Falbontás

unloved78 képe

Néha úgy tűnik és szeretem is azt hinni, hogy a falaim erősek mint a vasbeton. Alig szűrődik be a fény, de minden kiszámítható ami magabiztossá tesz, erős vár vagyok.

Most is velem voltak, vittem, cipeltem magammal a ritkán látott ismerősökhöz, vendégségbe. Aztán volt egy pillanat a szokásos, kimért, modoros beszélgetés közben, amikor a kislányuk elémlépett és megcsiklandozta az orrom a műcopfja végével. Önkéntelenül elmosolyodtam, ő pedig a szemembe nézett és nevetett, amitől úgy roppant meg a fal, mint egy bombától. A gondolatok elnémultak, játszottunk, kergetőztünk és boldog voltam, mintha nem is én lettem volna.

Azt érzem, hogy annyira kevés hiányzik, mintha csak 1 centivel lennék a víz alatt - de ez cseppet sem vigasz, ha már nincs levegőm.

Másik ilyen az volt, amikor lánynál voltam, ültem mellette, ismerkedtünk és rákérdezett valamire amire panaszkodni kezdtem. Belelovalltam magam, elindultam spirálban a legmélyére mire ő nem szólt semmit, csak tökéletes időzítéssel végigsimította a meztelen hátam, kizökkentett, ami többet ért, mint tízezer szó. Csöndben odabújt és hirtelen annyira közel éreztem magamhoz mint senki mást.

Engem racionálisan nem lehet meggyőzni, manipulálni. Kikezdhetetlen az érvrendszerem, lefegyverzek bárkit. Erre jön egy 3 éves kislány, egy 2 perces barátnő és bumm, borul minden..

Meg volt egyszer, hogy futottam a szigeten, ötperces pace, erre egy fürge kissrác kiszúrt magának, nekiállt előzgetni, incselkedni. Felvettem a kesztyűt. Veszett sprinteket kezdtünk fej-fej mellett, kétoldalt kerülgetve a többi futót miközben néha egymásra pillantottunk, mindketten fülig vigyorban. Egy szót nem váltottunk, de mindketten ugyanazt éreztük, tökéletes volt az összhang, a játék. Egy intéssel búcsúztunk el.

A szavak mind mérgezettek, átitatta őket a szarkazmusom és a cinizmusom, nem jutnak át a falon. A kommunikáció, az interakció legegyszerűbb formáira van szükségem.

Ezért nem hiszek a pszichológusokban. Kéne..?


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 26

Én mindig csodáltam a gyerekek intuítiv képességeit,a kreativitásukat,fantáziavilágukat,a meg nem értettségből fakadó ,,hisztibe" torkolló szituációt -na ezt igyekszik sok szülő elnyomni,kinevelni a gyerekéből különböző manipulációval,megszégyenítéssel,fenyítéssel stb.Ez nem jelenti azt ,hogy a gyereknek nem kell a korlát,de nem mindegy  a miért ,és a  hogyan a korlátozás során. Bújják a szakkönyveket,kívülről fújják ,tanácsokat osztanak a többi szülőnek a másik gyerekével kapcsolatban ,de éles helyzetben...Tisztelet a kivételnek.

Valahol a mentális betegekben elevenebben él a gyermeki ösztön ,kreativitás,stb azaz a meg nem értettségből,a belső szabadság korlátozása miatt kialakult frusztrációból eredő  pszichés problémák,minket nehezebb keretekbe szorítani,mint az egészségeseket.De ki az ,,egészséges"és ki a,, beteg"?

Sokszor nem kellenek szavak ,ahhoz hogy pontosan rá tudjunk tapintani,hogy mire van szüksége a másiknak és azt a kellő pillanatban meg is tudjuk adni neki.A gyerekek ebben sokkal jobbak, mint a felnőttek!

Én hiszek a pszichológusokban.

Miért ? Mert jártam olyan magánrendelésre ill TB támogatottra .A TB nem tudtam miért nem tudok feloldódni 2 év után sem.Működött a terápia, de valamiért mégsem.Döcögött.

Egyszerű volt az ok:pici helység ,fotelek -szabályozott környezet.

 Magánrendelés:Nappalinak berendezett szoba ,ha azt éreztem most erre van szükségem leültem a szőnyegpadlóra kispárnát szorongathattam ,v babráltam valami tárggyal -és a pszichológus ugyanúgy leült a padlóra a falnak dőlve. Vagy jelezte,hogy bocs most fáj a lábam ,nem baj ha a kanapén fogok ülni?Tehát teljesen más légkör volt,valóban ott tudtam lenni és ott volt velem .Szerintem, ez nagyon fontos egy terápia során..


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 4

Hát ezt annyira jó volt olvasni. :D Ilyen pillanatokért érdemes élni. Van, aki jól megvan enélkül, meg van aki akkora (bocsmár) kretén, hogy falakat is emel ellene. Mint én is. Laughing out loud  Nem ez ellen nyilván, hanem úgy általában, de a fal az fal; minden nehezen jut át rajta, még egy szeretetbomba is. Lelkiismeretfurdalásom szokott lenni, mert nekem is "hatalmas" dolgok kellenek ahhoz, hogy belássanak a fal mögé, vagy hogy egyáltalán kilássak.

Pedig akár mi is lehetnénk rombolók. Najó, ez a gondolat eléggé elrugaszkodott a valóságtól, de nem jó érzés belegondolni? Laughing out loud És miért lenne reménytelen. A saját tákolmányunk csak nem fog ki rajtunk. 


Offline
Csatlakozott: 2014 aug 23

Vannak problémák amiben nem feltétlenül tud segíteni pszichológus. Van, ami spontán elmúlik. Amennyi lelki betegség, annyiféle megoldás.

A problémád kapcsán azonban két dolgot meg kell jegyezni: Az egyik, hogy nem biztos hogy jó a pszichológus. Sokan vannak, akik bár jó szándékúak, a terápia mégsem halad a kíván irányba. Ettől még nem biztos hogy érdemes elvetni az ötletet. A másik, hogy a terápiában nem feltétlenül kell a "nagy pillanatot keresni", amit te átéltél és írtál a lánynal, a kissráccal, stb. Van úgy, hogy sok átbeszélés után történik meg a változás, van úgy hogy új viselkedésmódokat kell elsajátítani, és akkor történik meg. Ez nem mindig 1-1ilyen pillanathoz köthető feltétlenül. Az jó, ha kirántani látszik egy egy ilyen élmény téged a problémádból, de a valódi kezelésnek ez nem biztos hogy elég. Velem is volt már ilyen, aztán pár óra, vagy 1-2 nap után minden ment ugyanúgy, nem történ "rendszerszintű" változás. A rendszerszintű változás ígéretét pedig csak egy jó terapeuta adhatja. Mint mondtam, vannak rosszak, sőt a többség nem jó, de ettől még van jó, és az az aki tudna segíteni. Nem könnyű, senki se mondta. Én egyébként alapvetően a nem gyógyszeres környezeti tényezők változtatásában hiszek terápia gyanánt.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen