Borderline

Anonymous képe

Az egészen korai traumákat, amelyek idején a gyermek emlékezetért felelős agyrészei még kialakulatlanok, éppígy sejtszinten őrizzük meg, illetve az idegrendszer ősibb rétegeiben, intenzív érzelmi emléknyomokként, melyekhez nem társul történet. Akit magzatként elutasítottak, netán el akartak vetetni; aki kisgyermekként szülei terhére volt, vagy akit az élet elszakított a neki legkedvesebbektől, abban mindig ott bujkál a kezdetek borzalmainak emlékezete. Aztán az élettel járó szokásos stresszek: elutasítás, kudarcok, szakítások kapcsán a sötét múlt újraéled. Feltámad a gyermeki kiszolgáltatottság, elhagyatottság, irtózat, pusztító düh, rettegés és a reménytelen vágy a vigasz és szeretet iránt. S ki gondolná, hogy a magát vagánynak, keménynek, függetlennek mutató borderline ifjú vagy felnőtt olyan támaszt igényelne, mint a lehető legkiszolgáltatottabb gyermek? Hogy a belső űr, amelyről annyit beszél hiába, mert a többi ember nem ismeri ezt az érzést, nem más, mint a feltétlen elfogadást, szeretetet, odaszentelődést nyújtó szülő hiánya. Lehet keresni barátokban, szerelmekben, de ők ezt legritkább esetben adják majd meg. Aki e feladatra fel kell legyen készülve, az a terapeuta. Neki sem könnyű. Ha a páciens őt szülőhelyettessé teszi, feléled a valaha jogos gyermeki düh, de nem jogos célpontjára irányul, hanem immár a terapeutára vagy az egész világra.

http://tudomany.blog.hu/2014/10/20/a_trauma_arnyekaban


Róka

Illyés Gyula: Tréning

A pszichoanalízis veszélye

 

"Kár volt néked a lélekelemzés...

Most szabadon s büszkén ömlik ki belőled a szenny. Jaj,
Tisztulsz. - jaj, te szegény! kezd kiderülni, ki vagy!"

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen