van vele. De nélküle se biztos hogy jobb lenne. Ez a "biokémia egyensúlyzavar", meg "genetikai eredetű betegség" ez mindig is gyanús volt, a bizonyítékokat sose találtam rá, ezt csak úgy mondani szokták a pszichiáterek, de tüzetesebb tudományos bizonyítékot nem olvastam róla. Viszont azt olvastam, hogy a harmadik világbeli skizofrének aránya jóval kisebb és ott nem használnak antipszichotikumokat vagy jóval kisebb mennyiségben. Azt is olvastam hogy a skizofrénia genetikai gyökerére számos ellenbizonyíték van, pl. mikor a skizofrének bent voltak zárva az 50-es években és csak egymás között szaporodhattak, akkor nem nőtt a "skizofrén gének" aránya. A SOTERIA kísérlet a 70-es években: eredmény: nem szignifikáns különbség a gyógyszerrel kezelt, és a soteria módszerrel kezelt skizofrének között. (soteria módszer: előre elmondták hogy milyen kockázatokat rejtenek a gyógyszerek, majd rábízták hogy kéri e azokat: sokat kérték - 70% körül, de csak átlagosan 56%-át a gyógyszeres csoportnak, csoportfoglalkozások voltak viszont).A módszert az usa-ban és svájcban is megcsinálták. Az egyikben kicsivel jobb volt a soteria csoport mint a gyógyszeres, a másikban nem volt különbség vagy csak nem szignifikáns. Egy 2014-es cikkben az derült ki, hogy rövid távon a gyógyszerek jobbak a nem gyógyszeres csoportnál, viszont hosszú távon a relapszusok számában nincs különbség a két csoport között. Ha valakit érdekel el tudom küldeni a hivatkozásokat. 

A lényeg, hogy nincs megfelelő bizonyíték arra hogy a gyógyszer feltétlenül létfontosságú a skizofréneknek, illetve hogy valóban biokémiia vagy örökletes agyi betegségről van szó.

En is azt olvastam, hogy vannak olyan országok, ahol kisebb adag AP-t adnak skizofréneknek illetve remisszió esetén leállítják és ott hosszabb távon jobb a kórkimenetele a betegségnek. A SOTERIA modellről én is hasonlókat olvastam. 

Sztem sokat számít a terápiás segítség, család, környezet, barátok, hasznos, ertelmes v szórakoztató elfoglaltság. Akinek sikerül illeszkedni a társadalomba, nem zárkózik el annak jobb a kórkimenetele. 

Még szeded a gyszert? Mire kaptad?

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

https://www.youtube.com/watch?v=0F_kLbtnWWM

Nagyon jó dolgokat mondd, nézzétek meg!

Csatlakozott: 2012 máj 29

Hát itt antipszichotikum abbahagyásáról szólna a topic, az olwexya meg antidepresszáns. Sztem van konkrétan ennek a gyógyszernek (venlafaxin) külön lapja a gyógyszer szekcióban bal oldalt.

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

Igen? Melyikben kéne? Smile

Mert akk nem ideírom a kövi választ. Smile

Online
Csatlakozott: 2012 máj 29

Ja, egyébként szerintem rossz fórumban beszélgetünk erről Smile

Online
Csatlakozott: 2012 máj 29

Ha használ a gyógyszer, nem lenne érdemes tovább szedni? Vagy vannak mellékhatások? Nem tartasz a visszaeséstől? Pusztán érdeklődöm, mert én összeteszem a két kezem, hogy sokévnyi szenvedés és gyógyszerváltogatások tömkelege után végre jól érzem magam a jelenlegi antidepimmel. Én így is aggódok néha, hogy mi lesz ha elveszíti a hatását.

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

Köszönöm torta! Smile

Fuh, ezelőtt cipralexet szedtem,de az vt vagy 3éve talán. Előtte fogalmam sincs... Akkor vt a se kép se hsng, csak szedtem a maroknyi gyógyszert....

Nekem eddig az olwexya vt, amin éreztem, hogy segít, de mindig féltem elhagyni, mivel h tényleg hatásos vt vagy hát még az is. De nem szeretnék gyógyszereken élni.... 14éves korom óta szedem őket, azaz 10éve.

Amúgy tegnap mintha egy fokkal jobban lettem volna, étvágytalanság még abszolút játszik és a levertség. De még nem adom fel. 

Két hetet adok neki... Hármat max, aztán meglátjuk. Smile

Amúgy borderline, szociális fóbia, pánik, depi, különféle szorongásokra szedem. 

Online
Csatlakozott: 2012 máj 29

Kitartás!

Miket szedtél eddig, illetve volt amelyik valamilyen szinten használt? Mi a fő "problémád?"

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

Oh. Jólvan, megnyugtattál most, remélem gyorsan túllendülök rajta. 

Amúgy valamivel több,mint két évig szedtem. Előtte mást... De ilyen szarul még nem vtam egy váltáskor sem. Hál Isten. 

Csak már nagyon régóta szedek különféle antidepiket... Felszeretnék hagyni vele. 

Köszönöm a választ még egyszer meg a segítséget!  :)

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

Kedden kezdtem el... Holnap megyek hozzá....csak nem akarom h gyengének. Higgyen és azért mondaná h akk vissza.  Azéet vtsm. Kíváncsi hátha vkinek. Ugyanez... 

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

150mgot szedtem, most 75mgot kell szednem. :/

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

Nem, abba szeretném hagyni...

De én nagyon nyomorultul érzem magam....fejfájás az nálam is....meg étvágytalanság brutálisan.semmit nem tudok enni, hányingerem is van, de az lehet azért mert nem eszem.

És 0 kedv. Sad

Online
Csatlakozott: 2012 máj 29

Én szedtem kb. egy évig régebben ugyanezt a hatóanyagot Velaxin néven. Amikor gyógyszerváltásra került sor, mi fokozatosan csökkentettük a dózist, miközben az újat bevezettük. Nem húztuk sokáig a váltást, talán egy hét lehetett mire csak az újat szedtem. De emlékszem, hogy elég furán éreztem magam abban az időben, fájt a fejem, olyan nyomást éreztem a fejemben de ugyanakkor pár hétig olyan feldobott, jókedvű voltam. Imádtam ezt az időszakot (leszámítva a fejfájást), de elmúlt aztán.

Te most állsz át közben új gyógyszerre vagy csak ezt hagyod abba?

Offline
Csatlakozott: 2014 okt 27

Halihó!

Valaki szedett Olwexyát?? És hagyta abba??

Én most a felét kezdtem el szedni, annak amit eddig szedtem. De nem tudom, hogy azért vagyok-e most ennyire magam alatt, mert "elvonási tünet" vagy csak szimplán rámjött a rég várt rossz kedv. Van-e valakinek tapasztalata ez ügyben? 

Az áramütésszerű dolgokon azt hiszem túl vagyok, remélhetőleg. Mai nap folyamán eddig még nem éreztem.

Köszi a választ előre is! Smile

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Hallot valaki Peter Breggin-ről? Gyógyszerellenes pszichiáter, az empátia gyógyító hatásában hisz. Meg kell valljam, nagyon egy hullámhosszon tudok vele lenni. Amióta szedem a haloperidolt, semmi, de semmmi pozitív változás nem következett be az életembe. Nem érzek motivációt semmire, fáradt vagyok szinte mindig, gondolkodásom lelassult, örömérzésem gyenge, új dolgok iránti fogékonyságom csökkent. Igaz az idegességem is elment. Breggin szerint ez mind a gyógyszer elnyomó, szuppresszív hatása miatt van. Nem megoldja a problémát, hanem lenyomja az agyat. Ez hosszú távon semmiképpen sem nevezhető kezelésnek. Egy dolog tart vissza hogy elhagyjam a gyógyszerem immár harmadszor: az eddigi visszaeséseim. Csak ennek az okát kéne megtudnom. Ha nem a kémiai egyensúlyzavar (szerinte nincs ilyen), akkor lehet hogy az érzelmi kiszolgáltatottság amiben élek, vagy a zavaros kapcsolatom anyámmal? Ezek mind a háttérben lehetnek. A pszichiáterek túl hamar rámondják, hogy "kémiai egyensúlyzavar", "biológiai probléma", mikor az egyén életét nem is vizsgálják. lehet hogy teljesen normális reakció az adott szituációban amit produkál. A gyógyszerek tényleg látványosan csökkentik a tüneteket, és ezért képesek mind a mai napig népszerűek lenni, de ha az a kérdés, hogy gyógyítanak-e, a válasz: nem. Ha az a kérdés, hogy jobbá teszik az életet mint előtte volt: a válasz nem. Ha az a kérdés, hogy lehet-e így teljes élete élni, a válasz: nem. Egyedül az elnyomás miatt kémiai nyugalom az ami megteremti a létjogosultságát. Elveszi viszont az ember rengeteg más funkcióját, ami az életben szükséges volna...

Offline
Csatlakozott: 2013 júl 21

Valaki szedett  fluanxolt,és mire?

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

A kettő együtt felerősítik egymás hatását, de elvileg szedhető, gyakorlatban mégsem írják fel, mivel fölösleges. Én inkább az egyikből szednék megfelelő adagot. Az sem szentírás, amit a doki mond, én mindig bizonyos határokon belül "kísérletezgetek" a szerekkel.

Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

akkor maradhat szerintem a kettő együt nem? nem lesz gond?

Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

ez jó hír!

Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

a seroquel 100 as nekem mentő volt tudok végre aludni úgy ahogy régen

Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

Akkor valaki tudja esetleg ripedon és seroquel szedhető együt ? Smile  köszi te is legyél jól!

Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

ja és sosem szedtem kétféle antipszichót, nem tudom, ez mennyire bejáratott, ezért sem merek nyilatkozni. talán van itt nálam kompetensebb. vigyázz magadra és légy jobban, ezt kívánom tiszta szívből!

Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

bocs', ha értetlen vagyok, de úgy állsz le a seroquelről, hogy közben már elindult egy másik antipszichó, ami meg még nem állt be rendesen?
nem merek semmit mondani, hisz nem vagyok orvos, de amíg nem ment ki az egyik gyógyszer, addig én még sosem kaptam újabbat Sad
hónapok kellenek a szervezetnek, hogy kitisztuljon egy akár 1-2 hónapig szedett bogyó is. én a risperdallal szenvedtem meg legutóbb mindeféle meglepetés szarral, hosszabb ideig, mint szedtem.
a seroquel leállás is legalább fél év volt, a végén 25 mg-ot szedtem.
ne haragudj, de nem akarok hülyeségeket mondani, hogy én legyek az oka, ha hallgatsz rám és valami baj lesz belőle Sad az elvonási tünetekre minden esetre a legjobb az, ha mértékkel az elvonást okozót szedi az ember.
az tény, hogy nem szabad ilyen hamar elhagyni semmit, még a lassú leállás is nagyon igénybe veszi azt, aki érzékenyebb.
a drugs.com honlapon be lehet írni, hogy van-e valami interakció aközött, amit jelenleg szedsz és amit elhagynál, de ez sem száz, ahogy tapasztaltam.

Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

Ha este beveszek 300 helyett.mondjuk 100 at az ugy jo?  A ket antpszchio ütközik nem lesz gond?

Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

szia, szerintem mindenképp szedj be valamennyit, kevesebbet, mint az eredeti adag, az csak jobb lesz. nekem a 4 nap is kevésnek tűnik, de a doki tudja. én mindig iszonyú lassan álltam le mindenről.

Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

4 napja hagytam el a seroquelt de nem fokozatosan pedig a dokim azt mondta szedjek 4 napig 300 at aztan hagyjam el , el is hagytam en de most szenvedek a tunetek miatt nyugtalan vagyok sokszor , és ki alakultak megint halluk na most a seroquelbol beszedhetnek megint? Dokimal nem tudok beszelni szabin van jövőhéten

Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Megkérdezhetem, hány éves vagy? Én 46. A bipol mélységes mély végletét bejárom, de a pörgés le van nálam fogva. Ha nem vagyok depis, vidám vagyok, és szeretek élni, de most annyira benne vagyok a depiben, hogy nem érzek kiutat.

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Megértem hogy nehéz az élet, meg biztos sok bajod van, de szerintem ez akkor se jó hozzáállás, ez a beletörődés, teljes nihilizmus, minden feladása. Az érzelmek nagyon fontos dolgok, nem kell őket "elnyomni". Az élet végét várni se egészséges. Én feltenném a kérdést magamnak: ez lenne az egészséges? Valóban ezt akarom? Mert ha nem, meg kell tenni minden hogy jobb legyen, még akkor is ha eddig minden sikertelen volt, mert tudom belül, ez így nem jó.

Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Engem nem tart el senki, dolgozok. Úgy,mint egy robot. Még így is túl sok az érzelem bennem. Küszködök ellenük,nem akarok érezni, mert akkor nem fájna.De sajnos az érzelmeimet még az antipszico sem tudja teljesen elnyomni.

Már elegem van mindenből, de öngyi nem akarok lenni, így hát pergetem a napokat, és várom, hogy mikor lesz vége(m). Persze vannak jó napjaim, heteim is, de egy ideje csak rosszak vannak már, és úgy érzem, ez már mindig így marad.

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Az antipszichotikum nálam pl. enyomja a motivációt, a kreativitást, és csomó dolgot ami homloklebenyes feladat lenne. Ez csökkenti a késztetést, de valójában elveszi azt amitől embernek érezzük magunkat. Nem tudom melyik a jobb. Hosszú távon a "nyugalom" csak akkor lehet cél, ha az embert eltartják, mert még alap munkákat is nehéz így elvégezni. A megoldás az lenne, hogy egy olyan szert kifejleszteni, ami célzottabban hat, és nem veszi el a pozitívumokat. Én sosem szerettem a kompromisszumokat a gyógyulásban. Miért kell feladni valamit, amit birtokolhatnánk? Miért ne létezne teljes megoldás? A fél megoldás nem is megoldás igazából. Nekem a fent említett tulajdonságok a motiváció, érzelmi erősség, kreaticitás mindig is az életvitelemhez tartozott. És a legélesebben én érzem ezeknek a gyógyszereknek a negatív hatását. Mintha nem lehetnék ugyanaz az ember, mert én nagyrészt ezekkel a dolgokkal operáltam. Ja a szociális készséges hátrányát nem is említeném... Erre mindenképp kell megoldás, és nem az, hogy azt mondják a rendelőben, hogy "ez magának kell mert kémiai egyensúlyzavara van"

Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

matiri írta:

szia, én csak kétféle hatóanyagút szedtem, seroquel xr-t, kventiaxot (ami ugyanúgy quetiapine) és parnassant, szóval ennek alapján írnám le a tapasztalataimat.
nekem, amíg szedtem, addig nem volt kifejezetten rossz, úgy mondanám, más volt, mert megváltoztatta az alaptermészetemet. én is éreztem ezt a spleent, amit írsz, mintha nem lenne annyiféle érzelmem, de én sajnos túlérzékeny vagyok, szóval ez talán inkább pozitív volt, mint nem, legalábbis a környezetem szerint. igaz, valahogy "gyérebbnek" éreztem magam, rutinosabban daráltam a hétköznapokat, de nem igazán ez volt vele a célunk, a túlélésre jó volt, másra nem nagyon.
a seroquelt 4 év után hagytam el, közben ment végig a beszélgetős terápia is. könnyen lejöttem róla, de hónapokig felfokozott allergiáim voltak utána. és ugyanolyan szarul lettem lelkileg-idegileg aztán, mint amielőtt elkezdtem szedni... ezt sem így terveztük, hanem bíztunk benne, hogy rendberakta az agyi folyamataimat.
az olanzapine-t csak rövid ideig szedtem, a mellékhatásai voltak a legjobbak Sad
szoktak adni antipszichó mellé antidepit, bár lehet, hogy csak a bipoloknak, ezt nem tudom. ezt így már próbáltátok?

Én is quetamint szedek,800 mg-ot,és nálam most az volt a cél,hogy valahogy bírjak élni,mert állandóan bőgtem,nem aludtam. Most már kezd beállni az adag,mert előtte csak 400-at szedtem. Antidepit is szedek,de bipol is vagyok

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Azt olvastam, hogy az antipszichotikumok (különösen a Haloperidol) csökkenti az agy méretét. Ez valóban igaz?

http://www.madinamerica.com/2013/06/antipsychotics-and-brain-shrinkage-an-update/

nem csak itt olvastam, hanem több helyen is.

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Van itt valaki, aki szedett antipszochotikumot, de rosszabbul lett tőle? Csak azért kérdezem, mert nekem az AP már nagyon az agyamra megy, kb. 0 aktivitás, az agyam mintha satuban lenne, és kéne már valami mozgás, pörgés, mer ez nem élet, hanem vegetáció. persze az orvosom azt mondja, "jól vagyok". Persze, mintha 2 szóval el lehetne intézni, akkor intézzük is.

Offline
Csatlakozott: 2011 okt 23

A "visszatértek a tünetek" esetnél sztem  a gyógyszerben nincs hiba.

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Most olvasom hogy nem csak én vagyok egyedül azzal, hogy nincsenek érzései, motivációja, és megváltozottnak érzi a világot maga körül a gyógyszer után. Sokaknak még a gyógyszer szedése után (azt elhagyva) is van olyan tapasztalata, hogy még mindig olyan, mintha szednék. Ezek szerint az agynak idő kell, hogy visszaálljon a rendes kerékvágásba.

Fórum itt:

http://survivingantidepressants.org/index.php?/topic/6664-%E2%98%BC-schizor-can-the-brain-recover-from-antipsychotics/

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Az mit jelent hogy nem sikerült? Visszajöttek a tünetek? 

Nem hinném hogy a betegség, mer sokszor mikor nem szedem akkor egészen megvagyok, vagy mást szedek. Lehet attól is de az én esetemben nem attól van, hanem a szertől.

Offline
Csatlakozott: 2014 jan 22

nekem van ilyen érzésem, de ez adódhat a betegségből is. AP-t (risperdal) próbáltuk orvossal elhagyni, de nem sikerült.

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Csak óvatosan kérdezem: a második generációs antipszichotikumoktól nem volt valakinek olyan érzése mintha nem lennének érzései, illetve motivációja olyan dolgok iránt, amiket korábban szeretett? Csak mert én nagyon ezt érzem, és nem tudom hogyha elhagyom, vagy más fajtára (korábbi jól bevált első generációs haloperidol) váltok, akkor is egy darabig így lesz még, mivel ez az agyat megváltoztatja, így nem elég hogy kiürült a szervezetből. Szóval valakinek hasonló tapasztalata?

Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Elnézést,ha vlalki írta már, nem olvastam végig a hozzászólásokat, de ha egyszer elkezdtél antipszichót szedni, arról nem jössz le. Saját tapasztalat. Max. csökkenteni tudod az adagot, persze nem a doki hozzájárulásával. Én Kventiaxot szedek, régen 900 mg-ot, aztán egy idő után a doki háta mögött elkezdtem csökkenteni az adagot, de 400-nál tovább nem sikerült sajnos. Ez van

Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Az Olanzapin a Zyprexa generikuma... nekem bejön.

A kvetiapin – nos, az egyszerűen leütött, többször is próbálkoztak vele, min. adag is "betett".

Offline
Csatlakozott: 2012 jún 7

sziasztok. 

Én elég sok féle gyógyszert kipróbáltam, a seroqeltől ( azt hiszem így kell írni)

én rosszul voltzam vele a munkahelyemen... Mondjuk elég nagy adaggal kezdtünk lehet azért...

Az Abilify, nekem hizlalt a Zyprexával együtt..... 

Most Olanzapin tevát szedek....ettől talán nem hizom.... de egy deka sem jön le rólam... Már kb. 5 éve szedek ilyan szarokat.....

Offline
Csatlakozott: 2011 dec 4

A seroquelről írtam, Május9! Ugyanaz a ketilept, csak más a gyógyszergyártó! Szóval még ez a legjobb: szerintem, nekem! 

Offline
Csatlakozott: 2011 dec 4

Szerintem azt is fokozatosan csökkenteni /növelni a másikat, semmiképp sem hirtelen! Max kórházban lehet hirtelen! 

Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Egy gyors kérdés (lehet valaki tud válaszolni): Ha antipszichotikumot akarok váltani, akkor azt hogy kell? Megtartani az elsőt, és egyik napról a másikra a másikat szedni, vagy pedig az elsőről fokozatosan lejönni, majd fokozatosan felszedni a másikat?

Offline
Csatlakozott: 2015 máj 9

Szeretném megkérdezni, ki szed ketileptet, és milyen mellékhatásai vannak. először kapnék antipszichotikumot ( sajnosaz antidepresszánsok nem jönnek szóba mert felerősítik a pszichotikus zünteket), szóval mindenkinek a véleménye érdekelne, aki bármilyen antipszichotikumot szed, úgy tudom, erős gyógyszerek. várom válaszotokat. Köszönöm

Offline
Csatlakozott: 2011 dec 4

Seroquelt régóta szedem, minden formában volt már. Valamiért ha kis időre is áttérünk másra, visszaadják! Ezzel tényleg semmi baj nincsen! 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen