Nem túl szívderítő gondolatok

Pingesz képe

Fogalmam sincs, minek regisztráltam erre az oldalra, mert nem különösebben hiszek abban, hogy egy netes fórum segíthetne rajtam, de persze ki tudja? Hosszú ideje abban sem hiszek, hogy lehet segíteni rajtam, abban pedig főleg nem, hogy érdemes lenne. De hetek óta azzal mulatom az időt, hogy kiírom magamból azt, amit gondolok, és amiket gondolok, azok nem túl szívderítőek, se nem tanulságosak, cserébe valószínűleg sablonosak, és fröcsögnek az öngyűlölettől. Pont, ahogy én is fröcsögök tőle. Persze nem akkor, amikor élőben beszélek valakivel, olyankor legfeljebb csak részegen. Józanul egyetlen rohadt szót sem ejtek arról, mit érzek, vagy, hogy mit gondolok. Meggyűlölnének, ha tudnák. Ha valaki elolvassa ezt, talán az is meggyűlöl, de ennyi rock and roll kell hozzá. A nevem nem fontos, azt amúgy is csak azért adták, hogy majd legyen mit a sírkövemre írni, és addig is legyen valami, aminek a segítségével hivatkozhatnak rám. Hallottam egy műsorban nem olyan régen, hogy egy ember háromszor hal meg; egyszer, amikor ténylegesen meghal, és kiszalad a levegő a tüdejéből, mégegyszer, amikor eltemetik, és legutoljára, amikor utoljára mondják ki a nevét. Sokszor azt kívánom, bár addig se mondanák ki a nevemet, amíg élek. Fárasztó, amikor kimondják, és egyébként is dögunalmas, és teljesen átlagos nevem van. Illik hozzám.

Szeretem leírni, amit érzek és amit gondolok, mert időnként könnyebbé, és átláthatóbbá teszi a dolgokat, időnként pedig egyszerű pótcselekvés, hogy ne szedáljam le magam a drogokkal. És sokszor el is olvasom azt, amit írtam, és olyankor egyáltalán nem könnyű. Olyan, mint amikor tükörbe nézek, és nem az az arc néz vissza, amit látok, hanem az, ami valójában vagyok. Nem szeretek tükörbe nézni. És azt se szeretem, ha rám néznek mások, vagy ha egyáltalán tudomást vesznek rólam. Pedig paradox módon sokszor pont erre vágyom, mégis, mikor megtörténik, az legtöbbször bosszant, frusztrál, és dühít, mert mintha soha nem rám figyelnének, mintha csak azért tennének úgy, hogy figyelnek rám, mert a barátságunk vagy a vérségi kötelékünk vagy a puszta udvariasság ezt megkövetelné. Ezért hosszú ideje, talán hónapok óta meg sem próbálom elmondani nekik, amit érzek, inkább elviccelem dolgokat, és gúnyt űzök a dolgokból, és komolytalan leszek, mert nem látom értelmét annak, hogy újra és újra ezeket a felesleges köröket fussuk. És mint már mondtam, egyébként sem érdemes figyelni rám. Sokszor én sem figyelek magamra, különösen, amikor a drogok képbe kerülnek. Leginkább az alkohol, mert ahhoz a legkönnyebb hozzájutni, és az zsibbaszt el a legjobban. De az is csak ideig óráig működik. Mert ha túl sokat iszok, az egy idő után már fáj. Nem átvitt értelemben, hanem fizikailag, mintha bomlani kezdenének a belső szerveim, vagy ilyesmi. Így olyankor ki kell józanodnom, és akkor jönnek a rémálmok. A rémálmok persze nyugtalanítóak, amíg álmodjuk őket, de furamód sokszor megnyugtatóak is, ha már felriadtál belőlük. Hisz amíg rémálmaid vannak, az azt jelenti, hogy küzdesz. A kérdés már csak az, ha álmodban is küzdened kell, amikor pihenni akarsz, akkor meddig fogod ezt elviselni? Sokszor viszont nem is emlékszem a rémálmokra, egyszerűen csak felriadok, izzadtságban fürödve, és dideregve, és egyetlen pillanatot sem tudok visszaidézni abból, amit álmodtam. Pedig szeretem a rémálmokat. Azoknak mintha lenne tétjük. Az ébrenlétnek ugyan mi tétje van? Mindenesetre most lefekszem, aztán alszok valamennyit, aztán felriadok az épp aktuális rémálomból, amire talán emlékszem majd, talán nem, aztán elmegyek melózni, és aztán megismétlem az egész folyamatot újra meg újra. Talán holnap végre összeszedem magam annyira, hogy megvásároljam azt a kib*szott gitárhúrkészletet, amit hónapok óta tervezek, vagy kényszeres indokokra való hivatkozással megint elhalasztom. Persze ha a kijárási korlátozás miatt zárva lesz a hangszerbolt, akkor ez teljesen irreleváns.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Nem ciki :) 
Nekem adja magát, mert túl messze van a hangszerbolt és drágább is náluk a húr mint muzikeren, így én szinte mindig tőlük rendelem, főleg ha ingyen kipostázzák.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 23

Ez tényleg magyarázat lehet. Sokszor úgy kelek belőlük, hogy ez tök érdekes, le kéne írni, kár hogy ilyet sose tudnék kitalálni. Aztán meg inkább visszaalszok hogy megtudjam a végét, aztán lassan elfelejtem.


Offline
Csatlakozott: 2020 ápr 14

Igazából kettő van, amit fel tudok idézni: az egyikben kutyák kergettek fel egy háztetőre, a másikban valami idegen parazita fészkelte magát a lábamba.


3
Offline
Csatlakozott: 2020 ápr 14

Ez így most lehet, hogy ciki, de ez konkrétan nem jutott eszembe. Jó, persze ha mindössze pár napja hajtanék a gitárhúrokra, az érthető lenne. Viszont ez hónapok óta így van, még bandás cuccokat is rendeltem közben, de még akkor sem merült fel bennem. Köszönöm az ötletet.


Offline
Csatlakozott: 2020 ápr 14

Szerintem mindenki szereti őket, aki bírja a horrorfilmeket, csak nem merik bevallani. Bár ez csak egy tipp.


Offline
Csatlakozott: 2018 szep 23

A rémálmokat én is szeretem. Nem hallottam még ezt senki mástól.


6
Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

És ha házhoz rendelnéd a húrkészletet? Smile


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Milyenek azok a rémálmok, amikre emlékszel?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen