Őrizd meg a búcsúm...

Anonymous képe

Kipillantok az ablakon. Hatalmas pelyhekben esik a hó. Ez az első hó ebben az évben. Mintha az ember lelkének darabkái szakadnának le róla és hullanának alá. Ezt az érzést kelti bennem a látvány. Sőt. A lelkem is elkezd darabokra hullani. Türelmetlenül cibálok magamra pár téli ruhadarabot. Ha esik a hó, kényszeres sétálhatnékom támad. Már egy hete nem mentem sehova, épp ideje levegőztetnem a tüdőm. Valahogy elegem lett az életből. Ebből a mocskos világból. A kétszínű, hazug emberekből. Akik rám néznek és azt mondják, minden rendben lesz. Pedig kurvára semmi nem lesz rendben. Otthon szar, "odakint" szar, mindenhol szar. Mindenhol hazug, álszent, szar emberek. Monoton üres életükkel, és minden rendben lesz?! Na ne szórakozzunk! Egyszerűen nem bírtam tovább, be kellett zárkóznom. Első nap üzenetek, SMS-ek, telefonhívások. Hogy mi van velem, hova tűntem, hiszem előző nap semmi bajom nem volt. Volt. Sok. Minden nap. Évek óta beteg vagyok. Életundorom és emberundorom van. És látok. Érzékelem azt, hogy ami van az szar. Ezért nem tudok boldog lenni. Ezért nincs semmi rendben. És gyenge vagyok. Nincs erőm változtatni. Ezért csak menekülök és elbújok. Kibújok a feladataim alól, hárítom a felelősséget. A szar emberek között a legszarabb vagyok.
De most esik a hó. Már nem akarok otthon elbújni. Megállok a házunk előtt, még az ajtóban szinte. Felnézek az égre. A kövér hópelyhek békésen szállingóznak. Már kétségeim sincsenek. Jeges ujjaimmal becsukom magam mögött az ajtót, hátra se nézek úgy indulok el a havas úton. 
A város határán megállok és visszanézek. Szép apránként minden ház ablaka világos lesz. Egy vagy két kutya ugat csupán, de csend borítja be a várost. Anyára gondolok. Holnap reggel hívja a rendőrséget, aztán megy dolgozni. Az orvosomra gondolok. Igaza volt. Semmi értelme hátrahagyni mindent. Biztos hiányozna valami, valaki. Hát nem. De tényleg értelmetlen mindent hátrahagyni. Vihetnék egy emléket. De akkor nem érne semmit az egész. A barátaimra gondolok. "Soha nem hagyunk magadra!"-mondták. És mégis. Egyedül vagyok. Elmosolyodok. Hátat fordítok ennek a romlott, mocskos, undok városnak, ami megölt. És az embereknek, akik hagyták. Elindulok a frissen esett hóban. Csak a lépteim és a lélegzetem. remélem mindenki emlékszik az utolsó elköszönésemre. Mert Én most kezdek csak élni...

 

 


vérésarany

holdfény írta:

Szia kedves vérésarany, ez nagyon szép....Márti dala jut eszembe róla ...kezdjetek el élni....legyen mit mesélni....

Szeretlek.....

Köszönöm, örülök, hogy tetszett, Holdfény! Az a dal tényleg jó! A dallama eleinte nem tetszett, de később megszoktam. A mondanivalója meg szuper úgy ahogy van!

Én is szeretlek Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen