Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

oida blogja

oida képe

Gondolatkák

(Annyiszor volt már ingerem arra, hogy ilyen kis gondolattöredékeket írjak le ide, napi szösszenetkéket, amiket nem tudok kivel megosztani. És most megvalósítom. Tehát:)

 

oida képe

Annyi mindent szeretnék

Se szeri, se száma a terveknek és a vágyaknak. 

oida képe

A terápia vége

Tavaly október óta jártam terápiára, azaz körülbelül 14 hónapja. Bár ez lett volna a legutolsó dolog amire fogadást kötök, tb alapon találtam egy remek pszichológust.

oida képe

Meg-nem-bocsátás halottak napján

Nekünk az a szokásunk, hogy nem akkor megyünk a temetőbe, amikor a nagy többség, hanem kicsit előtte. Jó szokás ez, mert utálom a tumultust. 

oida képe

Az elmúlt hetekről, röviden

Az alábbi két mondatban:

Ha csupa olyan ember van körülöttem, akinek az értékendje, szokásai, habitusa meredeken eltér az enyémtől, akkor az nagyon magányos dolog.

oida képe

Visszautasítás

Hosszú idő óta gondolkodom ezen a bejegyzésen, fogalmazgatom, latolgatom magamban. És mintha az életem eseményei direkt úgy történnének, hogy legyen miről írnom: ma reggelre beérett.

oida képe

Nehezebb

Annyi minden nehezebb.

oida képe

Futok a víz alatt

Nem tudom, hogy konkrétan mi okozza a szorongást, mert nem minden nap egyforma. Nem tudom, mitől és mikor jön, mitől és mikor megy.

oida képe

Hála, köszönet - félelem

Tizennyolc hét múlva véget fog érni a terápia. Vagyis nagyjából november végén.

oida képe

Ott vagyok a startvonal mögött

Megkeresett és ismerősnek jelölt a facebook-on az egyik exem. Körülbelül hat vagy hét éve nem találkoztunk.

Megosztás Viberen