Beszéljünk a BPD-ről, avagy borderline a gyakorlatban

378 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Offline
Csatlakozott: 2013 júl 15

Sziasztok!

Nincsen papírra írt diagnózisom arról, hogy borderline volnék, bár egyszer 20 évvel ezelőtt, mikor kórházba kerültem egy orvos ezt gyanította rólam. Akkor már rendszeresen jártam pszichiáterhez, aki viszont megnyugtatott, hogy neki nem jutott ez eszébe rólam. Viszont ez a szó végigkísért azóta az életemen. 

Ami miatt azt gondolom, hogy az lehetek. 18 éves korm óta falcolok. Van úgy hogy évekig nem, aztán megint rámjön. Amikor rosszul vagyok akkor túleszem magam, gyógyszert össze vissza szedem, iszok rá. Alapból labilis vagyok, bár ezt egész jól megtanultam kompenzálni, meg azt is, amikor emberekről olyant gondolok, hogy biztos nem szeretnek valami miatt. De amikor rosszul vagyok, akkor néha belecsúszok ezekbe a fals gondolatokba. Amikor rosszul vagyok akkor rettegek, hogy nem tudom kontrollálni az indulataimat. Egy bankban dolgozom ügyintézőként, és a legnagyobb félelmem, hopgy egyszer elkezdek ordítani egy ügyféllel. Eddig nem tettem meg, mindig kordában tartottam, helyette fejlesztettem magamnak egy rakat pánikos tünetet a benyelt idegesség miatt.

Mindemellett megtaláltam a biztonságot a férjem mellett, aki viszont aspergeres. Neki is gondjai vannak az érzelmeivel, csak enki az hogy fel sem ismeri őket, és nem tudja megélni őket. Mindenesetre nekem tud biztonságot nyújtani.

Időszakonként jártam folyamatosan a pszicho dokinénimhez, gyógyszert nem szedtem már régóta, max alkalmanként egy-egy frontint.

Általában tök jól kezelem, az évek során egyre jobban, de most 3. hete itthon vagyok, mert képtelen vagyok bemmeni dolgozni, és legszívesebben felmondanék, de valószínűleg az út lenne lefelé a lejtőn, és ki tudja hol állnék meg. (pl.: egy pszichiátria bentlakójaként). Iszonyú kicsi a magamba vetett hitem, főként ilyenkor. Január óta diétáztam majdnem 10 kg-t leadtam de három hete hányingerig eszem magam. Plusz jön a karcolgatás. Fél napokat átbőgök, ha épp nem foglalom el magam folyamatosan szorongok. Eleinte frontonnal kompenzáltam, de attól meg még szarabb kedvem lett, igyekszek most ezért nem bevenni gyógyszert, mert szükségem van arra, hogy lássam ténylegesen hogy vagyok. 

A pszichiáterem légzőgyakorlatot és meditációt csinál velem, és most úgy érzem, nem megy, nem tudok arra koncentrálni, amire szeretné. 

Járok pszichodrámára. A drámavezetőmmel konzultáltam még, és ő azt mondta, hogy bár a csoportbéli működésem alapjáne szébe sem jutna rólam, hogy borderlineos vagyok, amiket elmondtam neki a mostani tüneteimről azok meg erre utalnak.

Lehet hogy bordelineos vagyok, csak megtanultam ujól kompenzálni. De most nem megy.

 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Kedves Chloe,

Kösz, hogy megírtad a rövid történetedet! Itt nagyon sokan ismerik ezeket az érzéseket. Szerintem klassz vagy, hogy van rálátásod az egészre, és bele tudsz kapaszkodni az egészséges érzéseidbe néha, a szeretetbe a férjed és a gyereked iránt! Én annyit tudok ígérni ötven felett, hogy egyre javulni fog ez az egész -- tarts ki! És keress segítséget, terapeutát, akinek mindent elmondhatsz. Persze nekünk is elmondhatod a legvadabb gondolataidat is, itt senki nem fog megítélni értük.

E


Offline
Csatlakozott: 2019 ápr 16

Sziasztok,

 

Anmyira at tudom erezni,amikrol irtok!!!

Igen,tele vagyok kerdesekkel,ezen a heten diagnosztizaltak BPD-vel,de mindig is sejtettem,h van vmi velem. Masfel eve vagyok igazan depresszios,egesz addig elnyomtam magamban mindent. Nagyon erzekeny es erzelmileg igen labilis vagyok. Van egy szereto ferjem es egy 5 eves lanyom,imadom oket,megis egyedul erzem magam,a tudatommal tudom,h akar szerencses is lehetnek,megis folyton uresseget erzek,sehol nem erzem magam biztonsagban,meg a sajat testemben sem. Hangulatom akar egy hullamvasut,akar 10 percenkent valtozik. Nagyfoku buntudattal kuzdok,hogy itt van a ferjem es lanyom,megis gyakran meghalnek,annyira nem birom mar magam elviselni es ezt az allando erzelmi ingadozast. Aztan belegondolok,hogy milyen anya es feleseg vagyok en? Mas osszetenne a kezet,hogy ilyen csaladja van! 

Allandoan megprobalom magam lekotni,hogy ne tudjak gondolkodni,mert akkor megtamadnak a nyomaszto,sotet gondolatok. Jovok-megyek,emberekkel veszem korul magam folyton,megis egyedul erzem magam. Vannak nagyon kozeli barataim,akik szeretnek,megis allandoan az a fobiam,h egyszer mki elhagy. Minden dontesemhez kulso megerosites kell,hangulatom masoktol fugg. Mindej valtozas,akar kicsi is,kiakaszt es duhongeni kezdek. Nem vagdosom magam,de sok onpusztito gondolatom van. Minden egyes nap a tulelesre hajtok. A darabjaimra hullok,mint egy fonix madar minden este es reggel ujbol osszerakom valahogy magam,de minden egyes reggel ugy kelek fel,hogy megint egy tetves reggel,egy ujabb nap,amit at kell veszelni es folyamatosan bunosnek es szarnak erzem magam. 

A csaladomban es barataim kozott en vagyok a kakukktojas,aki ilyen problemaval kuzd. 

Koszonom,h elolvastatok!

Udv, Chloe

 


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Sztem egy jó környezet, jó munkahely, jó emberi kapcsolatok valóban sokat segíthetnek. A terápia és a gyszer sztem abban kellene, hogy segítsen, hogy ezt valaki elérje. Az is lehet, h utána már nem szükséges. Nem minden boldogtalan ember depressziós és olyan is van, hogy vki okkal fél vmitől. 

Pl valakinek szar a házassága, de nem mer kilépni ebből. Vagy szoc. fób miatt nem mer dolgozni. Erre jó a terápia. 

Épp egy rendezett, örömteli élet elérése a cél ill az, hogy amin csak hosszabb idő után vagy egyáltalán nem lehet változtatni, azt elfogadja a beteg. Lábat nem lehet növeszteni és olyan is előfordulhat, h vkinek jó munkahelyhez még évekig kell tanulni és emiatt családhoz van kötve. 

Olyat is hallottam, h vkibek rendezett élete van, boldog házassága, jó mhelye. Boldog volt, életvidám. Majd a depresszió megjelent. Semmi negatív változás nem volt az életében, ami ezt kiválthatta. Sztem ez erősen utal arra, h van aminél biokémiai ok van a háttéeben.

Az is érdekes, hogy van olyan időszak, amikor a csillagokat is le tudom dolgozni az égről, máskor alig bírok felkelni és közben semmi komoly poz. v negatív változás nincs az életemben. Nem a gondolkodásmódom, személyiségem változik. Ez a bipolos ingadozás még erősebb, h vmi komolyabb gonddal is küzdök. Ez is azt erősíti bennem, h némi biokémiai ok is állhat ennek a hátterében.

 


Offline
Csatlakozott: 2019 már 11

Eumate sztem elég jó gondolatokat osztott meg, hogy a társadalom elég beteg, és beteggé tesz minket, meg sztem az is  igaz, hogy a nekünk való környezetet megtalálni már eleve gyógyító hatással van. Még a gyógyszereknél is többet segít.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

A gyógyszerek segítenek, ha az adott gyógyszert a jó betegségre adják.

Ha te nem vagy beteg, se hozzátartozó, sem pedig segítő, akkor honnan adódik ez a nagy kompetenciád megállapítani másokról, hogy ki a beteg és ki nem az?


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Melyik az a terápia amelyik az otthoni vagy fogmossá közbeni élményeidről beszél? Jaa sehol? Hát nagy kár, hisz ezekből adódnak össze a lelki élményeid. Őszintén megvallva szerintem szarnak a te élményeidre, sokan csak a pénzért csinálják, aki meg nem azér annak is limitáltak a lehetőségei. Nagyrészt a sors kezébe vagy adva. Rohadtul ezt gondolom. És azt is gondolom hogy a pszichiátria jelenlegi formája nem működik. nem fognak segíteni neked, nem fogják a bajod megoldani. (pl ha nincs pénzed nem fognak adni ha egyszer a pénzhiány a bajod okozója ahogy a legtöbb bordernél). Mi kell a pénzhez?  Jól lenni és fókuszálni rá, dolgozni vállalkozni vagy befektetni. Ezt a gyógyszerek megadják? Vagy akár az áterek? Dehogy adják.... Nem fogják és nem is tudják fogni a kezed közbe, mégis sokakba ez van. Álomvilág, mese habbal. 

1-et felejtenek el hogy az ember normális lelki műáködésének a visszaállításához mi kell? Mindig a betegre koncentrálnak, és ez adódik tovább az egyénbe is és ez szerintem betegít. Ami kéne az egészséges embert megnézni és azt kommunikálni, de hát ők se jobbak, mit várunk hát?


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Egyébként nem rejteném véka alá a véleményem. Szerintem nincs olyan hogy pszichés betegség még borderline esetében se ahol elég sötét képet festenek erről az állapotról (igen, ez csak egy állapot semmi más).  Szerintem az első kukába kéne dobni a gyógyszereket, mer az egész arról szól hogy jól eladjuk az embereknek és gazdagodjanak a gyógyszergyárak, a valóságban, meg tudományos pszichológiában semmilyen gyógyszer nem fog téged kimenteni a bajból. Elnyomja a szenvedésed, de a gondolataid, meg a környezeted fog téged megváltoztatni mint embert, hisz a problémáid is azon a szinten keletkeztek, tehát a megoldás is az on a szinten fog megjönni. A gyógyszerrel abba a hamis illúzióba ringatod magad hogy megoldódnajk a bajaid, közbe csak elnyomod magad, elkábítod magad és nem elszel jobban. Miért csinálod? Mert ezt mondták neked. Azt mondták ettől emggyógyulsz, de ez HAZUGSÁG!!!. Ők se tudnak szart se. Tudnak dolgokat de azok nem olyan dolgok amiket te ne tanulhatnál meg vagy lehetnél oylan. Pszichés betegséggel élni amugyis egy leértékelt állapot alapból. Ezt az idóta társadalom nyomja belénk, akiknek a véleménye semmit nem ér hisz nem olyan értékesek mint a pszichés betegek. Különben is ki dönti el ki az egészséges ki a normális? A társadalmi megbélyegzettség pl beteggé tud tenni elárulom. Nonszensz az egész. Azt akkor én éljek "betegként" csak azért mer valamit jol látok, vagy másképp látok?? Hagyjuk már.  Meg viselkedésbeli elvárásai vannk az embereknek, de azt hogy hogy viselkedhetnék úgy ahogy ők szeretnék azt már nem mondják meg.. hát köszi... Lóf@szt vagyok én beteg és ti sem, vannak problémák, oké, de az se benned keletkezik max 1 egyéni érzékenység, vagy környezeti veszteségre vagy stresszre adott reackió. Ennyi.  Meg kell találni a jó környezetet é nem vagy beteg. Sajnos néha nem sikerül...


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Nap kör nekem nem jött be. Nekem az jön be, ami életszerűbb. Egyébbkén a Nap körben csak próbálják imitálni a Linehani irányzatot, de csak 70%-ba sikerül, pl szupervíziós team nem is működik ott. (ha kiég az egyik terapeuta a csoportban megbeszélik, ilyen nincs ez "amerikai álom" pedig fontos lenne különben nem működik a dbt).. meg egyéb bajok vannak.  A baj ezzel hogy ha egy házat 80%-ban felépítek csak a tető hiányzik, attól mgé az nem elsz ház. Vannak dolgok amiket 100%-ban kell emgcsinálni. Más dolgok (pl nyelvutudás) ha aszondom valamit 80%-ba tudok (100 % az akadémiai angol az összelétező szó ismeretével és alkalmazásával) és abból 80%-ot tudk teljesíteni, akkor az már elég jónak számít, másnál kell a 100% hogy működjön. Ezvan sajna. Emiatt nem járok a Nap Körbe mer amiket adnak technikákat bekavarnak a pszichébe de ez az amit el lehet erről mondani (bekavar, valamit csinál). Nem mondhatom el a véleményem mégha más állásponton is vagyok, vissza kell fognom magam, emiatt se nagyon tetszik, nagya betegéségre koncentráció a pozitív fejlesztésekkel szemben. Nem hiszem h ha valai kjön egy oylan terápiából akkor újra teljes életet tudna élni bár adataim nincsenek erre. Ezek mind olyan dolgok amik engem folyamatosan zavarnak/zavartak de nem lehetett elmondani. Mi van ha épp praktiksuan jobban lennék ezek nélkül a technikák nélkül is? Az szntségtörés? Mind1 1 szó mint 100 nekem nem volt szimpi és ha erőltetem se lesz jobb.. olyan keresek ami jó, én pl a Bea csoportjában jobban megtaláltam amit kerestem... sokkal kellemesebb barátibb, emberségesebb a légkör.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 6

Milyen technikákat tanultatok amiket nem tudtál alkalmazni? 



Offline
Csatlakozott: 2014 szep 13

lehet túl hosszú volt a várólista és ezért is inkább a hamarabbit ajánlották, nem tudom. én meg pont a két hetesre jelentkeztem volna és erre a bennfekvősre beszéltek rá.  a kognitív amúgy egynek jó, de én nem annyira tudtam alkalmazni az ott tanultakat, lehet túl impulzív vagyok hozzá egyelőre. a dbt-s technikák jobban mennek.

volt ilyen órarendszerűség, és azt követve kellett járni különböző foglalkozásokra, meditáció, "művészetterápia", sématerápia. csoportokban voltunk mindegyiken, eléggé összekovácsolódtunk a végére és szomorú volt elbúcsúzni egy hónap után. telót nem vették el, vagy ilyesmi, volt zárható szekrényünk (amit ajánlott volt használni, mert voltak lopások sajna) és az állapotunk alapján kaptunk kimenőt. emellett mindenki kapott egy "egyéni" dokit, aki párszor foglalkozott velünk külön. 

összességében okés volt, de nekem így sem volt elég "intenzív" :c 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 6

Hát ez a kognitiv sématerápia volt ahol jelentkeztem. Nagyon nem magyarázták meg csak hogy nem segitene és inkább a nappallira menjek, ott holnap kezdek egy másik terápián, de az csak két hetes.

Milyen volt ez a kognitiv terápia, miket kellett csinálni?


Offline
Csatlakozott: 2014 szep 13

mit mondtak, miért nem segítene? 


Offline
Csatlakozott: 2014 szep 13

Napkörön belül ajánlom a DBT- csoportterápiát , igazából nekem ez ad a napi túléléshez jó skilleket. biztosan kell várni egy ideig, míg bejut egy csopiba, de tényleg megéri szerintem. 
Sotén voltam ilyenen : http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/betegellatas-es-szakmai-profilok/pszichoterapiak/kognitiv-viselkedesterapia/
egy hónapos bennfekvős sztori, szintén biztos hogy van várólista, de kedvesek voltak nagyon. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 6

babarczyeszter írta:

A Tündérhegyen van bentfekvős ellátás, a Balassa utcában pedig sématerápia. Én csak a Balassa utcát ismerem tapasztalatból, de itt sok Tündérhegyes van, remélem, ők mesélnek majd.

Szia, tudnál mesélni a Balassa utcai sématerápiáról? Csak kiváncsi vagyok, hogy mire nem vettek fel és mi az ami rajtam nem segitene. 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

A Tündérhegyen van bentfekvős ellátás, a Balassa utcában pedig sématerápia. Én csak a Balassa utcát ismerem tapasztalatból, de itt sok Tündérhegyes van, remélem, ők mesélnek majd.


Offline
Csatlakozott: 2019 jan 19

Sziasztok!

 

Tudnátok segíteni abban, hogy tapasztalatból  mondanátok jó szakembert a borderline lányomnak?

Most éppen Napkörösök vagyunk, azon kívűl szeretnénk érdeklődni szakember iránt.

Köszönöm a segítőkész válaszokat előre is!


Offline
Csatlakozott: 2015 már 27

Szia!

Ez a fura, amit írsz,hogy kívűlről hogyan látsz/látnak az emberek. Igen alapvetően kedves ember vagyok, viszont néha előtör belőlem a dühös ember.

Úgyérzem csődöt mondtam gyereknevelés terén. A nagylányom tudom kezelni, ő 13 éves a volt páromtól van, aki kb.1-1,5 éve hagyta abba az állandó szemétkedés veleme szemben, jelenleg a lányomat még mindig szekálják az anyjával mikor ott van. A házaséletem nagy részét tönkretette, idegileg totál kikészített a 2 heti láthatás alkalmával tett megjegyzéseivel,rágalmazásaival. Majd mikor megszületett a kisfiam, sajnos ő idő előtt született pár héttel, szerencsére egészséges:), a lényeg hogy ez a tényező rányomta a bélyegét az utána következő évekre. A túlzott féltés, elkényeztetés, ha beteg lesz rögtön pánik és doki, most már 5 éves korára annyira nem pánikolok be, nem ijedek meg, kezelem a dolgokat és kész. A lényeg ,hogy a kicsivel meg elrontottam, túl sok mindent engedtem meg neki az elején, most meg látom a kárát, nehezen fogad nekem szót,amiből adódóan többet veszekedem vele mint kellene. Sajnos mivel a boltban vagy utcán, nem állok le vele veszekedni ha rájön a hiszti,eléri a célját és megkapja amit szeretne. Ami szintén nem jó, mert mivel már 5 éves, így már tudja jól mikor hogy reagálok, és szerintem kihasználja. Alapjában nincs gond vele, csak ne kerüljünk játékbolt közelébe... Na mindegy a szokásos problémák,remélem idővel jobb lesz.

Az írás nem az erősségem,inkább szóban,az általában jól megy. Csak most van egy kis beszédszünet. Miattam, Remélem idővel sikerül ezt is megoldani,


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Lilla!

Olyan kedvesen írsz  mindig, hogy nehéz elképzelnem, hogy felfortyansz vagy harag ömlik belőled. Innen nézve olyan, mintha teljesen kézben tartanád az érzelmeidet. Csak a pároddal vagy szélsőséges? Vagy a gyermekeiddel is? 

Nekem is a gyereknevelés kezdetén vadult el a depresszióm, és bár nem tudom, hogy én border voltam-e, vagy szimplán bipoláris, a házasságomat eléggé megviselte az állapotom.

A BPD-re sajnos nincs gyógyszer, tehát legjobb esetben is segíteni tud valamicskét, de alapvetően terápiában lehet megoldani (vagy megoldódik magától). 

Szerintem nagy dolog, hogy a férjed el tudja fogadni, amit érzel, még ha nem is tudja meggátolni, hogy időnként veszekedés legyen. Tudsz olyasmit csinálni például, hogy írsz neki levelet, amikor jól vagy, amiben kifejted, hogy miért is vagy vele, és hogy milyenek a stabil érzéseid vele kapcsolatban? Lehet, hogy ez segít átvészelni a hangulatingadozásos időket.

A másik, amit javaslok, a jóga. Tegnap egy Iyengar-jóga órán voltam például, és olyan volt a hatása, mintha beszedtem volna 4 mg Rivotrilt, csak álmosság nélkül. 

 


Offline
Csatlakozott: 2015 már 27

Én is nagyon szeretek egyedül sétálni, kinn az utcán, sokat, nagyon jót tesz a lelkemnek Smile

Nálam sajnos elég későn derült ki a bd. , így nem is gondoltam,hogy gyerekeket nevelni nehezebb lesz nekem, mint mondjuk egy egészséges embernek. A szorongásaim rég megvoltak, de azonkívűl semmi. Kb. 2 éves volt a legkisebbik gyermekem mikor teszt alapján kiderült a bordi.

Az utóbbi fél évben, valamelyest úgyérzem fejlődtem, mármint társasági élet terén, régebben nem mentem,vagyis nem szívesen mentem emberek közé, az utóbbi időben, több mozi,kirándulás, heti 1-2 alkalom barátokkal való találkozás, szóval fél év alatt ilyen téren fejlődtem.

De magammal még mindig harcolok nap mint nap. És erre orvosság nincs, erre rájöttem egy jó ideje,mert a gyógyszerek, nem mulasztják el a nyomott rossz érzést, hanem inkább,letargikussá álmossá tesznek,nem mellesleg függővé. Az esti xanax is állítom már nem használ, csak a megszokás szedeti velem. Le kellene szokni.



Offline
Csatlakozott: 2015 már 27

Fura mert a kommunikációval úgy általában véve nincs gondunk, Viszont most valami olyan dolog bánt, amiről nem beszélek vele szívesen, ez kb. 1 hete tart, szerintem ha valakinek elmondanám biztos totál zakkantnak tartana, hogy ilyen dolgok emésztenek. Csak ne lennének ezek a buta hangulatingadozások. Annyira szeretném kiélvezni az életet amíg lehet, de saját magamat akadályozom ebben. Van szép egy kis családom, ahol én vagyok a kakukktojás.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Biztos, hogy jól meg tudjátok beszélni, ha akár titeket sért meg a párotok, akár ti sértitek meg őt? 

Ezek a sértődések iszonyú tüskéket képesek okozni mindkét félben egy idő után. 

Újra és újra kísérletet kellene tenni arra, hogy szeretettel és konstruktívan meg tudjátok beszélni a dolgokat. 

Ezt nagyon könnyű mondani, de érdemes próbálkozgatni. (Nekem nem megy!)

És múltkor azt olvastam, hogy egy nagyon hosszú kapcsolatban is újra lehet kezdeni a kommunikációt. Figyelni a másik "feltett lemezére" és meghallani, hogy mi van mögötte, amit eddig nem értettünk meg és megkérni, hogy ő is hallgassa meg a mi "lemezünket" friss füllel. 


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 3

Hat ez sajnos nagyon ismerős, és az utóbbi hetekben lángolt fol ez nalam is ismet... Mi is 10 eve vagyunk együtt csak nincs gyerek ( nem is lesz), hol jobb hol nehezebb, és ennek nem o az oka.

Olvasva téged, mintha en írtam volna... Napkozben hiányzik aztan mikor késő este hazaer hozzá sem akarok szólni...

En sajnos többször kovalyogtam el mellőle a kapcsolatunk soran, meg ugyan nem csaltam de időnként kotok uj ismeretségeket, amik ha kordaban maradnak nem is gond... De időről-időre fellazadok, elkezdek fuldokolni, vergodni, es ki akarok lepni ebből ..

Mar megtanultam a nagy kilengeseimet csondben, magamban intézni, csak annyit lat ilyenkor hogy hajlamos leszek ejszaka az utcakat roni es többet inni mint enni, illetve morozusabb a hangulatom. Az elso par evunk maga volt a pokol - menny talalkozasa, iszonyu nehez volt... En akkor kertem eloszor segitseget.

 


Offline
Csatlakozott: 2015 már 27

Sziasztok!

Lenne egy kérdésem. Mivel én is Bd-s vagyok, így az érzelmeim változnak sokszokr egyik percről a másikra. Ami nagyon rossz, de szerencsére nem napi jellegű. A hangulatstabok nem jöttek be nálam, mert ami jó lett volna és nem kábított el,tudtam mellette élni, arra allergiás lettem, a többi meg sírí hangulatot csinál, vagyis az kiegyensúlyozza a napomat úgy hogy az egész napomat,életemet rossznak egyenesen elviselhetetlennek tartom. Szóval most ott tartok vitaminokkal és teákkal próbálkozom, estére meg alváshoz xanaxal.

Kezdem elveszíteni a lehetőséget,vagyis kilátást arra hogy valaha is változni tudok. Azok a lüke negatív dolgok mindig megmérgezik a hangulatomat.

A lényeg férjnél vagyok, vagy 2 gyerekünk,nem áll szándékomban elválni,nem akarok mással lenni, mégis néha nehezemre esik elviselni őt, kimondottan idegesít. Elég ha egyszer mond valamit nekem, ami nem esik jól,képes vagyok 1 hétig is neheztelni rá. Nehezemre esik,hogy túllépjek dolgokon.Pedig mennyire egyszerű lenne. Nem értem miért vagyok ilyen, akárhogyan is kedveskedik, nem tudok elsétálni a probléma mellett. Viszont elmondani sem tudom neki mi a bajom vele, mert már tudom mit fog reagálni. Néha úgyérzem legszívesebben elválnék tőle, de ő az egyetlen akivel el tudom képzelni az életem,szóval nem tudom mit kezdeni nélküle. Nagyon rossz mikor már abban sem vagyok biztos szeretem e vagy sem. Bár biztos szeretem, hiszen nélküle nagyon rossz lenne, hiányzik mikor nincs mellettem mert délután dolgozik, és csak késő este találkozunk, De a saját viselkedésem annyira megnehezíti a napjaimat,szinte állandó feszkó,és folyamatos idegesség. Terápia után egy darabig jobban érzem magam,aztán újra vissza,ebbe a végelátatatlan helyzetbe.Gyógyszerekben már nem hiszek,csak mérgeznek, az esti xanax is csak függőséget okozott,leszokni nem tudom,hogy fogok róla. 10 éve vagyunk együtt a párommal, és a 10 év alatt rengeteg jó és rossz dolgot éltünk meg, együttmaradtunk. Nem akarom elveszíteni, de saját magammal nem tudok békét kötni, és szerintem ez akadályoz meg sok mindenben.

Köszönöm annak aki ezt hosszú írást végigolvassa!!!


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23
DanMilman, hozzaertobb szakirodalmak a borderline-t mar inkabb erzelemszabalyozasi zavarnak hivjak. Tehat mondhatni, hogy itt az erzesek eltulzottsagarol es nehezen kontrollalhatosagarol van inkabb szo - tehat mindez az izlest nem hatarozza meg, az ugyanugy egyeni dolog, mint akarki masnal. Igy nem is tudjuk azt mondani, hogy a border csajok pl a szoke pasikra buknak. Annyi biztos, hogy a border szornyen tud unatkozni... tehat ha valami igazan extrem dologra csabitod, azt igazan fogja majd elvezni. De egyebkent a bordert ritkan csabitjak el - altalaban azt szereti erezni, hogy o az, aki masokat elcsabit... Border temaban ajanlom meg Levay Aniko konyvet + az Amikor faj szeretni...-t.

Offline
Csatlakozott: 2017 nov 25

Sziasztok. 

Ismét jelentkezett a lány és konkrétan megint kicsapta nálam a biztosítékot de azóta lenyugodtam és a helyzet is rendeződött. Nem is ez számít most.

Hanem olvastam egy könyvet aminek a címe: Én a megbélyegzett, borderline testközelből. Illetve most szerzek be egy másikat aminek a címe: ne lépkedj tojáshéjokon vagy ilyesmi.

Azt kérdezem tőletek és kérlek, segítsetek abban hogy válaszoltok vagy írtok személyes tapasztalatot, hogy egy borderline érzelmileg labilis lány milyen férfihoz vonzódik? Tudom hogy nem lehet erre kategorikus meg egyszerű választ adni de valami elképzelés és eddigi tapasztalat biztos van.

Tehát két kérdés. Mi alapján dől el kihez vonzódik szexuálisan? Mennyiben számít a külső és mennyiben az érzelmi intelligencia stb. bármi más?  És mi alapján dönti el kivel akar hosszútávú kapcsolatot?  Szükségem van most a tanácsaitokra.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

DanMilman írta:

sajnálom

Semmi gond!! Smile


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 25

sajnálom


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

PhilC írta:

murray head írta:

DanMilman írta:

murray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.

...

Szívesen.

Én meg végigrágtam magam egy homéroszi eposzon, amikor elolvastalak. Smile

Hát, ez a válasz egyébként jogos volt murray head részéről. Ha nem csak beszólsz azoknak, akik segíteni próbálnak neked, DanMilman, akkor már eggyel beljebb leszel az önmagad megsegítésében is. Smile

Köszi. Ez most tényleg jól esett.


PhilC

murray head írta:

DanMilman írta:

murray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.

...

Szívesen.

Én meg végigrágtam magam egy homéroszi eposzon, amikor elolvastalak. Smile

Hát, ez a válasz egyébként jogos volt murray head részéről. Ha nem csak beszólsz azoknak, akik segíteni próbálnak neked, DanMilman, akkor már eggyel beljebb leszel az önmagad megsegítésében is. Smile



Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

DanMilman írta:

murray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.

...

Szívesen.

Én meg végigrágtam magam egy homéroszi eposzon, amikor elolvastalak. Smile


PhilC

DanMilman írta:

murray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.

philc köszi a hasznos tanácsokat! Igen én is érzem és látom hogy azelőtt se voltam rendbe amit írtam is. Bár már nem az izgat vele mivan vagy mi lehet stb. hanem velem mivan azóta. El vagyok most pl egyedül de üres vagyok. Semmi dolgom. Ha van egy kijelölt feladat, ezeket elvégzem. Nyártól újra melózok stb. edzésre járok meg minden. Nem itt van a kutya elásva. Valami kommunikációs zavar félém lett. A kommunikáció, az emberek, és a személyiségem, és amit mutatok vagy nem mutatok. Ezek a dolgoknál van valahol a kulcs. Érted?

A másik amit írtál hogy nem baj ha kisebb körökben érzem magam jól. Ezt értem hogy nem baj de miért vágyok akkor arra hogy nagyobb körben mindenki rám figyeljen vagy miért gondolkodok azon hogyan irányíthatnám magamra a figyelmet? Miközben megmerni nem merem vagy nem tudom mit mondhatnék, de akarnék beszélni ..

Ühhüm, tehát kényszerűen voltál inkább introvertált. Akkor talán érdemes lenne elmenni szorongás irányba is egy terapeutával.


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 25

murray head ezt a 4 sort fölös volt leírnod, ez magamtól is ment már bocs.

philc köszi a hasznos tanácsokat! Igen én is érzem és látom hogy azelőtt se voltam rendbe amit írtam is. Bár már nem az izgat vele mivan vagy mi lehet stb. hanem velem mivan azóta. El vagyok most pl egyedül de üres vagyok. Semmi dolgom. Ha van egy kijelölt feladat, ezeket elvégzem. Nyártól újra melózok stb. edzésre járok meg minden. Nem itt van a kutya elásva. Valami kommunikációs zavar félém lett. A kommunikáció, az emberek, és a személyiségem, és amit mutatok vagy nem mutatok. Ezek a dolgoknál van valahol a kulcs. Érted?

A másik amit írtál hogy nem baj ha kisebb körökben érzem magam jól. Ezt értem hogy nem baj de miért vágyok akkor arra hogy nagyobb körben mindenki rám figyeljen vagy miért gondolkodok azon hogyan irányíthatnám magamra a figyelmet? Miközben megmerni nem merem vagy nem tudom mit mondhatnék, de akarnék beszélni ..


PhilC

Kedves DanMilman, nemcsak halálesetekkor él meg gyászélményt az ember, hanem egy-egy szakításnál is - hisz mindkettő arról szól, hogy váratlanul eltűnt az, akiről azt hittük, hogy mindig is itt lesz. A gyászmunka egy külön műfaj, és nagyon fontos, hogy időt adj magadnak ennek a gyászmunkának az elvégzésére. Ebben egyébként sokat fog segíteni, ha mered újra érdekesnek látni magadat a megszokott, számodra megnyugtató szokásaiddal (azaz az introvertált elfoglaltságokkal). Nem baj, ha valaki introvertált! Pl. az én férjem totál megvan magában, egy csomó kis nyugis, a passzivitás határán mozgó hobbija van (pl. olvas, vagy magyarra fordított regények különböző fordításait hasonlítja össze, stb. kvázi filológiai jellegű munkákat folytat), és ettől még a férjem egyáltalán nem egy unalmas ember! Én konkrétan irigylem is azért, hogy ennyi türelme van, meg hogy ekkora kedvvel tud elmerülni az ilyen meditatív jellegű dolgokban.

Az van veled, hogy x ideig meg kellett játszanod magadat, egy extrovertált embert kellett eljátszanod magad helyett, és megzavart, mikor sokkal pozitívabb visszajelzéseket kaptál erre a színlelt szerepre, mint az eredeti önmagadra. És ezért elbizonytalanodtál, kvázi azt hiszed, értéktelenebb az, aki voltál, mint akit eljátszottál. És most próbálod fenntartani az extrovertáltságban megszokott izgalmasságot - és ha a lánnyal már nem tudsz együtt lenni, hát felnagyítod hússzorosára a szakítás okozta fájdalmakat, és újabb és újabb pszichés tüneteket generálsz magadban (abban, ahogy leírtad, hogyan jutottál a "dührohamokig", tisztán látható a folyamat, ahogyan hergeled saját magadat), hogy így élj meg még egy kicsi intenzivitást. De ez nem te vagy, és vedd észre, hogy ha rajta maradsz ezen a "járaton", akkor tönkreteszed magadat.

Amikkel neked foglalkoznod kellene, esetleg tényleg szakember segítségével: az alacsony önértékeléseddel, ami valószínűleg már a borderrel való kapcsolatod előtt is megvolt. Valószínűleg az életed során sok negatív visszajelzést kaptál arra az introvertáltságra, ami pedig neked természetesen jön, és ezeket az indokolatlan negatív visszajelzéseket meg kellene tanulnod helyretenni magadban. Meg kell értened, hogy nem baj, ha te egymagadban/kisebb körben érzed jól magadat, meg nem baj, ha te nyugisabb elfoglaltságokkal érzed jól magadat.

A border lánnyal kapcsolatosan pedig félig-meddig jól gondolkodtál. Amiben tévedtél: a border sosem "játszik" a partnereivel, egyszerűen csak azért lép egyszer így, egyszer úgy, mert ő maga is bizonytalan (ami lehet, hogy most meglepőnek hangzik neked, de így van). De azt jól érezted, hogy: egy borderrel csakis kíméletlen KÖVETKEZETESSÉGGEL lehet bánni. Akár le akarod rázni, akár kapcsolatot akarsz fenntartani vele. Ez utóbbinál egyébként a következetesség eredményesebb is, mint a megjátszott extrovertáltság.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Még nem vagy túl rajta. Egy nagyon színes, izgalmas, érdekes, vonzó ember lehet. És közben még hidd el, az is hozzátett az izgalmakhoz, hogy úgymond tilosban jártatok. És aztán ő tett lapátra. Ami senkinek nem a kedvenc fílingje. Röviden ennyi. 


Offline
Csatlakozott: 2017 nov 25

...


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 11

Sziasztok! Az Elevo Csoportról van valakinek valamilyen tapasztalata?


Offline
Csatlakozott: 2015 jan 11

Az én pszichológusomnál így van, igen. Nem kell monológot előadnom, hanem ő irányítja a beszélgetést, segít, hogy jobban össze tudjam szedni a gondolataimat. Ha pl kíváncsi még valamire az adott dologról, akkor kérdez, ha valamiről nem beszéltem magamtól, mert mondjuk nem jutott eszembe, akkor felhozta ő, tehát abszolút segít abban, hogy gördülékenyen tudjak beszélni. Viszont azt is elmondta már az első alkalommal, hogy semmi sem kötelező, ha én úgy érzem, hogy valamiről nem szeretnék beszélni, valamire nem szeretnék válaszolni, akkor nyugodtan jelezzem. És beszélhetek bármiről.


Offline
Csatlakozott: 2016 aug 7

Kedves layuda!

Akkor lényegében irányítva van a beszélgetés és kifejthetem, bővebben elmondhatok a kezdetektől mindent?


Offline
Csatlakozott: 2015 jan 11

Szia!

Én most kezdtem pszichoterápiára járni, múlt héten voltam először. Első alkalommal beszélnem kellett azokról a problémáimról, amik miatt terápiára járok, a pszichológus elmondta, hogy az első három alkalommal mi fog történni, és elmondta, hogy milyen módszereket fog nálam alkalmazni. Ma voltam másodszor, ma az életemről, a családomról kellett beszélnem, persze ő segített, kérdésekkel irányított. Harmadik alkalommal ismét a problémáimról fogunk beszélni, illetve elkezdjük az egyik módszert alkalmazni. Hetente kell járnom, egy alkalom 50 perc.


Offline
Csatlakozott: 2016 aug 7

Sziasztok!

Néztem hova lehetne pszichológus témában írni és mivel látom, itt volt erről téma ezért ide írom.

Szeretnék pszichológushoz menni. Van a suliban lehetőség ingyen igénybe venni, és úgy döntöttem elmegyek. Viszont nem igazán tudom, hogyan működik ez. 

Valaki akinek van ebben tapasztalata, esetleg segítségemre lenne? Mesélne a tapasztalatairól?

Igazából nem vágom, hogyan tud ez segíteni? Hogyan zajlik? Csak leülök és beszélek? 

Nem tudom elképzelni a folyamatot...

Pár tanács, észrevétel jól jönne!


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Akkor szerintem próbáld meg a Nap-kört. 


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 31

Nem a színvonaluk miatt írtam a magán rendelést, hanem elsősorban a TB támogatás miatt, mert nekem nincs, és jelen pillanatban a gyorsaság sem lenne hátrány.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Kedves Luna!

Egyáltalán nem biztos, hogy a TB rendelés rosszabb -- akiket ajánlottam, rendkívül magas színvonalú és komoly szakemberek, engem is ők kezelnek. A probléma ott van, hogy elfoglaltak.

A Tündérhegy fókusza a terápia, bár ha szükséges, adnak gyógyszert is. Borderline zavarnál nem a gyógyszeres terápia az első.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 31

Mindenképp magán rendelésre szeretnék menni, úgy gondolom pénzért jobb ellátást kapok, mint TBre (amim most amúgy sincs Sad ). Tündérhegyi klinikán gondolom gyógyszeres kezelés van, amir én semmi esetre sem akarok igénybe venni sehol sem. Annó a pánikbetegségemet is gyógyszer nélkül kűzdöttem le, már 10 éve gyógyszermentesen élek, azóta még egy lázcsillapítót vagy fájdalomcsillapítót sem szedek be.

Örülnék ha valaki tudna ajánlani személyes tapasztalat alapján Budapesten egy jó szakembert akivel beszélgethetek ezekről, de azért köszönöm a segítséget és ajánlásokat.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Luna!

Sajnos nem egyszerű orvoshoz eljutni, mert a TB által támogatott rendelésre hosszú a várakozási idő általában, a nem támogatott pedig pénzbe kerül. A támogatott rendelések közül javasolnám a Balassa utcai Pszichiátriai Klinikát, ott kérhetsz időpontot az ambulancián, http://semmelweis.hu/pszichiatria/. Vagy megpróbálhatod a Nap-kört, ez fizetős, de nem nagyon drága: http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html. Ha egyik sem jön be, megnézheted az elevo.net terápiáit is, azok is olcsók vagy ingyenesek. 

Ha úgy érzed, hogy intenzív terápiára van szükséged, és van időd bemenni a kórházba, javaslom, keresd meg a Tündérhegyi Klinikát, https://www.tunderhegy.hu/, ide néhány hétre vagy maximum hónapra be tudsz feküdni, és kaphatsz intenzív terápiát. 


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 31

Illetve még szeretnék segítséget kérni vagy átirányítást oda, ha esetleg van olyan, ahol személyes tapasztalatok és ajánlások vannak pszichológusok/pszichiáterekkel kapcsolatban. Jövő évet azzal szeretném kezdeni, hogy elmegyek egyhez, de fogalmam sincs kit kereshetnék fel.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 31

Sziasztok!

Szeretném elmesélni a történetem;

Egy 24 éves lány vagyok, aki lassan belefullad a lelki problémáiba. Tudom mindenkinek vannak ennél nagyobb bajai, de az embernek az a legnagyobb amit saját maga él át. 

Történetem a gyerekkoromig nyúlik, legalább is mostanra kezdem megfejteni, hogy tényleg bajom van, és próbálok rájönni, hogy milyen tényezők segíthettek, hogy idáig jussak. 

Gyerekként sokat voltam egyedül, mondhatni a TV volt a barátom. Második gyerek voltam, szüleim dolgoztak, ami miatt nem hibáztathatom őket. Mamám jött általában értem az oviba, utána pedig hozzájuk vitt, délutánonként a meséket néztem. Mondhatni emlékem nem is igazán van, hogy a szüleimmel beszélgetnék vagy bármi ilyesmi. Sajnos ez a mai napig így van, van köztünk egy hatalmas szakadék, egyszerűen nem tudunk egymással miről beszélni, mint az idegenek. Mióta élek a családi összejöveteleknél mindig én voltam a téma, mindig engem bántottak az ebédlő asztalnál, én voltam a fekete bárány, aki nem példás tanuló és a viselkedése sem túl példás. Mindig próbáltak a tesómhoz hasonlítani, aki példás volt, szorgalmas és segítőkész. Nagy volt köztünk a korkülönbség, így vele se találtam közös hangot. Vannak még emlékeim, hogy nagymamám sokáig etetett még talán 5-6 éves koromig, és arra is emlékszem, hogy nagyon sokáig nem mertem egyedül aludni, kb 10-12 éves koromig szüleimmel aludtam. Ezek a dolgok is elgondolkodtatnak, hogy már gyerekkoromban valami lelkisérülés volt jelen, hogy ezek a dolgok egyáltalán megtörténhettek. 

Szemüveges voltam, akkoriban nem volt túl gyakori látvány egy szemüveges gyerek, az általános iskolában sokan csúfoltak, kinéztek, kiközösítettek. Sosem sikerült beilleszkednem. Egyre jobban elkorcsosult az énképem, voltak viselkedészavaraim, agresszív megnyilvánulásaim, legalább is az ellenőrzőben lévő figyelmeztetések erre utalnak. A szakközépben sem ment a beilleszkedés, kicsit fiús énem volt, de külsőleg, öltözködésileg olyan voltam, mint a többi lány, de mégsem fogadtak be. Valahogy a saját korosztályommal amúgy se tudtam megértetni magam. Kb 13-14 éves korom óta idősebbekkel barátkozom, mikor elkezdtem fiúzni akkor is legalább 10 évvel idősebb pasijaim voltak. Első szexuális élményeim 14-15 évesen voltak, egy 32 éves emberrel, nem igazán akartam, de ő eröltette a dolgokat, én meg végül hagytam magam.. pár évig kicsapongó életet éltem, kihasználtak, aki meg komolyan vett volna azt én nem tudtam. Megcsaltak, megcsaltam, volt testi bántalmazás is... Kb 18 éves koromtól kezdtem valahogy komolyabban venni a dolgokat, és rendes monogám életet élni, de lelkileg, pszichésen valahogy mégse ment. Eléggé összetett ez a dolog. Van bennem egy társfüggőség, beteges féltékenységgel, emellett brutálisan próbálom beszabályozni a másikat, eléggé uralkodik a domináns énem, és már azon is össze tudok veszni ha olyan zenét hallgat ami nekem nem tetszik. Egy pillanatból a semmiből rám jön bármikor egy dühroham, onnantól kezdve a szeretett társam semleges számomra vagyis inkább dühöt és haragot vált ki belőlem, ami akár napokig tart. Brutálisan nehéz nekem is, hogy így élek. Mostani párommal 1 éve vagyunk együtt, nehéz kapcsolat a miénk, a kezdet is erős volt, mert akkor még képben volt az akkori barátom, akivel eléggé viharos volt a kapcsolatunk, de a társfüggőségem miatt nem tudtam kilépni a rossz kapcsolatból, és az új mellett még több mint fél évig szenvedtem lelkileg az érzéstől és kötődéstől. Nehezen tudom kimutatni az érzéseimet, az agyamban meg folyamatosan forog a féltékenység fogaskereke, bennem az van, hogy nem létezik olyan pasi aki nem csalná meg a barátnőjét ha adódna egy elég kedvező helyzet... Egyszerűen nem tudok megbízni senkiben. És a hazugság az amivel még jobban meg lehet sebezni, és aki már 1x-2x hazudott annak már sosem fogok hinni. Sajnos a mostani párom is beleesett ebbe a hibába, inkább hallgat, mert szerinte felfújom a legkisebb dolgokat is, pedig ez sokkal mérgezőbb ha utána derül ki, hogy hazudott, titkolózott. 

Akkor most nézzük a jelenlegi helyzetet. A barátomnál lakom, tavasz óta nem dolgozom, szüleimtől mióta elvégeztem a sulit azt hallgatom, hogyha nem dolgozok, akkor kiraknak, anyámnak nem egyszer volt dührohama amikor konkrétan adott egy hetet vagy hónapot, hogy költözzek el. 2 éve vannak házi állataim, ami által anyám idén tavasszal kijelentette, nem hajlandó többé elviselni őket a családi házban, így oldjam meg a sorsukat. Ekkor volt a legelső elköltözésem, mert én úgy döntöttem ha menniük kell akkor én is megyek velük. Szóval sajnos most ők is nehezítő körülmények az életemben, mert a jelenlegi barátomon kívül senki sem szállásolja el őket még vészhelyzet esetén sem. Nyáron volt köztünk egy hónap különlét, ekkor is s.o.s.ben kint tudtam őket elszállásolni csak azért mert nyár volt, jó idő és nem fagytak meg, de ez nekik sem tett jót. 

Van most rajtam egy nagyon jó mélydepresszió is, amiből nem tudok kiszakadni. Fél éve nincs munkahelyem, barátom tart el, jogosan basztat, hogy miért nem keresek munkát, de nem ilyen könnyű ez. Nála ahol lakom nincs sok munkalehetőség, én annó nagyon sok helyen próbáltam már elhelyezkedni, és akkor megfogadtam, hogy nem emberi körülmények közt nem fogok maradni. Tudom, hogy jelenleg nem tehetném meg, hogy válogatok, de elveim vannak... Amúgy meg vannak terveim, hogyan szeretnék kitörni ebből a munka dologból, hogy a saját magam ura legyek, párom azt mondta segít ebben, támogat, elhúzta előttem a mézesmadzagot, de ma pl. megint ezzel csesztetett, hogy ő ezt így nem fogja folytatni, hogy már munkát sem keresek, stb... Ő is érdekes, egyik pillanatban ezt mond, másikban azt, de valahogy nem ért meg, nem is próbál megérteni, pedig ő volt az egyetlen ember akire azt hittem számíthattam, de egyre jobban azt érzem mégse... Meséltem neki arról körvonalakban, hogy mi játszódik le bennem. Mondtam neki, hogy szeretnék elmenni szakemberhez, mert már tudom, hogy tényleg bajom van, ő akkor azt mondta, hogy akár elmehetnénk ketten is, meg akár párterápiára is.. de ő mindig csak beszél, tettlegességig nem jutunk el sosem. Azóta sokszor fejemhez vágta, hogy nekem semmi bajom sincs csak hülye és bolond vagyok. Pedig én érzem azt, hogy segítség kell, és egyedül nem fogok tudni felállni, egyedül nem fogom tudni kezelni az indulataimat, egyedül nem fogom tudni kezelni a gyerekkori traumáimat, de ő mégsem áll ebben mellettem... Én segítségért kiabálok, de senki sem hall meg! Érzem, hogy szükségem van szakemberre, mert hatalmas a lelki nyomás felettem, amivel már nem tudok megkűzdeni egyedül. Kérlek ne támadjatok, gondolom megosztó lett az írásom, de muszáj voltam kiírni magamból, mert senki sincs akivel erről beszélhetnék... Senki sincs, aki csak meghallgatna...


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Dan91!

Nagyon jó rálátásod van arra, hogy milyen vagy, és ez miért nem jó. Ha elmondod a párodnak, hogy ezek az érzéseid, tudod, hogy irracionálisak és szenvedsz tőlük te is, és bocsánatot kérsz tőle, amiért előtörnek időnként, akkor talán kevesebb kárt teszel a kapcsolatban.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

https://m.youtube.com/watch?v=UZDkWU5KbPs

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen