Én vagyok a horror főszereplője

Szerelmes Hercegnő képe

Néha rendezetlen az írásom, amikor visszaesek - szerintem akkor. Most úgy érzem, mintha vissza lennék esve valamennyire a betegségbe. A Facebookról is visszavonultam ma. Késztetést érzek rá, hogy összevissza írjak mindenféléről. Gyakran előjön a közléskényszerem, de ezt nem igazán tolerálja senki. Abban reménykedem, itt belefér az, hogy sokat írok, és lehetséges, hogy nem is összefüggően írok, most úgy érzem, nagyon logikátlan az írásom. Van amikor nagyon összeszedett és logikus is vagyok, de a mai nap nem vagyok olyan. Ez a fáradtság, kimerültség, és kikészülés miatt is lehet. És olyankor van ez, amikor valami esemény vagy történés kibillent a lelki egyensúlyomból. Ma eljött ismét anyukám ide, itt fog lakni velem, de én nem akarom ezt. Nagyon rendes anya, csak beteg, de nem csak ez a baj. Hanem hogy "elszoktam" Tőle - mármint anyukámtól. Mamámnál lakom már elég sok éve, ezalatt anyukám maximum vendégségbe jött ide. És most akkor hogy legyen az, hogy ismét vele lakom...? Mert ide fog költözni, Mamám meg elköltözik innen. Talán én vagyok a probléma. Mamám nem bír már engem szerintem. Bocsánat, hogy szaggatottan, összefüggéstelenül írok, de nem vagyok jól. Fáradt és éhes is vagyok állandóan. Még olyankor is éhes vagyok, amikor elvileg "jóllakom", vagyhát igaz, nem lakok jól soha, hanem olyan van, hogy rengeteg ételt bezabálok, de még ilyenkor is éhes maradok... Mamám szerint anorexiás vagyok, de az nem lehetek kövéren szerintem. Nem koplalok annyira mint egy anorexiás, bár azért eléggé, de ahhoz nem eléggé, hogy Anorexiásnak mondjanak. Már a hibáimat sem tudom kijavítani a sok Fájdalomtól amiket érzek. Hiányzik Reményke és most Spellbound is, de konkrétan nem Spellbound hiányzik, hanem az amiket írt. Mármint engem megnyugtatnak az írásai és EZ hiányzik. Valahogy a káoszos írásban van valami jó és érdekes, ami engem megnyugtat. Kicsit jó úgy "összezavarodni" agyban, ha már úgyis ilyen káosz van néha (NEM MINDIG!!!) odabent. Szégyellem amit írok, de ha nem adom ki magamból beleőrülök... a gondolataim - nem nem azok hanem a Fájdalmaim gyilkolnak. muszáj levezetnem a feszültséget. Kéne segítség, de nem olyan segítség ami jelenleg "rendelkezésre áll". Mármint senki nem érti mi van velem... én sem... nem akarok emberekkel lenni, és nem akarom az emberek társaságát. Nem akarok éhezni, már túl sok ez... túl nagy a nyomás.... túl sok a Fájdalom... a Félelem (az emberektől)... Legszívesebben kiáltanék, hogy: "Segítség! Reményke kérlek segíts..." - de ez ijesztő, és ezenkívül nem tudok és nem akarok ekkora terhet rakni Reménykére... már így is sok(k) voltam tudom.... csakhát túl sok a Fájdalom és Szenvedés.... Paranoid Skizofrénia és Depresszió a Diagnózisaim, és emellett vannak még más betegségekből is tüneteim. Ezt már csak én teszem hozzá... de a legrosszabb az éhség és a Fájdalom. Hiába eszem rengeteget is akár, ÉHES vagyok. Ez mitől lehet...? Mindegy is mitől... de VAN. És még vékony em vagyok hanem kövér. Isten vajon látja ezt...? Miért nézi...? Jó, hát persze ez egy jó és érdekes "film", de számomra ez nem olyan szórakoztató - benne lenni. Én vagyok a "főszereplője" a filmnek, de ez egy horrorfilm. Én vagyok az áldozat, bár más nyilván magát látja annak. Akkor dupla horror, "király". Csak az a gond ezzel, hogy nem szeretem a horrort, és mazochista sem akarok lenni.


Offline
Csatlakozott: 2016 jún 20

Szia Szerelmes Hercegnő!smiley

Szerintem nagyon szerethető kis nő vagy! Az írásaid miatt mondom ezt....

És nyugodtan tedd vissza szerintem a képedet, mert jól néztél ki!

Anna


vic
Offline
Csatlakozott: 2016 jún 2

Szerelmes Hercegnő írta:

Most ettem. De nincs "sok" étel itthon. Van amikor van elég, mármint jut mindenkinek, de van olyan nap is, hogy vagyunk 4-en és kb egy főnek elegendő étel van itthon. 

Lehetséges, hogy már azért alakult ki bennem a nemevésre való "hajlam", mert sosem lakhattam jól, mindig éheznem kellett, de a család azt gondolta talán, hogy az megfelelő mennyiség és elég. De gyerekkoromban sokat éheztem - ez nem a szüleim hibája - ők azt hitték Jól és megfelelően gondoskodnak rólunk. Nyilván a gyereket sem kell hagyni "elhízni", lehet úgy voltak vele, hogy ne legyen se sok se kevés... csak ezzel az volt a gond, hogy a fejlődésben lévő gyerek sok ételt igényel(ne). Vagyis a szüleim valahogy mindig "elszámolták" magukat ételvásárlás terén, csak nem többet vettek hanem kevesebbet. Jó mondjuk volt olyan - és az ünnepnek számított - hogy apukám vett ilyen Csokis Fánkot, azt imádtam, csak ritkán volt ilyen. Aztán mikor a Szüleim elváltak akkor meg én vontam meg magamtól a táplálékot - valahogy tudat alatt úgy éreztem, én tehetek a Szüleim válásáról, mert "nem voltam elég jó gyerekük", meg akartam felelni. Mindig csak magamat hibáztattam, ha valaki nem fogadott el, vagy valami családi probléma volt. Azt hittem, hogy én vagyok a hibás. És gyakran még mindig ezt gondolom. Meg ha szerettem valakit, soha nem szeretett úgy ahogy én akartam, hogy szeressen. Mindig gúnyolódtak rajtam és kinevettek. És mindig én voltam az örök utolsó és a "második". Mindig. Ez most sincs másképp.

Szia Szerelmes Hercegnő!                                                                                             A szüleid válása bizonyosan nem a te hibád arró nem a gyerek tehet hogy ők egymásközt nem tudják rendezni a problémájukat.Nekem az volt a bajom hogy sokszor megvertek a szüleim és magamat hibáztatttam hogy biztos olyan rossz vagyok bizonyára megérdemlem most felnöttként már másképp látom a saját problematikus életüket amit nem tudtak megoldani rajtam vezették le.Az irásaidat én mindig elolvasom jónak találom ird ki magad nyugodtan hogy mit érzel talán egy kicsit jobb lesz lelkileg ne is gondolkoz azon hogy jo vagy nem jó az irásod csak ird le amit érzel én elolvasom és szerintem itt más is igy van ezzel. Remélem már egy kicsit jobban érzed magad szoritok neked hogy jobban legyél.


Offline
Csatlakozott: 2015 máj 14

argobalogtibi írta:

Nagyon jókat írsz.

Tetszik smiley

 

Köszi Szépen Kedves argobalogtibi, bár az írásaimat a szenvedés és fájdalom szüli. Talán azért tűnik "jónak", mert őszinte és nem csicsázok, hanem csak a tényeket írom le úgy ahogy vannak. Mármint az életem tényeit. Nem azért írok, hogy bárkinek is tetsszen vagy elismerjenek, hanem ki kell hogy adjam a fájdalmamat valahol, csak a Facebookon már túl sok beszólást kaptam, és onnan szerintem ki is lépek egy jó időre, mármint arról a Facebook oldalamról, ahol az ismerőseim vannak és egy üres Facebook oldalon fogok "tanyázni".


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 1

Nagyon jókat írsz.

Tetszik smiley


Offline
Csatlakozott: 2015 máj 14

Most sincs itthon étel, illetve van, de egy főre elegendő és vagyunk itthon 3-an. Kb van a kenyértartóban 4 szelet kenyér. És van egy fél tányér főtétel. Reménykedem benne, hogy holnap lesz itthon étel. Mert nagyon éhes vagyok. Persze ugyanakkor fogyni is szeretnék, de lassan már kezdem "feladni", mert az éhségem győz.


Offline
Csatlakozott: 2015 máj 14

Most ettem. De nincs "sok" étel itthon. Van amikor van elég, mármint jut mindenkinek, de van olyan nap is, hogy vagyunk 4-en és kb egy főnek elegendő étel van itthon. 

Lehetséges, hogy már azért alakult ki bennem a nemevésre való "hajlam", mert sosem lakhattam jól, mindig éheznem kellett, de a család azt gondolta talán, hogy az megfelelő mennyiség és elég. De gyerekkoromban sokat éheztem - ez nem a szüleim hibája - ők azt hitték Jól és megfelelően gondoskodnak rólunk. Nyilván a gyereket sem kell hagyni "elhízni", lehet úgy voltak vele, hogy ne legyen se sok se kevés... csak ezzel az volt a gond, hogy a fejlődésben lévő gyerek sok ételt igényel(ne). Vagyis a szüleim valahogy mindig "elszámolták" magukat ételvásárlás terén, csak nem többet vettek hanem kevesebbet. Jó mondjuk volt olyan - és az ünnepnek számított - hogy apukám vett ilyen Csokis Fánkot, azt imádtam, csak ritkán volt ilyen. Aztán mikor a Szüleim elváltak akkor meg én vontam meg magamtól a táplálékot - valahogy tudat alatt úgy éreztem, én tehetek a Szüleim válásáról, mert "nem voltam elég jó gyerekük", meg akartam felelni. Mindig csak magamat hibáztattam, ha valaki nem fogadott el, vagy valami családi probléma volt. Azt hittem, hogy én vagyok a hibás. És gyakran még mindig ezt gondolom. Meg ha szerettem valakit, soha nem szeretett úgy ahogy én akartam, hogy szeressen. Mindig gúnyolódtak rajtam és kinevettek. És mindig én voltam az örök utolsó és a "második". Mindig. Ez most sincs másképp.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen