Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

Pszichés problémák vs. hiszti-csak beképzelem?

napvirag képe

Sziasztok! 
 

20 éves lány vagyok, aki bár külsőre egy értelmes, érett nőnek tűnik,-belül mégis úgy érzem magam, mint egy 5 éves kislány, aki bármit képes bevetni azért, hogy megkapja a kívánt gondoskodást (rendszerint egy jóval idősebb személytől) és foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, mert ha elveszítené, egy világ törne össze benne. 
Biztonságra, védelemre, féltésre, csodálatra, és egybeolvadásra van szükségem. Mint ahogy egy szülő védi a gyerekét...talán emiatt 
nem kívánatos számomra a szex. 
 

A fő gondolat ami foglalkoztat, hogy lehetséges-e, hogy bebeszélek magamnak egy személyiségzavart? 

Úgy képzelek egy kapcsolatot, hogy az valami nagyon mély és misztikus, azt nem érti meg rajtunk kívül senki más...Vágyom az intimitásra, a kitárulkozásra, a közelségre, ugyanakkor rettegek is tőle. 

Nehéz elkezdenem a történetet, hiszen azt sem tudom hol az eleje...Már óvodáskoromban kilógtam a sorból, nagyon hisztis gyerek voltam, manipuláltam a felnőtteket is, hogy figyelmet kapjak. 5 éves korom körül nagyon erős szorongás kerített hatalmába, majd pánikbeteg lettem, ami kisebb-nagyobb szünetekkel, de a mai napig visszatér. 
12 évesen anorexiás lettem...Kényszeresen pakoltam, mindent megterveztem, alig voltak barátaim. Egy krízis (trauma?) hatására ez 16 éves korombangyökeresen megváltozott. (Enyhe szexuális visszaélés egy felnőtt tanárral.) 

Lázadtam, nem küzdöttem a céljaimért,( amik aztán szerte is foszlottak). Meggondolatlanul belementem rizikós szexuális kapcsolatokba, nincsenek terveim, szorongok, máskor nagyon felfokozott állapotban vagyok, állandóan gyötör valami megmagyarázhatatlan bűntudat, és néha annyi gondolat kavarog a fejemben, hogy úgy érzem megőrülök. Elkezdődött egy nagyon enyhe bulimias korszak (heti 1-2 falásroham)... 

Az emberi kapcsolataim is hasonlóak mint a borderline személyeknél: Nagyon fontosak számomra a kapcsolataim, de ha csalódom bennük akkor egy pillanat alatt kitörlöm őket az életemből. 
Nem tudom eldönteni, hogy valóban pszichés zavarróp van-e szó nálam, vagy inkább csak akaratgyenge ember vagyok, aki nem tudott megküzdeni a stresszel, és most egy diagnózisba menekül.  
Vagdostam is magam, de abba is benne volt egy nagy adag dac, lázadás, feljogosítottság érzés, és önsajnálat is. Na meg persze az a gondolat, hogy "ha borderline vagyok, akkor nekem is vagdosnom is kéne magam, nem?" (Ha az vagyok, akkor már legyek rendesen, ne csak félig-meddig.) Meg: "Ha nem vagdosom magam, akkor kevésbé leszek fontos a pszichológusomnak, vagy nem fog elég konolyan venni." Persze ez után jön egy nagy adag bűntudat, mert néha úgy érzem csak bebeszélem magamnak a tüneteket, és már csak azért is azonosulok a diagnosztikai kritériumokkal, mert az kényelmesebb. 
a szexuális viszony is nagyrészt dacból/bosszúból/figyelemfelhívásból történt, a falásrohamok pedig általában a disszociatív állapot miatt kellenek. Olyan, mintha ott sem lennék lélekben...és ezt egyre többször érzem napközben is, olyan mintha álmodnék...De lehet, hogy ezt is csak bemagyarázom? 


Offline
Csatlakozott: 2021 júl 15

Igen, volt néhány nagyon szélsőséges, impulzív megnyilvánulásom stresszhelyzetekben, amiket egyáltalán nem tudtam irányítani, nem emlékszem belőlük szinte semmire. Ezután mentem pszichológushoz, de nagyon bűntudtaom van, mintha "átverném", sajnáltatnám magam, hisztiznék neki. De közben iszonyatosan kötődöm hozzá, és pont emiatt még ráerősítek a tünetekre, pedig már lehet, hogy semmi problémám nem lenne...  

Ugye a trauma előtt teljesen más személyiségem volt, ezért gondolom, hogy ez csak egy időszakos lázadas, hogy csakazértis "rossz" leszek, "szenvednem kell".


Online
Csatlakozott: 2018 okt 16

Ez nem tűnik bebeszélésnek, szakemberrel konzultáltál már valamikor?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen