Nem vagyok túl jól...

wannabefixed képe

Egyik nap a suliban elkapott a suliban a pánikroham vagy valami olyasmi... Kb 2 hete. Csak ültem, és egyre homályosabban láttam, elnehezedtek a testrészeim, úgy éreztem, kb mindjárt hányok, és elájulok, ott helyben... 1 éve nem éreztem ezt. Most újra...
Elég hosszú nap volt, ha jól emlékszem 6 óra legalább, ami persze nem hangzik soknak de 2 év kihagyás után (a lelki gondokkal fűszerezve) engem megterhel. Ahogy vége lett az órának, siettem ki, ahogy csak tudtam, mert nem akartam senkivel sem beszélgetni, nem akartam, hogy akárki is lássa rajtam; nagy gond van. Sietősen szedtem a lábaim a földalatti felé, minden lépéssel azt éreztem, hogy összeesek. Bár az út hazafelé csak 20 perc, máskor meg is felelt ennyinek az időmértékegység, most örökkévalóságnak tűnt. Hevesen számoltam visszafelé a megállókat, és mindegyik között mintha 1 óra telt volna el. Több gondolat járta át az agyamat, az egyik:
"Csak el ne ájuljak, könyörgöm!" míg a másik: "Már az se érdekel, ha meghalok, csak legyen már vége ennek az egésznek!"
Hazajöttem, lefeküdtem, egy kicsit jobban lettem. De mostanában, ha suliba megyek, általában előjön. Remek... újabb "vészhelyzet" amit az agyam eltárolt, és valószínűleg hónapokig, évekig fog játszani velem. 
Mindenképpen kellett egy pszichiáter. Rosszul fogalmazok, KELL! A körzeti pszichiáter sikertelen 'segítsége' után találtam egy másikat, akiről jókat hallottam. Elég későre kaptam időpontot, addig is valami megoldás kell. Mindenképp... Az a félelmem van, hogy csak ugyanolyan mint a többi... Szomorú? Antidepresszáns! Pánikrohamai vannak? Nyugtató!
Saját magam ellen küzdök... Egyik felem azt mondja; lehet jobb lenne, ha szednél gyógyszert, míg a másik felem azt, hogy a gyógyszerek csak elnyomják aki vagy. 

Annyi mindent túléltem már... Annyi rosszat... Miért a jó embereket bünteti Isten? Vagy akármi, akárki is aki ezt irányítja. Miért van az, hogy akiket bántottak, egyik fele úgy éli meg, hogy szorong, és belső félelmet érez, mások pedig másokat bántanak épp emiatt. Én pedig pont emiatt nem lennék képes másokat bántani, mert tudom, mit eredményezhet. Bár a tetteinkért felelősek vagyunk, a másik ember vajon fel tudja mérni, mit tesz azzal, amit tesz?

Legtöbbször magamra nézek, és egy bátor, erős fiatal nőt látok, aki annak ellenére, hogy mások nem értik meg őt, kitart, a véglegetekig. De nem érzem úgy, mintha ezt értékelnék, éreznék.. Talán mások szemében ez semmiség, ami egy kicsit bánt. Mert bár csak iskolába megyek, a félelem amit érzek, szerintem legalább annyira erős, mintha húsevő oroszlánok, farkasok, és sárkányok közé mennék be... Nem attól bátor az ember, ha nem fél. Attól bátor, ha fél, de mégis megy. 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 30

én is azt mondom, bárcsak ismerném a leszarom állapotot. nagyon szeretném. 
néha néha így felvilágosulok (akkor is ha rég tudom), az a bajom hogy túlságosan törődöm másokkal. mármint hogy ők mit gondolnak, akár rólam akár másról... nem feltétlen a szívemre veszem, hanem néha dühít... pedig tudom, hogy el kéne engednem ezeket, mert nem tudok világot váltani..


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 30

nem járok pszichológushoz, pedig szeretnék, de sajnos nincs rá keret most... Sad


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

memphis, a szorongás rendkívül megterhelő -- szerintem ahogy az agyunk emészti fel a test által elhasznált energia nagy részét, a szorongás emészti fel az agy által elhasznált energia nagy részét.

Teljesen érthető, ha néha kikapcsolod (vagy automata kapcsolód van rá Smile), hogy ne égessen fel teljesen. 

Én nagyon drukkolok neked, és örülök, hogy itt vagy és mesélsz.


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 1

Kitartást ezekben a nehéz időkben! Smile

Szerintem ne nagyon menj bele,hogy mit mond az egyik, vagy a másik feled, vagy,hogy akármi,akárki is aki ezt irányítja....Ezekről a gondolatokról tudnánk beszélni,de ez már egy másik diagnózis.Smile


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Nem tudom, ez kis halál-e, de én az igazit várom olyankor, de nagyon.


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 12

Szerintem memphisgirl ilyenkor nem mélyen vagy, hanem magasan. Jó, ha az agyad még ösztönösen tudja, mikor kapcsoljon ki, ez olyan mint egy kis halál, de jó értelemben.
Ezt irgylem is tőled Smile
Én állandóan kontrollálom magam, és szerintem aki ennyire erősen szorong, mint én és wannabefixed, te is, annak megváltás lehet egy ilyen leszarom állapot.
Mi a kontrollt taníthatnánk, ha lenne ilyen tantárgy és rongyosra kereshetnénk magunkat, hogy aztán ne tudjuk elkölteni a pénzt. Smile


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Én, ha nagyon rajtam van a feszkó, egyszer csak feladok mindent. Nem tudatosan csinálom, valószínűleg a tudatalattim csinálja ezt, hogy ne bolonduljak meg teljesen. És akkor eláraszt a "már minden mindegy" érzés. Ezzel elengedek magamtól mindent, mert már nem ragaszkodok a problémához. Nem tudom,ti éreztetek-e hasonlót. Akkor annyira mindegy, hogy az se érdekel, ha valaki meg akarna verni, nem ütnék vissza, ha valaki meg akarna ölni, nem érdekelne. Mert nem félek semmitől, annyira mélyen vagyok. Csak lépegetek előre, a lábam beleragad a fekete, sáros mocsárba, alig bírom emelni, mert lehúz az ingovány. De menetelek, amíg tart ez a szar életem, mert nincs más választásom.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Igen, pont erre gondoltam: amikor az ember attól szorong, hogy szorongani fog... Én is ismerem. 

Jársz pszichológushoz?


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 30

Igyekszem nem megijedni, de talán már az is közrejátszik, hogy attól szorongok, hogy nem akarok szorongani... ha ez így értelmes?! frown

Az iskolában általában a mosdóba szoktam beszaladni, ami bár nem otthonos, de az egyedüllét, és hogy nem vagyok körbevéve emberekkel, kicsit megnyugtat... Na meg az itthon. De nem akarom leszűkíteni a terem..

 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Drukkolok neked. Mindenképpen fontos, hogy ha szorongassz, ne ijedj meg attól, hogy szorongassz, és így tovább, ami aztán veri a visszhangot bármeddig, és rettenetesen elfáraszthat. Van hely, ami otthonos, biztonságos?

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen