Itt nem a szex a lényeg. Nem az ő vélemènye , hanem az érzèseim amit kiváltott belőlem. Mivel bátran mondhatom az előtte lévő számos ugyan olyan "munkát" végző sors társa nem tudta belőlem kiváltani. Aki még nem élt ilyet az nem is tudhatja nem is képzelheti el, hogy mit élek át.
Hányszor égetem még fel a házam
Sziasztok,
Azt hiszem jobb később mint soha rájönni, hogy az ember komoly szellemi betegséggel küzd. Nekem ehhez 33 esztendő kellett és megannyi élet tapasztalat. Megpróbálom leírni a történetemet.
Tavaly nyáron elmentem egy prostituálthoz. Ami már nem az első eset volt az életem során és a sok éves kívülről stabilnak hitt párkapcsolatomban.
Megtörtént a klisés akár egy hollywood-i filmbe illő eset. Bele szerettem a nőbe. Olyan érzés fogott el mint még soha. “Természetesen” kettős játékot játszottam, hazudtam neki is és otthon a páromnak is. Mivel anyagilag ez a szerelem nem volt olcsó így jött a fedő story , ami nem is volt annyira az inkább egy mellék szál: szerencsejáték. Duplán jó az élvezet nem igaz? A vesztesség is duplán jött. Pár hónap mámor után jött a valóság se szerelmes szerető se pénz. Itt meg kell említenem a románc nem a pénz miatt szakadt meg, hanem amiatt mert nem tudtam neki tovább hazudni, de az igazsággal és őszinteséggel párosult a dühöm is. Nagyon megbántottam. Miután közölte, hogy soha többet nem akar látni én ebbe nem tudtam beletörődni és kerestem , zaklattam őt. Igazából mindennek el hordott és én hagytam neki meg se tudtam szólalni.
Karácsonykor úgy döntöttem , hogy elengedem és megpróbálom rendbe hozni a párkapcsolatomat. A lendület meg is volt meg a “stabilnak” hitt alapok. De az érzès a másik nő iránt nem múlt és igaz tudtam valahol hogy reménytelen és elkell engednem én még is tovább írogattam neki. Zaklattam.
A napokban aztán kaptam tőle egy üzenetet amiben sok mindent leírt főleg a rólam alkotott és gondolt képéről. Még is három dolog amit kiemelnék, ami részben összetört részben felnyitotta a szemem: ha karácsony óta nem zaklattam volna az e-maileimmel még szerinte találkozott is volna velem újra. - mi ez ha nem egy kicsinyes lelki zsarolás? A másik “ha egy kicsit is szeretnél nem zaklatnál”
Illetve , hogy én tényleg egy ÖNZŐ ember vagyok.
Ezek hatására töröltem az e-mail címem, töröltem magam az összes social platformról. Szeretném az agyamból és a szívemből is kitörölni. Mert minden szavával egyetértek egy senki vagyok!
Szeretnék segítséget kérni, szeretnék mindent megtenni, hogy meg gyógyulhassak. Nem akarok tovább így élni! Jó ember akarok lenni, aki szereti magát és aki szeret másokat!
Köszönöm, hogy elolvastátok.
- Tomi23c blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Lehet megbotránkoztató lesz amit kérdezek,de mégis te miért adsz egy olyan nőnek a véleményére aki pénzért áruba bocsájtja a testét?Mennyire tisztelheti magát vagy mást?És azok a nők is akik nem pénzért de,ugyanezt teszik,hogy lefeküdnek fűvel fával azok is ide sorolhatók,mert azok sem különbek.