(Délután)

Pingesz képe

(Délután)

Ilyen idióta napom is ritkán van… habár így belegondolva, mostanában épphogy egyre többször. Olyan volt, mintha egy, az átlagosnál is bénábban megírt Barátok Közt epizódba csöppentem volna. Tényleg, az a sorozat vajon még megy…?

Először is, megnyugtató volt, amikor kiderült, hogy fantasztikus színész vagyok. Minden további nélkül meg tudtam játszani a kollégáknak, hogy az égvilágon semmi bajom nincs, sőt, még olyanokkal is elhülyültünk, akikkel korábban elég ritkán tettem, mivel másik poszton dolgoznak. De ez talán mindegy is. Ha másnapos is voltam, hát az jóformán teljesen meg is szűnt, mire a melóhelyre értem. Nem volt éppenséggel könnyű nap; lényegében mind a 4 különálló poszton dolgoznom kellett, amelyekhez értek, és pont ettől tartottam reggel, miután felébredtem. Rengeteg meló volt, viszont szinte rögvest meg tudtam állapítani, hogy volt ennél messze sokkal rosszabb napom is. A gyári melóban (legalábbis számomra) sokszor az a legrosszabb, amikor akadozva halad a munka; nem vagyok hozzászokva, hogy mérgezett egérként rohangáljak, és keressem magamnak a tennivalót, pedig az utóbbi hetekben pont ez történt. Viszont ma furcsa módon haladtunk. Ha sok a meló, és tudom is azt, hogy sok, akkor valahogy képes vagyok minden dühömet, és frusztrációmat arra a fordítani. A műszakvezető egyszer ide küldött, máskor oda, és kellően változatos volt ez ahhoz, hogy ki tudjam kapcsolni az agyamat, és a szokásos Közhangya-módban bepöröghessek. Persze messze nem pörögtem 100%on, de erre nem is volt szükség.

Egyedül akkor rendült meg a rutinom, amikor az első szünet előtti negyed órában beütött a krach;

Az utóbbi hetekben drogelvonási tüneteivel minden eddiginél látványosabban, és frusztrálóbban küszködő fiatal kollégámat és spanomat, Srác-ot, egy hibázása miatt a finoman szólva sem a hidegvéréről ismert másik kollégám, Kungfu Panda „kislánynak” szólította, aztán nemes egyszerűséggel leb*szarintotta. Mindkettőjüket viszonylag jól ismerem, sokat söröztem is velük, mégsem voltam hirtelenjében felkészülve arra a k*rvaanyázásra, ami ezt követően kezdetét vette.

(Nem szó szerint idézek, mert nincs fotografikus memóriám)

Srác: „MIÉRT HÍVSZ ÍGY, EMBER???”

Kungfu Panda: „Elb*sztad, te szarházi!”

Srác: „ENGEM B*SZOGASS, NEM IS CSINÁLTAM OLYAN KOCSIT, EMBER!!!”

Kungfu Panda: „Pedig a kód szerint a tiéd, b*zmeg!”

Srác: „DE MIÉRT HÍVSZ KISLÁNYNAK, EMBER???”

Kungfu Panda: „Mert az vagy, b*zmeg, most is sírsz!”

Srác: (kirongyol a helyéről és elvörösödött fejjel megindul felénk) „ROHADTUL NEM VAGYOK JÓ PASSZBAN AZ ILYEN B*SZOGATÁSOKHOZ, EMBER!” (elviharzik mellettem)

Én: (bágyadtan és a döbbenettől enyhe zombi-üzemmódban utánakapok, hogy visszatartsam, viszont elhibázom, félrelöki a kezemet, és megy tovább)

(Az elkövetkezendő pillanatokban fogalmam sincs, miféle szitkozódások hangozhattak el, mert nem hallottam a körülöttünk zúgó gépektől)

Srác: (Valamit üvöltve rámozdul a kollégára)

Kungfu Panda: (Szintén üvölt valamit, aztán dühtől eltorzult fejjel leüti a szemüveget a Srác fejéről)

Szemüveg: (Elrepül a pi*ába)

Srác: (nekiront Kungfu Pandának, aki már emeli is a másik kezét, hogy újra üssön)

Én: (bevetem magam közéjük, mire Kungfu Panda megállítja az ütést)

Srác: (nekem csapódik, viszont rögtön le is pattan, vélhetőleg a pogóban szerzett rutinomnak hála, mert nála masszívabb figurákkal is ütköztem már)

Kolléga #3: (hátulról villámgyorsan elkapja Srác egyik karját és elrángatja onnan)

Én (magamban): Hülye f*szok!

Az események vége zanzásítva: Srác felmondott, Kungfu Pandát megrótták, és lapításra kötelezték, az agyamat pedig enyhén felk*rták.

Megosztás Viberen