Tükröt tartanak

oida képe

A munkahelyemen felvettek egy új csajt. Hamar feloldódott nálunk, poénkodik, és ha nem a munkáról van nála szó, akkor legtöbbször a szexről. Poénos formában ugyan, de nagyon sokat beszél a témáról. Külsőleg nincs rajta semmi extra, kis helyeske de ennyi, viszont vicces, pörgős, mosolygós és érezhető, hogy szeretik a pasik. A kétértelmű poénjait is. 

Másik kolléganő pedig - igaz én őt nagyon nem kedvelem, mert hazudós - azzal ér el sikereket, hogy kb minden pasival flörtöl. Megfigyeltem már: amint pasi lép be az irodába (és ez elég sűrűn megesik) azonnal szemkontaktust vesz fel vele, szégyenlősen mosolyog rá, végül pedig elpirul. És minden pasi bazsalyog rá! 

Engem észre se vesznek. Igaz, én a legszorosabb bizalmi körömön kívül senkivel sem beszélek szexről. És nem tudok elpirulni se. Sőt nagyon válogatós vagyok a tekintetben is, hogy kivel flörtölök. Így aztán nem is művelem valami sűrűn, pedig állítólag nem csinálom rosszul. 
A két fenti csajhoz képest én maga vagyok a megtestesült szigor és karótnyeltség. Pedig.... egyik sem vagyok, egyszerűen csak elfelejtettem már, hogy hogyan kell nőnek lenni. És amikor véletlenül eszembe jut, az groteszk tragikomédiában végződik, tehát igazából jobb is, ha nem vesznek észre a férfiak. 
Mindenesetre más nők szép kis tükröt tartanak nekem, amiből kiderül, hogy milyen nem vagyok. Pl. nőiességének tudatában lévő, oldott, laza... na ez mind nem jellemző rám. Csak egy példa: a családban gyerek született nemrégiben. Én pedig ennek kapcsán leginkább azon gondolkodtam el, hogy vajon ha most nekem született volna gyerekem, meg tudnék-e bízni a férfiban és a vele való kapcsolatomban annyira, hogy elhiggyem: nem fogok a gyerekkel egyedül maradni? A válasz: nem vallanám be, de mindig résen lennék. Képtelen lennék elhinni, hogy tényleg velem marad.

N-nel mostanában a férfiakról kezdtünk el beszélgetni. Kérte, hogy pár dolgot írjak le ezzel kapcsolatban, de nekem hirtelen annyi mondanivalóm lett, hogy folyton vissza kell nyesegetnem az írásomat, hogy ne egy komplett regényt nyújtsak át neki jövő héten. Plusz belémhasított a napokban a gondolat, hogy talán végre segítséget kapok én is, és helyükre kerülhetnek bennem a dolgok. Furcsa, de az eddig nem jutott eszembe hogy a terápia során majd erre is kitérünk. Hát most kitérünk, és bár sejtem, hogy nagyon nehezen fogok tudni beszélni a húzósabb dolgokról, igazából várom már, és tudom, hogy ez jó nekem. Sok-sok dugig tömött hátizsákom van a rosszul megélt nőiségemmel és a kivétel nélkül szar kapcsolataimmal, és annyira leraknám már. 

Megjegyzem, mások blogjait olvasva tudom, hogy az én problémáim hogy hathatnak, kb. totál komolytalannak és súlytalannak tűnhetnek, de nekem ezek a problémáim és kész.  


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Mindannyian hasonlítjuk magunkat, ez teljesen normális, az emberi alapműködés része. Inkább az nem normális, ha azt a játékot játszod, hogy mindenki mennyivel jobb nálad Wink, aztán jól szorongasz, hogy miért nem vagy jobb.

Ezt a depresszió teszi az emberrel, illetve az ember a depresszióval.


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 13

Szia oida!

Szerintem se komolytalan a problemad. hasonlo cipoben jarok en is. Kezdem azt gondolni hogy egy nonek, amig nem erzi es tudja hogy no es az mit is jelent, addig egyszeruen nem el. Kerlek szolj ha megtudsz valamit ami kozelebb visz a Noseghez. (elnezest csak ekezet nelkul tudok irni pillanatnyilag).


Offline
Csatlakozott: 2015 dec 29

Szia Eszter! Smile Köszönöm, a cicám jól van. Picit soványabb a szokottnál, talán a vízhajtó miatt, de szerencsére amúgy minden rendben jelenleg. Remélem, még nagyon sokáig így...

Jolán, én _mindig_ másokhoz hasonlítom magam. Tudom hogy ez hülyeség és nem kéne, de nem tudom abbahagyni. Nem csak negatív értelemben hasonlítgatom magam mondjuk a gazdagokhoz és szépekhez, hanem úgy is, hogy mondjuk mennyivel több van nekem egy észak-koreai emberhez képest, pedig nem vagyok jobb nála. Oké tudom, ez így oltári gáz, le kéne szoknom róla.

 

 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia oida! Nem súlytalan a problémád! Hogy mennyire tudjuk elfogadni a saját nőiességünket, és hogyan, az az identitásunk egyik fontos része. Az is, ha félsz attól, hogy elhagynak, ez a félelem is szól valamiről benned -- nem feltétlenül a valóságról.

Én az a nő vagyok (voltam főleg, de ha nagyon muszáj, még mindig...), aki kiválóan használja a nőiségét, miközben belül meg van fagyva, és nem is érzi nőnek magát, az egész egy komédia, amit a világ megvesz. Az ilyen komédiák végül nem adnak szilárd identitást.

Nekem éppen az anyaság adott szilárd identitást nőként. 

Hogy van a cicád?


Offline
Csatlakozott: 2016 jan 28

Szia Oida! Szerintem nincs olyan, hogy súlytalan probléma, illetve akkor minden probléma súlytalan, mert mindig lehet valakit találni, akinek sokkal durvább az élete. Most pl. a szíriai polgárháborúban élőkhöz képest mindenki másnak tök jó (bár lehet, hogy annál is vannak durvább dolgok, csak nem is tudunk róluk). A problémáink nem egymáshoz hasonlítva léteznek, hanem mibennünk. mi nekünk fáj, az fáj és kész. És ez igaz a nőiességre is. Amivel egyébként nekem is gondjaim vannak, úgy hogy nem akarok itt okoskodni, csak azt szerettem volna kifejteni, hogy a másik két kolléganőd életét nem éled, lehet, hogy nekik sem jó. Lehet, hogy ezzel kompenzálnak. De ha jó is nekik, nem baj, csak legyen neked is jó! A saját nőiességedet magadban találhatod meg, és elsősorban önbizalommal. Tudom, ez a legnehezebb. Gondolkoztál azon, hogy miért van benned lefojtva a nő? (Nem azért kérdezem, hogy mindenképp válaszolj, csak magadban gondolkozz el, ha jó ötletnek tartod.)

Furcsa lesz, amit mondok, de szerintem gyereket akkor is érdemes szülni (ha valaki akar), hogyha a férfi nem marad velünk. Nem könnyű, de a semminél jobb.
 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen