Most akkor ki a skizó?!

Ofélia30 képe

  Gyermekemet otthon nevelem, idős Édesanyámmal.

  Pszichózisaim mindig akkor álltak be, ha volt egy megoldhatatlan problémám, amivel egyedül voltam.

 Szerencsére most egy földre szállt angyal a pszichológusom, akivel holnap beszélek, de tekintve, hogy a Leponex gyakran részlegesen törli a memóriámat, jobbnak látom, ha előveszem a grafomániám és napló hijján, ide vettem le az eseményeket, azokról alkotott benyomásaimat, bízva abban, hogy valaki nevet viszongtagságaimon, vagy esetleg ettől valaki úgy fogja érezni, hogy nincs egyedül az ilyen jellegű problémákkal.

 

 Szóval pszichózisaim mindig valami szörnyű gubanc következményei voltak. A legutóbbi (három évvel ezelőtti) oka konkrétan az volt, hogy teherbeestem és nem akartam a gyerekemet otthon felnevelni (a párom épp elhagyott, amikor végre összejött a baba).

 Kórházi bentfekvésem folyamán (ami szinte a teljes terhességet felölelte) egyfolytában azon törtem a fejemet, hogyan tudnék albérletbe menni, mert tudtam előre, hogy itthon nem járok majd szerencsével a gyereknevelés elején.

 Nem azt akarom mondani, hogy a környezetem megbetegítő...de sajnos erős gyanúm van rá, hogy a problémáim zöme családtagjaim összezavaró jellegéből fakad.

 Ezen lehetne vitatkozni, nem is egy szempontból, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy megpróbáljam tárgyilagosan megfogalmazni, hogy mi történt a napokban.

 Kisfiam két és fél  éves, tündéri, rendkívül szelíd teremtmény, de éppen abban a korban van, hogy a szabályokat kutatja és ugyan már nem feszegeti őket fölöslegesen, de nagyon sokszor még nem érti, hogy miért kínlódunk, ha valamit nem úgy csinál, hogy az ne menjen a mi egészségünk rovására.

 Konkrétan az alvási szokásainak megváltozása, annak szeszélyes mivolta okozza a problémát: nem hagy minket éjjel aludni, pusztán azért, mert ha ébren van, foglalkozni kell vele és ráadásul ez az ébrenlét, lévén szó kisgyerekről, éjszakai nyugalmat zavaróan hangos, így például hiába vagyok fent vele a lehető lekitartóbban, felveri a családot és velük együtt az összes szomszédot.

 Ha egyszerű felnőtt emberekről beszélnénk, ez nem lenne annyira nagy baj, csupán egy megoldandó probléma. amit pár héten belül meg lehet oldani, korai kelésekkel és a késő délután bekövetkező elalvás megakadályozásával, de egyébként se tökéletes családunk élén öregedő Édesanyám áll, aki három éve mozgássérült és súlyos szívbeteg, valamint depresszióval diagnosztizálták, antidepresszánst szed (szerintem a diagnózisok fabatkát sem érnek, mert nem fedik le az összetett problémákat, de most ebbe se menjünk annyira bele).

 Szóval az egy dolog, hogy kisfiam hangosan kurrjongat (vajon kitől tanulta?!) kommunikáció helyett, de ez Édesanyámat felkelti illetve zavarja az alvásban, ami karácsony előtt majdnem szívhalálhoz és sürgősségi ügyelethez vezetett.

 Szerencsére az én gyógyszereimet lejjebb vették, így több energiám van és fent tudok lenni a kicsivel, de ezzel a kényes helyzettel nem szabad játszani: én is igénylem a napi 6-7 óra alvást, különben abból megint kórházba vezető krízis lesz és mivel gyermekem egyedüli hivatalos szülője vagyok (ezúton is üdvözlöm az exemet, aki nem érti, miért kell aláírnia az apasági nyilatkozatot), ezt az eshetőséget folyamatosan távol kell tartani.

 Mindenesetre, amikor pszichológusom gyönyörű szárnyas szemőldöke mögül javasolta, hogy akkor most vegyük át, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy aludhassak, azt válaszoltam, hogy szerintem nem szükséges, mert ezt az előző héten már megbeszéltük és részemről csupán energiabeáldozásról van szó, vagyis a fejemben úgy gondoltam, hogy korán keltem magunkat és talán négy napig kibírom napi három óra alvással.

 Amit most meg is kell ejtenem, így átmenetileg zárom soraimat - és bízzunk abban, hogy fel tudom, majd idézni, hogy mi történt sorjában Sad (Jajj.)

 

Megosztás Viberen