Leválás

zomebazam képe

Nekem szerencsére nem halt meg senkim, de a fiam felnő és azt érzem, mintha elveszíteném.
Ezt is meg kell gyászolni, azt a kisfiút, aki egyszer volt és már nem az.
Már nincs egy kedves szava vagy gesztusa hozzám, mintha egy vadidegenre főznék, mosnék és egy idegennel élnék egy fedél alatt.
Azt mondják mások, ezt az időszakot ki kell bírni, és persze nekem kell a belátónak és türelmesnek lenni, hogy ne romoljon el a viszonyunk, mert kséőbb akkor jobb lesz, pár év múlva.
Nem érzem képesnek magam arra, hogy elviseljem ezt a nihilt, ami van.
Hozzá a sosem enyhülő depresszióm, és úgy érzem magam, mint egy tengeren hánykolódó tutaj, mert annyira össze vagyok-voltam nőve a fiammal, hogy minden rezdülését én is érzem.
Megérzem, ha feljön a lépcsőházban a suliból hazafele, tudom, ha valami baja van.
Olyan érzés ez most, mint amikor a nagy szerelem szakított velem és utána is minden nap láttam a koleszban és nem ölelhettem meg és ő sem volt többé kedves velem.


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Igen, hát, cserélnék most a kisiskolás korral Smile
Amúgy a fiam nagyon aranyos, tehát nem egy ilyen macsó, érzéketlen gyerek, de tényleg gyérült a kommunikációnk, puszi meg már egyáltalán nincs is, csak karácsonykor maximum...
Szóval már égők vagyunk, mint szülők. Remélem, azért ez nemsokára javul.
Én sem tudtam anno úgy elmenni valahova, hogy ne otthon járjon az eszem.
Most meg "megoldottam", nem megyek sehova, helyettem a fiam megy buliba, moziba stb.


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 2

Az enyémek 11 évesek. Kiskamaszok. Tavaly kezdődött még csak. Háát nem nevezném a legszebb korszaknak, én a 4-6 évet szerettem a legjobban. Mostmár önállósodnak, leválnak, sokszor érzem, hogy csak a "házimunkám" kell. Egyfelől büszke vagyok rájuk, hogy önállóak, másfelől szar, mert sokmindenben már nem kérik a tanácsomat.

Hát a te helyzeted még nehezebb, a kamaszkor közepében.

Én azt vallom, hogy visszakapod később ezt az áldozatot igazolásként, főleg ha kibírod ilyen önfegyelemmel és tartással. Nehéz.

Az én férjem mindig ragaszkodott hozzá, hogy legyen saját gyerekmentes időnk. Amíg kisebbek voltak a fiúk nekem sokszor kínszenvedés volt ez, mert folyton otthon jártak a gondolataim. Most látom, hogy milyen igaza volt, sokat segített, hogy megmaradjunk társnak. Mostmár én is igénylem a külön töltött időt, sőt a fiúk zavarnak is minket, hogy menjünk ide-oda, ők elvannak otthon.smiley

 

 


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Szia Cat!

Nekem azt mondta az előző dokim, hogy ez a legszebb korszak... Hát, ha ő mondja.
A Te gyerekeid még kiskamaszok?
Az enyém 16,5 éves, benne a legközepében. Tavaly ilyenkor még nem voltam ennyire kétségbe esve.

"Próbálj egy kicsit a saját dolgaiddal foglalkozni,  a férjeddel, barátaiddal kettesben programokat csinálni, hiszen lesz ennek a leválásnak komolyabb része is, amikor már nem is lakik otthon. Az életnek akkor is mennie kell tovább."

Igen, talán ez a legmarkánsabb kérdés. A családért feladtam mindent és nem tudom, visszakapom-e. És ezt senki sem kérte tőlem és nem is várta volna el.

Aranyos ez a nevető-versenyes.
Régebben ismertem a fiam barátait, sokszor jöttek is, ebédre is, de most már nem, sőt, az egyiket bejelöltem a FB-on és a gaz nem jelölt vissza Smile
 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 2

Szia Zomebazam,

Hasonló problémám nekem is van, hogy felnőttek a bitangok, és valóban ezt nehéz elfogadni. A pszichiáterrel is beszéltem erről, azt mondta, hogy ezt új korszakként kell felfogni az életünkben, és kiemelni az előnyeit. pl. nem kell kísérgetni mindenhová, önállóan felöltözik, mosakszik stb. végzi a dolgait, el tudunk a férjemmel kettesben menni színházba, vásárolni stb. ami korábban komoly szervezést igényel.

És sajnos ebben az is benne van, hogy kevésbé oszt meg dolgokat velünk, van, hogy elvonulni vágyik, és érzékenyebb, nem lehet már akármikor ölelgetni stb.

Ha érzi, hogy támogatólag ott állsz mögötte, ha igénye van rá akkor segítesz, hidd el, hogy nem veszíted el. Ebben a korszakban az a legfontosabb neki.

Próbálj egy kicsit a saját dolgaiddal foglalkozni,  a férjeddel, barátaiddal kettesben programokat csinálni, hiszen lesz ennek a leválásnak komolyabb része is, amikor már nem is lakik otthon. Az életnek akkor is mennie kell tovább.

Én szoktam bíztatni őket, hogy hívják el a barátaikat hozzánk, csinálok nekik valami finom kaját, játszanak ott. A múltkor olyan helyesek voltak a youtube-on nézegettek dilis videókat, és azon versenyeztek, hogy ki neveti el magát hamarabb. Megkértek, hogy üljek oda, és játszak én is velük. Tök jól esett. Már ilyen morzsákkal is beérem.laugh


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Kedves Moonlight!
Köszönöm, hogy írtál.
Igen, nagyon erőltetem magam, hogy legyek megengedőbb anya, azt hiszem általában sikerül is, de azért van bennem harag és csalódottság, és nem tudom, mennyire palástolom ezt.
A depi miatt nehéz, ami amúgy is egy függés-elválási képtelenséges szorongással jár.
Meg hogy annyira kötődöm a családomhoz, hogy "elfelejtek" saját életet élni. Pedig az is jó lenne mindenkinek.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen