Nem vagyok depressziós!

oida képe

Nemrég értem haza N-től, a pszcihológustól. Két hete csináltunk egy tintapaca tesztet, amit mostanra értékelt ki. Eszerint, nekem nincs depresszióm. Valóban, az utóbbi hetekben én sem érzem, hogy lenne, hiszen - neki is mondtam, és itt is írtam - jobban érzem magam. Nincsenek dühkitöréseim, nem bőgök a semmin hetente tizenkétszer, és nem jut eszembe az öngyilkosság sem. Megegyeztünk abban, hogy ha a terápia legelején csináljuk meg ezt a tesztet, akkor azért nem lenne ilyen "jó" a eredmény.

Noha depressziós nem vagyok, azért az kiderült, hogy alkalmazkodási zavarom az van. Próbálok most utánaguglizni a szitunak, mert bevallom, ott ülve nem volt egészen világos számomra, hogy ez mit is jelent. De azt hiszem, kb. annyit amennyit magamnak is szoktam mondani, miszerint túl sok rossz dolog történt velem, és nem tudom ezeket feldolgozni.
Ja, még annyi kiderült, hogy 1. kevés az öröm az életemben 2. nagyon kevés körülöttem az ember, bezárkóztam. Kicsit félelmetes ez a teszt, mert több érzékeny témára is nagyon pontosan rátapintott (amiket nem fogok most ide leírni), de még arra is, hogy nem érzem magam jól a munkahelyemen.

Ezeket sajna nem tudom cáfolni.... de azért jó hír, hogy "megmaradok". Smile Féltem, hogy mivel nem vagyok nagyon komolyan beteg, vége is a terápiának (ettől mindig félek amúgy, hogy egyszercsak egészségesnek nyilvánít és akkor ennyi volt), de szerencsére erről egyelőre szó sincs.

Diéta ügyben nem voltam itt áptudét: -4,1 kilót mértem szombaton. És valszeg csökkent a gyomrom befogadóképessége, ugyanis pár hete még simán megettem vacsira fél kiló (egy fej) brokkolit, most meg kipukkadok tőle és meg se ettem mindet, pedig bőven belefér a diétám kereteibe. 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 2

Gratulálok a fogyókúrához, és ahhoz, hogy jobban vagy!

Én is csináltam Rorsachot a kórházban, és bár az eredményben szerintem benne van a klinikai szakpszichológusnő ellenszenve felém (egyébként ez kölcsönös volt:)), azért nagyon sokminden igazságot kihozott. De ha nagyon akartam volna, simán megvezetem a tesztet, így én annyira nem tartom jó diagnosztikai eszköznek.

 


Offline
Csatlakozott: 2015 dec 29

CatEye írta:

Ez a Rorsach teszt?

Igen, az! 


Offline
Csatlakozott: 2015 dec 29

Igazából így bemondásra én sem hinném ám el Smile de tényleg jobban vagyok. Messze a tökéletestől, de határozottan jobban, mint pár hónappal ezelőtt. 


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 2

Ez a Rorsach teszt?


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 30

az a teszt becsapós, aszerint nekem sincs depresszióm, pedig azért van. 

de örülök hogy jól vagy! Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen