Szorongás és depresszió

449 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

A szerelmet is? Shock


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 14

De hát még magadat sem szereted, mást akkor hogyan tudnál szeretni? A szerelem csak elmebaj. A szeretet egész más. A szerelem kivetítés, a szeretet látja is a másik embert. Ha mindkettő van egyszerre, na az jó lehet...

Kezdd magaddal a szeretetet. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 14

Jó ez a mondat. "Túl sok a gondolat". 

Tanulmányozd a buddhizmust. Javaslom még úgy általában a spirituális olvasmányokat, Müller Péter jó kezdetnek. Vagy ott van Eckhart Tolle, aki súlyos depressziós is volt, sőt, csövezett az utcán két évig, most pedig milliárdos, és nevetgélve tartja az előadásait. Ránézek, és már vigyorgok, mert eleve olyan vicces a feje. 

Amikor apám látta, hogy magam alatt vagyok, - és erre nagyon komoly okaim voltak - mindig elhívott sétálni a rétre. Ha van bárki, aki szeret, mozogjatok a természetben. Akkor is, ha nincs kedved indulni!!!

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 14

Tudsz zongorázni? Az de király lehet! Én mindig vágytam rá, de nem volt lehetőségem. 

Ezt depressziónak hívják, elvileg pszichoterápiával + gyógyszerrel gyógyítható.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 14

Mi az a "normális"?

Milyen a többi ember? Én úgy tudom, az emberek kb. 75%-a bármekkora szemétségre rávehető majom. Simán mennek pl. katonának, bárhol a világon. És lőnek agyon bárkit, "mer' asztmonták". Taposnak lefelé, és nyalnak felfelé. Sokan a saját gyereküket is addig és akkor "szeretik", amikor és amíg megfelel az ízlésüknek. Vagyis nem szeretik a saját gyereküket sem. Elég csak elolvasni, milyen sztorikat írnak emberek bárhol a szüleikről...rettenet. Hát noooooormááááális?!

Én sosem akarnék ilyen lenni.


 


Offline
Csatlakozott: 2016 feb 18

Mind így vagyunk ezzel néha.

De hiba lenne emiatt eldobni az egy életünket.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

"Fáradt lelkem égbe

Testem főldbe vágy..."


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Le kell szarni amit más mond. Azt is, amit én mondok. Belül kell egyensúlynak lenni, a külső vélemények csak felborítják ezt, és aztán a külső vélemény lesz a te véleményed is.

Gondolj a pókra, nem az volt, hogy "jajj igaza van, nincs is ott pók", hanem a saját véleményedet juttatad érvényre, "bzdmg nem látod a pókot" - kifejezéssel. Smile


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Lehet...

Mindig mindenki szerint mindent csak túlreagálok, de az, hogy közben mi zajlik le belül senkinek nem számít. Tudom magamról, hogy nem vagyok normális. Nem vagyok olyan, mint a többi ember. Szeretnék olyan lenni, de nem megy.

Ezért nem múlnak el ezek az érzések, ezért nem lehet engem szeretni, ezért hiszem azt, hogy törődök másokkal, holott talán lofast nem ér semmi, amit teszek.

De be is fejezem, mert megint csak felzaklatom magam... Elzárom az érzéseket. Elkussoltatom magam. Aztán vagy jön az újabb ordítós, hányós roham vagy a falcolás. Nekem már tök8...


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

C, B, D, A vitamin hiány (tavaszi fáraccság).

Vagy emós lettél (sírás a póló miatt).

A valaki helyett meg másvalaki, akár búfelejtő céllal átmenetileg.

Szerintem.



Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Igen, ez depresszió. Valamit tenni kéne vele, mert elmélyülhet. 

Nem érti ám senki, aki még nem volt benne, sőt olykor még olyan sem, aki már átélte.

Úgy érzem, egy icipicit korai még ez a qrva nagy belefáradás...


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Nem tudom mi van velem... Talán ezt hívják depressziónak...

Alig alszom, fáradt vagyok, de nem bírok aludni. A határidős munka miatt 18 órát lehúztunk, mégsem tudok aludni éjjelente, csak 5-öt.

A nyugtató nem hat. Folyton zaklatottnak érzem magam. Ma reggel elbőgtem magam azon, hogy gyűrött a pólóm. De nem csak simán sírtam, zokogtam. Húgom, meg nézett, hogy mi bajom van.

Apa hívott ebédre, de nincs kedvem oda se menni.

Semmi nem okoz örömet. Se a vidám zene, se a zene se a zongorázás, se a gyönyörű idő. Ki se akarok mászni a szobából.

Úgy érzem, mindenki terhére vagyok csak, senkit nem érdeklek.... Magányosnak érzem magam és olyan egyedül. De közben én zárok be, nehogy mások terhére legyek.

Hiányzik valaki, de asszem őt nem érdeklem már... De ez nem újdonság. Sok mindenki van ezzel így, hogy nem érdeklem... Sokan hagytak már magamra...

Senki nem érti ezt... SENKI... Hugi is csak haragszik érte rám, amiért így viselkedem. Én meg csak zokogok.... Minek élni így.... Belefáradtam az életbe... Sad

 


Offline
Csatlakozott: 2014 jan 22

ha krónikus beteg vagy és leszorongtál kb. 10 évet, már fel sem tűnik


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Ez jó módszer, én saját magamtól "fejlesztettem ki". Ha jön a fóbiás gondolat (mentő hangja, balesetről olvasni vagy látni képeken - valóságban például), akkor azt mondom, hogy ezek csak hülye gondolatok a hülye agyamban. Meg van egyfajta átirányítás is, hogy azt gondolom:  nem X-ért megy a mentő akit kedvelek, hanem Y-ért akit utálok. Smile

Sajnos a "mit gondolnak rólam az emberek adott szituációban", vagy a "nem kapcsoltam ki reggel a szobában az elosztókat, felgyullad a lakás" típusúakkal nehezebb az ignorálás.


Gon
Offline
Csatlakozott: 2013 aug 3

Sziasztok! Én meggyógyultam a depresszióból és a szociális fóbiából, nektek is sikerülhet! Csak ne adjátok fel! Szívesen beszélgetek bárkivel a problémáiról vagy bármi egyébről! S, ha tudok segítek. Smile


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Szorongás legyőzése harc nélkül, elfogadással


Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

a Sertraline t csökkentem orvos utasitására és elhagyom,a helyett fogok valami mást kapni,de még sehol nem tartok vele.


Offline
Csatlakozott: 2015 már 27

Szia kharzak!

Én gyerekkorom óta hasonló problémával küzdök. Nekem a beszédhibám hozta elő a szorongást. Szerencsére felnőttkoromra javult a beszédem,viszont a szorongásom sajnos megmaradt. Sokféle diagot kaptam, főleg xanax volt amivel kezeltek/kezelnek. Sajnos mostanra már hatástalan, meg talán már nem is szükséges, ezért nekem már leszoktató üzemmód van.

A lényeg szerintem, ha így szenvedsz a tünetektől,lehet nem elég a Rivotril, kellene mellé más is. A dokid nem akar mást is írni? Véleményem szerint, meg az szerint amiket olvastam, lehet hozzászoktál a  jelenlegi gyógyszer mennyiséghez,ezért nem érzed a hatását,viszont nem biztos,hogy jó ötlet emelni,főleg magadtól. Esetleg ha van lehetőséged másik orvost keresni, ha nem vagy megelégedve a jelenlegivel. Nekem pl. a 4. doki találta el a diagot, pont rám illett minden.

 

 


Offline
Csatlakozott: 2015 szep 21

sziasztok!

Szorongás problémákkal küzköd 15 éves korom óta,azóta valamelyest csökkent de nemigazán,elakarok menni dolgozni,takarítani de érzem hogy nem fog menni sokszor probáltam már dolgozni,és ott hagytam 3 óra után zavart a sok ember,és a feladataimat se tudtam igazán megcsinálni,ha mondjuk telefonálok és jön a sok ember inkább leteszem a telefont vagy hallkan beszélek a telefonba érthetetlenül csakhogy nehogy meghallják mit mondok,szóval erős szorongással küzdök. szedek 3x 1mg Rivotrilt de  nem érzek tőle semmit. Nemtudom igazából mi segítene,az orvosomhoz 1 hónapba  1 szer van időpontom,beszél velem 10 percet. Mi lenne ha megemelném a rivotrilt magamtól?? Hátha csökkenne a szorongásom. szociális fóbiám is van szerintem. Kérlek adjatok tanácsokat mit  csináljak.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 18

Nos, itt vagyok megint. Valamikor írtam már magamról és a betegségemről pár szót. 

"Évek óta küzdök szorongásos problémákkal és  ehhez társuló bélműködési zavarokkal. Azelőtt hasmenésem és puffadásom volt, ma már "csak" puffadással és bélfájdalommal küzdök. Én is kipróbáltam sokféle gyógyszert, nekem a Medazepam vált be. Egyszerűen minden tünetem lecsökken ( ha meg nem is szűnik) nem is kell ehhez nagy adagokat szednem, kétszer fél elég. Az idén már csináltam egy kúrát, három hónapig szedtem ebben a kis adagban, jól is éreztem magam, viszont  nem emlékeztem dolgokra. Ilyenekre, hogy elzártam-e a gázt, bezárkóztam-e vagy csak akartam( sokszor kétszer háromszor is megnéztem) , mit hova pakoltam. Na ekkor elegem lett, abbahagytam augusztusban mindenféle elvonási tünetek nélkül. Még kb egy hónapig éreztem, hogy stabil vagyok, nem volt gond a közérzetemmel, aztán jöttek megint a testi tünetek: szájszárazság, bélgörcsök és puffadás, izomfeszülés csuklóban bokában, elviselhetetlen fejfájás egész nap során, fogfájdalmak. Mai napig tartottam magam, de már úgy fájt a fejem, meg minden más bajom is volt hogy bevettem reggel egy szemet és lőn világosság minden tünetem mérséklődött pár óra után. Fájdalmak, lehangoltság, mintha nem is lett volna. Pár hétig szedem megint, mert  fájdalomban éltem hónapok óta és most "pihenni akarok". Tartok a memóriazavaroktól. Én is több gyógyszert kipróbáltam már, de a túlérzékeny belem nem viseli el mindegyiket, legtöbb gyógyszer ront az állapotomon. Xanax nekem nem jött be, semmi jó érzést vagy nyugodtságot nem adott ( amikről mások beszámolnak) . Ha valaki hasonló cipőben jár és valamelyik szer segített neki az IBS tüneteinek enyhítésében, ne habozzon írni ! 

Alapból gyermekkoromban is szorongó tipus voltam, később ez a kamaszkorban pshichoszomatikus tünetekben jelentkezett. Elsősorban bélműködési zavarok, fejfájás, izomfájdalom, roszkedv, levertség, letargia, tehetetlenség érzése, düh érzése teljesen indokolatlanul  egész nap folyamán. Legjobban az zavar, hogy nálam az idegesség egyből pszichoszomatikus tüneteket okoz, ami sokszor zavar másokat is- amiről én nem tehetek se ellene se érte- ez meg sokszor okoz lelkiismeretfurdalást , hogy másokat zavarok. Máskor meg szarok rá mit gondolnak a körülöttem lévők. Semmi jót- mivel elég antiszociális lettem. Pedig tudok jó fej  lenni, de ehhez nem mindig van kedvem. Most elkezdtem napi 2 x fél Medazepamot szedni. Harmadik napom, a felfájásom elmúlt és a többi tünet is enyhűlt. Mivel ezek elég kis adagok és elégnek bizonyulnak ( 2X1 től már álmos vagyok) el is lennék ezzel, de pár hét- hónap után érzem nem tesz jót a gyógyszer a memóriának. Meg a potenciának se. :D 

Esetleg tud valaki valami gyógyszert ajánlani, ami megszüntette a testi tüneteit?



Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

SENKI ÉS SEMMI NEM TUD SEGÍTENI. SE CSALÁD, SE BARÁTOK, SE A PSZICHOLÓGUS, SE GYÓGYSZER.

A FEJEM... TÚL SOK A GONDOLAT...


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 26

Úgy tűnik kissé szorongok. Kiugrik a szívem, görcsöl az agyam és az arcízmaim no meg a gyomrom. Igazából üvöltenék. Szerencsére nem kell menni sehova sem.

Ja és fogalmam sincs miért


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 12

Kedves favouriteworstnightmare

Pont most fogalmaztam meg én is itt a problémáimat, amikkel szemben állok így kicsit érdekes lehet, hogy olyan tanácsokat próbálok majd neked adni, amiket magammal szemben nem tudok megvalósítani jelenleg... de fogadd szeretettel tőlem.

Én évekig jártam pszichológushoz és volt időszak, amikor gyógyszerrel is kisegítettük a terápiát. Mindenki máshogy éli meg a nehéz időszakokat, számomra ez egy egész életen át tartó munka jobb és rosszabb időszakokkal.

Ami nekem sokat tud segíteni a sötétebb időszakokban az az, hogy találok egy olyan hobbit, tevékenységet, ami minden megfelelési kényszer nélkül egy örömforrás. Amit csak és kizárólag magam miatt teszek. Ilyen lehet akár csak egy könyv elolvasása. Nem kényszerít semmi a felkelésre, de mégis elkezdtél valamit csinálni és nem zárkóztál el teljesen az élettől.Tudom ez nagyon klisén hangozhat, amikor az embernek semmi ereje felkelni sem. Találni egy olyan tevekényeséget, ami akár csak 1-2 órára felszabadít a nehéz érzések alól is már nagy lépés ilyenkor. Próbálj találni ilyet! Én az évek alatt összeállítottam egy 10-es listát, mik tudnak lenni ezek a tevékenységek és vissza-visszanézek rájuk, amikor kell. Edzés, séta, sorozatnézés, kutyasétáltatás bármi...Ez persze nekem sem ment egyről a kettőre.

Ha van lehetőséged, próbálj meg szakemberhez fordulni. Segítséget kérni nem szégyen. Én évekig visszautasítottam és gyengesének tartottam. Nem az! Az egyik legnagyobb lépés amit tehetsz önmagadért. Már az nagy lépés hogy megírtad és megoszottad itt az érzéseid és gondolataid. 

Ami ilyenkor a legnehezebbnek tűnhet az hogy igen az ember elmenjen az iskolába vagy dolgozni. Én görcsösen, de rávettem magam. Azért, hogy nehogy elengedjem az utolsó szálat, ami ilyenkor fenn tud tartani muszájból. Muszájból, de el kellett menni dologzni. Néha meg kellett álljak, és előfordult, hogy nem tudtam elmenni én sem. De két, három napnál többet sose adtam magamnak.Légy türelmes magaddal szembe, de próbálja egy határt kialakítani. Utólag látva azt, hogy ilyenkor is el tud menni az ember és megcsinálja erőt adhat. Vagy akár csak elmenni ilyenkor bevásárolni. És legalább a hütőt megtöltöd és lehet már egyszerűbb enni is utána. Nem a világnak kell megmutasd hogy mire vagy képes, hanem magadnak. A magad korlátai és lehetőségei szerint értékeld azt, amit megteszel.

Remélem megtalálod azt, ami neked tud segíteni. Ha bármi további kérdésed van irhatsz nekem. 

Üdvözlettel, füles


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 12

Itt ülök, és azt érzem, hogy túl sok a gondolat bennem az elmúlt időszak hatására. Megtört a „rendszerem”, amit annak érdekében alakítottam ki, hogy ne csúszhassak bele a sötétségbe, oda ahonnan már annyiszor vissza- és visszahúztam magam. Megtört az a rendszer, amiről valamikor tavaly ősz környéken itt hosszabban irtam, azt fejtegetve, hogy milyen minőségben javult az életem.

Annyi mindent átéltem már az elmúlt éveim alatt… Nagyon messziről indultam, azt nézve, ahol most tartok. Mégis, egyszerűen, azt érzem, hogy sosem leszek „normális”. Mindig lesz valami, ami kizökkent és ezek a pontok az életemben csak azt mondják: ezt az életet nem nekem találtak ki. Nem vagyok ide való.

Körülbelül 6 éve már, hogy el kezdtem felvállalni, hogy lányként a lányok érdekelnek. Küzdelmek küzdelmek hátán: mind magammal, mind a környezetemmel éveken át. Ma már ott tartok, hogy felvállaltam az életem minden területén és 1,5 éve párkapcsolatban élek a barátnőmmel. Bár néhány területen még ma is fájdalmakkal és nehézségekkel kell emiatt szembenézni, de korán sem érzem mindezt már megterhelőnek. Büszke vagyok arra, hogy már felvállalom.

14 éves koromtól kezdve küzdöttem apám által okozott károktól, amit még kiskoromban épített belém majd a zaklatásával tovább fokozta és egész tinédzser, majd kora felnőtt koromat végig kisérték a hatások. A szorongásaim visszakövethető okozója kb 80%-ban. Ma 27 évesen, több évnyi pszichológusi munka után ott tartok, hogy nem ő határoz meg. Meg tudom osztani az életemet és önmagamat mással és én is be tudok fogadni mást az életembe. Ez pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számomra. Kezelni tudom az általa okozott fájdalmat. Legyőztem őt, habár ezt nehezen lehetett volna egy fair versenynek nevezni.

Kialakítottam egy életet az elmúlt években külföldön. Otthon hagytam a családomat és barátaimat, mert a szakmámban otthon nem láttam a jövőt. Elhagytam Magyarországot, mert leszbikusként/melegként nem láttam a jövőt. El kezdtem dolgozni külföldön és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Ha minden külső bizonytalanságot lerázok magamról, úgy gondolom, sikeres vagyok a munkámban és a mindennapos stressz mellett örömmel csinálhatom azt, amit szeretek és ez nekem nagyon sokat jelent.

Az évek alatt, amit itt töltöttem hatalmas pofonokat kaptam az élettől. Amiket lépésről lépésre vissza is adtam az életnek, azzal, hogy felálltam és tovább csináltam. A sok egyedül töltött idő hatalmas önismereti leckékre késztetett és a sok-sok évig elfojtott problémák, megválaszolatlan kérdések egymás után törtek a felszínre. Mára már megtanultam kezelni a szorongásaim, felálltam életem legsötétebb depresszív hónapjaiból többször is, amik 2-3-szor rám törtek évente. Kaptam egy kevert szorongásos depressziós címkét is az évek során, bár ez engem soha nem vitt előrébb vagy hátrébb, ha ilyen szempontból bekategorizáltak. Szedtem gyógyszert is, majd sikeresen abba is hagytam egy idő után. Szeretem a munkám. Szeretem a lakásomat. Szeretem az országot, ahol élhetek. Szeretem a barátnőmet és hatalmas dolognak érzem, hogy másfél éve 1600 km ellenére, kitartunk.

És mégis… Hónapok óta azt érzem: ezt az életet nem nekem találtak ki. Annyi a bizonytalanság… mindez, amit elértem egy perc alatt semmissé válhat bennem. Valahogy az eredmények eltörpülnek a mindennapi nehézségek mellett. A hétköznapi nehézségek, amiket én hihetetlen végletesen élek meg. Bármikor visszazuhanhatok a sötétségbe… mert az elmúlt hónapokban minden olyan unott, olyan szürke, olyan semmilyen. A dolgok, amik a felszínen a tartanak (pl. edzés), valahogy nem hatnak ugyanúgy és nem is adnak akkora felszabadulást. A „rendszerem”, amit kidolgoztam az elmúlt egy évben, nem működik jelenleg.

Egyik nap igen, csinálom, de már másnap azzal a gondolattal kelek, hogy nem akarom tovább csinálni. Hónapok óta napi, heti szinten hol az egyik, hol a másik nyer.

Annak ellenére, hogy tudom, mennyi mindenen túl vagyok és, hogy igen viszem az életemet… Miért? Miért nem tudom élvezni? Miért zökkent ki valami mindig annyira, hogy azt, érzem, nincs itt keresni valóm… Annak ellenére... hogy… szeretek és szeretnek, hogy megbecsülnek és elismernek, hogy jól megélek, és nem szenvedek hiányt. Időről időre feljön ez a sötét érzés… talán időről időre könnyedebben és könyeddebben kezelem… de akkor is… Ilyen lesz mindig? Egész életemben? Fogom magam valaha „normálisnak” érezni?

 

 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 13

Szia favouriteworstnig.!

Én szívesen beszélgetek veled (de nem ígérem hogy mindig elérhető vagyok, van hogy napokig, hetekig, hónapokig erre se nézek, de most itt vagyok). Dolgozol vagy jársz iskolába amellett, hogy kuporogsz otthon? Mi az ami azelőtt érdekelt téged, mint hobbi? Mennyi idős vagy és milyen nemű? (bocsi csak érdekelne) Jársz terápiába vagy szeretnél? (én javasolnám neked)


Offline
Csatlakozott: 2019 már 15

Sziasztok! Új felhasználó vagyok még itt, bár már egy ideje olvasgatom a fórum témákat.
Próbálnám megfogalmazni, hogy mikor kezdődött nálam pontosan a leépülés folyamata, de nem tudok egy éles határvonalat húzni, úgy két évvel ezelőtt kezdődtek a depressziós tünetek, amiket akkor még nem igazán vettem észre, nem fordultam szakemberhez, most már utólag persze okos vagyok, és teljesen más a rálátásom a dolgokra... szóval ekkoriban kezdődött, hogy időnként rámtört a pánik, néha napokat nem mozdultam ki a lakásból, egész nap csak aludtam, munkába, iskolába nem tudtam menni, majd ebből egyszer csak "elegem" lett és hirtelen nekiindultam éjjel a városnak, mint akinek semmi baja. (Aztán kezdődött az egész körforgás előröl...) Ezek a dolgok nem enyhültek, csak egy akkoriban kialakult kapcsolatomnak köszönhetően elterelték a figyelmemet róla, úgymond az a kapcsolat volt a "gyógyszerem", de aztán ennek a kapcsolatnak csúnya vége lett, és fokozatosan jöttek ismét a tünetek, mára már odáig fajultak, hogy napi szintű halálvágyam van, azt kívánom bárcsak fel sem kelnék, pánikolni kezdek attól, hogy létezem, nem mozdulok ki a lakásból napokig, enni ugyan tudok (nagyjából...) de minden másra képtelen vagyok, már a "na én ma bemegyek a városba és megmutatom a világnak hogy semmi bajom" érzés sem jön, inkább begubózom itthon, nem beszélek senkivel. Ti, akik már kijutottatok ilyen helyzetből, hogy csináltátok? mennyire volt időigényes? mi tartja bennetek ilyenkor a lelket? Mert őszintén még egy okot sem találok, ami miatt kikelnék az ágyból, vagy boldogságot okozna... kiüresedettnek érzem magam teljesen. Aki még mindig ilyen helyzetben van, természetesen neki is szívesen olvasom a tapasztalatát, sőt igazából mindenkinek, én nem igazán tudom megbeszélni ezeket a környezetemmel, mert egyáltalán nem értenek meg, szívesen beszélgetnék sorstársakkal...


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Kleó írta:

Azt mondják, a szerelem a gyomorból indul ki. Igen, amikor ha rá gondolsz, egy hideg gombóc keletkezik a gyomrodban, és összefacsarodik a szived.

"Hideg gombóc", "összefacsarodik"....

Érdekes. Én is így élem meg, amikor szerelmes vagyok. Vagy, csak azt hiszem, hogy az vagyok. Mert én szerelmet  kellemesebb érzésekhez kapcsolnám fejben.

Na ez az, ami összezavar. Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

CsakEgyValaki írta:

PhilC írta:

Talán nem is tudom, milyen az igazi szerelem. Csak érzem a kötődhetnéket és a szenvedést, és úgy azonosítom, hogy na, akkor biztosan ez az,amit úgy hívnak, hogy szerelem.

Ezzel én is így szoktam lenni.

Nekem meg az a fura, h nem vágyok párra. Nem is keresek. Úgy érzem, h Anyu annyira lehúz, h amíg itt lakok később sem szeretnék párt, folyamatosan arra vágyok, h egyedül lehessek egy lakáaban mert eléggé kevert típus vagyok. Nagy szükségem van egyedüllétre, de a társaságot is kedvelem. Előbbit nem tudom megvalósítani.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Azt mondják, a szerelem a gyomorból indul ki. Igen, amikor ha rá gondolsz, egy hideg gombóc keletkezik a gyomrodban, és összefacsarodik a szived.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

PhilC írta:

Talán nem is tudom, milyen az igazi szerelem. Csak érzem a kötődhetnéket és a szenvedést, és úgy azonosítom, hogy na, akkor biztosan ez az,amit úgy hívnak, hogy szerelem.

Ezzel én is így szoktam lenni.



Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Szerintem a szerelem nem egy könnyen definiálható érzés.

Van akinél ez inkább arról szól, h egyedül nem jó neki és vkihez tartozni akar, másnál ez inkább vmi szeretet és csodálatféle, de egyedül is jól tudja érezni magát. Pasiknál gyakori sztem, h inkább dugni akar és szórakozáshoz társat. Biztos, h még ezerféle mozgatórugó lehet és ettől is függhet, h ki mit érez, mit nevez szerelemnek.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Beledbeszélni ezt nem szeretném, de ha úgy érzed hogy jó irányban keresgélem az okot, akkor ezen a vonulan elindulva egyedül ill lógussal talán vmi megoldást is találnál rá, ettől a szenvedéstől szabadulni tudnál. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Talán nem is tudom, milyen az igazi szerelem. Csak érzem a kötődhetnéket és a szenvedést, és úgy azonosítom, hogy na, akkor biztosan ez az,amit úgy hívnak, hogy szerelem.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kiscsillag írta:

Nem tudom, h erre mennyire lenne hatásos a hangstab. gyszer, hisz az eredetileg arra van, h a depressziót és a mániás szakaszt (ezeket a kilengéseket) megelőzze.

Szerintem ezt szakemberrel kellene átbeszélni. Vmi oka biztos van, h erre a szerelmi, kötődésbeli különbségre miért reagálsz ennyire érzékenyen ill ez hosszabb távon miért fordul át gyűlöleletbe. Ezt kellene kibogozni és vmit tenni ellene. Valszeg mást is zavarna, ha nagy a külöbség, de lehet egészen máshogy reagálna. Pl nem alakul ki gyűlölet vagy türelmesebben vár, esetleg ha nem érzi hosszabb távon sem, h igazán szereti a másik, szakítana.

Nem hinném, h ez biokémia zűrzavar ill gyszeres megoldás lenne a gyökeres megoldás.

Sztem nem ritka, ha a 2 félben a kötődés, szerelem, ennek kimutatása nem ugyanolyan erősséggel v formában jelenik meg. Lehet, h van akinél ez alkatilag gyorsan és intenzív érzésekben jelenik meg, más a temperamentumánál fogva lassabban halad.

Olyat is el tudok kèpzelni, h két félnek eltérő igénye van az együtt töltött időre. Pl egy introvertáltnál simán el tudom képzelni, h jóval kisebb az igénye. Az is lehet, h mivel nem volt kapcsolata, sok barátja vagy olyan hobbijai vannak, amik mellett párkapcsolatra kevesebb időt szán, hisz egyedüllétre rendezkedett be. Az is lehet, h óvatosabb alkat, nem meri igazán átadni magát intenzív érzéseknek, bizonytalanabb a kapcsolat elején.

Elképzelhető, h lelkileg ő sem normálisam v szokványosan éli ezt meg és ezt érzékeled.

Találgatni tudok csak ill javasolni, h lógussal beszélj erről mert nagyon erős szenvedést okoz ez és jó lenne ezen tompítani ill kinyomozni, h ez miért fordul át gyűlöletbe. 

Azt gondolom, h valami nagy hiányt éltél meg, kevés szeretetet kaptál és ez lehet kihatással a kapcsolatra. Talán vmit ezzel próbálsz pótolni, hisz egy párkapcsolatban hasonló dolgot él meg az ember, mint a kisgyerek. A másik számára a legfontosabb. Sztem vmi traumát aktivizál az, h nem érzed ezt és ez okoz ekkora szenvedést.

Laikusként így gondolom. Persze az is lehet, h tévedek. 

Azt hiszem, jó helyen tapogatózol, legalábbis azonosulni tudok az általad leírtakkal. Igen, sosem kaptam túl nagy szeretetet senkitől, valószínűleg ezt a típusú érzelmi távolságot élem ilyenkor újra, és ez az, ami valójában szenvedést okoz. Igen, azt hiszem, igazad van. Valószínűleg ilyenkor az anyám az, aki valójában "újra" hiányzik nekem, és nem az adott lány. Talán nem is véletlen, hogy férfi nemű ember nem is aktivizál bennem semmi ilyet.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Nem tudom, h erre mennyire lenne hatásos a hangstab. gyszer, hisz az eredetileg arra van, h a depressziót és a mániás szakaszt (ezeket a kilengéseket) megelőzze.

Szerintem ezt szakemberrel kellene átbeszélni. Vmi oka biztos van, h erre a szerelmi, kötődésbeli különbségre miért reagálsz ennyire érzékenyen ill ez hosszabb távon miért fordul át gyűlöleletbe. Ezt kellene kibogozni és vmit tenni ellene. Valszeg mást is zavarna, ha nagy a külöbség, de lehet egészen máshogy reagálna. Pl nem alakul ki gyűlölet vagy türelmesebben vár, esetleg ha nem érzi hosszabb távon sem, h igazán szereti a másik, szakítana.

Nem hinném, h ez biokémia zűrzavar ill gyszeres megoldás lenne a gyökeres megoldás.

Sztem nem ritka, ha a 2 félben a kötődés, szerelem, ennek kimutatása nem ugyanolyan erősséggel v formában jelenik meg. Lehet, h van akinél ez alkatilag gyorsan és intenzív érzésekben jelenik meg, más a temperamentumánál fogva lassabban halad.

Olyat is el tudok kèpzelni, h két félnek eltérő igénye van az együtt töltött időre. Pl egy introvertáltnál simán el tudom képzelni, h jóval kisebb az igénye. Az is lehet, h mivel nem volt kapcsolata, sok barátja vagy olyan hobbijai vannak, amik mellett párkapcsolatra kevesebb időt szán, hisz egyedüllétre rendezkedett be. Az is lehet, h óvatosabb alkat, nem meri igazán átadni magát intenzív érzéseknek, bizonytalanabb a kapcsolat elején.

Elképzelhető, h lelkileg ő sem normálisam v szokványosan éli ezt meg és ezt érzékeled.

Találgatni tudok csak ill javasolni, h lógussal beszélj erről mert nagyon erős szenvedést okoz ez és jó lenne ezen tompítani ill kinyomozni, h ez miért fordul át gyűlöletbe. 

Azt gondolom, h valami nagy hiányt éltél meg, kevés szeretetet kaptál és ez lehet kihatással a kapcsolatra. Talán vmit ezzel próbálsz pótolni, hisz egy párkapcsolatban hasonló dolgot él meg az ember, mint a kisgyerek. A másik számára a legfontosabb. Sztem vmi traumát aktivizál az, h nem érzed ezt és ez okoz ekkora szenvedést.

Laikusként így gondolom. Persze az is lehet, h tévedek. 


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

És ha kipróbálnál valami lightosabb hangulat stabilizálót? Lehet, hogy enyhébb lenne a hullámzás.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

De, lehet. És nincs is baj azzal, hogyha egy ember ilyen, csak éppenséggel nem kompatibilis velem. Én most így azt élem meg, hogy viszonzatlan a szerelmem, akkorra meg, mire ő "elér" a szerelmi állapotba, már tökéletesen gyűlölni fogom. Ha egyáltalán életben maradok addig, mert napról napra kevésbé tűnik értelmesnek pl. az önbántalmazással szembeni ellenérzésem is. Kb. kezdek oda eljutni megint, hogy na, és akkor mi a fasz van, ha pl. csikkeket nyomok el magamon? Az én testem, azt csinálok vele, amit akarok. Mit pofázik bele akárki. Úgyse szeret senki.

Persze, de, ésszel tudom, hogy egy csomó ember szeret engem, csak amikor ennyire kivagyok, az egész érzésvilág valahogy fényévnyi távolságokba tűnik. Tegnap is kb. hazaértem, és csak úgy nagyjából bevonszoltam magamat az ajtón. Annyira kivoltam, hogy még csak eszembe se jutott, hogy legalább megjátsszam, hogy mosolyogni tudok. Sógor is, húgom is rám néztek, élből kérdezték, hogy mi bajom van. Sógor mondta, hogy "nagyon sötét aurád van". Én meg mondtam, hogy semmi. Mégis mit mondhatnék? Szakadok szét éppen, gyerekek, csak annyi van.

Már bevettem egy frontint, de még mindig remegek, mint az állat. Most beveszek még egyet. A legszívesebben a számba önteném az egészet.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Oh. Nem lehet, h a másik lassabb ütemű és ő később fogja ezt érezni? Vagy kevésbé mutatja ki?

Magamból indulok ki, anno nekem hónapok kellettek a nagy szerelemhez, ragaszkodáshoz.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Ej. Sad


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kész, vége van. Szerelmes lettem, már megint.

És a másik korántsem hevül úgy, mint én. Már megint. Ez biztos, tényszerűen érezhető. Szeret talán a maga módján, de nem akar mindig csak engem, ha azt mondanám, meghalnék csak teérted, nem értené.

Egyedül vagyok. Soha semmi sem tesz magányosabbá annál, mint amikor szeretek. Mindig ez van.

Tegnap este már frontinra ittam, a ma reggelt sikítós üvöltéssel kezdtem. Utána vagy egy fél órát zokogtam az ágyamra zuhanva, akár egy gyerek.

Szeretném szétszaggatni a saját húsomat. Vízbe fojtani magam. Felakasztani, vonat elé lökni. Kivéreztetni. Bármit. Csak ez ne legyen.


Offline
Csatlakozott: 2019 feb 21

Én viszont csinálom 5 éve amit kitűztem, és semmi eredménye.:) 

 


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Nekem vannak olyan kitűzött dolgok (nem munka), amiket 5 éve nem csinálok mg.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Jobbulást! Én is most agyalok 1 Frontin bevételén. Az olanzapint ma már nem veszem be. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Ma megint nem tudtam megcsinálni egy csomó mindent, amit célként, elvégzendő feladatként kitűztem a mai napra. Kudarc, kudarc, kudarc.

Ugyanakkor áthatja az egészet valami nettó nevetségesség is. Mégis milyen határidők? Mi a faszt buzgolkódunk, tevékenykedünk, játsszuk el, hogy bármi tétje is van bárminek?

Nincsen életem sem.

A faszomat az egészbe.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Sajnos nem gyökérség, és sajnos nagyon sokan választják ezt. Többen, mint szeretnénk vagy szerettük volna.

De téged nem erre buzdítanálak. Van benned erő a folytatáshoz. Csak össze kell gyűjtened.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Én csak úgy meg akarok szűnni.

Azon kezdtem el agyalni, hogy kivel mit kéne még lekommunikáljak, milyen dolgokat kéne még elintézzek, hogy utána rendet hagyva magam után eltűnhessek. Aztán rájöttem, hogy.... mekkora gyökérség már ez a gondolat... Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Én is most vettem be még egy frontint.

Most azt érzem, hogy nem is igazán az lenne a jó lelkemnek, ha én bántanám magamat, hanem hogyha engem valaki bántana. Pl. bdsm szex. De nem hiszem, hogy a lány erre vevő lenne. Szerintem azt kérdezné, hogy miért kérem ezt. Meg egyéb faszom felesleges kérdések.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Hát nagyon remélem, hogy csillapodik, mert a fejem tele van a sok hülyeséggel....


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Ebben csak az a pozitív, hogy pont a frontin miatt ez az érzés kb. fél óra múlva várhatóan csillapodni fog...


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 24

Én most vettem be még egy frontint. Már kezd elegem lenni saját magamból....

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen