egyedül vagyok, önkénteskednék Eszternek napi 2 órát

Anonymous képe

persze, mindenki egyedül van...

írtam Eszternek, ezt :

Szia Eszter! Nagyon félénk vagyok, de szeretnék kibújni a csigaházamból. meg szeretném kérdezni, hogy lehet-e még nálatok önkénteskedni, napi 2 órát tudnék segíteni, az eljárás  nagyon jót tenne nekem. Budapest területén elmegyek bárhova bkv val. Önbizalomhiányos vagyok és ugyanakkor úgy érzékelem, hogy nem ismernek az emberek és nem is ismernek ki, mert önkéntelenül egyszer ilyen másszor olyan a természetem és félek, hogy emiatt kiközösítenek.

Változékony vagyok és túlérzékeny, most is azért vagyok fent ilyen késői órán, mert nehezen dolgozom fel a nap eseményeit. Sad No meg lehet, hogy a gyógyszerátállás miatt is. és nézegetem mások mit írnak...

Persze amilyen béna vagyok nem találtam a fórumját és zomebazam blogjába írtam.

40 felett vagyok. valójában nem merek elmenni dolgozni, mert sohasincs energiám, csoki kávé kóla csipsz kedélyjavító olykor rivotrill és alvás nem elég, ha alszom akkor is fáradt vagyok. ja persze szedek mindenféle vitaminokat. család, párkapcsolat minden van, de a párkapcsolatom is hazugság, mert egy töknormális társsal hozott össze a sors, aki esetleg egy két filmen bőg, de a lekiséget nem érti és nincs ideje ilyesmire, - azt mondja.

Hogy túlságosan ráérek. nőnemű vagyok.


mell

akkor szeritnenek szociális szorongó vagyok ezzel a  kerüléses dologgal?

na erre szedem a cipralex-et, ezen kívül még mi segít nálatok?


Offline
Csatlakozott: 2011 okt 23

Még eszembe jutott(bár lehet, gyárilag ilyen vagyok, ez nem depresszív állapot gyümölcse)

 

--más útvonalon megyek egyetemre(vagy munkahelyre), mint ahol a "tömeg"-- >kisebb esély ismerősökkel találkozni, akikre mosolyogni kell és köszöngetni nekik

--csoportos összejöveteleken oda állok, ahol többen is beszélgetnek, ne nekem kelljen vinni a szót

--baráti találkákon mindig van a kezem ügyében kis kaja, ital, hogy legyen mivel elszöszmötölnöm


Offline
Csatlakozott: 2010 dec 8

A két lista szinte teljes egészében lefed engem is, ugyanez, még abban is, hogy a pénzemet sem szedem be. És az is pontosan illik rám, hogy egy más szerepben (néha kényszerben) egész másképp működök. Jobban.


Kata 73

Avana írta:

Elkerülő viselkedések nálam(Múlt-jelen-egyre megy, nem pontosítom egyenként, éppen aktuális-e), depresszív állapot változó:

 

-nem viszem vissza könyvtárba a könyveket időben-- >tartozás

-nem válaszolok levelekre(barátok)

-későn fekszek neki az egyetemi tárgyfelvételnek-- >kapkodás, kompromisszumok

-szépségápolás: nem fésülködöm( gubancolódik a hajam vége) nem festem be a szemöldököm,  a hajam ( őszül), szőrtelenítés elmarad...

-nem tettem rendet a szobámban(földön szétszórt cuccok, keveredő laphalmok)

-félbemaradt tervek "halmozódása"

-telefon 1 hét+ kikapcsolva

-facebook üzeneteket nem nyitom meg

-következményes hazugságok: miért nem jó ekkor-akkor, amakkor, beteg vagyok, stb...

-találkozókról szintén késés, kapkodás, rohanás

-szintén CV-hez kéne "ez-az" : készségek fejlesztése, technikai dolgok(ez stresszel)

-mikor megtehetem, napokig otthon punnyadás, utcára nem megyek

-otthoni rendezetlen kinézet(össze-vissza magamra dobált ruhák)

 

Másokkal való foglalkozás, segítés, helytállás:

-- részben pótcselekvésként("addig se kell a saját dolgaimmal foglalkozni") másokkal egész segítőkész vagyok, de ebben is van hullámzás(pl. pár napig nem válaszolok)

--Én is jobb szeretem, ha a "funkcióm" áll előtérben, valaminek a képviselője vagy közvetítője vagyok, a saját kis lelkem pedig háttérben marad

 

 

Dettó

 

Kiegészítésként talán még annyi,hogy a környezet(család ,főnök ,munkatársak ismerősök)Ilyenkor kéretlen és hihetetlen ,,empátiával " tanácsokkal,,,kedves" megjegyzésekkel ,sajnálkozó mondatokkal tudnak még mélyebbre tolni.És megint te kerülsz ki vesztesként minden a te hibád, addig nyomják, míg végkép el nem hiszed magadról ,hogy te vagy a társadalom selejtes tagja és mindenki más OKÉ körülötted.


Offline
Csatlakozott: 2011 okt 23

Elkerülő viselkedések nálam(Múlt-jelen-egyre megy, nem pontosítom egyenként, éppen aktuális-e), depresszív állapot változó:

 

-nem viszem vissza könyvtárba a könyveket időben-- >tartozás

-nem válaszolok levelekre(barátok)

-későn fekszek neki az egyetemi tárgyfelvételnek-- >kapkodás, kompromisszumok

-szépségápolás: nem fésülködöm( gubancolódik a hajam vége) nem festem be a szemöldököm,  a hajam ( őszül), szőrtelenítés elmarad...

-nem tettem rendet a szobámban(földön szétszórt cuccok, keveredő laphalmok)

-félbemaradt tervek "halmozódása"

-telefon 1 hét+ kikapcsolva

-facebook üzeneteket nem nyitom meg

-következményes hazugságok: miért nem jó ekkor-akkor, amakkor, beteg vagyok, stb...

-találkozókról szintén késés, kapkodás, rohanás

-szintén CV-hez kéne "ez-az" : készségek fejlesztése, technikai dolgok(ez stresszel)

-mikor megtehetem, napokig otthon punnyadás, utcára nem megyek

-otthoni rendezetlen kinézet(össze-vissza magamra dobált ruhák)

 

Másokkal való foglalkozás, segítés, helytállás:

-- részben pótcselekvésként("addig se kell a saját dolgaimmal foglalkozni") másokkal egész segítőkész vagyok, de ebben is van hullámzás(pl. pár napig nem válaszolok)

--Én is jobb szeretem, ha a "funkcióm" áll előtérben, valaminek a képviselője vagy közvetítője vagyok, a saját kis lelkem pedig háttérben marad


mell

Kedves Eszter!

Hát nagyon sok mindentől megfosztottad magad! Főleg a helyeket ahol és amikor publikáltál azt fel kellett volna írjad!

Jól esik, hogy írtál, jó ötlet, csak kell idő, hogy összeszedettebben és tömörebben írjam le a dolgaimat...

Most csak úgy írtam, hogy nehogy megsértesek, hogy nem válaszolok azonnal, de ez még korántsem a teljes, agyalnom kellne, időre van szükségem, hogy összeszedjem mit szúrtam el régen a szorongás és a depi miatt.

A közös bennünk, hogy amikor más védelméről van szó, egy gyengébb ember mellett kiállni, ha egy nálam gyengébb emberrel igazságtalanság történik, akkor segítek, megtáltosodok.

Nálam jelenleg az van hosszú évek óta, hogy nem merek a  másnapomra tervezni, mert annyira szeretnék "élni" hogyha van valami mondjuk egy régi jó baráttal találkozót beszélnék le, másnapra tutira vagy semmit nem aludnék, vagy csak plussz gyógyszerrel tudnék elaludni. Sajnos ezt valahogy beprogramoztam az agyamba és már mindig így van.

10 éve az ágyamon kívül sehol sem tudok elaludni.- még erős altatókkal sem, hazavánszorgok, csak otthon tudok aludni, nagyon rossz!!! Sad

Az utóbbi 15 évben csak olyan baráti kapcsolataimat ápolom, amelyekben az illető rosszabbul van, mint én, pl. pszichiátriai intézet lakója. Azokkal tartom a kapcsolatot, akik tudnak az alvászavaromról és tudják, hogy gyakran fája  fejem és vagyok kipihenetlen.

Amiket nem tettem:

Én sem vettem fel a telefont. kamaszkoromban.

Fiatal felnőttkoromban: nem tudtam megtartani a munkaviszonyaimat, annyira pedéloztam annyira meg akartam felelni, hogy még éjszaka sem adtam fel a kontrollt, mintha beszippantott volna a munkahely és úgy éreztem eladtam a lelkemet és nem tudok még pihenni sem, mert elveszik az életemet. És nem is tudtam aludni hónapokig.

Felnőttkoromban : Nem kerestem új munkát, mert elveszítettem az önbizalamam, tudtam, hogy ahogy felvesznek inszomniás leszek.

Már egy idő után feadtam azt hogy egy munkát meg tudok tartani, mert munkábaállás után egyből ahogy aláírtam a  munkaszerződést inszomnia gyötört, hajnalban aludtam indulás előtt 2 órát. Nyaktilóért imádkoztam, mert a fejem elviselhetetlenül fájt nyaktól felfelé. A szemgolyóim is fájtak, a testem itt+ott szúrt a kimerüléstől, mint mikor lázas az ember. Már éberen álmodtam álmomban is és a valóságban is egyszerre voltam jelen. A periférián már kezdtek fekete hangyák mocorogni a súlyos álmatlanságtól. Éjelente kínomban sírtam, ököllel ütötem az ágyat, mert nem tudtam elaludni és úgy éreztem mindig magyarázkodnom kellett a munkatársak előtt, hogy megértsék, szerepeltem lepleztem, hogy beteg vagyok.

Kitaláltam, hogy szoc segélyre megyek és ha közmunkára megyek, akkor ott nincsenek elvárások ott már biztos elég jó leszek és tudni fogok aludni, de akkor sem tudtam aludni, hát fizetésnélküli tanulmányi szabira mentem, kihasználtam , hogy épp szakdogát írtam egy főiskolán és ez volt az álindok, a  valós indokot, hogy amint el kell járni dolgozni, de SEMMIT nem tudok aludni, ezt nem mondtam el.

Szociálisan elkerülő magatarásom

Pályafutásom kezdetén a Váci utcai- Régiposta utca sarkán  voltam vezető helyettes, egy egyszemélyes boltban, felváltva a munkatársammal, aki a vezető volt. Tehát egyedül dolgoztam és ez nagyon jó volt nekem, mert ha nem épp nem aludtam, nem kellett senkinek sem magyarázkodni. A baj csak az volt, hogy egy arab férfi changyelt, cséndzselt váltott a külföldieknek a kirakatom előtt. Eleinte észre sem vettem magamon hogy kerülném, nem volt korábban sohasem ilyen, de olyan kellmetlen volt annyira szorongtam már, hogy önként kiléptem a  munkahelyemről, mert üvegablak volt és zavarban voltam ha benézett egy idő után mindíg attól féltem mikor néz be. És látta szegény, hogy zavarban vagyok és be is jött kontaktust felvenni velem, beszélgetett, de ahogy kiment ugyanúgy önkéntelenül zavarban voltam, amit sehogyan sem tudtam elmulasztani. Mivel mindig az ablak előtt cséndzselt, ígyhát kiléptem, pedig jó voltam a munkámban. Itt már megvolt az inszomnia is, nem szedtem itt még gyógyszert.

Mivel nem dolgoztam, szüleimhez jártam napközben enni, de pont a kapualjuk melletti ruhaboltban állt kint az eladó ( a bolt tulajdonosa egyben) mindig és őt kerültem, pedig nem is ismerem. Iszonyatos festültség kerített hatalmába, amikor megláttam és már előre féltem hogy látni fogom, és volt, hogy enni se mentem anyukámékhoz, csak amikor bezárt az a bolt, hogy nehogy lássam az az illetőt, az a boltot ugyanis nem lehetett kerülni. Néha utirányt változtattam, amikor hazafelé mentem, hogy ne előtte haladjak el, néha sokat, kerültem a kerülésem miatt.

köszi a figyelmedet!


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Nagyon meghatottál ezzel, köszönöm Smile Én sajnos általában elég negatív véleménnyel vagyok magamról.

Az jutott most eszembe, hogy esetleg segíthetnél összeszedni az ilyen "elkerülő" viselkedéseket, illetve példáikat. Szerintem sok ember észre sem veszi magán, hogy elkerülő taktikákat vet be, egyszerűen csak rögzülnek ezek, és azt sem feltétlenül veszi észre, hogy végül az életminőségének a rovására mennek, mert fokozzák az izolálódását vagy ahhoz vezetnek, hogy nem is próbál megoldani problémákat. 

Én most átmentem egy nagyon durva -- de igen érdekes -- kísérleten, ami brutális kevert epizód kialakulásával járt, ezért nem vagyok teljesen képességeim birtokában, de igyekszem ideírni néhány dolgot, amit depressziós állapotban elkerülök. Aztán kiegészíthetnénk a listát, a többiek is beleírhatnának, és lenne egy érdekes alapanyagunk...

Depressziós állapotban, fiatal koromban: 
- nem vettem fel a telefont (ez néha még most is visszatérő probléma, de ritkábban)
- nem nyitottam ki leveleket (számlákat és hivatalos leveleket -- nyilván, hogy ez problémákhoz vezet...)
- nem mentem ki az utcára
- lehetőleg nem mentem a szülői házba, mert az végtelenül lestresszelt
- ha írtam valamit, az utolsó pillanatra hagytam, és gyakran nem voltam képes leadás előtt még egyszer elolvasni (ami komoly minőségbeli problémákat okozhat)
- "hivatalos" személyhez nem szóltam
- nem gyűjtöttem be a pénzeket, amiket kerestem (hát ezt magyarázza meg valaki...), tehát nem adtam le számlát, stb.
- nem építettem rendes CV-t (egyetemi-kutatói területen ez azt jelentené, hogy minimum felírom, hogy mit mikor hol publikáltam -- hát én nem tettem).
- nem kerestem aktívan önérvényesülési lehetőségeket.
- semmiféle szociális/társas eseményre nem mentem el, ha nem volt abszolút muszáj.
 

Később, súlyos depressziós állapotban:
- mindig elkéstem mindenhonnan (ami az elkerülésnek egy szimbolikus formája szerintem); 
- rossz periódusokban egyáltalán nem mentem ki az utcára (bár ez részben a depresszióval járó ólmos-tehetetlen-fizikai állapotból is fakad, nem csak szorongásból).
- mindenféle ügyintézéstől irtóztam (posta, ügyfélszolgálat, önkormányzat, stb).
- rengeteg projektem volt, amit nem fejeztem be vagy nem promotáltam, majd
- lényegében abbahagytam az írást (elkerülendő, hogy rossznak/tökéletlennek találjam az eredményt), és csak hakniztam (amit kevésbé vettem komolyan).
- nem éltem társas életet (csak online).
- nem látogattam kulturális intézményeket, pláne nem megnyitókor/bemutatókor (pedig ilyenkor igyen van, és ugye ilyenkor lehet kapcsolatokat építeni...)
 

Van számtalan kicsi dolog is, amiket érdemes lenne listázni, mert viccesek (például mikor mos/nem mos fogat az ember, stb). 

A saját elkerüléseimet úgy tudom értelmezni, hogy van egy mély önbizalomhiány/szorongás, ami részben a saját képességeimre vonatkozik, részben a világban való érdekérvényesítés képességére. Az elkerülés nálam NEM jelentkezik olyan helyzetekben, amikor
1. valakiért/valamiért felelős vagyok, vagy valakin segíteni kell (akkor ezerrel csinálok mindent, amit egyébként abszolút nem lennék képes csinálni),
2. egy jól körülhatárolt nyilvános funkcióban/szerepben vagyok (mint tanár, vagy közéleti szereplő, vagy projektvezető),
3. vészhelyzetet kell megoldanom.

Vagyis ha MÁSOKRÓL vagy egy társadalmi szerepről, illetve vészhelyzetről van szó, akkor az önmagammal kapcsolatos mély bizonytalanságom nem érdekes, vagy nem tudja megfojtani a kezdeményezőkézségem.

Kíváncsi vagyok, hogy mások is tapasztalnak-e ilyen éles különbséget aszerint, hogy milyen minőségükben kell csinálni valamit (mondjuk felvenni a telefont vagy nyilvánosság előtt megszólalni).  

 


mell

Köszi, Eszter válaszodat! Nagyon jól esik, hogy válaszoltál. És jó, hogy van a  Búra! Hogy egyáltalán ezt működteted, mert jó dolog! Háát igen, sajnos szociális szorongásom is lehet, emiatt félek pl. ha a gyógyszer mellé még rivó felét is be kell vegyem és másnap félek, hogy észreveszik rajtam, hogy gyógyszert szedek, emiatt szereplek, rájátszok, hogy de nem is én nem szedek gyógyszert. Senkinek nem mondom és mindig attól félek, hogy rájönnek az emberek, akikkel napi kapcsolatban vagyok.

Az, hogy te egyik másik interjúdban ki merted mondani, hogy szeded nagyon de nagyon büszke vagyok rád, és egyben példaképen vagy mert bebizonyítod/bebizonyítottad, hogy a gyógyszerrel is teljesértékű normálisan funkcionáló, társadalom számára értékes ember sőt! - még az egészséges normális, gyógyszert nem szedő embert is übereled az egyéniségeddel!

 

Hogy be mered vállalni, hogy na és ha nem érzed toppon magad, akkor is csinálod, és a feladatra koncentrállsz! SOKAKNAK segítesz a példaértékű magatartásoddal a médiaszerepléseid tanuskodnak mindenről! Smile

Összefogalava: Meleg szívvel gondolok rád és arra amit teszel, hálás vagyok a BÚRÁÉRT, ahogyan sok emer évek óta aktív felhasználó, és akiknek nap mint nap segít a mindennapos kapcsolattartás a sorstársakkal.

Velem az van, ha lenne a közelemben egy hasonló szociális fóbiában szenvedő, elmennék vele sétálni, vagy a postára.

Én a lányom sulijában a portás egy bizonyos portás előtt nem tudok természetesen viselkedni. és nem tudom miért!! és a legrosszabb a potát nem lehet kerülni.

Ha nem szednéma  gyógyszerem kerülő utat tennék sokszor, mert vannak helyek amiket kerülnék, de nem tudom megmagyarázni miért. ugye ez elkerülő magatartás és szociális fóbia kategória. Normális választ nem mondott az áterem se err, csak hümmögött.

Bocs, hogy ennyit írtam, tudom elfoglalt vagy, nem vagyok súlyos, megoldom.

és ha tudnék bármiben segíteni fenntartom, amíg nem járok el dolgozni.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia mell Smile Nem tudom, hol írtál, de ha közvetlenül nekem akarsz, akkor üzit írj, vagy a szerkesztőségibe...

Nagyon drága vagy, hogy felajánlod a segítséged! Jelenleg nincs IRL -- az online téren kívüli -- szervezett működésünk, mert annak is örülök, ha ezt az online-t menedzselni tudjuk folyamatosan :-) 

A legnagyobb segítség a Búrán mindig az, ha figyelünk az újakra, meg akik nem jutnak szóhoz. Ha például írsz az emberkéknek, akik regelnek, hogy szia, és eligazítod őket, hogy mi hogy szokott itt működni, az nagy segítség, mert nem mindig bírom erővel/idővel. Persze mivel te is viszonylag új vagy, ez nem biztos, hogy jó ajánlat neked.

Hosszabb ideje gondolkodom (vagy inkább álmodozom, a realitás szintjét tekintve), hogyan tudnánk IRL vagy legalább azonnali és személyes támogatást nyújtani egyeseknek, akiknek pont ez kéne. A szociális szorongás és az elakadások oldásában jól tud jönni egy másik ember, akit csak a saját szorongásai korlátoznak (nekem például évtizedeken át rettentes szenvedés volt a postára járás, más képtelen elmenni sétálni). Ennek a logisztikáját viszont egyelőre nem látom, és az is aggaszt kicsit, hogy ha a szoc fóbiásokat "kiszolgáljuk" azzal, hogy _helyettük_ intézkedünk, akkor nem csökken a szoc fóbiájuk. 

Összefoglalva: köszönöm még egyszer, és gondolkodom rajta, miben tudnánk együtt nagyot alkotni Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen