Nyugtató, Xanax - leszokás, átszokás

zomebazam képe

Egy jó ideig szedtem Xanaxot, mindenféle alakban (1-2 mg-ot kivéve, maximum napi 1,5-2 mg-ig mentem). Nyáron le tudtam róla szokni, amikor már az orvos is tanácstalan volt, mi is a bajom és mit adjon. Ja, és elkezdett úgy működni, mintha elvonási tüneteim lennének 2 mg mellett is.
Eleiente, 1997-ben 0,25 mg fantasztikusan hatott, aztán voltak szünetek, de antipszichó mellé néha egy 0,25-ös fele alvásban csodákat tett.
Ezek után jöttek a másfajta gyógyszerek, SSRI-k, antipszichók és egyre több kellett.
Most jutottam el oda, hogy váltsunk.
Rilex, (lorazepam, Rivó és Seduxen erősségű) napi maximális adag (7,5 mg, a papír szerint kórházi felügyelettel). Persze nem hat rögtön, nem szedál, nem csökkenti a szorongást, viszont a vérnyomást leviszi nagyon (nekem eleve 80) és bennem valahol egy őrült verekedni akar meg kötözködni, csak túl fáradt és kuka hozzá, ezért belül tombol.
A RIlexet csökkentettük, majd úgyis emelni kell, ha megszokom.
Étvágyam nincs, mert szédülök, aludni nem tudok, mert belül agitált vagyok.
Tényleg kell a nyugtatóknak is valami idő, mire hatnak?
Azt hittem, ez a legjobb tűzoltás. Sad


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Köszi Eszter!
SSRI-t már nagyon rég nem szedtem, hála Istennek. A legutóbbi más mechanizmus volt (Brintellix, de nem hatott). Itt is kivárjuk a minimum 1 hetet.
A szorongásoldó még függőben van, egyelőre maradt a xanax. De ez a doki nincs ellene a Rivónak sem, úgyhogy még bejöhet a képbe.
A Rilex az borzalmas volt, soha többet. Ennyire rosszul még nem voltam gyógyszertől, talán csak a Neurotoptól, de az régen volt, túl is voltam vele lőve. A család csak azt vette le belőle, hogy mennyire rossz kajákat főztem....
Én arra sem emlékszem, hogy bármit főztem is az elmúlt egy hétben Sad
 

Georg77, hátha nekem még a végén be is válik, ha már ennyire "biztatsz" :/


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Drukkolok!

A MAOI-nál először teljesen le kell állnod az SSRI típusú gyógyszerről, és még szünetet is kell tartani. Ez nyilván elég megterhelő Sad

Nekem a Rivo sokkal hatásosabb, mint a Xanax, de ez egyéni dolog is lehet. 

Érdemes kísérletezni. Én öt éven át voltam akutan szuicid (elmondhatatlan...), semmi nem hatott, és egy éve ráállítottak egy magas adag Anafranilra, és azóta OK vagyok (a lehetőségekhez képest).


georg77

sok reményt ne fűzz a MAOI-hoz! Gondolom Aurorix lesz.


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Köszi, igyekszem Smile Elég sok ilyen tortúrát átéltem, kibírtam már, csak már unom, kezdek hisztis és türelmetlen lenni. Biztos a korral is jár.


házikuszmacskusz

Kedves zomebazam!

Ha rosszul leszel, gondolj arra, mások is szenvednek, hogy késöbb jobban legyenek, gondolok itt arra az időszakra, amíg beáll a gyógyszered. Utána biztos, hogy jobban leszel.Minden jót kívánok!


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Kedves Macskusz!
Köszönöm, hogy írtál!
Majd biztos belejövök én is, csak néha elkap, hogy nagyon unom a több évtizedes próbálgatást, ami hol jobb, hol nem.
Jövő héttől kapok antidepit is (MAOi) és akkor remélhetőleg más nem fog már kelleni, ezt a doki elő is irányozta. Igazából addig kellene szorongásoldás, amíg a gyógyszer beáll, hogy a hitetlenség, önrombolás stb. ne akadályozza a gyorsabb gyógyulást, aztán leépíthető legyen.
Tanultam én is számos módszert, de valahogy annyira tudatos kontroll-mániás vagyok, hogy ezeket mindig elszabotáltam.
És nem baj, hogy sokat írsz, még egyszer köszönöm, neked is sok erőt is kitartást!


házikuszmacskusz

Szia!

Sajnálom, hogy ez van nálad és érdemben hozzászólni nem is tudok, hiszen nem is ismerem a problémádat sem és az általad szedett gyógyszerek közül is az SSRI-okat, Rivotrillt és a Xanaxot ismere.

2000 körül szedtem a xanaxot fél-egy évig. Egy év idő után hatástalan volt és azt mondtam magamban, ha mindig csak növelni kell, hogy szinten tartson, akkor ez nem az én gyógyszerem és  inkább sikeresen leálltam róla. Ezóta a benzokat csak néhanapján szedtem be, nagyon rosszul kell legyek ahhoz, hogy elalvás elősegítésére Frontin (mg ban legkisebb adag)  felét bevegyem.

 A Rivotrillt én is nagyobb sikerrel tudtam használni, és ugyanarra  célra használtam mint a benzot, tehát alvás elősegítésére, alkalomszerüen. Ezt még a mai napig szedem és a benzokat mellőzöm. 

Amiért írok csak egy mondat, amit magamon is nagyon érzek: A gyógyszer, ami régen hatott : hosszú évek (kb. 5-10 ) év elteltével ugyanaz a gyógyszer ugyanabban az adagban- ha visszatérünk rá- már nem valószínű, hogy ugyanúgy ugyanolyan sikerrel fog hatni, még a beállási idő kivárta után sem. :-( 

Legalábbis nálam. Így véleményem szerint sajnos nem mérvadó, hogy mit szedtünk régen. Sad

És mint tudjuk az új gyógyszerek kipróbálása meg lutri, mert vagy bejön, vagy nem. Ezek okán, én amondó vagyok, hogy ammennyire csak tudod csökkentsd az adagjaidat, egyet-kettőt hagyjál el belőlük akár végérvényesen is. ( Lassan, lassan )

Én most igaz, hogy a régimre állok vissza és tudom, hogy ez kemény lesz, pont a fentebb leírtak miatt, amit fekete betűvel kiemeltem.

Kivárom a  két hónapot időt, de ha akkor sem leszek sokkal jobban, akkor is elviselem inkább ezt a kissé szorongó ideges állapotomat, kevesebb alvással, minthogy gyógyszerrel/ gyógyszerekkel tömjem magam.

Ezért inkább azt javaslom minimális gyógyszeradagod mellé alternatív gyógymódokat keress, az életkörülményeidet amíg csak futtya az erődből rendezd, családodtól is ha tudsz ne szégyelj segtséget kérni, hogy biztosnágos otthonban élhess, ilyesmi és tornázz! Persze gondolom nagyon igyekszel te is. de ne légy elkeseredve! 

Én is pl. fél 5 kor keltem még nem pihentem ki magam mégsem tudok visszaaludni, de nem érdekel, várok és tűrök és megteszek minden tőlem telhetőt. Az embernek  6 óra alvás is elég kell legyen, amíg megvan a napi 6 órám, addig jó vagyok és csinálom. Késöbb, lehet hogy Isten megadja emelett az adagom mellett a 7 óra éjjeli alvást is!

Bocs, hogy ennyit írtam. 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen