Távoli Fa

IvyWeston képe

Budapesten lakom, egy külvárosi kertes kerületben. Egyedül élek, a volt férjem (1 éve és 2 hónapja váltunk el 20 év házasság  után) és a fiatal felnőtt fiam egy fél emelettel lejjebb laknak.
Ez csak a bevezető.
A lényeg az, amit innen a saját étkezőasztalomnál ülve látok az ablakon túl.
Az már egy másik kerület, ahova nem szoktam járni sétálni sem, csak a buszmegálló van azon az oldalon, a határon. Pedig kertes az is, nem is értem, miért nem mentem még arrafelé. Talán amiatt, hogy félek, hogy eltévedek és túl gyenge leszek ahhoz, hogy visszataláljak haza.
Szóval kinézek és messze, ki tudja mennyire, van egy óriásinak kinéző fa. Lombos lehet, de annyira sűrű, hogy most is tömörnek látszik. Talán tölgyfa.
Nagyon szeretem a fákat. Főleg a nagy erdei fenyőket, de ezeket a bármilyen matuzsálemeket is.
Nehezen mozdulok ki, a depresszió valahogy sokszor visszatart.
Elhatároztam, hogy egyszer megkeresem azt a fát. Talán megkérem valamelyik barátomat vagy egy ismerőst, akár fél-idegent, hogy keressük meg.
De merre menjek? Nincs rajta a térképen. Ha meg odaérnék valahogy, olyan nagy, hogy nem is venném észre, hogy ott vagyok éppen alatta-előtte.
A fáknál nem működik ez a toronyiránt keresés.
Hát, talán a megérzés segítene benne.
Vagy csak nekiindulni, még akkor is, ha nem találom meg.
Aztán épségben hazaérni ebbe az utált magányos létbe.
 


Offline
Csatlakozott: 2020 dec 13

Ezen tényleg nem sokminden látszik. Nincs meg nagyobban?


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18



Itt a sárga kockaház kéményénél van egy nagy lucfenyő és attól rögtön balra látható messze ez a fa.
Vagy hát nem nagyon látható...


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Hát nem hétágra süt a nap, pont amikor be akarom fotózni?? Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Én régen, olyan 6 éve láttam este UFO fényeket a hegyoldalban az adótorony alatt, később meg akartam keresni mi van ott, de aztán csak egy rövid kirándulás lett belőle.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Szia, nem, semmit nem tudunk, ettől izgalmas is. Most már sötét van, de próbálok holnap egy fotót készíteni és benyilazom Smile
Körülötte újmilkós házak, kalyibák lehetnek, úgy tippelem.
Meg festek előre egy táblát is, hogy itt járt ÁE vagy kitűzök egy zászlót, ha elértem. Az is lehet, hogy egy ház hátsó kertjében van, amilyen a szerencsém.
Rejtélyes.


Offline
Csatlakozott: 2020 dec 13

A Google Maps nem mutatja? Esetleg, ha van egy régebbi utcakép róla. Okostelefonnal azért nagyjából oda lehetne találni, nem? Esetleg látszik-e mellette valami olyasmi, ami a térképen is kell, hogy szerepeljen? Vagy kb azt tudjuk, hogy melyik utcában lehet?


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Csak ez a rohadt gyengeség-szédülés ne lenne, kábé 15-20 percre vagyok "hitelesítve" gyalog. Ha járművel megyek, azzal persze több, csak az nem mozgás, maximum történés.


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Ez jó ötlet! Télen is, ha nem vagy fázós.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen