Castle of loneliness

postagalamb képe

Heverek az ágyamon a sötétben. A képernyő irritáló kék fénye ömlik a pofámba csupán. Lélegzem. Azt is csak úgy muszájból. A túlélés érdekében. Más nem számít. Csak hogy kihúzzam még 24 órára. Minden más eltörpül mellette. Már nem számít, hogy el akarok érni valamit. Csak a következő levegővételig akarok eljutni. 

Gépelek. Tétován nyomkodom a billentyűket. Fáj. Abba kéne hagynom az önpusztítást. Nem kéne szétvernem az ízületeimet a falon. Még nem repedtek meg a csontjaim. Addig jó. Lilásbordó. A kék fény mellett sokkal vidámabb lilának hat. Mint a szivárvány ibolyája. Nem hiába mondták, hogy olyan vagyok mint egy szivárvány. És íme, tényleg.

Valaki véletlenül megkérdezi, hogy vagyok. Jól vagyok, köszönöm, válaszolom. Szokásos, hazug kérdés, szokásos, hazug válasz. Elvárás. Jól kell lenni. Ezt várja a társadalom. Ideális csemetékből ideális felnőttek. Ez a cél, az elvárás. Fáj, nyomaszt. A társadalom nyomása eltapos. Még mélyebbre a mocsárban. Igaz, hogyha az ember nem kapálózik, akkor nem süllyed lefele? Szóval várjam csendben a halálomat, vagy azt hogy megment valaki? Nem várhatok el. Nem támaszkodhatok senkire. EZT most egyedül kell megoldanom. Kapaszkodót keresek. 

Mellettem "lebeg" a mocsárban egy másik ember. Észrevesszük egymást, elkezdünk beszélgetni. Megvitatjuk az Élet nagy dolgait. Soha nem beszélgettem senkivel ilyen jót, ilyen őszintén. A biztos vég tudatában megnyílik az ember? Segíteni akar. Kedves gesztus, elfogadom a segítő kezét, de a fizika működik. Hiába akarunk segíteni egymásnak, mindketten mélyebbre süllyedünk. Kudarc. Megint. Hibáztatjuk egymást. Elfordulunk a másiktól. Süllyedünk tovább egyedül, a másik felemelő társasága nélkül.


Offline
Csatlakozott: 2017 jan 19

Jegvarazs írta:

;( mintha én irtam volna

Nagyon sajnálom, hogy ismerned kell ezt az érzést Sad


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 20

;( mintha én irtam volna

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen