Egy fiatal lány története...

wannabefixed képe

Sziasztok. Sokan leírtátok a történeteteket. Úgy döntöttem kicsit felbátorodom, leírom az enyém.

18 éves korom óta vannak problémáim. Azelőtt is voltak velem gondok, de talán akkor jött ki igazán. Biztos vagyok benne, hogy az érzékeny alkatom is közrejátszott, de a fő oka szerintem mindig is az volt, hogy általános- és középiskolában is csúfoltak, és kiközösítettek. Ez főként azért volt, mert mélyharapásom van, ami azt jelenti, hogy az alsó állkapcsom kicsit előrébb van mint a felső. Akkoriban tűrtem a sértő szavakat, de belül mindig is lerombolódtam. Soha senkinek nem beszéltem róla, még akkor sem, ha ez nyilvánvaló volt. A tanárok sosem védtek meg, igazából senki nem védett meg.. Aki megvédett volna az egyedül a bátyám volt, de ő meg nem tudott róla, mivel soha nem beszéltem róla. Szóval, már általános iskolában is elkezdődött, de középiskolában hozta meg a "gyümölcsét" ez az egész. Annyira nem szerettem iskolába járni a többiek miatt, hogy mindig ellógtam, csak hogy ne kelljen ott lennem. Ezért nyilván rengeteget rontottam is a jegyeken. Utolsó évben azt vettem észre, hogy ha buszra szállok remegek, ájulásérzésem van, és soha nem merek egyik emberre sem ránézni. Az iskola padban is mindig rosszul lettem, és nem egyszer fordult elő hogy ki kellett menni óráról. Ez odáig fajult, hogy nem fejeztem be az évet, és érettségire sem tudtam bemenni a rohamok miatt. Ekkor mentem először pszichiáterhez. Antidepresszáns, nyugtató...
 

Szedtem, jobban lettem, dolgoztam is, egy ideig. Abbahagytam a gyógyszer szedését, mert úgy gondoltam jól vagyok.. Azóta meg már megint más gyógyszeren vagyok, ami semmit nem ér. Amúgy is gyógyszerellenes vagyok, és a legjobb az lenne ha gyógyszer nélkül tudnék megoldani mindent, de mindegy, hagyjuk is a gyógyszereket, nem azért vagyok itt, hogy a gyógyszerekről beszéljek, hanem magamról! Szóval, azóta 2 munkahelyem is volt, de mindig én mondtam fel, mert nem bírtam. A legutóbbi pont most volt idén nyáron. Velem egykorúakkal dolgoztam, és nagyon jó élmény volt olyan szempontból, hogy nem nagyon bíztam/bízok meg bennük, a suliban átélt dolgok miatt. De ők kedvesek voltak velem, és nőtt az önbizalmam, viszont a munkát nem bírtam az állandó stressz miatt, na meg hogy nem jutott idő magamra, pedig csak egy sima 8 órás munka volt (jó, mondjuk nem könnyű munka). Kezdem azt hinni, hogy ez az élet nem nekem való, mert még dolgozni sem tudok...és most 2015-ben úgy döntöttem befejezem a sulit, az utolsó 1 évet, és egyetemre szeretnék menni továbbtanulni. Tudom, nagyon merész döntés. De be kell bizonyítanom magamnak, hogy jó vagyok valamire. :/


Idén januárban 1 hónapot voltam kórházban egy budapesti klinikán. Depresszióval, szorongással mentem be, de ott diagnosztizálták az anorexiát is. A kórház alatt, és utána sokkal jobban lettem. Aztán 1 hónappal utána költöztem fel Pestre. Tudni kell rólam, hogy Anyukám és én nagyon közeli kapcsolatban voltunk egymással, nagyon szerettem őt. Februárban költöztem fel, és március elején Anya kórházba került, és elment közülünk... Ez is rontott az állapotomon, nagyon hiányzik. Nem mondom, hogy a családom többi tagjával rossz a kapcsolatom, de nem az a "mindent elmondok, és bármikor számíthatok rájuk". Legalábbis én nem így hiszem. Persze ha most nem lenne ez a lakás itt Pesten, szó sincs arról hogy Apa ne engedne haza, támogatna. De lelkileg sosem támogatott igazán. Egyetlen akire igazán számíthatok, az a legjobb barátnőm, aki jelenleg a lakótársam. Sosem volt sok barátom. Szeretem azt hinni, hogy azért mert nem engedek senkit közel magamhoz. Ennek azért elég nagy a valóságalapja... Akárki próbálkozik a közelembe férkőzni, mindenkit akarva akaratlanul is elutasítok. :/ 
Mindig azt hiszem nem vagyok elég jó. Sem külsőre, sem belsőre. Pedig aki eddig beszélgetett velem, mindenki értelmes intelligens, csinos lánynak lát. Én pedig sosem értettem miért. 
Keveset beszélek. Nem merek megszólalni, félek hogy hülyeségeket mondok, pedig legyünk őszinték, talán nem is beszélek annyira hülyeségeket. )Sőt kifejezetten vannak jó képességeim. Pl jól érvelek. Smile)
Másrészt a testemmel sem voltam megelégedve. 170 centimhez 48 kiló voltam, mikor bekerültem a kórházba. Most vagyok 51,7 és már kövérnek látom magam. Ha többet eszek annál mint amit jónak látok, undorodok magamtól...

Szóval, szerintem nagy vonalakban ennyi az én történetem.. Most próbálok pozitívan nézni a jövőbe, nagyon nehéz lesz. De ha sikerül felülkerekedni mindezen, megéri.. Smile

Bár nem mintha bárki elolvasná, de nekem jól esett kiírni. 



 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 30

heartheartheart

Csak ennyit tudok mondani. Köszönöm! Smile


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 21

Rere írta:

Szia wannabefixed!

Céltudatos vagy eltökélt vannak terveid, tudod mit akarsz. Sőt te magad írtad, hogy kifejezetten vannak jó képpességeid. ( talán ambivalens is??) ez már jó kezdet,hogy felismered magadban ezeket a dolgokat. Hidd csak el,hogy értelmes intelligens csinos lány vagy. Találd meg magadban a szépet és a jót az esetleges rosszindulatú megjegyzésekkel pedig nem kell foglalkozni. Tudom mondani könnnyű, igazából ezt magadban kell helyre rakni remélem sikerrel jársz. Lépj ki a börtönödből tedd csináld azt amit jónak látsz, ne félj megvalósítani önmagad ;) 

Kívánom a legjobbakat Smile  

Rerével is nagyon egyetértek! Smile

Sohamár írta:

Ezt most mire érted? 

Szia, Sohamár! Csak arra írtam, hogy olyan öntörvényűen jelennek meg a smile-k. Hol átalakul kis képpé, hol nem. Smile

 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 21

Tortának nagyon igaza van, őszintén egyetértek minden szavával, amit írt, nagyon szépen megfogalmazta, ennél szebben nem is lehetne. Én is kívánom a legjobbakat, és ha tudok, szívesen segítek vagy beszélgetek bármiről.


Offline
Csatlakozott: 2012 máj 29

Szia Wannabefixed!

Szerintem sokan elolvasták az írásod, csak sajnos kevés itt az aktív tag, de ők legalább nagyon segítőkészek Smile:)Smile

Ezek mind mélyről gyökerező dolgok, ezért sem lehet egyik percről a másikra megváltoztatni őket. Dolgozni kell magunkon, fejleszteni magunkat, az önbizalmunkat. Nehéz kérdés, hogy hogyan. A lényeg, hogy nagy kitartás kell hozzá. Amikor nem sikerül valami, vagy úgy érezzük, hogy már megint nem vagyok elég jó, akkor nem szabad  ebben az önsajnálatban elmerülni, mert csak rosszabb lesz. Előre kell nézni, a megoldásra koncentrálni, elterelni a figyelmünket valami számunkra kellemes dologgal.

Fiatal vagy még (meg szép is!), még bármit elérhetsz, talán egy "kissé" nagyobb erőfeszítés kell hozzá, mint egy "átlagembernek", de sikerülhet, sikerülni fog!!!!

Minden jót, üdv,

torta


Offline
Csatlakozott: 2015 júl 29

Búgócsiga írta:

:yes:  Laughing out loud

Laughing out loud Like

Ezek a smile-k nagyon öntörvényűen működnek. Laughing out loud

Ezt most mire érted? 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 21

:yes:  Laughing out loud

Laughing out loud Like

Ezek a smile-k nagyon öntörvényűen működnek. Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2015 júl 29

Remélem tényleg így van, mert akkor elértük a célunk! :) 

Peace, love,empathy Wink


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 30

matiri, Sohamár, Búgócsiga!

nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon sok erőt adnak. Smile


Offline
Csatlakozott: 2015 júl 29

Köszi! Smile De itt azért más...van idő gondolkozni, meg megfogalmazni.


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 21

Sohamár írta:

"Keveset beszélek. Nem merek megszólalni, félek hogy hülyeségeket mondok..."

Hát igen, ez sajnos nálam is így van...:/

Hát kár, pedig mindketten tök jókat mondtok! Smile



Offline
Csatlakozott: 2015 júl 29

Én is elolvastam! :) 

És amúgy szerintem tök szép vagy, aki meg mást mond, az elmehet a sunyiba! Le vannak szarva! Persze, tudom ez nem ilyen könnyű, de sok ember szereti leszólni a másikat...ez viszont csak őket minősíti. -.- 

"Keveset beszélek. Nem merek megszólalni, félek hogy hülyeségeket mondok..."

Hát igen, ez sajnos nálam is így van...:/

 

Sok szerencsét, ne add fel! Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen