lófasz

zsééé képe

annyira kurvajónapom volt valóban, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam azt, hogy egész nap úgy dobogott a szivem, mintha ki akarna szakadni. még akkor is, amikor egy padon feküdtem és rohadtul nem gondoltam, vagy csináltam semmit. és még annyi sem fogalmazódott meg bennem, hogy talán nem energiaitallal kellett volna bevenni a kibaszott gyógyszereket. annyira kurvajó volt az a nap, hogy ahelyett, hogy észrevettem volna, hogy lehet hogy most tényleg baj van, inkább azon pörögtem, hogy hűdeboldog vagyok.

a mai napon az rántott az életbe kb két óra alvás után, hogy a kukásautó hangjára ébredtem, és mint valami igazi őrült kapkodva magamra dobtam valamit, és kétségbeesve kerestem a kulcsot, és közben csak az ordított a fejemben, hogy nenenenenenene legalább a kukával ne legyen már kudarc, legalább erre képes legyek, nenenevárjvárjvárj. siker. micsoda öröm. persze a szomszéd miért ne ebben a kivételesen széthullott pillanatban mászna bele a fejembe, hogy jaj majd hadd menjen már át az ura a fürdőablakra szúnyoghálót feltenni. komolyan ez ilyen fontos, komolyan ezért kell belemászni a fejembe, komolyan ezt kell vigyorogva tolerálnom, miközben az egész pereputty ellen bírósági jogerős ítélet van, mert széthordták az életemet, vagy legalábbis biztos, hogy asszisztáltak hozzá. komolyan ennyire sürgetően fontos volt ma reggel tisztázni, hogy valamikor legálisan bejöhetnek e az udvarba egy kibaszott szúnyoghálót felszögelni, amit nyilvánvaló, hogy belülről is meg tudnak oldani, és ez valami szánalmas kis ürügy volt már megint arra, hogy próbáljanak összecimbizni velem. hát bocs, de kurvára nem a jófejségemről vagyok híres, főleg nem azokkal szemben, akik miatt rendőrségi jegyzőkönyvet vettek fel tőlem. leszarom, hogy nem az csinálta, aki épp ma reggel belemászott a fejembe, mert önmagában is felbaszna ez a fölösleges letámadás, de komolyan azért legalább kicsit néha gondolkozzon már el az ember basszameg.

kicsit ingerült vagyok, tudom. csak nem volt kellemes hajnal háromkor rávenni magam az alvásra, hogy aztán az ágyban fekve pánikba essek attól, hogy tényleg mindjárt kiszakad a szívem, és halálfélelemmel hánytassam magam, hogy az öt perccel azelőtt hajnal háromkor(!) bevett gyógyszerektől megszabaduljak. mekkora köcsögség már, hogy nem fordított sorrendben jön ki a cucc. szerintem kihánytam a tegnapelőtti gyomornedveimet is, az utoljára bevett kurva gyógyszer meg simán nem volt sehol. elolvastam a betegtájékoztatót, és az ezermillió szívproblémás lehetséges mellékhatás szó szerint sziven ütött, és elkezdtem azon kattogni, hogy basszameg így halok meg, hogy a nagy büdös semmiért szenvedtem és még a két napja megszáradt kiteregetett ruha is itt van a szárítón. és hogy ez mennyire az én hibám, mert még a szívemet is figyelmen kívül hagyom, és nem mondom el az orvosaimnak, hogy amúgy olyan gyenge vagyok fizikailag, hogy lehet, hogy nem kéne egy ilyen erős szart felírni. szóval így kb fél 4kor a haláltusám közepette majdnem nekiálltam rendet rakni, hogy legalább ennyit megtegyek magamért, de annyira gyenge voltam, hogy aztán csak mozdulatlanul vártam a halált ezen a szemétdombon, ami annyira idegesítő volt, hogy legszívesebben kinyírtam volna magam, hogy legalább hamarabb vége legyen. aztán a betegtájékoztatón olvastam, hogy nem szabad tejjel bevenni ezt a szart, mert csökkenti a felszívódást, úgyhogy elkezdtem tejet iszogatni, amit amúgy utálok, és fogalmam sincs, hogy honnan van ennyi lélekjelenlétem, meg mi ez a túlélőösztön, amire képes vagyok, miközben nincs is miért élnem, és pont ezért kerülök ilyen szintekre. a gyógyszernek szerintem sokkal kevesebb köze van az egészhez, mert én hagytam szó szerint fizikailag legyengülni a szivemet, és csak akkor voltam képes túlélőmódba kapcsolni, amikor már tényleg a halál lebegett a fejem felett. ha hajnal négykor kétségbeesve bevitettem volna magam az ambulanciára, lehet, hogy közben tényleg kinyiffantam volna az izgalomtól. kurva szar érzés, amikor az ember érzi a szívét, és akkor is ki akar szakadni, amikor meg sem mozdul. nem vagyok tényleg pánikolós, de most beszartam na.

na mindegy, a túlélőmód persze hatott, és már volt némi remény az életbenmaradásomra, közben megint végigolvastam a betegtájékoztatót, és rájöttem, hogy a szívroham amúgy konkrétan nincs is felsorolva, szóval biztos csak túlreagálom, és a fasz kivan a kibaszott mélypontjaimmal. próbáltam értelmet találni az életemnek, de valahogy nem sikerült, nyilván ezt a különös éjszakát nem fogom megosztani a barátaimmal, mert csak megijednének, és különben sem olyan a kapcsolatunk, hogy meg tudjanak nyugtatni egy ilyen elviselhetetlen mentálkatasztrófa után. és ez is az én hibám. még a legjobb barátaimmal sem fér bele egy ölelés, mert én még ahhoz sem merek ilyen szinten kötődni, akit szeretek, és tudom, hogy szeret. és ez a felismerés kurvára fájt, megszakadt a szívem már megint, amikor belegondoltam, hogy ilyen távol vagyok bármitől, és talán itt lenne az ideje leszarni, hogy kiderül, hogy ennyire rosszul vagyok, és bevonulni valahova, ahol legalább nem kéne úgy tennem, mintha erős lennék.

aztán eszembejut, hogy milyen jól vagyok, és milyen hajszál választ el attól, hogy egy számomra élhető életet kialakítsak, és nem tudom elengedni, mert nem akarok olyan áron stabilabban lenni, hogy közben az életem még jobban széthullik. pedig bármitől széthullanék, ami jogot ad arra, hogy betegen viselkedjek. nem akarok semmit, csak ne haljak már bele abba, hogy normálisan próbálok élni. annyi minden sikerült már, ne akkor hulljak már ennyire szét, amikor egyenesbe jöhetne az a megmaradt szánalmas kis szar életem. mi a fasz bajom van? miért nem akkor hullottam szét, amikor okom volt rá. miért kell gyűjtenem minden szar érzést. mi a fasz lesz a nagy ambíciókkal így, hogy még fizikailag sem tudom rendbehozni magam.


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 4

őszintén nem tudom, a nőgyógyász írta fel jófejségből, mert szerinte nem hozzá kellett volna mennem, de ha már ott voltam, megkímélt egy újabb sorban állástól, és felírt két fajta felfázásra való antibiotikumot, és bár mondtam, hogy 3 hete szedtem felfázásra ugyanígy kétfajta antibiotikumot, mégsem jöttem helyre, azt mondta, hogy ez más hatóanyag. tényleg más, azt aláírom. Laughing out loud

a temperamentum tényleg jó, csak én mindig szar dolgokra használom. 

tök jó, hogy te sem vagy képes ilyenekre. ja nem. Laughing out loud de legalább már ketten vagyunk.


Offline
Csatlakozott: 2016 aug 7

Kedves zsééé!

Úgy vagyok az írásaiddal, mint más az enyémekkel. Imádom ezt a temperamentumot! Laughing out loud

Én is szoktam, ilyen rosszul lenni pedig én nem is szedek gyógyszert. Bár lehet h nem is rosszullét sokkal inkább csak olyan mélyen vagyok lelkileg, hogy nem tudok mozdulni.

Mire szeded ezeket a gyógyszereket?

Nekem sem fér bele ölelés egyáltalán senkivel. Sőt! Mikor egy hétre jövök el otthonról nem adok anyámnak puszit, de mikor hazaérek akkor sem. Már nem is emlékszek h mikor pusziltam meg utoljára. Az ilyesmire én nem vagyok képes...

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen