történet

axolotl képe

Történetem vol 01

Üdv elkezdem írni a kis baromságaim hátha itt nem néznek furcsán érte.

magányos képe

Én

Sziasztok,

Ezek a testi problémaim úgy érzem:

Maia gyógyulási története: borderline lányból boldog anya

Most talán boldog vagyok. Odaírom, hogy talán, mert még mindig félek kimondani. Van két kisgyerekem, férjem, kb. normális a viszonyom a közvetlen családommal.

a_szeretne_elni képe

A_szeretne_elni tortenete

En nem igazan emlekszem, mikor es hogy kezdodott. Allitolag, azoknal a noknel valik zavarossa az etkezes, akik sportszeruen kezdenek dietazni, felboritva ezzel az ehsegerzes normalis tartomanyait.

Borderlány története

- Nem akarok karokat, lábakat,
arcokat, hátakat,
nem akarok semmit,
és nem kell semmi;
leselkedni,
veselkedni,
viselkedni,
menni,
enni...
- ENNYI!
- Csapó kettő!

webmaster képe

Sista története - Utóirat

webmaster képe

Sista története VI.

Part VI.

webmaster képe

Sista története

Sistad0wn is in da house!

Alant élettörténet nagy vonalakban - Part I.

1974. március 5-én születtem. Az utca gyászba borult azon a télies napon? Apám el volt keseredve, nagyszülők szintúgy. Fijjut vártak ugyanis. Minden babakelengyébe belehímeztettek egy monogramot. Egy fiú monogramját. Azzal a betűvel csak nagyon nem szép lányneveket alkottak az emberek hajdanán, ezért a kelengyék veszendőbe mentek. Mérges volt mindenki, hogy hogyan tehettem ilyet. Ezzel a katasztrófával indult az életem. Már a születésem csalódás volt apámnak, de később a hiba (nevezetesen, hogy apám nem 'tud', csak lányt...) némiképp korrigálódott: a tesóm, aki fiú, 77-ben született. Azon a napon apám végigdudálta a várost örömében, este meg elment benyomni a munkatársaival... (Amúgy nem iszik, nem alkoholista, egy korty szesztől berúg.) Szép baba voltam, göndör fekete hajú kisgyerek később, de aztán a szüleim két éves koromtól olyan rövidre vágatták a hajam, hogy úgy néztem ki, mint egy kisfiú.

A lakótelepen volt egy lány, aki nyaralni jött a mamájához. 13 éves voltam, nem kezdtem még kikerekedni, rövid, oldalt felnyírt, kinyírt volt a frizurám, és tetszettem ennek a csajnak. A barátnőmmel sutyorgott rólam, írt nekem szerelmes leveleket, imádta nézni, ahogy a bicómmal farolgatok, porfelhőket hagyva magam mögött. Aztán a barátnőmmel nem bírtuk tovább, és bevallottuk neki, hogy lány vagyok. Nem akarta elhinni... Volt olyan, hogy találkoztunk anyu egyik barátnőjével, aki tudta, hogy van egy fiú meg egy lány a családunkban, csak ezt nem tudta, hogy melyik mekkora már. Azt mondja: 'Jézusom, M (anyám neve), hogy már neked is mekkorára nőtt a fiad.' Anyuval csak összenevettünk... Rendszeresen fiúnak néztek, és ez nekem tetszett is egy darabig.

Gimiben második osztályban kezdtem el növeszteni a hajam, ami arra is jó volt, hogy el tudtam mögé bújni... :) A hajnövesztés miatt rendszeresen berángatták anyámat, hogy valami nem stimmel ezzel a gyerekkel. (Gimibe úgy kerültem, hogy apám protekciót szerzett valakinél, mert azt mondta, magamtól engem úgyse vennének fel, jobb biztosra menni.)

Később, 16-20 éves koromban komolyan hittem benne, hogy rossz testbe kerültem. Ezoterikus tanításoknak adtam igazat, amelyek azt állították, hogy a karma törvényei szerint jelen inkarnációmban azért vagyok lány, mert előző életemben férfiként nők ellen olyan sok rosszat tettem, hogy most meg kell tudnom a női lét minden nyűgét? Persze most már azt gondolom, hogy ez hülyeség.

A tanulmányi eredményeim mindig úgy alakultak, hogy amit szerettem, értettem és lélek, átérzés, beleélés kellett hozzá, abból nagyon jó, ötös, négyes voltam (irodalom, rajz, német, történelem, földrajz, angol később), amit nem értettem, mert ész kellett hozzá, abból kettes-hármas (matek, fizika, kémia). Persze a szüleim meg a tanárok is elkönyveltek hülyének. Nem biztattak a továbbtanulásra, mert aki ennyire rossz tanuló, az ne tanuljon egyetemen, főiskolán. Én meg elhittem, hogy matek mindenhova kell... (Naiv, befolyásolható, önálló döntésekre képtelen, más véleményére a kelleténél sokkal többet adó személy.)

Így kikötöttem egy idegenforgalmi suliban (1992-1994). Adott volt a földrajz meg a nyelvek miatt. Kétéves, hetente 2-3 alkalom, szakközépiskolai végzettséget adó bizonyítvány, szakképesítés: idegenforgalmi ügyintéző, referens, szállodás, valutapénztáros. A köztes napokon dolgoztam egy ismerősnél, mint rendelésfelvevő az autóalkatrész nagykerében. Apám tudta nélkül. Nem mertem neki elmondani ugyanis. Anyu tudta, segített nekem 'falazni', ha egy árubeszerzésről későn értem csak haza. Későn = este hét körül. (Apám egyik vesszőparipája az idő, a mai napig. Ha köszönteni megyünk, vagy csak úgy hozzá meg a barátnőjéhez, be kell előtte jelentkezni, és pontosan megmondani, hogy hányra érünk oda... Ha késünk, gáz van, de minimum durcáskodás egész este.) Egyszer lebuktam. Apu egyik ismerőse elmesélte neki, hogy a 'leánnyal' hol találkozott. Otthon elővett, ordítozott, hogy az ő lánya egy ilyen ócska helyre ment 'eladni' magát sz.r-ér'-h.gyér', és kivágott az asztalra egy rakás pénzt összekötegelve, hogy ha szükségem van pénzre, tegyem el most rögtön. Nem tettem el. Abbahagytam a munkát pár hónap után.

Aztán kitaláltuk a barátaimmal, hogy milyen jó is az, ha elvesszük az államtól azt, ami nekünk jár. Lejelentkeztünk munkanélküli segélyre, megkaptuk a pályakezdőt fél évig. Persze nem maradt titokban ez sem. Összefutottam apu sógornőjével a központban, és hiába mondtam, hogy csak a barátom kísértem el, nem hitte el, mert éppen amikor ment be az irodába, a hangosban bemondták a nevem, mint soron következőét... Leégés. A nő persze rohant elmondani apunak, hogy te, a leány meg munkanélküli, nemistudtam...!!!??? Éjszakába nyúló veszekedés lett a vége. Azt állította apu, hogy a város összes vállalkozója rajta röhög, mert a lánya megalázza azzal, hogy munkanélküli segélyért áll sorba. A pénzt továbbra is kaptam. Az utolsó fillérig eltettünk mindet, és abból mentünk 94-ben nyaralni Görögországba. :)

Alapvetően csendes, visszahúzódó, engedelmes voltam/vagyok, leszámítva a lázadós éveket 16-18 éves korom között.

Az első barátommal még a gimnáziumban ismerkedtem meg. Koncertekre jártunk, haverokkal ide-oda, nem volt komoly igazából. Persze apám-anyám azzal kínzott, hogy tudja, hogy én nap mint nap lefekszem vele, nem kurvát neveltek, mi lesz belőlem, elkallódok, korai ez még. Ha nulladik órára mentem, meg voltak róla győződve, hogy a srác lakására megyek, és lesettek a nagyanyám egyik ismerősével, aki persze mindig látott egy éppen olyan lányt, mint én. És hiába nem voltam beírva hiányzónak a naplóban, hiába görnyedtem a padban már korán reggel, ők tudták, hogy én a sráccal hentergek már reggel hétkor... Vége lett persze.

Elkezdtem vonzódni a hosszú hajú pasikhoz. 1990 és 1995 között egy zenész volt a barátom. Amikor már ismertek lettek a városban, jöttek a nők, az ivászat, a haverozás, bulik. Ez alatt az idő alatt 10 másik nője volt mellettem, de én naiv azt hittem, hogy őt éppúgy nem hagyhatom ott, ahogy az apámat sem. Ő szintúgy terrorizált, kikészített, bebizonyította, hogy hülye vagyok és értéktelen és kövér (akkor még csak 60 kilo voltam a 174 centimhez, de kövérnek láttam magam én is), és szinte örültem, hogy mindezek ellenére megtűr maga mellett, és néha szeret. Érdekesség: ugyanabban a jegyben született, mint apám. A mágikus gyermeki gondolkodásom folytán a mai napig elhiszem a horoszkóp személyiségtípusait... Ebben talán van valami. Az összes olyan emberrel nem jövök ki, aki szintén ugyanabban a jegyben született, pedig a születési idejüket többnyire nem is tudom előre. Tehát nem önbeteljesítő jóslat.

Szóval lehúztam négy és fél évet e fiú mellett, akivel apám jól kijött, beszélgettek, örültek egymásnak, örült apám annak, hogy végre valaki engem ráncba szed. (Apropó ránc. 19 évesen névnapomra kaptam tőle szemránckrémet, mert azt mondta: kezdek öregedni, és a szemem körül a nevető ráncok mélyülgetnek...) Jobban féltem tőle, mint az apámtól. Többször megkíséreltem otthagyni, de nem hagyott. Sírt, könyörgött, fenyegetőzött, ajándékokat hozott, esküdözött, azt mondta, szeret... (az ő anyja alkoholista, az apja zenész és nőfaló, van egy titkos féltestvére egy olyan nőtől, akiről az anyja nem tud...) Aztán terhes lett az egyik nője, engem dobott, ma is vele él.

Apám és anyám megutálták egymást. Apám talált magának egy nőt, aki csak pár évvel volt nálam idősebb. Összeköltöztek. Családi balhék következtek emiatt, mert én örültem, hogy apu elment, anyu meg engem okolt, hogy apu elment, mert anyu azt állította, hogy azért nem hívta vissza aput, mert én azzal zsaroltam, hogy ha visszahívja, én elköltözöm. Szép kerek történet. Én vagyok a felelős ezért is. De apu akkor se jött volna vissza, ha anyám térden csúszik előtte. Apámból ugyanis vállalkozó lett, anyu meg megmaradt egyszerű nőnek, aki a gyerekeiért él, otthon dolgozik, bedolgozik, háziasszonykodik, nem költ magára nagy összegeket. Ám apámnak egy csillogó nő kellett volna, aki jól mutat az új autó anyósülésén. Ismeritek ezt a fajtát, gondolom.

Egy évig nem beszéltem apámmal. Nem tudtam, hogy mit kell tennie elvált szülők 20 év körüli gyerekének. Én nem kerestem, ő nem keresett. Egy év viszonylagos nyugalom várt rám. Viszonylagos, mert közben anyám nekiállt emészteni magát. Depresszió, önsajnálat, önutálat, önvád, miegymás szerepelt a menün. Annyira nem volt ereje semmihez, hogy nem takarított, folyamatosan pusztult le a lakás, kezdett öregedni, megnövesztette a haját, ritkán festette, fönt mindig van egy fehér csík benne, lefogyott 45 kilóra..., turkis ruhákat szedett magára. Ettől igazán elhanyagolt külsejűvé vált. Rendszeresen járt a nagymamámhoz panaszkodni. Azzal kerültek közel egymáshoz a saját anyukájával, hogy szapulták a fateromat. Jókislány voltam, ha beszálltam a meccsbe, de ellenem fordultak, ha azt mondtam, ez engem nem érdekel, azt csinál mindenki, amit akar.

(Később azzal kerültem közel anyukámhoz, hogy szidtam a barátaimat, ő ebben partner volt, és rávilágított, hogy nekem egy pasi mellett se lesz olyan jó életem, mint nála, mert ő megért és szeret. Erre magamtól jöttem rá, jóval később, miután a kapcsolataim rendre tönkrementek, de anyunál mindig vigaszra leltem.)

Közben a sulinak vége lett. Megkaptam a papíromat. Elhelyezkedtem egy információs ponton referensként. (A valóságban térképeket árultam külföldi turistáknak hívtam segítséget, autómentőt az árokba borult olasz kamionosoknak stb.) Apámmal egyszer kb. egy év nem-beszélés után összefutottam. Bemutatta az új nőjét, aki korban közelebb állt hozzá. Mondtam neki, hogy itt dolgozom. Többször eljöttek meglátogatni az M7 melletti magányos kis építménybe. Akkor én 25 ezret kerestem. Ő híres, ismert vállalkozóvá lett. Sokszor hoztak nekem olyan és annyi édességet, amit én soha nem engedhettem volna meg magamnak, mert egy olyan doboz csoki egy ezresnél kezdődött. Nekem ez megalázó volt. Később megbeszéltük, hogy meglátogathatom őket én is az új, közös lakásukban. Ettől fogva a tesóm meg én rendszeresen mentünk látogatni őket, hetente egyszer-kétszer a csillog-villog lakásukba. Udvarias, feszült, felületes beszélgetések, tévébambulás, pletykalapok-szintű társalgás...

A lelépett srác után nem szomorkodtam túl sokat. Hamar ráleltem 'lélektársamra', egy énekes fiúban. Ő fertőzött meg a túlvilági tanokkal. Ma már a Zmeg tévé nyomja a klipjeiket? Akkoriban csóró volt, esetlen, elhanyagolt és szeretett engem. Nálam a sajnálat keveredett a szeretettel. Elkápráztatott a dalszövegeivel, a szenvedélyes előadásmódjával, az olvasmányaiból betanult szövegeivel... Szép volt. Apám párszor látta. És közölte ő is, meg a nője is, hogy ennyire szakadt, utcagyerek kinézetű fickót életükbe nem láttak, és szégyellik, hogy nekem egy ilyen kell, és nem értik, hogy mit szeretek rajta. Gesztikulálás közben csörögtek az aranykarperecek a nő kezén... apám nyakában a láncos Jézus...

Az infoponton egyedül voltam, bőven volt időm gondolkodni, írogatni. Rájöttem, nem is vagyok én olyan hülye, és tanulni szeretnék. Kisgyerekkorom óta a papír a legjobb barátom. Rengeteget írtam, kockás füzetbe 'lovagregényeket', elbeszéléseket stb. Annyira belemerültem a problémamegoldás ezen fajtájába, hogy naplót vezettem 10 éves koromtól. 13 voltam, amikor a nagyanyám egy nyaralás alkalmával megtalálta (mert kikutatta), és 21 éves koromig emiatt nem beszélt velem!! Akkor apám büszke volt rám (vagy olyasmi), mert utálta az anyósát, és örült neki, hogy én ellene tettem. A naplóm kidobtam, mert féltem, hogy apám el akarja olvasni, és vége lesz a nagy haverságnak és összeesküvésnek, mert abban a 'könyvben' róla is megírtam a véleményem...

Rájöttem, mi lenne nekem igazán jó. A városunkban akkor már volt kommunikációoktatás az új főiskolán. Mondtam apámnak, szeretnék odajárni, mellette dolgoznék persze. Hallani sem akart róla, hogy én fizessem a tandíjat. Könyörögtem neki, hogy ne szóljon az érdekemben senki ismerősénél, mert tudni szeretném, hogy tényleg van-e a koponyámban valami észre emlékeztető anyag. Felvételiztem, kiválóra írtam meg az angolt és a törit.

Felvettek. 1995 szeptemberétől 1998 júniusáig kommunikáció szakos hallgató voltam. Engem az újságírás érdekelt. A suli ment. Én meg meglepődtem, hogy jééé milyen okos vagyok, egyik vizsgám jobban sikerül, mint a másik. Alig volt hármasom, négyesem. Kezdtem felülvizsgálni apám, anyám, a korábbi iskoláimban tanítók mindenhatóságát? Érdekelt, amit tanultam és szerettem is a tárgyainkat. Apám hümmögéssel summázta az indexemet félévről félévre.

webmaster képe

Sista története I. - folytatás

Megosztás Viberen