Egyedül

Róka101 képe

Nagyon egyedül érzem magam és rossz gondolataim vannak, amiket nagyon rossz érzések követnek.

Én már nem szedek Rivotrilt, de múlt héten és most ma is bevettem egy felet,

olyan idegállapotba kerültem.

Az a baj, hogy ilyenkor nem is nagyon tudok segítséget kérni.

Nem tudok mit mondani.

Csak ha észreveszik rajtam.

Sajnos nem szokták észrevenni, csak ha éppen a pszichiáteremhez van időpontom, vagy csoport van és ott kérdezgetnek.

Azért vettem be gyógyszert, mert úgy éreztem meghalok.

Több minden van, ami nagyon-nagyon fáj és régi dolgok.

Jelenleg egy barátom, barátnőm (volt-nem tartom senkivel a kapcsolatot) sincs.

Nem teljesen értem, mivel kedves, jószándékú nőnek tartom magam, aki elég intelligens és meghallgat másokat.

Most nagyon rosszul érzem magam.

Több okból.

De nem az okok számítanak.

Nem találom a helyem és nem igazán vagyok fontos senkinek.

Szeretnék saját életet élni, saját ritmusban, s ahol csend van és szeretet.

Annyi azért igaz, hogy sok keserűség van bennem és a közvetlen közelállókkal kötekszem, de durván vissza is kapom.

Most be vagyok szűkülve.

Szükségem lenne valakire, aki nem ellenem van, aki látja az igazi lényemet, aki szeret.

A családban szerintem én voltam a bűnbak, meg akin le lehet vezetni a stresszt.

Előtte Apukám, aki meghalt 45 évesen.

Én most 42 vagyok, de úgy érzem rámegyek én is.

Nincs saját családom.

Gyerekkori legjobb barátnőm terhes, 42 éves.

Egy lánya már van.

Csoporttársam is terhes, rá is irigy vagyok.

Irigységet érzek, elég durva szinten, holott sosem akartam gyereket tudtommal.

De nekem nem lehet gyerekem, mivel eljárt felettem az idő, nem vagyok stabil, nagyon kevés a pénz és pasim sincs.

Mondjuk az utóbbi a legkevesebb.

Majdnem mindenki előrébb tart, mint én.

Megvagyok dermedve.

Elromlott minden...

A border miatt lettem ilyen "gazember."

Nem tudom mi az igazság.

Az van-e, amit gondolok, vagy azt csak én gondolom.

Nem tudom, hogy tényleg ártatlan vagyok -e és áldozat.

Semmiben sem vagyok biztos.

Az egyéni terápiám lassan ritkulni fog.

Valódi kapcsolatok kellenének.

Fogok megint konditerembe járni.

Csak olyan vagyok én, hogy csak egy darabig kötődöm, addig is ambivalensen.

Meg nem engedem magamhoz közel az embereket.

Egyedül a konditeremben és a szaunában érzem jól magam, meg fürdéskor és alváskor a kiskutyám társaságában.

Meg a pszichiáteremmel.

Máshonnan menekülök.


Offline
Csatlakozott: 2016 nov 4

Köszönöm kedves Fennec!

Én most bizakodó vagyok úgy általánosságban.

 

Fennec írta:

Nagyon ismerős, amit írsz. Az az érzés, hogy nincs mellettem senki. Egyedül vagyok, kellene valaki, aki mellettem áll. Az eszemmel tudom, hogy ha mellettem lenne, akkor elüldözném, mert számtalanszor volt már ilyen, de nem értem meg, nem érzem át, csak az kell, hogy legyen valaki mellettem. Hiába történt meg már annyiszor, ennek ellenére úgy érzem, hogy teljes szívemből szeretném és nem üldözném el. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Az irigység is ismerős. 24 éves koromig nem volt senkim és gyűlöltem, amikor elmentem sétálni és láttam párokat kézenfogva andalogni, egymásra mosolyogni. Utáltam, hogy ők szerelmesek, nekem meg nem jött össze. Aztán összejött, boldogok voltunk, én meg elüldöztem. Más nem értené, azt kérdezné: miért utáltad ki, ha szereted? Nehéz nekik megmagyarázni. Borderline.

Most épp nem érzek így, de tudom, hogy így éreztem, és tudom, hogy fogok is még. Nem tudom átérezni, milyen, de az eszemmel tudom. Most úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere, de minden csoda három napig tart. Bár most elképzelni sem tudom, de a tapasztalat azt mondatja velem, leszek még ott, ahol most te vagy. És te is leszel olyan boldog, mint amilyen most én vagyok. Ez az állapot, amiben vagy, el fog múlni.


Offline
Csatlakozott: 2016 okt 20

Nagyon ismerős, amit írsz. Az az érzés, hogy nincs mellettem senki. Egyedül vagyok, kellene valaki, aki mellettem áll. Az eszemmel tudom, hogy ha mellettem lenne, akkor elüldözném, mert számtalanszor volt már ilyen, de nem értem meg, nem érzem át, csak az kell, hogy legyen valaki mellettem. Hiába történt meg már annyiszor, ennek ellenére úgy érzem, hogy teljes szívemből szeretném és nem üldözném el. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Az irigység is ismerős. 24 éves koromig nem volt senkim és gyűlöltem, amikor elmentem sétálni és láttam párokat kézenfogva andalogni, egymásra mosolyogni. Utáltam, hogy ők szerelmesek, nekem meg nem jött össze. Aztán összejött, boldogok voltunk, én meg elüldöztem. Más nem értené, azt kérdezné: miért utáltad ki, ha szereted? Nehéz nekik megmagyarázni. Borderline.

Most épp nem érzek így, de tudom, hogy így éreztem, és tudom, hogy fogok is még. Nem tudom átérezni, milyen, de az eszemmel tudom. Most úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere, de minden csoda három napig tart. Bár most elképzelni sem tudom, de a tapasztalat azt mondatja velem, leszek még ott, ahol most te vagy. És te is leszel olyan boldog, mint amilyen most én vagyok. Ez az állapot, amiben vagy, el fog múlni.


Offline
Csatlakozott: 2016 nov 4

Vadmeggy írta:

Nem tudom jól teszem, hogy írok, lehet nem kéne, lehet nem jó ötlet és nem segít, mégis leírom, mert durván éreztem én is magam. Tegnap csodát láttam és még most is örül a lelkem, mert láttam, hogy fejlődtem csak éppen lassan nem úgy, mint mások. Tegnap autistákkal töltöttem az estém Aspergeresként. A múltam nekem is néha földagad. Akkor ott megértettem vagy megéreztem valamit...nem tudom szavakba formálni, sem elmondani. Akkor ott láttam honnan indultam hol vagyok most. Tudom másoknak ez egy kamaszkor vagy egy röpke év csupán, nekem 35 év kemény kökemény munkája ám...akkor ott sírtam legbelül, akkor ott valami történt bennem...menj ki keress közösséget, ne csak egyet többet..menj nézz szét és amikor látod mennyit éltél és mennyi változott a fájdalom enyhül majd remélem. Kívánom, hogy találj embereket magad köré! Üdv, Vadmeggy.

 

Minden hozzászólás értékes! Köszönöm szépen.

Igazad van!

Most jöttem meg csoportterápiáról és érzem, hogy jó úton járok.

Ez még fél év, de van másik közösség is, hasonló és el fogok menni.

Nagyon fontosak a kapcsolatok és az emberek és a hasonló korúak is.

Azt gondolom, menni fog végre nekem is.

A közösség húz magával.


Offline
Csatlakozott: 2016 jún 27

Nem tudom jól teszem, hogy írok, lehet nem kéne, lehet nem jó ötlet és nem segít, mégis leírom, mert durván éreztem én is magam. Tegnap csodát láttam és még most is örül a lelkem, mert láttam, hogy fejlődtem csak éppen lassan nem úgy, mint mások. Tegnap autistákkal töltöttem az estém Aspergeresként. A múltam nekem is néha földagad. Akkor ott megértettem vagy megéreztem valamit...nem tudom szavakba formálni, sem elmondani. Akkor ott láttam honnan indultam hol vagyok most. Tudom másoknak ez egy kamaszkor vagy egy röpke év csupán, nekem 35 év kemény kökemény munkája ám...akkor ott sírtam legbelül, akkor ott valami történt bennem...menj ki keress közösséget, ne csak egyet többet..menj nézz szét és amikor látod mennyit éltél és mennyi változott a fájdalom enyhül majd remélem. Kívánom, hogy találj embereket magad köré! Üdv, Vadmeggy.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen