Már megint az abúzus...? Vagy mégsem

rozsaszirom képe

Már megint ez emészt... Azt álmodtam, hogy ordítok a párommal, mert olyan filmet néz, amiben nőket erőszakolnak. S ütöttem, kiabáltam, gyűlöltem. Az érzés, amikor felébredve rájöttem, álom volt az egész, fellélegeztem... 

Viszont az egész napom elcseszett emiatt. Érzem, legszívesebben Xanaxhoz nyúlnék, de nem akarok. Megint azon gondolkodom, mi történhetett régen. Ez a baj. Régen. Ovis voltam, a másik esetnél 9 éves. Az ovis koromból pár pillanatkép s rengeteg érzés maradt meg. Érzés a szégyen, a bűntudat, a félelem. S egy emlék. Egy emlék, hogy kettesben vagyunk azzal a férfival a gyerekszobában. S ő nagyon közel van, mellettem, a földön ülünk. Az arca az én arcom mellett. Talán még arra, hogy a keze rajtam van. De nem tudom, s semmi másra, csak egy rossz érzésre, a gyomrom is görcsben van mai napig, ha ez az emlék eszembe jut. Nem tudom, mi történt. Nem tudom, mennyit kreált azóta az agyam hozzá, bár ez az emlék egész életemben ott volt. De nem tudom. Lehet semmi. A pszichológus szerint biztos volt valami, különben nem kapcsolódna hozzá a bűntudat, szégyen. De én nem tudom. Bizonytalan vagyok. Azt tudom, hogy a férfi azóta többszörösen elítélt pedofil, még a gyermekei is megtagadták.

A másiknál 9 voltam, s elvitt egy férfi, a család barátja strandolni. Haza fele menet egy kietlen, elhagyatott helyre értünk s leálltunk a kocsival. Nem tudtam, miért vagyunk ott. Emlékszem, autómata öntőzőrendszer itatta a szomjas földet. S emlékszem, hogy ideges volt, néztem őt, s nem tudtam mi van, furcsa volt. Az ölében ültem vagy nem? Mintha ütemesen mozogtam volna s nevettem, de annyira zavaros, az biztos, hogy valamin nevettünk s játszottunk. De nem tudom, egyszerűen mintha zárlatos lenne az agyam. Pedig emlékszem tisztán előtte a strandra is, még a műanyag hajócska kék színére is, amit kinéztem a strandon, vagy arra, hogy mit játszottam a vízben, ahogy merülök, egy másik szőke kislányra, akit ott ismertem meg. Meg arra is emlékszem, hogy amikor hazamentem, olyan furcsa volt minden. Mamám grízes tésztát adott, őt is megkínálta, de csak szótlanul ültüni s én néztem őt. De nem tudom, miért olyan furcsát éreztem akkor, de meg sem tudom fogalmazni. Őt is később, több évre rá lebuktatták pedofiliával elítélték.

Nem tudom, hogy most is azért van ennyi rossz érzésem, mert valamit az agyam elrejt előlem s tényleg történt valami, vagy csak egyszerűen a pszichológus belém beszélte, hogy pedofília áldozata lettem. Egyszer próbáltuk imaginációval feltárni a múltat, alvás zavaraim lettek, rémálmok gyötörtek minden éjjel. Kiakadtam, abbahagytam mindent. Nem is akartam vele foglalkozni. Most sem tudom, hogy akarnék-e. Úgy érzem, ha foglalkoznék, kinyitnám Pandora szelencéjét, rettenetesen félek tőle. Tudok egy viszonylag normális életet élni, van párkapcsolatom, dolgozom, ahogy tudok. Összevagyok zavarodva, mert valahol meg rohadtul tudni akarom, történt-e valami. Szeretnék bekukucskálni az elmém ajtajának kulcslyukán, de ha látok valami félelmeteset, akkor gyorsan elkapni a tekintetem. Annyira gáz, annyira azt érzem, hogy ordítani tudnék. 


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 23

Szia, szerintem azzal nem kellene foglalkoznod, mit gondolnak erről a munkatársaid. Megint a szégyen. Smile Ismerem ám én is ezt. Smile Intézd úgy, mintha valami fizikai bajoddal kellene kórházba vonulnod. Semmi közük hozzá. Csak az számít, hogy te jobban legyél. (Zárójelben: ha erős akarsz maradni és mások támasza, akkor erőssé is kell válnod, különben összeroppansz.)


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Bocsáss meg, csak most léptem be először az utóbbi időben. Köszönöm, hogy reagáltál. 

Tudom, hogy meg kell tennem. Beszéltem egy budapesti pszichoterapeutával, aki a klinikákon a pszichoterápiás befekvést ajánlotta. A párommal is sokat beszélgetek ezekről a dolgokról, maximálisan mellettem áll. Eddig minden nagyjából sínen volt, most hetek óta irritált vagyok, feszült, s sokszor ok nélkül sírom el magam. Mintha egy belső indulat, gyűlölet lenne bennem, s nagyon nehezen vonatkoztatok el tőle. 

De nagyon nehéz ezt felvállalni. Én vagyok mások támasza, a lelki szemetesláda, vezető beosztásban dolgozom egy irodában, mindig mindenki mondja, hogy olyan jó velem beszélgetni, mert mennyire erős vagyok. 

 

S valahogy félek elveszteni ezt a képet magamról, s nem akarom, hogy megint betegként tekintsenek rám. 


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 22

Amit írtál, hogy mindkét embert lecsuktak pedofiliaval, és rossz érzésed van, hát több, mint gyanús. Nem foglak nyilván diagnosztizálni, és én is talalgatok, de.... bármi is történt,vagy nem történt, annak a végére kell járnod. 

Írod, tudsz normális életet élni, de meddig?

Tudom, nem mered kinyitni Pandora szelencejet, pedig kénytelen leszel, vagy kinyilik magától, az sokkal rosszabb lesz, márpedig megtortenik, ez biztos. Általában egy nagyobb trauma esetén szokott az ember nyakába egyszerre zudulni minden, ez lehet a 4.x körül, de megfog történni sajnos. 

Én a helyedben keresnék egy másik szakembert, bátorság :) 

Bármi is történt, ha történt, nem a te szégyened! :) 

 

 


3
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ugyan, nincs mit.

Terápiában ilyet eltitkolni nem jó taktika, és nem azért, hogy úgyis "lebuksz".


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Köszi, hogy reagáltál!

Igen, jól mondtad, ambivalens vagyok ezzel a dologgal. Borzasztóan akarom tudni, de rettegek is tőle egyszerre.

Sokszor gondolkodtam, hogy megbeszélem egy másik pszichológussal, főleg, mivel megszakítottam a kapcsolatot az elsővel, meg már 300 kmre lakom tőle. 

Csak attól is félek tudod, hogy meghallja volt anorexia, még a bulímia ezért fel-felüti a fejét, meg régen vagdosás, depresszió, gyógyszerabúzus, a szívéhez kap s mondja, tuti volt valami, mert ilyen sok pszichés gond magától nem lesz. Legszívesebben letagadnék mindent, vagyis nem mondanám el a régi pszichiátriai problémáimat, azt is, hogy jártam terápiára. Kíváncsi vagyok, ha "szűzen" indulhatnék, mi lenne a végkimenetele a dolgoknak. Csak ez meg visszaüthet, hiszen nem titkolhatom el a végtelenségig... Sad


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szia! Ha a tudat "temet" valamit, akkor van mit... Tök más ügyben, de a barinőmnek is van ilyen, és ő is ambivalens: tudni is szeretné, meg retteg is tőle, hogy megtudja. Na, ezt kellene egy másik szakembernek elmondd, és hogy mit tanácsol. 

Mi itt erre laikusként nem tudunk, és nem is mernénk javaslatot tenni. Esetleg ha írnál a pszichológus válaszol topicba, hogy ő mit tanácsol... Mondjuk várni kell a válaszra elég sokáig.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen