Tündérhegy lenne a megoldás? Tanács kéne...

Shutterfly22 képe

A történet elég hosszú. Megpróbálom értelmesen összefoglalni...

3 éve beleestem egy pánikbetegségbe, amiből azóta se jöttem ki. Úgy érzem, hogy lassan mindenki ellenem van...

Talán csak a barátaimra számíthatok igazán. A pszichiáter javasolta tündérhegyet, hogy menjek oda, nézzem meg, mert hogy Ő nem tud helyre hozni.

Odáig durvult el ez a dolog, hogy kezdetben csak a boltba féltem bemenni, mai napig is félek (Tesco, Lidl, de még a kisebb boltokba is), hogy most már lassan minden stresszt okoz és a stressz hatására pánikroham jön el.

Stresszelek ha ki kell mennem az utcára... Stresszelek, ha valahova el kell mennem egyedül (korábban ilyen gondjaim sem voltak).

Most gyakorlatilag a jégen egyensúlyozok, van amikor sikerül megakadályozni a roham kialakulását, van amikor nem jön össze...

Épp ezért félek tömegközlekedési eszközre is felülni, gondolván, hogy mi van, ha akkor kapok pánikrohamot és nem tudom értelmesen elmagyarázni, hogy mi a baj.

Utcára ezért sem szívesen megyek, mert könnyen ki lehet használni, ha roham tör rám...

Szüleim nem támogatják azt, hogy elmenjek Tündérhegyre. 23 éves vagyok, eljutottam abba a korba, hogy a barátaim meg a saját életem előrébb való a szüleim beszólogatásainál.

A dolog itt érdekes csavart vesz, hiszen a szüleim nem a vérszerintiek, csak örökbe fogadtak.

Nem kellett diploma, hogy rájöjjek, hisz anyám általános iskolás koromban elszólta magát, hogy nem lehetett más gyerekük, csak a nővérem.

Most mint ha ez is befolyásolná a helyzetet kicsit... mintha most éleződne ki ez.

Azt tervezem, hogy felkeresem a vérszerinti szüleimet (fogalmam sincs, hogy fogom őket megtalálni).

Tündérhegy ugye Pesten van. Én 130 km-re lakom a Népligettől, de ezt is bevállalnám pánikbetegen, ha lenne valaki aki elkísér (egyelőre még ez megoldhatatlan).

Van pesti barátom, de a nemek közti különbségből adódóan nem szívesen kérném meg ezekre a dolgokra.

Mi a vélemény Tündérhegyről? A pánikbetegség gyógyíthatatlan? (szüleim elhitették ezt velem).

Anyám folyamatosan kényszerít arra, hogy ide-oda küldjek önéletrajzot, nem érti meg, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy dolgozzak ezzel, mert lehet kezelni, de a munkák nagy része nagy áruházban van, ahova elmennék ugyan dolgozni, de már az előtérbe pánikrohamot kapok. Anyám szerint a munka gondolatától vagyok pánikbeteg.

Mivel a szüleim nevelőszülök, azt hallgatom egész nap, hogy olyan vagyok mint az állami gondozottak (ha úgy vesszük, akkor az állam adott nekik, de ebbe ne menjünk bele), hogy egész nyáron semmit sem csinálok, csak itthon vagyok.

Szó szerint anyám mindenbe beleköt. Abba is, hogy miért van becsukva a szobám ajtaja. Mert ezt szoktam meg.

Annyira ki tudnak akasztani, hogy néha komolyan fontolgatom az öngyilkosságot is emiatt, hogy véget érjen a szenvedésem, a lelki oldala.

Nincs nagy igényem, csak helyre tudjak jönni annyira, hogy ne okozzon pánikrohamot, hogy munkába menjek. (gyógyszert próbált a pszichiáter írni, de elutasítottam, ha van más út is, hogy gyógyszer nélkül is helyre jöhetek).

Mivel anyám nem ismeri a baráti körömet, őket is elkezdte ócsárolni. Hogy ha ennyire sokra tartom a barátaimat, akkor gondoskodjanak ezentúl ők rólam.

Az egészségem ugyan előrébb való, de az biztos, ha innen kilépeka ház ajtaján nem szeretnék vagy pontosabban nem is jöhetnék vissza.

Mikor közöltem anyámmal, hogy elmegyek Tündérhegyre, közölte, hogy akkor ide többet nem jöhetek vissza, viszont így elveszem az esélyt magamtól, hogy helyre jöhessek és boldog életem lehessen, elkezdhessem az önálló felnőtt életemet.

Szerencse vagy sem, de 1 éve nem találok munkát, mert nem vesznek fel. Ha itt maradok, akkor szenvedés lesz a vége.

Már túl sokat hazudtak, többet nem bírok elviselni. Még a múlt héten megbeszéltem anyuval, hogy ha egész nyáron kijárok a lovardába, akkor nem lesz ellene, hogy szeptembertől ismét iskolás legyek. Még egy szakmát tanuljak. Erre nemes egyszerűséggel pár napja közölte, hogy húzzak el dolgozni, ha tovább akarok tanulni finanszírozzam magamnak..

Ugyanakkor gondolnom kell a mi van ha esetekre is... Éljek a mának? De mi van, ha felmegyek Tündérhegyre, felvesznek és várakoznom kell míg bemehetek?

Nem élhetek az utcán addig... Ennem se ártana addig valamit... Inni is kell, fürödnöm is kéne...

A ruha miatt nem aggódok, 1 ruhában elvagyok hetekig, ha mosva van.

Anyám kedvenc mondatai, hogy nem köteles 23 évesen eltartani és hogy előbb-utóbb kirak egy fillér nélkül az utcára...

Ha megteszi, mihez kezdhetnék?

Tündérhegyen tudnak írni egy igazolást/papírt/ bármit ha felmegyek beszélgetésre, amit oda adhatok egy barátomnak, hogy addig fogadjon be és gondoskodjon rólam amíg nem lesz minden szép és jó, mert az itthoni körülményeim miatt csak túl stresszes lennék és romlana az állapotom?

Szeretnék a saját lábamra állni segítséggel és ha felmennék Tündérhegyre, fel is vennének akkor később mellette dolgozni is, ha lehetséges.

Tanácsok kellenének, hogy ebben a helyzetben mit tehetnék... Legyek önző, lesz ami lesz alapon irány Tündérhegy, vagy maradjak itthon kockáztatva, hogy romoljon a jelenlegi állapotom?


Offline
Csatlakozott: 2011 feb 20

Én a helyedben elkezdenék gyógyszert szedni. Amúgy is kell valaki, aki szakszerűen támogat téged. A kognitív viselkedésterápia sajnos ma Magyarországon hosszabb ideig pénzbe kerül, rövidebb ideig pedig akkor vagy rá jogosult, ha már kezelés alatt álltál. Voltam Tündérhegyen, jó a hatása, én 2010 körül voltam, de azóta is folyamatosan járok pszichoterápiára (persze pénzért), ez is biztosítja a jóllétemet.

Mikor én mentem Tündérhegyre, anyámmal nekem is nagyon feszült volt a viszonyom, Tündérhegy valamelyest segített ebben, plusz az utána következő terápia. (plusz hogy gyógyszerrel meg vagyok támogatva) 

Tündérhegy egy mankó, de nem "csodaszer". 

 


Offline
Csatlakozott: 2015 ápr 20

Szia!

Tündéhegy mellett nem fogsz tudni dolgozni, mert ez főként bentalvós dolog, ahol hétvégén jársz haza, de ha nem is bentlakásos, minden nap be kell járni. Intenzív terápia.

Én voltam bent, sok mindenben segített, de főleg szociális téren, a közösségben rejlik az ereje, és nem feltétlen a terapeutákban. Persze ez így nagyon sarkított, ők a kontroll figurák, figyelnek, és ha kell irányítanak, vagy akár mély vízbe dobnak.

Volt ott jópár pánikos, mikor én voltam, jómagam is azzal mentem be, aztán kiderült, hogy nem egészen az Laughing out loud.

Gyógyszert nem nyomnak beléd ha nem muszáj, bár ez attól is függ, hogy mókus vagy áter lesz az egyéni terapod, ez az én tapasztalatom. Persze, ha bekattan valaki leszedálják, ha kell irány a pszichiátria. De ez így van rendjén, ez pszichoterápiás intézmény, nem pszichiátria. Itt főleg neurotikusokat kezelnek.

Úgy van, hogy elmész szombaton egy felvételi elbeszélgetésre, ott megmondják, hogy tudnak-e veled valamit kezdeni, ha igen, és van hely, akár már a rákövetkező kedden befeküdhetsz, ha nem akkor majd hívnak.

Ahogy írod, bár nem olvastam teljes egészében végid, megkeseríti az életed a pánik, így nyiván dolgozni sem fogsz tudni eredményesen, tehát szerintem érdemes lenne bemenned tündérhegyre, addig a szüleidnek sem lesz sok gondja veled, aztán majd ott kialakul, hogy mi legyen. Amúgy a terápia min 3 hónap szokott lenni, de van hogy több. Persze ha el akarsz jönni nem fognak odakötözni az ágyhoz, ha csak nincs valami nagy gáz veled, max mondják, hogy szerintük még kell egy kis idő. Arra azért készülj, hogy ha beleveted magad igazán a terápiába, nem lesz könnyű, főleg 1-1,5 hónap eltelte a necces.

A gyógyulás rajtad múlik Smile. Egyébként nem tudom töltöttél e hosszabb időt távol otthonról, de már csak az csodákra képes, máshogy látod majd az ottani életed, kapcoslataidat, valamivel objektívebben.

Nekem egy valami még nagyon tetszett tündéhegyben, a biztonság, ott mindenki (vagyis az ottlévők 90%) elfogadja, hogy létezik lelki probléma, így nem néznek le emiatt, nem gáz ha kiborulsz, nem kell félned megnyílni. Ahogy kijöttem onnan, az idő előrehaladtával úgy zárkóztam be újból, egyre inkább. :/ Szomorú, hogy a "nagyvilágban" nem ennyire elfogadóak az emberek.

Remélem valamennyire használható számodra hozzászólásom Smile

Jobbulást, és kitartást!


Marci88

Ne utasítsd el a gyógyszereket, lehet, hogy segítenek. Én csak gyógyszerrel tudom végigcsinálni a mindennapjaimat, nekem más kezelés nem segített.

Azt mondják a Tündérhegy jó, nekem mindig azt mondja az orvosom, hogy menjek el. De én már az ilyen olyan terápiákban nem hiszek.


Offline
Csatlakozott: 2010 dec 8

Sajnos segíteni, tanácsot adni nem tudok, de nagyon együttérzek veled! Ez egy elég kritikus életkor, amiben vagy.

A pánikból ki lehet gyógyulni, vagy mindenképp enyhül.


Offline
Csatlakozott: 2015 máj 30

Nem az örökbefogadás váltotta ki, legalábbis nem hiszem, hogy évekkel később ez köszönt vissza...

Általános iskolás koromban jöttem rá, hogy nem vagyok vérszerinti, viszont 19-20 éves koromban keződött a pánikbetegség.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Shutterfly!

A pánikbetegség jól gyógyítható, általában kognitív-viselkedésterápiával. A Tündérhegyen nem kifejezetten ezzel foglalkoznak, de egy első interjúra biztos érdemes elmenni.

Ez az örökbefogadásos történet szorongást okoz neked? Én nagyon szorongtam attól, hogy a szüleim cseszegettek, bár natúr gyerek vagyok, nem örökbefogadott.

Eszter

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen